A diákirodalom jelene és lehetőségei

Május 17–18-án, Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen került megrendezésre a Szamos Diákirodalmi Kör Napok 2024 rendezvénysorozat. Első nap Dsida Jenő szatmárnémeti, második nap Szatmárhegyen Páskándi Géza előtt tisztelegtek, mindkét napon dr. Albu-Balogh Andrea, a Partiumi Keresztyén Egyetem adjunktusa tartott előadást. Volt könyvbemutató és szakmai beszélgetés is.

A Szatmár-Szigetlanka Református Egyházközég gyülekezeti termében Rácz Ervin Lajos házigazda lelkipásztor Dsida Jenő: Menni kellene házról házra című versének soraival köszöntötte a résztvevőket.

Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!
Dsida 1930-ban írta ezt a verset, azóta szinte valamennyi közösségi rendezvényen elhangzik, figyelmeztetve arra, hogy mennyire fontos a lelkek a lelkek drótozása-foltozása, fogalmazott a lelkipásztor, emlékeztetve arra is, hogy van valaki, aki azt ajánlja, hogy új szívet ad nekünk és azt élteti az ő szent lelke által, erőt ad ahhoz, hogy a mindennapokban tudjuk átvinni azt a lelkesedést, amit kapunk egy-egy ilyen ünnep alkalmával.

Célunk a közös épülés és tudásátadás

Ezt követően Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
2021-ben, a Magyar Kultúra Hetén még maszkok mögé bújva gyűltünk össze a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontban az első gyűlésen azzal a céllal, hogy összekössük a szatmári magyar iskolák tehetséges diákjait és platformot teremtsük fejlődésükre és tálentumaik kamatoztatására.
Ez a mai alkalom kicsit a számadásé is, hiszen ilyenkor elsősorban arra emlékezünk, hogy az elmúlt évben milyen tevékenységeink voltak, de ugyanakkor emlékeztetjük magunkat arra, hogy merre szeretnénk haladni. Mindamellett, hogy rendszeres publikációs lehetőséget biztosít a diákok számára a Szamos, városunk és Szatmár megye kulturális életében is rendszeresen jelen vagyunk verses-zenés összeállításainkkal. Szinte már hagyománnyá vált Petőfi és Szendrey házassági évfordulóján, irodalmi műsorunk az erdődi várban, de több meghívást kaptunk március 15-re is. Diákjaink látóterét kirándulások és kapcsolat építések révén is tágítjuk, Nagyvárad és Debrecen irányába.
Célunk a közös épülés és tudásátadás annak érdekében, hogy a fiatalok jól használják a szavakat, költői és írói vénájukat a megfelelő mederbe tereljük, hogy színvonalas alkotások jöhessenek ki a nyomdából. Ebben a magyartanárok vannak segítségemre. Talán az egyik legfontosabb tulajdonsága a művésznek, pályája kezdetén, az alázat. A vers célja nem az, hogy a költő neve bekerüljön az újságba vagy egy kötetbe, hanem az, hogy mondjon valamit az olvasónak. Munkánk természetesen nem mindig zökkenőmentes, mivel nehéz összeegyeztetni a diákok órarendjét és a különböző iskolai vagy azon kívüli tevékenységeiket.
Mindazonáltal bízom abban, hogy nem hiába dolgozunk, hiszen mindig kerülnek elő új és új tehetségek, mindig akad néhány lelkes fiatal, aki tudja milyen értékeket kell képviselni és nyitott arra, hogy együtt dolgozzunk, kövesse tanácsainkat.
Rövid köszöntőmet Dsida Jenő a költői feladatról szóló soraival zárom: Senki fiának nincs joga kérdeni minket egyébről/ számotadáskor is egy kérdésre felel csak a költő/ s egy kérdésre kutyája: Hogyan sikerült a vadászat?

