Sokan talán nem is sejtik, hogy a vitakultúra gyökerei egészen az ókori görögökig nyúlnak vissza. Azokba az időkbe, amikor a vitázást a grammatikához és a retorikához hasonló, különálló tudományágként tartották számon. A lehető legegyszerűbben megfogalmazva: vitáról beszélünk, ha egy témán belül két ember ellenkező véleményt képvisel, eltérő érveket ütköztet, amikor nem személyek, hanem álláspontok kerülnek egymással szembe. A VITA nem más mint véleményformáló, interaktív, tényekre támaszkodó argumentáció. De milyen a vita a gyakorlatban, és milyennek kellene lennie, erről beszélgettem Kovács Zsolt kvízmesterrel.

– Te foglalkozásod miatt eléggé sajátos módon értelmezed a vitát, a vitatkozási módszereket. Mi a te vitastílusod?

– Mielőtt erről beszélnék, egy kis felvezetőt szeretnék mondani. Kvízmesterként dolgozom hat éve. Ez idő alatt különböző témájú, különböző hosszúságú módszertani kvízesteket szerveztem és tartok. Néhány éve egy Erdélyt átölelő, öt várost átfogó kvízbajnokságot szervezek, amelyben aktívan ezeröt-kétezer ember játszik, ezek havonta legalább egyszer találkoznak egy műsor kapcsán, melynek én vagyok a házigazdája. A kvízjátékokban huszonöt-negyven év közötti erdélyi emberek vesznek részt, akik kérdésekre válaszolnak. Minden kvízkérdést úgy rakok össze, hogy a kérdések ne legyenek egyértelműek. Három kérdés van, ebből kettő helytelen, egy jó. Egy példa. Melyik évben volt a Ceauşescu házaspár kivégzése? Válasz: 1989. Ez rossz kérdés, mert mindenki tudja. Még egy rossz kérdés: Milyen napon festette Leonado da Vinci az utolsó vonást Az utolsó vacsora című képére? Ez senki nem tudja, ez a kérdés irreveláns. A jó kérdés az, amikor van aki tudja a választ, van aki nem, de vannak kapcsolódó információk. Amikor egy asztalnál ül négy-öt ember, van mindenkinek egy kapcsolódó információja. Például a Ceauşescu házaspárnál maradva érdekes, hogy melyik városban végezték ki őket. A válasz: Târgovişte. Mindenki rendelkezik valamilyen információval, azokat megpróbálják összerakni. Nem a személyek kell vitatkozzanak, hanem az információkat ütköztetik, melyekkel rendelkeznek. A kvízbajnokság nagyon jó lehetőség a vitatkozásra. Nincs náluk telefon, a saját tudásukat, a saját szubjektív véleményüket ütköztetik a kérdések kapcsán. Erdélyben abszolút úgy gondolom, hogy van vitakultúra. Ezt a Pilvax után se sikerült kiölni. Ott még volt kocsmai értelmiség, ezt sikerült tovább vinni, napjainkban is vannak ilyen közösségek.

– Mi történik az értelmiségi kocsmákban? 

– A vita egy művészet, amit meg kell tanulni és fejleszteni kell. Nem szabad belevinni a személyes érdekeket, meg kell tanulni elvonatkoztatni attól, hogy az illető igazából mit akar. Az érvek hallatán vitatkozni és dönteni főleg annak a szemszögéből, hogy a COVID időszak alatt nagyon felerősödött az a polaritás, amit a közösségi oldalak és média ránk erősített. Ott éltük meg a kanapén a vitázásainkat, ami teljesen más mint szemben ülve valakivel. Az internetes kapcsolatok esetén nagyon felerősödik bennünk az a tudat, hogy igazunk van. Nagyon fontos kijönni abból a buborékból, amiben élünk. Ebből kibújni csak bátorsággal lehet. Vitatkozni kell a pároddal, a családdal, a barátaiddal… Családon belül mindent meg kell vitatni. Ha polarizált világban élünk a kis burkunkban, és nem vitatunk meg lényeges dolgokat, hanem veszekedünk és nem az érvekkel megyünk szembe, akkor nagy bajban leszünk és társadalmilag, mi mint közösség nem fogunk tudni fejlődni sehova. Abban a pillanatban, amikor a vita megszűnik, meg fog szűnni a közösség fejlődése is. 

– Az ókorban a retorika művészetnek volt tekintve. És a matematika is. Véleményed szerint mi számít ma művészetnek?

– Minden beszélgetésnél, minden vitánál próbáljunk meg figyelembe venni más szempontokat is. A vitapartner szempontjait is. Ez már művészet. Nem szabad elhinni semmit első hallásra. Napjainkban nagyon sok az álhír, ezeket nehéz kiszűrni. Három-négy éve azt mondtam volna, úgy lehet kiszűrni mi a való és mi a valótlan, ha utánanézünk még két-három másik forrásból. Ha több helyen közlik ugyanazt a hírt, nagy a valószínűsége, hogy igaz a hír. Napjainkban már akkor sem biztos, hogy igaz a hír, ha több forrásból ugyanazt tudjuk meg. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy próbálják megvizsgálni az ellenkező szemszöget is. Nagyon sokan hisznek abban, hogy a felettünk elszálló repülőgépek után maradó csíkokban méreganyagok vannak és azt szórják ránk tudatosan. Ezek mellett vannak tudományos és hamis érvek. Az a durva, amikor erről vita alakul ki a családban. Egyik így látja, a másik úgy. 

