Zenélő Ifjúság Mozgalom — hiánypótló programok

| május 27, 2022 |

A Hermann Musik Egyesület 2015 végén jött létre, azzal a céllal, hogy különleges zenei rendezvényekkel gazdagítsa a Szatmár megyei zenei életet, illetve különböző képzéseivel lehetőséget biztosítson a fiataloknak a zenetanulásra. Az egyesület most több foglalkozással bővíti tevékenységi körét. Hermann Szabolcsot, az egyesület elnökét kérdeztem.

— Mi indokolta a tevékenységi körök bővítését?

— Már az egyesület indulásakor elterveztük, hogy olyan programokat szervezünk, amelyek zeneileg hiánypótlóak. Most sikerült bővíteni az egyesület tevékenységi körét olyan elemekkel, melyek már a megalakuláskor ott szerepeltek a célok között, de most adottak azok a lehetőségek, hogy ezek a célok teljesüljenek. A programot elneveztük Zenélő Ifjúság Mozgalomnak, erre nyújtottunk be egy pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz (Magyarország) és erre kaptunk támogatást. Többféle programunk lesz ennek keretében egészen 2024-ig. A célközönség továbbra is a fiatalság, a fiatalság zenei nevelése. Mivel a Csomaközi Zenetábor résztvevői elég széles területről érkeznek, fontosnak tartottuk, hogy ez a nevében is mutatkozzon meg, ezért 2022-től a Csomaközi Zenetábor átalakul Partiumi Zenetáborrá. Frissítés lesz az oktatási területen is. Lesznek improvizációs foglalkozások, ez nem azt jelenti, hogy minden gyerek elsajátítja a zenei ismereteket, az a cél, hogy szokja meg a zenei kifejezések használatát, illetve vegye a kezébe a hangszert és próbálja azt megszólaltatni. Lesz egy olyan program, hogy Operát az iskolába, ez ősszel indul majd, abból fog állni, hogy egy zongorával és két-három énekessel házhoz visszük az operát, az irodalmat és a történelmet. Az operát és az irodalmat akarjuk összekapcsolni: például a Bánk bánt, a Rómeó és Júliát stb.

— Ez hogyan történik?

— Ilyen alkalmakon szó esik a Bánk bánról mint drámáról, elhangzik néhány operaária és ismertetjük azt a kort, amikor a történet zajlik. Szintén folytatódik a szatmárnémeti Kórustalálkozó. Ezt 2019-ben rendeztük meg először, a világjárvány miatt abba maradt, most szándékunkban áll folytatni. A tervek között szerepel az Országos Zenei Vetélkedő, melyen romániai magyar gyerekek vesznek részt, általános zenei ismeretek megszerzése a cél. Jómagam is részt vettem egykoron kölcseysként egy Kodály Zoltán életéről, műveiről és koráról szóló vetélkedőn, amit Kolozsváron rendezték meg és nagyon mély és pozitív élményként maradt meg bennem. Ha most egy ilyen jellegű versenyt szervezünk, akkor azt mindenképpen Ruha Istvánról fogjuk elnevezni.

Milyen módszerekkel ismertetitek és kedveltetitek meg a zenét a fiatalokkal?

— Lesz egy programunk, melynek neve Hangszersimogatók. Ezeken az alkalmakon bemutatjuk a hangszereket és ki lehet próbálni azokat. Külön-külön lesznek bemutatva a különböző típusú hangszerek. Ez a program annyiban különbözik a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia gyermekprogramjaitól, hogy mi iskolákba visszük a gyerekekhez a hangszereket, hogy egy kicsit intimebb legyen a találkozás. A Baba-mama és Zeneovi foglalkozásokon olyan gyerekek számára indítunk el zeneoktatást, akik még nem járnak iskolába, és az eddig felsorolt programokban nem tudnak részt venni. Már az idei zenetáborban is lesznek ilyen foglalkozások. Nagykárolyban szeretnénk havonta egyszer-kétszer egy rendszeresebb találkozót beindítani anyukák és gyerekeik számára. Ezeken a találkozókon azonkívül, hogy zenét hallgatunk és különböző mozgásokat végzünk a zenére, vagy nagyon egyszerű népdalokat énekelünk és közben valamilyen módon az anyuka és a gyerek megpróbálja lekövetni a zene ritmusát. A zeneoviban már komolyabb foglalkozások lesznek körjátékkal, énekléssel, mozgással… Nagyon fontos minél fiatalabb korban megtanulni a koordinációt.

— A tervek között szerepel egy régi álmod megvalósítása. Erről mit árulsz el az olvasóknak?

— Az utolsó foglalkozás, amit szeretnénk beindítani, az a Szent István-napi Operafesztivál. Tudjuk, hogy a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye védőszentje Szent István király. Ugyancsak az ő tiszteletére van felszentelve a csomaközi római katolikus templom is. Ez az ünnep gyerekkorom óta fontos számomra. Régi vágyam, hogy a nagykárolyi kastélykertben elindítsak egy szabadtéri operaestet szimfonikus zenekarral.

Fotó: Magánarchívum