A Röpike története jól mutatja, hogyan lehet a hagyományt közösséggé formálni, és hogyan válik a néptánc egyszerre életformává, küldetéssé és családdá. Az együttes történetéről A Kása házaspárral beszélgettem.

Hogyan találkoztatok először a néptánccal?

Kása Zsolt: A szülőfalumban, Ákoson kezdtem táncolni, Kajtár Magdolna magyartanárnő biztatására. Igazán az egyetemen mélyültem el benne: Csíkszeredában agrárszakon tanultam, közben lovagoltam is. A néptánc és a lovaglás kiváltotta a tornát. A Harmat nevű néptánccsoporttal rengeteg fellépésünk volt. 2007-ben, amikor hazakerültem, a MADISZ-nál folytattam Szarvas Károly tanítványaként.

Kása Melinda: Nálam Erdődön kezdődött minden, Szakács Imre tanító bácsinál. Nálunk a néptánc és az ének napi foglalkozás volt, és sokszor élő zenére táncolhattunk, ami óriási élmény volt. Kilencediktől a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban Szarvas Károlytól tanultam. Táncoltam a Szatmár Megyei Nemzetiségek Népi Együttesében, majd a MADISZ foglalkozásokon – ott találkoztam Zsolttal is. Először résztvevő voltam, aztán önkéntes, később Ilonczai Annamária megkért, hogy foglalkozzak a kicsikkel. Módszertani képzéshez nem voltam elég képzett, így Annamari szervezett egy tanfolyamot a hadadi MADISZ-táborban. Innentől kezdve minden képzésre elmentünk: Kolozsvár, Debrecen, Budapest… Így alakult ki a saját oktatói stílusunk.

Hol kezdődött az oktatói pályátok?

Kása Zsolt: Dobrán és Erdődön. Az elején nehezen ment, de később pályázni kezdtünk, jöttek a felkérések, egyre több településre hívtak. Tanítottunk óvodákban, iskolákban. Ma is sok óvodában oktatunk, gyermekjátékokat és népdalokat tanítunk.

Hogyan született meg a Röpike néptánccsoport?

Kása Melinda: A MADISZ megszűnése után szerettünk volna tovább működni. 2012-ben kapta a csoport a Röpike nevet. A története kedves: az esküvőm előtt, amikor varrták a menyasszonyi ruhámat, megkérdezték, blúz legyen rajta vagy „röpike”. Megtetszett a szó, így lett ez a csoport neve.
Kezdetben hat pár volt a saját korosztályunkból. Nem volt viselet, mindent magunk varrtunk. A MADISZ-nál korábban két csoport működött, mi pedig létrehoztuk a harmadikat: ez lett a Röpike. A kezdeti tagok közül többen ma is táncolnak, vagy a gyerekeik járnak hozzánk. A Röpike utánpótlásában is táncolnak már „alapítói leszármazottak”.

Kása Zsolt: A Röpike tulajdonképpen a MADISZ továbbélése. A régi tagokkal tartottuk a kapcsolatot, és így alakult meg az új csapat, majd az utánpótlás és a Pindurkák. Ma már egy felnőttcsoportunk is van, 40–60 évesekkel. Ősszel akár húszan is vannak, tavasszal kevesebben – akkor mindenki a mezőn dolgozik.

Mely településeken oktattok? Milyen a nyári tábori élet?

Kása Zsolt: Nagyon sok helyre eljutunk. Tanítunk Máramarosban, Bihar és Szatmár megyében, több községben, például Bogdándon, Tasnádon. Nyáron sem áll meg az élet: Margitta, Domokos, Szamosardó, Pusztadaróc, Nagybánya, és a Röpike-tábor, ahol Melinda a főszervező, én pedig oktatóként veszek részt.

Kása Melinda: A Röpike-tábor a Lépésházban van, 150 résztvevővel. Az első tábor csak délutáni, háromnapos volt, aztán egyhetes lett, bentlakással. Szejke Judittal együtt szervezzük – ilyenkor ő is tartja a saját zenetáborát, így a zenészek is táncolnak, és ők adják a kíséretet. Volt citera- és furulyaoktatás is, de ez egy időre megszakadt.

Kása Zsolt: A legutóbbi tábor után indult el a moldvai zenekar. A Röpike táncosai a Borókagyökérnél tanulnak zenélni – egy újabb közös projekt.

Kása Melinda: Van egy különleges történet is: Kovács Levente táncolni jött, de elesett és eltört a térde. Hat hétig nem mozdulhatott. Küldtem neki zenés videókat, hogy legalább a zenei világot közel érezze magához. Ő pedig hetente küldte a saját próbálkozásait. Közben felbukkant Vadai Gellért, aki furulyázik és népzenét tanul – így szépen bővült a zenészcsapat. Vadai Gellért a nyáron megtanult kobzon játszani, Mikita Dávid dobol a Moldvai zenekarban. Mi magunk is szervezünk táncházakat. Az elsőt 2017-ben tartottuk. Júniusban tartjuk az évadzáró táncházunkat, ahol felléptetjük a nagyrészt szatmárnémeti iskolás csoportjainkat. A másik az András-napi disznóölős táncházunk, ami koncerttel kezdődik és táncházzal, közte disznótoros vacsorával folytatódik. Ezek általában hajnalig tartanak, ezért hétköznap nem lehet, hétvégén pedig ritkán alkalmas. Havonta egyszer ideális a táncház, heti rendszerességgel a környék sajnos nem tudná megtölteni.

Kása Zsolt: A táncházainkra van igény. Dobrán, Szilágylelén, Nagykárolyban, Halmiban is működnek táncházak. A Röpike évente kétszer szervez, közülük az András-napi táncház a legnépszerűbb. Az András-napi táncházban idén három zenekar volt: a Felnótás moldvai zenekar, a Kormos banda Kolozsvárról és a Soroglya zenekar Nagyváradról, akik koncertet is adtak. Az oktatásaink is sokszor táncház hangulatúak, a Röpike és az utánpótlás együtt már közel 40 fő. Van rá esély, hogy teljes zenekarunk legyen, hiszen több zenészünk Kolozsváron tanul – reméljük, visszatérnek.

Hogyan működik a Röpike Egyesület, milyen támogatásokra támaszkodtok?

Kása Melinda: Igyekszünk minden romániai és magyarországi pályázati lehetőséget kihasználni. Sikerült megvásárolni a népviseletet, így a táncosok ingyen kapnak oktatást, és a fellépésekre is ingyen utaznak. Nagyon fontos, hogy mindig a leghitelesebb oktató tanítsa az adott tájegység táncát. Mi biztosítjuk a rendszerességet, a szakmaiságot pedig a meghívott mesterek.