– Régebben amit a szülő vagy a pedagógus mondott a gyereknek, az szent volt. Ma már ez nem így van.

– A tanár biztos nem szándékozik megtévesztő dolgokat mondani, viszont a diáknak jogában van érvekkel alátámasztani, hogy nem úgy van, ahogy a tanár mondja. A tanárnak a tekintélye mellett észre kell vegye és helyet kell adni annak, amivel a diák érvel. A tanár-diák közötti vita mind a két felet fejleszti. 

– Lehet tanulni vitatkozni?

– Lehet, és erre vannak jó példák. Erdélyben működik az Erdélyi Perpatvar. Csapatok ütköztetnek érveket. Olyan témák kerülnek terítékre, ahol tényleg van pró és kontra érvelés. Ezt nagyon ügyesen csinálják, hogy a fiatalokat versenyeztetik csapatonként. Strukturált vitákra tanítják őket, ez nagyon jó, mert tovább tudják vinni ezt a vitastílust az életükben. Megtanulják, hogy nem mindig a véleményüket mondják el, hanem azokat az érveket, melyek a témával kapcsolatosak. Megtanulják, hogyan lehet jó érveket felhozni, hogyan kell statisztikákat használni érvek felépítésére, döntéselőkészítésre használni számadatokat stb. Szükség van a vitakultúra fejlesztésére. Az erdélyi kvízbajnokságnak is az az erőssége, hogy akik részt vesznek a versenyben kiszakadnak az online világból és megerősödik bennük az, hogy vitatkozni kell, ütköztetni kell az érveket és fel kell vállalni a véleményt a család és a barátok előtt, ugyanakkor meg kell hallgatni a mások véleményét. Nagyon sok családban gyakori a veszekedés, ami nem old meg semmit. Vitázni kellene, érvelni és mindkét fél a realitást fogadja el. Ha kialakul a vita, akkor kialakulhat a nyitottság a másik fél meghallgatására. A veszekedés során mind a két fél a saját szempontjait akarja ráerőszakolni a másikra. 

– Említetted, hogy kvízmesterként dolgozol. A kvíz nem csak szórakozás, megvan a nevelő hatása is. Te hogyan oktatsz a kvízjátékokkal?

– 2024-ben több mint száz alkalommal találkoztam negyventől-százötven személyes társaságokkal, akiknek valamilyen fajta tudásanyagot próbáltam átadni egy nagyon szórakoztató formában, kocsmai környezetben, amit azért szeretek nagyon, mert nincsenek szabályai, nem tud beszűkíteni valamilyen szabályok közé. A kocsmai kvízeknek az az előnye, hogy egy olyan alternatív oktatási forma, melynek a szabályait mi írjuk és olyan tudásanyagot tudunk átadni szórakoztató formában, amit ma már elég nehéz a piacon megtalálni. Nem tizenévesek járnak ezekre a kvízekre, hanem húsz-negyven évesek. Ezek az embereknek a kvízesteken kíváncsiak új dolgokra, hajlandóak tanulni, ha tudjuk nekik tálalni az információkat akár egy audiovizuális formában. Nem csak annyi történik, hogy kiállok és elmondok nekik dolgokat mint egy tanár az osztályban, hanem egy audiovizuális élményként tálalom az információkat. 

– Tartasz-e a kocsmákon kívül máshol is kvízeket?

– Iskolásoknak is tartok kvízeket, volt vidéki kvízturné is, A mama kamrája című kvízt elvittük tíz településre. A vidékiek is nagyon nyitottak voltak és szerették ezt a tudásátadást. Ezek a kvízek arról szóltak, hogy az idősebb generációnak a tudásanyagát hogyan kell elsajátítani. A mai fiatalok közül sokan már nem tudják, hogyan készül a kovászos uborka. A nagymama már lehet nincs a családban, az anyuka megvásárolja készen, valahogy át kell adni az ismereteket a fiataloknak. Ritka az a fiatal, aki megkérdezi például, hogyan készül a kocsonya. A kvízen szórakozva lehet megtanulni sok feledésbe merülő dolgot. A kvízen átmegy egy tudásanyag általam, másrészt átmegy a családon, baráti társaságokon belül. 

– Mióta használják a kvízjátékot oktatásra?

– Ez egy nagyon hasznos oktatási forma, bár nem ilyen céllal jött létre, az Angliából származó kvíz célja az, hogy jó minőségű szórakozást biztosítson kocsmai környezetben. Ez a módszer nem csak szórakozásra, hanem tudásátadásra is tökéletes. Az oktatásban lévő tudáscsomag, amit a mi szüleink kaptak, nem ugyanaz, amit most tanulnak a diákok. Másak a közös élmények. A mai szülők közösségi élménye például a csíksomlyói búcsú, a mai fiataloké a fesztivál, a bulik. A mostani fiataloknak teljesen más a tudásanyaga, mivel változott a tananyag, a kötelező házi olvasmányok. Nem azt mondom, hogy a régiek rosszak, ott is vannak értékes információk, ami a mostani generációnak is fontos. Ezeket valamilyen módon át kell adni a mai fiataloknak is.