„…vigyázz a formával, mert lehet annak a másik oldala másképp néz ki”

| december 23, 2023 |

Varga Lóránt író, drámaíró, közösségi író. Változatos műfaji keretek között alkot. Novellái ötvözik a sci-fi, mágikus realizmus, groteszk elemeit, melyek közös jellemzője a mélyebb tartalomra, életbölcsességre való utalás. Műveiben visszatérő elemként jelennek meg a társadalmi konfliktusok, az egyéni és közösségi élet problémáira, miértjére való utalások, melyeket sokszor eltúlzott, a realitás talajáról kiszakított környezetben tesz élesen ábrázolhatóvá. Szatmárnémetiben a Harag György Társulat ősbemutatóként vitte színpadra az Interaktív című darabját. A bemutató előtt készítettem vele interjút.

—„Hiszem, hogy a művészet segít jobban megérteni a világot, a művészek pedig azok az emberek, akik ezt választották élethivatásul. De a művészet csak akkor ér valamit, ha eljut a közönséghez. Én erre tettem fel az életem” –fogalmazod meg az egyik írásodban. Több író állítja, hogy ő nem foglalkozik azzal, hogy olvassák vagy sem az írásait, számodra viszont fontos, hogy írásaid eljussanak az olvasókhoz, színműveid a közönséghez. Miért?

— Az, akinek nem fontos, hogy írásai eljussanak az olvasókhoz, miért ír? Egy alkotó ember azért alkot, hogy az alkotását meg tudja osztani. Ne feledjük el, hogy társadalmi lények vagyunk. A zsigereinkben benne van az, hogy kapcsolódjunk és kapcsolatokat létesítsünk másokkal. A világ legnagyobb büntetése volt mindig a száműzetés, a magánzárka vagy akár egy-két év egy lakatlan szigeten. Az embernek szüksége van arra, hogy más emberekkel legyen, azokkal beszélgessen, szociális és társadalmi kapcsolatokat létesítsen. Egy művész – akármilyen művész – ha ezt hivatásszerűen csinálja, akkor neki alapvető és elsődleges igénye az, hogy azt, amit ő létrehozott, meg tudja mutatni másoknak. Én még egyetlen egy olyan műalkotást sem láttam, amit nem mint néző néztem volna meg. És amit ne azért hoztak volna létre, hogy valamiféle kommunikációt indítsanak el a világ felé. A világ többnyire az emberek társadalmában a többi embert jelenti. Természetesen vannak olyan szakrális alkotások, amik el vannak dugva, de alapvetően a művészet egy
kommunikáció. A kommunikációnak az a fajtája, amikor a művész valamit szeretne mondani a befogadónak. Minek írnám meg a könyvet, ha nem olvasnák el? Minek kell színházi előadásokat létrehozni, ha nincsenek nézők?

— Elég sok irodalmi, művészeti, kulturális lap van, ezek egyre nehezebben
jutnak el az olvasókhoz. Mi ennek az oka?

— Az emberek leszoktak az olvasásról. Nem arról van szó – mint ahogy azt sokan állítják –, hogy kihal az olvasás, hiszen a legtömörebb kommunikációs csatornaként mindig megmarad. Egészen más dolgokat olvasnak az emberek. Kevés irodalmat. Ennek megfelelően a színpadi művek jobbak. Színházba hamarabb elmennek az emberek, mintsem leülnének olvasni. A modern művészet egy nagyon nehéz kérdés. Egyre nagyobb a távolság a művészek és a befogadók között. Ha nagyon eltávolodik az alkotó a befogadótól, akkor ott lesz egy nagy szünet. Egy nagy tér. Remélem nem szakadék, de nagy tér. Ezt a nagy teret nagyon nehéz áthidalni. Azért, mert a másik oldalon, az utca másik oldalán ott vagyok én mint alkotó, és ott van a befogadó az utca másik oldalán, ahol számtalan dolog van, nincs rá szüksége, hogy a szemközti oldalra átjöjjön. Ahogy megyünk előre a korban, ahogy a generációk váltják egymást, úgy egyre inkább nehéz az írott szöveg felé csalogatni az ifjú generációt. Nagyon nehéz, mert már az ő szülője sem olvasott sokat. Én még
abban a korban nőttem fel, amikor csak könyv volt. Mindent elolvastam. Számomra az olvasás volt a legjobb szórakozási forma.

Ma már az oktatásban is vannak problémák.

— Igen, de az oktatás egy másodlagos front. Az elsődleges front otthon van, a családban. A gyereket minél korábban kell rávezetni arra, hogy az olvasás egy olyan unikális dolog, az egyetlen olyan forma, ahol a világ a fejedben születik meg. Minden más művészeti ágnál a világ már ott van és értelmezed a dolgot. Az olvasás az egyedüli olyan dolog, ahol a jel érkezik az agyba, a jelet az olvasó fordítja át a saját világába, és azt kezdi el értelmezni. Ez döbbenetesen izgalmas. Ezt meg kell tanítani a gyereknek. Ha rákap, akkor egész életében olvasni fog.

— Milyen olvasmányokat kell ajánlani az olvasóknak?

— Jó történeteket. Én írhatnék olyan típusú magas irodalmat, amit nagyon kevesen értenek, de nem biztos, hogy az jó dolog. Vannak ennek művelői. Szerintem az irodalmat, sőt az egész művészetet úgy szabad művelni, hogy ne szakadjunk el a befogadótól. Meg kell tartani egy kis hidat.

