Négy év közös munka, élmények, kihívások és sikerek után búcsúzik végzős osztályától Vékony Gyöngyi matematikatanárnő, a Szatmárnémeti Református Gimnázium XII. C osztályának osztályfőnöke. Szavai mögött egyszerre érezhető a pedagógusi következetesség, az emberi odafigyelés és az a mély kötődés, amely az évek során kialakul tanár és diák között. Az alábbi beszélgetésben mesél örömökről, közös emlékekről, büszke pillanatokról, valamint arról is, mit remél, mit visznek magukkal tanítványai az életbe az iskolai évek után.

Milyen érzés elengedni ezt az osztályt?

Valójában örömmel engedem el az osztályt. Örülök annak, hogy a 4 év alatt sikerült őket elkísérnem, irányítanom, vezetnem, mosollyal a lelkemben látni a pozitív változásokat nem csak a fizikumukban, hanem lelkiekben és szellemiekben is egyaránt.
A hiányukat nem az utolsó pár héten, és nem is a ballagás napján fogom érezni, hanem szeptemberben, amikor megkapom az újabb generációt, és látom a felfogásbeli, viselkedésbeli különbségeket. Ilyenkor mély lélegzetet veszek, és elkezdődik egy újabb generáció nevelése, melynek hiányát szintén 4 év múlva, szeptemberben élem meg. Ez egy állandó körforgás, melyben sok pozitív és negatív hatás éri a nevelőt.

Mire fog a legszívesebben emlékezni velük kapcsolatban?

A lányokra azért, hogy sohasem mentek el úgy az osztályból, hogy maguk után rendetlenséget hagytak volna. A fiúkra pedig azért, mert bármikor segítséget kértem tőlük, mindig szívesen jöttek, és tették a dolgukat.

Volt olyan pillanat, amikor különösen büszke volt rájuk?

Sokszor voltam büszke rájuk, mert amit igazán meg szerettek volna valósítani, azt a célt teljesen magukévá tették, és szívvel-lélekkel dolgoztak annak elérése érdekében. A legmaradandóbb az volt, amikor XI. osztályban beneveztünk a karácsonyi osztálydíszítő versenyre, ott mindenki beletette a maga kis munkáját, sőt sikerült rávennem őket arra, hogy énekeljünk fel egy karácsonyi éneket, melyhez QR-kódot készítettek, és ez volt az a plusz ajándék, amivel a zsűri tagjait vártuk. Ezt a megmérettetést természetesen megnyertük.

Miben volt más ez az osztály, mint a többi?

Talán abban, hogy sokkal több odafigyelést igényeltek az előző évfolyamokhoz képest. Vágytak a közös kirándulásokra, a közös beszélgetésekre, a közös játékokra.

Mit tanult ön ettől az osztálytól?

Minden osztály más és más. Mint ahogy egy feladatmegoldást sem ugyanúgy magyarázol el az egyik osztályban, mint a másikban, így az egyik osztálynál bevált nevelési eszközök nem valószínű, hogy a másik osztálynál is beválnak. Ettől az osztálytól abban kaptam megerősítést, hogy mennyire fontos türelmesnek lenni, nyitottnak lenni, a kimondott mondatok sorai között olvasni.

Volt olyan diák, aki sokat fejlődött az évek alatt?

Valójában mindenki fejlődött a 4 év alatt. De voltak olyan diákok, akik a matematika területén sokat fejlődtek. Ehhez viszont az kellett a részükről, hogy eltökéltek, kitartóak legyenek, és ne adják fel akkor, amikor nehézségeik támadnak. Részemről pedig az, hogy mindenkor jelen legyek, amikor kérdéseik vannak, ne marasztaljam el akkor sem, amikor egy adott típusú gyakorlatot már harmadjára ront vagy rontanak el, ugyanúgy mondjam, magyarázzam el a hibákat, mint amikor először vétette el. Az is kellett hozzá, hogy soha ne lássa a kérdezés pillanatában rajtam a fáradságot, vagy azt, hogy másra figyelek.

Mi az, amit remél, hogy magukkal visznek az életbe?

Azt remélem, hogy minden tanártársamtól elloptak egy-egy útravalót, ami lehet egy gesztus, egy mondat, egy cselekedet, egy kulcsszó, melyre az élet adta nehézségekben emlékezni fognak, és fel tudják azt használni.

Mi a legfontosabb dolog, amit egy tanár átadhat a diákjainak?

Úgy gondolom, hogy egy tanár a személyiségén keresztül próbál diákjainak nem csak tudást átadni, hanem a feladatokhoz való hozzáállásával, azoknak értelmezésével, vélemény nyilvánításával olyan tulajdonságokat is átad, mint pl. a kérdezés bátorságát, egy probléma megoldásának logikai megvalósítását, ezzel együtt gondolkodásmódot, önbizalmat, fegyelmet, kitartást, támogatást, felelősségvállalást.

Milyen érzés látni, hogy azok a diákok, akiket évekkel ezelőtt megismert, most felnőttként állnak itt?

Jó érzés látni, hogy felnőttként, felelősségteljesen próbálnak viselkedni.

Mi az a pillanat ebből az időszakból, amit biztosan nem felejt el?

Az első alkalom, amikor műsort állítottunk össze. Ez nem volt más, mint a Gólyabálra az osztály bemutatkozó műsora. Már akkor látszott, hogy lehet velük dolgozni. De azt is tudtam, hogy csak akkor valósulhat meg a közös munka, ha nekik is tetszik a műsorterv.

Mit gondol, mire lesz ez az osztály a legbüszkébb később?

A jelen pillanatban arra, hogy bár nem mindenki reál osztályba készült, sikerült ebben az osztályban megmaradni, helytállni és akarattal, ambícióval elvégezni azt. A későbbiekben azokra az élményekre fognak leginkább emlékezni, amiket közösen éltek meg, a légkörre, amit megteremtettek, hogy „jó volt odatartozni”.

Van olyan mondat vagy tanács, amit most szeretne útravalóul adni nekik?

Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes. (József Attila)

Mit kíván nekik a legjobban az életben?

Azt kívánom, hogy találja meg mindenki magának azt a célt, ami elvezet ahhoz, hogy elégedettek legyenek azzal az élettel, amit a sors elébük rak.

Mit jelent önnek a ballagás tanárként?

A ballagás napja az, amikor utoljára szólhatok az osztályközösséghez, lezárásaként e négy iskolai évnek. Végszóként szeretnék valami maradandót hagyni a lelkükben, amiből a későbbiekben építkezhetnek.

Mitől különleges egy tanár-diák kapcsolat?

Attól, hogy a tudás átadása mellett érzi, hogy emberileg is odafigyelsz rá.

Milyen változást lát a diákokon az első évhez képest?

Nem annyira lázadók, mint a kezdetekben, sokkal jobban figyelnek arra, amit mondok, meghallgatnak, talán egyetértenek, vagy ha nem, a maguk módján ellentmondanak, ha nem úgy látják a dolgokat, ahogyan én.

Mi az, amit ön szerint nem jegyekben lehet mérni?

A bizalmat, a szeretetet, és:
„Érezzék egy kézfogásból rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz – és – érdemes élned.” Váci Mihály