Tizenkét egyházközségből harminc versmondó vett részt a Krüzselyi-szavalóversenyen

| november 13, 2022 |

November 12-én, a Szatmárhegyi Református Egyházközség kilencedik alkalommal szervezte meg a Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyt, melyen tizenkét egyházközségből, négy korosztályban, harminc szavaló vett részt.

A Szatmárhegyi Református Egyházközség rendezésében kilencedik alkalommal (egy évben a világjárvány idején elmaradt) évente megrendezésre kerülő Krüzselyi Erzsébet Szavalóverseny egyedülálló abból a szempontból, hogy egy olyan költő versei hangzanak el a versenyeken, aki hosszabb ideig élt a településen, ott van eltemetve, az egyházközség gyülekezeti terme előtt szobor emlékeztet rá. Kovács József lelkipásztor — a verseny megálmodója és szervezője — fontosnak tartja, hogy ne hagyják a feledésbe merülni azoknak a személyeknek a nevét, akik a településen alkottak és halhatatlan értékeket hagytak maguk után.

A szavalóverseny minden évben egy áhítattal veszi kezdetét, ez alkalommal Nagy Erika, a Sárközújlaki Református Egyházközség lelkipásztora, a Szatmári Református Egyházmegye missziói előadója a fiatalok nyelvén szólva interaktív módon ismertette meg a teremtés történetét. Szó esett az évszakokról, azok színeiről és változásairól, az évszakokra jellemző dolgokról és érzésekről. Az igehirdető nem egy megszokott hagyományos áhítatot tartott, hanem igyekezett — nem kevés sikerrel — az igére terelni a hallgatóság figyelmét, hogy a fiatalok megtalálják benne a nekik szóló üzenetet.

Az idei szavalóverseny témája is az idő volt, illetve az időn belüli időszak felosztása, az évszakok.

Kovács József elmondta, hogy Krüzselyi Erzsébet nagyon sok tavaszi, nyári, őszi és téli verseibe belecsempészett egy kis szomorúságot. Az ő élete, sorsa úgy alakult Isten kikutathatatlan bölcsességéből, hogy sok nehézséggel és megpróbáltatással találkozzon, és az, ami nekünk nagyon természetes, az neki egy távoli, elérhetetlen dolognak tűnt. Nekünk nagyon természetes a hallás. Neki nem az volt. Gyermekkora első nyolc évének hangemlékeiből élt egy életen át. Később elvesztette a látását is. Ezért is találkozunk nagyon sok olyan utalással a verseiben, amelyekről azt érezzük, hogy egy kicsit szomorú.

Bár Krüzselyi Erzsébet költészete, a maga fájdalma és szomorúsága miatt nem igazán érinti meg a mai fiatalokat, mégis, ha a lelkipásztor és a magyartanár elmeséli a fiataloknak a költő életútját, a nehézségeit, melyek a betegségéből fakadtak, a gyerekek könnyebben megértik a verseket. Ez nagyon jól érezhető volt azoknál a diákoknál, akik már többször részt vettek ezen versenyen.

Eredmények

A zsűri — Csomai Emese óvodapedagógus, Fehér Imola költő, német–angol tanár szakos, Rácz Ervin lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora, dr. Nagy Éva tanár, a vallásügyi államtitkárság tanácsosa és Pataki Levente Csaba, a Marosvécsi Református Egyházközség lelkipásztora, a lelkipásztorok szakmai lapjának a főszerkesztője — pontozása alapján a versenyen a következő sorrend alakult ki.

Előkészítő–II. osztály: I. hely: Toma Natália (Tamásváralja), II. hely: Gázsa Zsófia (Egri), III. hely: Keresztúri Péter (Amac), dicséret: Fóris Johanna (Amac).

III–IV. osztály: I. hely: Tóth Zalán (Amac), II. hely: Barta Richárd (Tamásaváralja), III. hely: Puskás Tamara (Hirip).

V–VIII. osztály: I. hely: Csáki Emma (Mikola), II. hely: (Németi Tamás Mátyás (Mikola), III. hely: Boros Bianka Tamara (Óvári).

IX–XII. osztály: I. hely: Bors Hajnalka (Magyargéres), II. hely: Szabó Szintia (Szatmárhegy,) III. hely: Balogh Anita (Tamásváralja).

A felkészítők: Kala Noémi (Tamásváralja), Gázsa Tünde (Egri), Keresztúri Erzsébet (Amac), Keresztúri Sándor Zsolt (Hirip), Higyed István (Mikola), Igaz Árpád (Óvári), Nagy Attila (Magyargéres), Kovács József (Szatmárhegy).