A művészet kommunikációs lehetőség egymás között, önmagunkkal, Istennel
Lepedus Ildikó eddigi képzőművészeti alkotásaiból válogatott a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén megnyílt tárlata anyagának összeállításakor. Az Időkapszula című egyéni tárlat hétfő délután megnyitóján nagy számban vettek részt kollégák, barátok és a festészet iránt érdeklődők.
Lepedus Ildikó 1972-ben született Marosvásárhelyen. Építészcsalád második gyermeke, de vannak a családban lelkészek, papok is, és ez a lelkület érezhető nyomott hagyott benne. A líceumi évek végén inaskodott Székelydályán a templomban egy restaurátor csapatban, és annyira megtetszett neki az a munka, hogy mindenképp templomi freskórestaurátor szeretett volna lenni. 1990-ben felvételizett Bukarestben, később Budapesten próbálkozott, végül Kolozsváron jutott be festészet szakra. Elvégezte a pedagógiai szakot is, hogy taníthasson. Úgy került Szatmárnémetibe, hogy házasságot kötött Lepedus Istvánnal. Mélyen vallásos, erősen hisz, ez visszatükröződik a festményeiben is. Szereti az absztrakt kifejezési módot, mert ott korlátlanul lehet elrejteni dolgokat.
Nagyon kedveli a tematikus kiállítások kihívásait, de olykor hitbeli kérdések, képek, momentumok szólítják meg. Nagyon szereti a színeket, a formákat, és egyre inkább nyitott ennek közvetítésére, hogy minél több ember megérezze, a művészet kommunikációs lehetőség egymás között, önmagunkkal, Istennel, és nem csak azok számára nyitott, akik több adottsággal rendelkeznek ezen a téren. Azt vallja: a színekkel, a formákkal való játék minden ember életének része kellene hogy legyen.
A tárlatmegnyitón Fetykó Amália Erika, a Szatmár Megyei Kulturális Turisztikai Iroda munkatársa ismertette a kiállított festményeket. Egy folyamatos, mozgásban levő, jó és rossz harcot látnak azok, akik a képeket megtekintik. Az erős kontrasztok, az erős színek folyamatosan ezt a harcot érzékeltetik. A fekete és a fehér egymásmellettisége a jin és jang szimbólumát juttatja eszünkbe, az emberi lét és az isteni transzcendenciális világ egybeolvadó munkái. Ezt sugallják az arany színek, melyek az isteni transzcendenciális világ jelképei. Nagyon sok utalást és szimbólumot is találunk a munkákban. A kinyúló kéz az isteni kéz szimbóluma, mely vigyáz a világunkra. Több rétű filozófiai és művészi szimbolisztika fedezhető fel a képeken, az emberi lét sokrétűségét próbálja érzékeltetni a művész. Érezzük az emberi lét érzékenységét és törékenységét.
A tárlat hétfő kivételével megtekinthető naponta 9–16 óra között.