Elhunyt Thoroczkay Sándor

| április 28, 2024 | |

Az 1990-es években ismertem meg a Szent István Kör egyik rendezvényén. Megbeszéltük, hogy meglátogatom a Sándorhomoki Általános Iskolában. Abban az időszakban két dolog volt fontos számára: a sándorhomoki iskola rendbetétele és a Szent István Kör. Ezekről beszélt, de sokkal szerteágazóbb volt az ő tevékenységi köre. Mindig fontosnak tartotta a szatmári magyar közösség történetének a felkutatását és annak megismertetését. Sokat beszélt arról, hogy a kommunista időszakban milyen nehézségek árán lehetett kutatni a múltat, és milyen kockázatokkal járt átadni a megszerzett ismereteket, főként a fiataloknak. Sokszor csalódottan beszélt arról is, hogy a rendszerváltás után, amikor már hivatalosan megszűnt a tiltás, kevesen érdeklődtek a múltunk iránt. Fontos volt számára a szatmári magyarság megmaradása. Részt vett minden megemlékezésen, emléktábla- és szoborállításon, ő maga is számtalan esetben tartott előadásokat a megye városaiban és falvaiban. Nem értett egyet az oktatásban bekövetkezett lazítással, fegyelmezetlenséggel és a tanulás elhanyagolásával. Felidézte azokat az éveket, amikor a Református Gimnáziumban, majd a Babeș-Bolyai Tudomány Egyetem történelem szakán tanult, ahonnan olyan tudást hozott magával, ami ma nehezen elképzelhető egy diák számára. Ő nem érte be ezzel, folyton gyarapította az ismereteit és azokat megpróbálta közkinccsé, mindenki számára elérhetővé tenni. Természetesen mindig vállalt közéleti szerepet is. Nevéhez fűződik az RMDSZ lázári szervezetének a megalakítása, de mindig ott volt a városi szervezet rendezvényein is. Egyik büszkesége volt, hogy részt vett abban a csoportban, mely Bem-tábornok szamoskrassói látogatása történetének megismertetését elindította: előbb emléktáblát lepleztek le, majd emlékmúzeumot hoztak létre, később szobrot állítottak Bem-apó emlékére. De ott szorgoskodott minden emlékhely kialakításánál és az ápolásukért végzett munkából is kivette a részét. Nem csak nemzeti-keresztény-konzervatívnak vallotta magát, de úgy is élt. Az utóbbi egy-két évtizedben sokat bosszankodott, amikor látta, hogy milyen úton halad a társadalom. Elkeserítette a fiatalok közömbössége, illetve az idősebbek egyre gyorsuló fogyása.

Néhány éve létrejött egy „klub” Sándorral az élen, gyakran asztalhoz ültünk egy belvárosi teraszon, szó esett itt mindenről egy-egy kávé vagy tea mellett. Legtöbbször a múltról beszéltünk, mégis megpróbáltunk előre nézni, keresni a megoldást olyan problémákra, melyeknek a kulcsa sohasem kerül a mi kezünkbe. Thoroczkay Sándor, bár nyolcvan felett volt, hitt a jövőben. Tudta, hogy ő már nem éri meg, de mindig remélte, hogy egyszer jobb lesz a világ. Sohasem a jobb anyagi létre vágyott, hanem a szellemi megújulásra. A nemzeti-keresztény-konzervatív eszme győzelmére.

Legutóbb is – immár utolszor – ezen a teraszon találkoztunk. Mondta, hogy másnap bemegy egy napra a kórházba, és egy rövid műtét után egészségesen tér haza. Valóban hazament másnap, de többet már nem hagyhatta el az otthonát. Néhányszor még beszéltünk telefonon, de csak rövid ideig, hogy ne fárasszuk.

Egy olyan embert veszítettünk el a személyében, akit pótolni nehéz lesz. Lelkesedése, tenni akarása, hite és magyarságtudata példaértékű mindannyiunk számára.

Nyugodj békében, Sándor!