Az internet megjelenése sosem látott változásokat hozott az emberek számára. Ma már alig vannak olyan dolgaink, melyeket ne az interneten, ezek nagy részét ne a közösségi oldalakon rendeznénk. Nagyon sokan naponta több órát töltenek internetes felületeken. Az internetre kerül az irodalom is. Kutatók keresik a választ arra, hogy az interneten, illetve könyvekből és folyóiratokból olvasnak többet az emberek? Ezzel kapcsolatosan napjainkban két vélemény (megállapítás) van elterjedve a köztudatban. Az egyik, amikor folyton visszasírjuk a múltat, hogy bezzeg régebben együtt olvastak az idősek és a fiatalok, nagy becsülete volt a lakásban a könyvnek. A másik vélemény, hogy a könyvek, a nyomtatott folyóiratok ideje lejárt, a ma embere az interneten olvas, bár nem lehet érvekkel alátámasztani, hogy az online tér képes átvenni a nyomtatott termékek szerepét. A Sugárút–Szamos-napon egy kerekasztal-beszélgetésen szakemberek mondták el véleményüket a témában.

Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője

Külön kell választani, hogyan lehet a nyomtatott lapot eljuttatni az olvasóhoz,  és hogyan jut el az olvasmány az internetes változatokon keresztül. Én a kettőt soha nem helyezném egymással szemben. A lapoknál az a gyakorlat — ahol megvan mind a kettő —, hogy a nyomtatott lapot az internetes oldal kiegészíti. Sokan élünk azzal a gyakorlattal, hogy nem feltétlenül ugyanaz az olvasmány jelenik meg az online-on mint a nyomtatott lapban. Mi egyrészt felrakjuk az Újvárad minden számát a weboldalunkra. Mivel mögöttünk nem áll se megyei, se városi önkormányzat, a friss lapszámot az interneten is pénzért adjuk. Elő lehet fizetni, vagy egy-egy lapszámot el lehet olvasni. Az emberek sajnos hozzászoktak, hogy az ilyen tartalmakhoz ingyen lehet hozzájutni. Kevesen vannak, akik online fizetnek elő, többen vannak azok, akik a nyomtatott változatot vásárolják meg. A célunk az, hogy olvassák a lapot, éppen ezért egy hónap múlva feltesszük a lapot lapozható formában, utána lassanként külön-külön az anyagok is megjelennek az oldalunkon, azokhoz már ingyen hozzá lehet férni. Ami a nyomtatott lapot illeti, nagy munka, hogy eljusson minél több olvasóhoz. Romániában nincs egy egységes terjesztési rendszer, a Román Posta szolgáltatása borzalmas. Még azok a példányaink se jutnak el mindig a címzettekhez, melyeket mi magunk csomagolunk és feladjuk a postán. Megvan a szabadárusítás lehetősége könyvesboltokban, újságárus bódékban stb., sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy ez veszteséges. Budapesten a LapKer cégen keresztül is forgalmazzuk az Újváradot. Ha minden lapszámot eladnánk, akkor lennénk havi 18 000 forint mínuszba, de veszteséggel is vállalni kell, mert ha nincs ott a lap, azt sem tudják, hogy létezik.

Szerintem nagyon fontos ma az erdélyi, partiumi térben a kulturális, művészeti, irodalmi lapoknak a szerepe. Az elmúlt néhány évben több napilap szűnt meg Erdélyben és a Partiumban, mint ahány kulturális folyóirat ma létezik. Ebben a pillanatban több magyar kulturális folyóirat van mint ahány napilap. Nyilván a példányszámok tekintetében nem versenyezhet a folyóirat a napilapokkal, viszont ha figyelembe vesszük azt, hogy akikhez ezek a lapok eljutnak, nagyobb a hatásuk mint a napilapoknak.

Ha minőség szempontjából összevetjük a kulturális folyóiratokat a napilapokkal, elég nagy különbségek vannak. A napilapoknál (ide soroljuk az online felületeket is) megszűntek a műfajok, sokat romlott a szövegek minősége, ami oda is visszavezet, hogy a napi sajtóból az elmúlt években kikoptak az olvasószerkesztők és a korrektorok. Tudom, hogy spórolós, intézményösszevonós világ van, de fel kell hívni a politikusaink figyelmét, hogy milyen fontos ezeknek a lapoknak a megmaradása. Én személyes tapasztalatból tudom, hogy milyen fontos az intézményi háttér. Kell legyen egy kiadó, hogy az meg tudjon szervezni rendezvényeket, kiadhasson könyveket, el tudjanak menni rendezvényekre, szakmai találkozókra stb.

Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője

Nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a jelenleg 1 millió 200 ezer fővel rendelkező erdélyi magyarság, mint ahogy a korábbi évtizedekben is, gyakorlatilag egy önálló nemzetként is működhetne. Vannak országok, melyeknek egymillió körüli a lakosságuk. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, és ennek megfelelően kell élni. Elkerülhetetlen például az, hogy Szatmár megyében ne legyen sajtó. Miért fontos a sajtó? A kultúra és az anyanyelv megőrzése szempontjából, de olyan szempontból is, hogy a közösséget fenntartsa. Nincs országos magyar napilapunk, nincs egy jelentős országos hetilapunk, mint amilyen hajdanában az Erdélyi Napló volt. Az egy olyan erő volt, ami megmutatta a ditróinak és a nagykárolyinak is, hogy van ditrói és van nagykárolyi magyar is. Ez a lap nagy mértékben elősegítette a nemzetben való gondolkodást. Sokszor halljuk, hogy a sajtó nehéz helyzetben van, ez nem amiatt történik, mert nincs igény a nyomtatott lapokra. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mind Magyarországon, mind Romániában milyen sok és sokféle regionális lap jelent meg. Ezeknek a lapoknak a nagy része megszűnt, pedig fontos szerepe van a regionális tudatnak is. Az is nagyon fontos, hogy találkozzanak ezek a regionális tudatok és öntudatok. Ezeket erősíteni kell. Sajnos szembesülünk azzal, hogy állítólag a nyomtatott lapok háttérbe szorulnak. A tévére is azt mondják, hogy kezd háttérbe szorulni, közben egyre több csatorna jelenik meg. A minőségi nyomtatott sajtóra van igény, meg kell keresni a módját annak, hogy azok eljussanak az olvasókhoz.

Húsz évvel ezelőtt azt mondták az Amerikai Egyesült Államokban, hogy vége a nyomtatott folyóiratok világának, több rangos folyóiratot megszüntettek és csak online formában jelentek meg, ezek közül a folyóiratok közül az elmúlt öt-tíz évben többet ismét megjelentetnek nyomtatott formában is, mert látták az igényt. Az irodalom, a képzőművészet és a zene mindig egy kiművelt réteghez szólt, ezt a réteget kell növelni.

Vicsai Zsolt, a Hepehupa főszerkesztője

A Hepehupa folyóirat alapítása később történt mint az olyan regionális lapok mint az Alföld, a Tiszatáj és más hasonló lapok, melyek a regionalitásra helyezték a hangsúlyt. A 2000-es évek elején ezeken a kiadványoknak már letűnt a divatja, a Hepehupa pedig ekkor indult mint szilágysági művelődési folyóirat. A lap alapító főszerkesztője Forró László, aki igyekezett megismertetni a lapot Budapesten is. A terjesztés már akkor nehézségekbe ütközött, a történelmi Szilágyságban még most is csak egy könyvesbolt működik. A lapot már induláskor egy nyomda jegyeztette be, a fejlődés útja az lenne, ha létre lehetne hozni valami intézményesített formát vagy egyesületi formában, vagy a Zilahi Művelődési Központ tulajdonaként. Jelenleg egyikre sincs reális esély. A folyóirat legutóbbi számában szatmárnémeti és tasnádi témákat is közölt, a lap szatmári szerkesztője Fehér Imola.

Bessenyei Gedő István dramaturg, a Harag György Társulat művészeti igazgatója

A kortárs irodalmat számtalan módon el lehet juttatni a befogadóhoz. Én már az onlineban is azt érzem, hogy a közösségi médiában annyi a szemét, hogy egyre inkább hajlandóak az emberek fizetni azért, hogy minőséget kapjanak. Kezd megjelenni az olvasóknak egy egyre vaskosabb tömege, akik megértették, hogy az, ami az online térben ingyen van, ott az olvasó a termék, az olvasót használják fel valamire. Értelmiségiekkel beszélgetve azt érzem, hogy van igény a nyomtatott lapok újraindítására vagy újak létrehozására. Az online térben megjelenő médiumok mögött pedig álljanak felelős szerkesztőségek, olyan emberek, akiknek ez a szakmájuk, akik ehhez értenek. Az egésznek a minőségfelhasználói attitűdje meg fogja termelni ezeknek a folyóiratoknak a jövőjét. Ma már egyre több minden működik online térben, a színház az, ami csak élőben színház, oda el kell menni, és jó látni, amikor a nézők keresik a Szamos folyóiratot, ami ott van minden előadáson. A színház rendszeresen együttműködik a Szamos folyóirattal, közös rendezvényeken.

Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke

A fiatal nemzedék, a tanuló ifjúság hogyan viszonyul ahhoz a sok kérdéshez, ami itt felmerült? Itt elsősorban az igényes magyar nyelv használat veszélyét látom. Fontos lenne minél több lehetőséget teremteni arra, hogy ezek a kiadványok eljussanak a fiatal nemzedékhez. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Szamos folyóiratot, annál is inkább, mert magyartanárként nem egyszer tapasztaltam, hogy a diákok a kis írásaikat, fogalmazásaikat hozzák és várják a kritikát, a visszajelzést. A tollforgatók között vannak olyanok, akikre érdemes odafigyelni. Ezeknek az írásoknak a közlését vállalja fel a Szamos folyóirat. 2005-ben alakult meg a LiterArt Magyartanárok Egyesülete éppen azzal a céllal, hogy ápoljuk a tehetséget és minél nagyobb figyelmet fordítsunk a szép magyar beszédre. Egy ideig mentünk abba az irányba, hogy versenyeztettünk, hiszen a mi tanügyi rendszernek jellemzője, hogy rengeteg versenyben kínál megmérettetési lehetőséget a tehetségesebb diákoknak. Rá kellett jönnünk arra, hogy az olvasóvá nevelés legalább olyan fontos. Én azt hiszem, hogy a legfontosabb különböző tevékenységekkel megszólítani a diákokat, hogy olvassanak, könyvet, folyóiratokat vegyenek a kezükbe. Ahhoz, hogy ezek a lapok és folyóiratok tovább éljenek, valóban szükség lenne egy fiatal generációnak a biztatására, hogy ők is tartsák fontosnak a kultúránk megismerését és gazdagítását.