— Műveidben visszatérő elemként jelennek meg a társadalmi konfliktusok, az egyéni és közösségi élet problémáira, miértjére való utalások, melyeket sokszor eltúlzott, a realitás talajáról kiszakított környezetben teszel élesen
ábrázolhatóvá. Melyek azok a társadalmi konfliktusok, egyéni és közösségi problémák amelyek foglalkoztatnak?

— Minden foglalkoztat. Társadalomban élünk. A társadalomban való élésnek folyamatosan van egy olyan dinamikája, ami megállás nélkül szül sokszor szürreális, groteszk, fura elemeket. Ilyen az Interaktív című színmű, melynek Szatmárnémetiben volt az ősbemutatója. Ez a darab is folyamatosan azt exponálja, hogy a társadalom folyamatosan egy hullámzásban van benne. Mint ahogy az emberi psziché is egy folyamatos hullámzásban van benne. Az emberi kapcsolatok is folyamatosan hullámoznak. Minden periodikus, izgalmas lent és fent játék. Középen sosem áll a dolog. Nem kell sokat mondani, csak megmutatni a dolgokat. Én a színpadi darabjaimban nem akarok igazságokat osztani. Még véleményt is alig. Meg kell mutatni a dolgokat különböző oldalakról úgy, hogy a befogadó kezdjen el gondolkodni azon, hogy melyik részével ért egyet. Gondolkozzon el azon, hogy lehet megválaszolni azt a kérdést. Nagyon szeretném közvetíteni és sugallni a befogadó felé, hogy ez neki is agymunka legyen. Hogy ez ne legyen egy előrágott rágó, hanem ezek nyersanyagok, alapanyagok legyenek. Ez nem egy puccos étterem, ez egy főzőiskola, amibe beülnek az emberek és átrágják magukat ezeken a gondolatokon és elképzelhető, hogy utána hetekig, hónapokig is ezen gondolkodnak.

— Miről szól ez a darab?

— Ebben a darabban arról van szó, hogy az autoriter, diktatórikus irányításnak is van jó oldala, de van nagyon sok rossz oldala is. Hol vannak a határok? A demokrácia nagyon jó, de ott is vannak rossz dolgok. A felszínen erről van szó. Közben egy iskolai kérdést vitatnak meg. Mégiscsak arról van szó, hogy a demokrácia és a diktatúra között hol van az a határ, ahol még jó, és azon túl már nem jó? Meddig mennek bele az emberek, akik szintén különböző módon gondolkodnak. Egy vezető, aki jól akar irányítani, az át tud csapni a saját pszichéjében egyeduralkodóvá? Nehéz ez vagy minden autoriter vezető rögtön a hatalomért csinálja az egészet? Ezek mind kérdések. Ezekre semmiféle válasz nincs. És nagyon jó, hogy nincs. Találja ki a néző. Nekem van egy saját véleményem az egész témáról, de ez a vélemény is tulajdonképpen csak egy lámpa, ami rávilágít arra, hogy vigyázz a formával, akármilyen formát látsz, mert lehet annak a másik oldala
másképp néz ki. Egy jó szándék mögött is lehet nem jó szándék, és egy rossz szándék mögött is lehet akár szeretet is.

— Egy írásodban azt állítod: „Az élet leglényegesebb kérdéseit nem nagyon tesszük fel magunknak. Legyünk most bátrak és tegyünk fel rögtön egy igen lényeges kérdést: Mi a boldogság? Egyáltalán, mit jelent ez a fogalom? Mi
magunk sem tudtuk a pontos választ. Éppen ez nyújtotta tálcán számunkra a következő lépést: Meg kell kérdezni erről az embereket.” Hogy kérdezzük meg az embereket?

— Így. Mutassuk meg. Van egy darabom, az Egykutya, Budapesten játsszák. A darab lényege nagyon egyszerű. Egyetlen kérdésre keresi a választ: mi a boldogság? Valamiért ezt a kérdést nem tesszük fel önmagunk számára. A darabban megfogalmazódik, hogy különböző embereknek a fejében mi a boldogság. Nem azért teszem fel a kérdést, hogy én megválaszoljam, az a szándékom, hogy a néző elkezdjen gondolkodni és megfogalmazza a maga válaszát. Ha nem teszünk fel kérdéseket, nem gondolkozunk el lényeges dolgokon, ha társadalmi szinten gondolkodunk, feltesszük magunkban azt a kérdést, hogy mi a hatalom? Azért jók a művészeti alkotások, mert azokon keresztül a művész feltesz kérdéseket és felhívja a figyelmét a befogadónak. A művészet semmi mást nem csinál, mint folyamatosan mementókat állít az embernek.

— 2018-ban szakítva a hagyományos megnyilvánulási formákkal online közlési formákat kerestél, melynek eredményeképpen létrehoztad a Közösségi Író/Művész fogalmát. Mit értesz Közösségi Író/Művész fogalma alatt? Mi az ő szerepe a társadalomban?

— Nem tudom, hogy én találtam ki ezt a kifejezést, Magyarországon én használom. Termékeny író vagyok. Ennek megfelelően 2018-ban úgy döntöttem, kipróbálom, lehetséges-e, hogy az ember csak alkot, ezt mások befogadják és történik valamiféle csere. Én adom a gondolataimat, ők pedig a támogatásukat azért, hogy ezek a gondolatok megszülessenek. Ez egy nagyon merész vállalkozás, mert tényleg arról van szó, hamarosan megjelenik az ezredik írás, ez majdnem ötezer oldal a Közösségi író platformon. Ezt azért csinálom, mert meg akarom mutatni, hogy valahol a jövő errefelé megy. A művész és a befogadó egyre inkább közvetlenül fogják megtalálni egymást. A közbülső médiumoknak a szerepe óhatatlanul csökken, hiszen én el tudom érni az embereket.