A költészet a mai világban talán csendesebb, de semmiképp sem halkabb, mint valaha. A rohanó hétköznapok sodrásában különös jelentőséget kap minden olyan pillanat, amely megállásra, elmélyülésre hív. A líra ilyen tér: egyszerre nyújt menedéket és tükröt, ahol a nyelv szépsége és az emberi érzések találkoznak. A versek nem csupán szavak egymásutánjai, hanem gondolatok, kérdések és felismerések hordozói, amelyek újra és újra megszólítják az olvasót. A magyar költészet napjára készülve több személynek tettem fel ugyanazokat a kérdéseket. Az alábbiakban Nagy Vas Edith válaszol:

Mit jelent számodra a költészet a mai világban?

Számomra a költészet menedék, megújulás, vigasztalódás. A nyelv játéka, amely sűrített érzelmi flow-élményt nyújt.

Milyen szerepet tölt be az életedben az irodalom, különösen a líra?

Szeretem a lírát, szeretem a prózát. Most azt mondom, hogy nem tudok választani, vannak időszakok, amikor csak lírát olvasok és fordítva is igaz. Ha a szakmára gondolok, ott váltakoznak a témák a gyermekirodalomtól kezdve a szakirodalomig mindent olvasok. Amikor csak leülök, elcsendesedni, megállok a könyvespolcom előtt és ami épp megszólít, ami épp megérint, kiemelem és csak olvasom. Esténként szeretek verseket olvasni, olykor hangosan is. Több kötet szokott lenni az ágyam mellett és mindig az aktuális hangulatom dönti el, melyiket fogom olvasni.

Emlékszel olyan versre, amely tartósan hatott a gondolkodásodra vagy az érzelmi világodra?

Több olyan vers is van. Gyerekkoromban jártam szavalóversenyekre, Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének című verse is ezt az emléket idézi fel bennem. Akkor nem értettem ezt a költeményt, mára megért bennem a vers üzenete, sokszor mormolom, mondogatom sorait, melyek egyszerre buzdító, önigazoló hatással élnek bennem. Mondhatnám azt is, hogy ezek a sorok mindig emlékeztetenek arra a diákra, aki elindult egy ismeretlen, rögös úton és napjainkra – úgy látszik – a megvalósult álomban élheti hétköznapjait. „Valaki az Értől indul el / S befut a szent, nagy Óceánba.”
Érdekes számomra az is, hogy ha a szakmámban találkoztam/találkozom nehezebb feladatokkal egy középkori eredetű dal sorai csengnek vissza folyamatosan: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.” József Attilát is megihlették e sorok, sokáig azt is gondoltam, hogy tőle származik. Ezek a sorok valahogy mindig megnyugtattak, mindig visszavittek életemnek olyan fontos pillanataiba, melyekre mindig jó visszaemlékezni, még ha nem is mindig pozitív dolgok történtek meg, akkor is mélyek voltak és számomra a belső utat mutatva mindig átlendítettek az aktuális nehézségen. Szerintem ez is az egyik legfontosabb tulajdonsága a lírának.

Mi a költészet legfontosabb feladata: kérdéseket feltenni, válaszokat adni, vagy inkább tükröt tartani?

A kapcsolódás és az út, ahogyan kapcsolódok a költeményhez, a filozófiához, a világhoz, ami ott, abban a pillanatban elvisz valahova, kimozdít, sodor.

Mennyire érzed ma élőnek és aktuálisnak a magyar költészet hagyományát?

Szeretem a kortárs irodalmat, lírát, prózát egyaránt. Ha Grecsó Krisztián prózáira gondolok, érzem benne Móriczot. Ha Kovács András Ferenc verseit olvasom, ott bújkál Csokonai, Kosztolányi, Weöres és még sorolhatnám, ha Szabó T. Annát, akkor Weöres mindenképpen megszólal, de azt is mondhatnám, hogy eldúdolom, nem is olvasom, annyira dallamosak ezek a költemények. Innen nézve a kortárs költészet aktualitását egyértelmű, szerintem csak a befogadó pozíciója változott, itt állok, innen tekintek vissza a sok éves hagyományra.

Hogyan változott a viszonyod a versekhez az évek során?

