Kovács András Ferencre emlékeztünk

| augusztus 15, 2024 | , , |

„Jó leszel, erős, békés és szabad” – ezzel a címmel szervezett a Partiumi Magyar Napok programsorozat keretében a Vécsey-ház udvarán Kovács András Ferenc megemlékezést a Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Harag György Társulat.

A műsor címe József Attila: Légy ostoba című verséből származik, ehhez írt szonettkoszorút Kovács András Ferenc.
Az augusztus 14-én, szerda délután tartott megemlékezésen Elek György publicista KAF életművéről és költészetéről beszélve rámutatott arra, hogy milyen fontos szerep hárul a szülővárosra, és benne ránk is, minden verset és irodalmat kedvelőre abban, hogy a Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító emlékét megőrizzük, irodalmi hagyatékát ápoljuk. A továbbiakban a Kovács András Ferenccel való személyes találkozásairól beszélt Szilágyi Éva magyartanár. Mesélt arról, hogy a nála 3 évvel fiatalabb KAF-fal a Magyar Líceumban (ma Kölcsey Ferenc Főgimnázium) a Ligeti László Zoltán magyartanár által vezetett irodalmi kör programjain találkozott, később pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen, ugyanis mindketten magyar-francia szakot végeztek (mivel egyiküknek sem sikerült elsőre a felvételi, az egyetemet KAF egy évvel később kezdte). Szilágyi Éva végezetül Mészáros Márton Kovács András Ferenccel készült interjújának egy részletét olvasta fel, amiből kiderül, mit jelentett a költőnek Szatmár.


„Szatmárnémeti maga is »nagyon város« volt akkoriban még. Érdeklődő, nyitott, tulajdonképpen olyan természetesen liberális érzületű polgárváros volt, komoly és művészetekre is fogékony iparosréteggel. Mindene megvolt még annak a kis nagyvárosnak. Azért is szerettem, mert igazán nem ragadtak bele a kisebbségben obligát, heroizáló emlékezet csapdáiba, mint másutt, hogy egyfolytában és melldöngetve csak a historikus, helyi hagyományokat őrzik: ott a helyi hagyomány maga az élhető jelen volt, a hagyomány a szabadság és a nyitottság szelleme volt. Kulturáltak tudtak, akartak és mertek lenni még. Ilyen lehetett Szatmárnémeti gondolom. Nem tudhatom, hogy most milyen, nem élek ott, csak jobb meg rosszabb híreket tudok. Minden elég rég volt… Óvodába az Árpád utcába, elemibe a két Rákóczi utcai iskolába is jártam. Hatodiktól mentem át az egykori Kölcsey Gimnázium, azaz a volt református kollégium épületébe, mert akkor alakult meg benne a Magyar Líceum. Körülbelül öt évig létezett csak ezen a néven, 1978-ban érettségiztem, akkorra már 5-ös Számú Ipari Líceum lett belőle. Különben Szilágyi Domokos is, de hát Láng Zsolt barátom is ott végzett, előttem, aztán Jakabffy Tamás, Jánk Károly és Papp Sándor Zsigmond, már utánam. Szerettem iskolába járni, nagyon sokféle tanárom, kiváló francia- és magyar tanáraim voltak. De keményebb matematika-fizika és emlékezetes természettudományi katedra működött ott, engem azért is érdekelt inkább a biológia, állattan és növénytan meg a földrajz, még az asztronómia, asztrofizika is. És persze a történelem, és nyilván a művészettörténet, festészet, rajz, zene és ének. Na, szóval engem minden eléggé lázasan érdekelt. Nagyon jó volt tanulni, tudni a Kölcseyben, s aztán tovább is. Nagyon szerettem Szatmárnémetit. Ma is szeretem. Távolról. Néha hív a színház. Fellépni saját esten, a versműsorommal. De akkor is nehezen indulok, szorongva megyek oda vissza. Főleg azért nem nagyon járok arra, mert a szüleim 2002-ben eljöttek onnan, hozzám közel, Vásárhelyre költöztek. És azóta még ahányszor oda kelletik mennem, égő szemekkel, elszorult torkomban egy gombóccal járkálok, reszketek, csak nézelődöm, lézengek a szülővárosomban. Teljesen más, roppant felfokozott, érzelgős idegállapotba hoz a város, mert hosszan s boldogan éltem ott, mert voltaképpen végiglaktam őt. És volt hova még hazamenni, de benne már mindigre csak vendég vagyok.”

A megemlékezésen jelen lévő Nagy Gyula magyartanár – bár nem volt előre egyeztetve – nem csak személyes találkozásokról beszélt, de méltatta KAF költészetét is. Elmondta, összekötötte őket az is, hogy mindketten félig marosvásárhelyiek, félig szatmáriak. „Egyszer megkérdeztem tőle, marosvásárhelyivé váltál? Azt felelte: igen, mert tudom hol van a Sáros utca. Az marosvásárhelyi, aki tudja, hol van a Sáros utca…”
„A verseiről szeretnék egy-két reflexiót elmondani, nem véleményt, mert az az irodalomtörténészek dolga lesz, akik élősködni fognak Kovács András Ferenc költészetén. Hihetetlen gazdag az ő költői pályája. Nagyon termékeny költő volt és az olyan nagy költeményektől kezdve, mint a Kölcsey Ferenc lehajtja fejét vagy az Erdélyi töredék, egészen a játékos gyermekversekig, hihetetlen gazdag ez a paletta. Azért említettem a Kölcsey Ferenc lehajtja fejét című verset, mert ez az egyetlen olyan vers, amit Kölcseyről írtak, ami összekapcsolja a két nagy verset, a Himnuszt és a Vanitatum vanitast. Az irodalomtörténészek mind félreértelmezték, hogy Kölcsey a Himnusz megírásának évében egy olyan értéktagadó verset írt meg, mint a Vanitatum vanitas.
Nagyon szeretett játszani. A játék nemes értelmezését használnám. József Attila Levegőt című versének utolsó szakasza: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,/ jó szóval oktasd, játszani is engedd/ szép, komoly fiadat!” Ez a játék, egy nemes költői játék. KAF 50 címmel diákjaimmal rendeztünk egy versműsort, abban az évben, amikor megkapta a Kossuth-díjat. Egy másik dolog, amire fel szeretném hívni az olvasók figyelmét, az Kovács András Ferenc szerepversei. Már Arany János óta divat a szerepvers. Ezt a régi hagyományt elevenítette fel KAF a Lázári René Sándor és a Jack Cole versekkel. Nem elbújik egy maszk mögé, hanem a mai ember gondjait mondja el” – mutatott rá Nagy Gyula.

Kovács Éva, a Harag György Társulat Poór Lili-díjas színművésze, aki közeli kapcsolatban állt nem csak a költővel, de a családjával is, a Kovács András Ferenc emlékére írt, a szamos.ro oldalon korábban már közölt, személyes hangvételű írását olvasta fel.

A továbbiakban versműsor következett. Felléptek a Harag György Társulat művészei (Kovács Éva, Laczkó Tekla és Nagy Orbán), a Szamos Diákirodalmi Kör (Hága Jázmin, Loga Szilárd Áron, Németi Nóra és Vizsnyovszky Barbara) tagjai, illetve a Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő által vezetett Szép Beszéd Stúdió növendékei (Urbán Zsófia és Vida Gábor).

 

Fotók: Partiumi Magyar Napok