A közönség csodálja, ha egy énekes tökéletesen, magas színvonalon énekel, elbűvöli a tehetség, a tudás, a rátermettség, de keveset tud arról, hogy mennyi munkával, mennyi lemondással jár az, hogy eljuss erre a szintre. A rangos színpadokon fellépő szatmárnémeti Blatniczki Dóra operaénekessel beszélgettem.

– Legutóbb a szatmárnémeti Véndiáktalálkozó keretében a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében hallhatott a szatmári közönség, ahol mindenkit elbűvöltél az énekeddel. Milyen érzés a szülővárosban egyéni műsorral fellépni?

– Szülővárosomban énekelni egyet jelent azzal, hogy szülővárosomba hazatérni, és az már magában csodálatos dolog, mivel az utóbbi időben egyre kevesebbet lehetek itthon. Énekesként teljesen más érzés itthoni légkörben fellépni, mivel a család, barátok és sok-sok ismerős jelenléte a közönség soraiban jó energiát kölcsönöz, és ez érzelmileg feltölt engem. Ugyanakkor motivál is. Az egyéni előadóestnek nagy súlya van. Egy jó előadóestet nehezebb összeállítani és végigvinni is, mivel különböző periódusban íródott műveket éneklek, más-más nyelven, és teljesen más karakterek bőrébe kell bújni, az átállást nagyon rövid belül megvalósítva. Ráadásul mindezt úgy előadni, hogy a közönség minden egyes áriát megértsen, mert a zenei élmény így lesz teljes. Egy teljes opera előadása tarthat 2–3 órát, és nehezebbnek gondolható, előadóként mégis könnyebb egy stílusban énekelni, csak egy karaktert megformálni. Ugyanakkor még a színpadon is lehetőségünk adódik szusszanni addig, míg a kollégák énekelnek.

– A közönség csodálja, ha egy énekes tökéletesen, magas színvonalon énekel, elbűvöli a tehetség, a tudás, a rátermettség, de keveset tud arról, hogy mennyi munkával, mennyi lemondással jár az, hogy eljuss erre a szintre. Mesélj arról, hogy milyen volt számodra az út a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceumtól a kolozsvári operáig és más színpadokig!

– Nem nevezném könnyűnek az utat az iskolától a színpadig, de talán nem is értékelném annyira mindazt, amit elértem, ha túl könnyen kaptam volna meg. Szerintem mindennek az alapja a kitartás, a tanulás, folytonos önfejlesztés és az, hogy merjünk nagyot álmodni. Egyetemi éveim alatt is nem csupán a vizsgákra készültem, hanem megragadtam minden olyan lehetőséget, amely a fejlődésemet segítette, annak ellenére, hogy négy éven keresztül párhuzamosan végeztem a Canto és Zongora egyetemet is a Gheorghe Dima Zeneakadémián. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a sok óra és vizsga mellett év közben is mesterkurzusokra jártam, folyamatosan újabb szerepeket tanultam, kisebb projektekben énekeltem, meghívásoknak tettem eleget és ez a nyári vakációk idejére is érvényes volt. Első szerepemet az operában meghallgatás útján nyertem el, a többit pedig meghívás alapján vagy más meghallgatások során.

– Mi az, amiről le kell mondani, és mi az, amiért megéri?

– Teljes mértékben megéri. Nem érzem azt, hogy konkrétan le kell mondanom bármiről is, mivel nagyon szeretem, amit csinálok és semmi másra nem cserélném le, viszont egyedüli hátránya a folytonos időhiány. Mindig nagyon jól be kell osztanom a programom, hogy akár magamra, akár másokra is jusson elegendő időm. Csupán önfegyelem és kiegyensúlyozottság szükséges. Nagyon oda kell figyeljünk a testünk és lelkünk épségére minden szempontból. Sportolókhoz hasonlóan a mozgás, egészséges életmód, az étkezés és az alvás kulcsfontosságú. 

– A magyaron kívül milyen más nyelveken énekelsz?

– Leggyakoribb az olasz, de a francia, német és a román nyelvű művek is szerves részét alkotják a repertoáromnak. Bármilyen nyelven énekelek, igyekszem jó kiejtéssel, pontos szöveghűséggel tolmácsolni az adott mű üzenetét, jelentését. Ebben is tanáraim segítettek, de volt rá eset, hogy nyelvtanár segítségét vettem igénybe, mert például franciát mint idegen nyelvet iskolában, egyetemen soha nem tanultam, csak angolt, németet és olaszt. Véleményem szerint minden egyes mű az eredeti nyelven énekelhető legkönnyebben, mivel dallam és szöveg egysége eleve így volt megalkotva.

– Milyen szerepeket kaptál az utóbbi években, és milyen szerepekre vágysz?

– Az álomszerepem volt egyben az első szerepem az operában, Rosina megformálása Gioachino Rossini A Sevillai borbély című operájából, ezt követően pedig magyarul énekelhettem Jancsi szerepét, Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operájából. Rengeteg más szerepben is felléptem mint: Angelina (La Cenerentola – G. Rossini), Tisbe (La Cenerentola – G. Rossini), Gertrudisz (Bánk bán – Erkel Ferenc), Dorabella (Cosí fan tutte – W. A. Mozart), Marcellina (Le Nozze di Figaro – W. A. Mozart), Cherubino (Le Nozze di Figaro – W. A. Mozart), III. Dáma (Die Zauberflöte – W. A. Mozart), Eliza Doolitle (My fair lady – Frederick Loewe), Dido (Dido and Aeneas – Henry Purcell). Nyitott vagyok új szerepek megformálására, mivel attól a perctől kezdve, hogy elkezdem tanulni az új művet, megszeretem. Amit a közeljövőben szívesen elvállalnék, az Isabella szerepe (L’italiana in Algeri – G. Rossini), Carmen alakítása (Carmen – G. Bizet), Maddalena szerepe (Rigoletto – G. Verdi), Suzuki megformálása (Madama Butterfly – G. Puccini) vagy Dulcinee szerepe (Don Quichotte – J. Massenet).

– A próbák, a felkészülés, a tanulás, az előadások sok időt elvesznek az életedből. Mi az, amit szívesen csinálsz szabadidődben?

– Mivel igazából alig van szabadidőm, szerencsésnek mondhatom magam, mert két kedvenc időtöltésem, a zenehallgatás meg az utazás a munkám része is egyben. A sport, a mozgás, legyen az torna, gyaloglás, vagy séta, a mindennapjaim része. A fennmaradó kevéske szabadidőmben olvasni szoktam, szeretek filmet nézni, vásárolni és a barátaimmal közös programot szervezni.

– A hivatásodból adódóan te biztosan nem tudsz visszatérni szülővárosodba, hiszen itt nem adottak a feltételek az elhelyezkedésre. Milyen a viszonyod Szatmárnémetivel?

– Szatmárnémeti az a hely, ahonnan indulok és ahova mindig visszatérek. A hely, ahol feltöltődöm, új erőre kapok. Elég sokat utazom, gyakran fordulok meg nagyvárosokban. Szeretem a nagyvárosi nyüzsgést, a sok programot és azt, hogy folyton aktivitásban vagyok, de ez olykor fárasztó, épp ezért nagyon jólesik pár napra hazajönni, és élvezni a kisváros nyugalmát.