Azt gondolom, hogy a versek befogadását az idő és a hangulat határozza meg. Esetemben biztosan! Természetesen hasznos, ha az ember önművelést is folytat olykor-olykor, de az én viszonyomat a versekhez főképpen a lelkiállapotom határozza meg. Mára sokkal tudatosabban tudok verset választani, ebben biztosan változott a viszonyom.

A versek megértése inkább intellektuális vagy érzelmi folyamat?

Mindkettő egyszerre. Amikor lelki támaszként olvasom a verset, akkor inkább arra fókuszálok, ami azt a lelkiállapotot kiegyensúlyozza. Amikor megakaszt valami és nyugtalanít a versben, akkor elkezdődik az intellektuális tevékenység, némi háttérmunka, kutatás. Nem biztos, hogy mindig meg akarom érteni teljes egészében a verset, lehet csak arra volt szükségem, hogy átkerüljek egy másik állapotba. Amikor a megértésen és megértetésen van a hagsúly, akkor elengedhetetlen, hogy egy kisebb kutatói munka ne kerüljön mellé, kapcsolódjon hozzá, ekkor az intellektuális folyamat kerül előtérbe.

Van-e felelőssége a költőnek a társadalomban?

Akik verset olvasnak és innen közelítik meg a világ változásait, történéseit, azok számára természetesen kiemelt felelősséggel bírnak a költemények. Számomra a költészet a művészet azon ága, amely szűk értelemben esztétikai, morális, erkölcsi, értéket kreál és ezáltal formál minket, tehát a költőnek ebben az értelemben felelősségteljes munkája van.

Milyen módon tud a költészet reagálni a jelenkor problémáira?

Amikor megszólaltatunk egy költeményt, akkor már élővé tettük. Számtalanszor olvasok újra olyan klasszikus alkotásokat, melyek több száz éves alkotások és most is találok bennük aktualitásokat. A jelenkor problémái a kortárs költészetben megfogalmazódnak, megjelennek. A markáns valóság ott van. A kérdés számomra az, hogy vajon hogyan változik ez a világ a jövőben, ezek a problémák is visszatérnek több száz év múlva ugyanígy? Innen tekintve nagyjából a jelenkor is ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint évekkel ezelőtt, vannak persze eltérések, melyek jellemzően csak a mostra vonatkoznak, de a nagy-nagy problémák visszatérnek.

Mit gondolsz, miért fontos megőrizni és továbbadni a költészetet a következő generációknak?

A költészet egy különleges beszédmódot, gondolkodást, létállapotot idéz meg. Olyan varázs, amely pillanatok alatt kivisz, eljuttat egy más állapotba, melyre mindig szüksége lesz a társadalomnak, az embernek.

Van-e olyan vers, amelyet időről időre újraolvasol, és mindig más jelentést hordoz?

Sok ilyen vers van. A leggyakrabban olvasottak: Ady Endre: A Tűz csiholója, Júdás és Jézus, Ifjú szívekben élek, Király László: A Bethlen bástya dallama, Nemes Nagy Ágnes: Madár, Arany János: Ágnes asszony, Radnóti Miklós: Tétova óda.

A klasszikus magyar költészet mennyire érthető és befogadható a mai olvasók számára?

Fontos, hogy melyik korosztályról beszélünk. Ha a diákjaimra gondolok (V–VIII. osztályos tanulók) és ha verset, költőt kell választani közös szavalásra a többség biztosan Petőfi Sándor, Arany János, de lehet Weöres Sándor nevét is hamarabb mondanák, mint egy kortárs költő nevét. Hozzáteszem, szeretem, olvasok nekik kortárs költeményeket is. Szeretik a gyerekek a klasszikus költők verseit. Ha egy korábbi irodalmi korszak remekeiből válogatnánk, mondjuk Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, változik a forma, a nyelv, nehezen értenék ezért nem is szeretnék. Itt jön a megküzdés a verssel, a számukra idegen kifejezések megértése, olyan szöszmötölés a verssel, amihez nem biztos, hogy van kedvük, türelmük, tudásuk… Fontos szerepe van a tanári munkának, a tanár szerepének, aki megmutathatja ezeknek a költeményeknek a szépségét, kulcsot adhat a kézükbe, amivel önmaguk is nyitogathatják ezeket az ajtókat.