Fiatalos szellemiség és lendület

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta: bármennyi utat, épületet, iskolát hozunk létre, minden hiába, ha nem vigyázunk őseink szellemi örökségére. Megköszönte a Szamos Diákirodalmi Kör tagjainak, hogy átmentettek és másként működtetnek egy olyan rendezvényt, mely a helyi kultúrát élteti. Reméli, hogy sok fiatalos szellemiséget, sok újat és sok lendületet visznek a kulturális életbe és a közéletbe a magyartanárok óvatos segítségével. Szatmár megyében talán könnyebb irodalmat tanítani mint máshol, hiszen nagyon sok kiemelkedő tehetséggel büszkélkedhetünk, vannak nagyjaink, akik munkásságukkal gazdagították az egyetemes kultúrát. „Én nem vagyok humán beállítottságú, de mindig igyekszem segíteni azokat, akik a szellemi életet próbálják gazdagítani. Remélem, hogy ez a korosztály tud értéket teremteni, és felnevel egy olyan generációt, akik továbbörökítik azokat a kincseket, amiket őseiktől örököltek” – fogalmazott Pataki Csaba.


Kimpán-Fisár Erika irányításával a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai – Urbán Zsófia, Loga Szilárd, Rácz Kristóf, Butean Dalma, Godjea Sara, Suluman Teodóra, Czapp Yvette, Izsák Hanna – Dsida Jenő verseiből összeállított válogatása a költő verseinek máig érvényes gondolataira hívta fel a figyelmet. Az előadás során érezhető volt, hogy mind az előadók, mind a hallgatóság tud azonosulni azzal az életérzéssel, amit Dsida versei kifejeznek.

Páskándi-kultusz Szatmárhegyen

Páskándi Géza az első Szatmár megyei Kossuth-díjas költő, író, drámaíró. Erre büszkék a szatmárhegyiek. Minden évben szerveznek megemlékezést az egykori szülőház telkére épült ház falán elhelyezett emléktáblánál és a település központjában felállított szobornál, ugyanezeken a megemlékezéseken a könyvtárban megtekinthető az állandó Páskándi-kiállítás.

Az emléktáblánál a szatmárhegyi iskola diákjainak a műsora tette színessé a megemlékezést, a szobornál az iskola alsó tagozatosai együtt énekeltek a Szamos Diákirodalmi Kör – Hága Jázmin, Bozsó Bíborka és Loga Szilárd – tagjaival. A megemlékezés különlegessége volt az is, hogy Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete elnöke olyan diákokat – Sebestyén Emese, Medgyesi Márk, Száraz Dávid, Félegyházi Bianka, Kovács Jácint, Csáki Patrik, Gulya Árpád, Varhanyovszki Normen, Németh Dominik – válogatott a Páskándi-műsorba, akik a kör tagjai, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban tanulnak, és Szatmárhegyen élnek. A Páskándi-versek és a Páskánditól származó idézetek, illetve a megzenésített Páskándi-szövegek gondolkodásra ösztönözték a résztvevőket, hogy a legegyszerűbb emberek is felismerjék, mennyire időszerűek és mennyire tanulságosak azok az írások, melyek egy olyan személyiség tollából fakadnak, akik közülük emelkedett ki.

Könyvbemutatók, előadások, beszélgetések

Az idei Szamos Diákirodalmi Kör Napjain sem maradtak el a könyvbemutatók. Lakatos-Fleisz Katalin Pintea László Felsejlő múlt című prózakötetét mutatta be, erről a Sugárút tavaszi számában lehet olvasni. Bemutatásra került a Szamos Plusz 2024 kötet, melyhez a helyszínen lehetett hozzájutni.
Dr. Albu-Balogh Andrea, a Partiumi Keresztyén Egyetem adjunktusa első nap Szatmárnémetiben Dsida Jenőről, másnap Szatmárhegyen Páskándi Gézáról tartott előadást, mindkettőt a Szamos júniusi számában közöljük. A szatmárhegyi iskolában Gyerekirodalom az oktatásban, avagy hogyan neveljünk olvasásra címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést egyetemi oktatók, szatmári pedagógusok és diákok részvételével, erről a szamos.ro-n lehet majd olvasni.