Legyünk jelen a saját nyaralásunkban!

| június 15, 2022 |

„Élményeket akkor tudunk szerezni, ha jelen vagyunk az életünkben és reflektálni tudunk arra, amit átélünk. Ne képernyőn keresztül éljük meg a nyaralást! A kutatások szerint csökkentik az emlékek rögzülését, ha közben arra koncentrálunk, hogy a tökéletes képet elkészítsük, és csak annyit fogadunk be az élményből, amennyit a kamera látószöge befogad” — hívja fel a figyelmet dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó.

— Ma már szinte lenézik azokat az embereket, családokat, akik nem mennek el valahova nyaralni. Mióta vált divattá a nyaralás?

— Annyira természetes része a nyaralás a modern kori fogyasztói társadalomnak, hogy azt gondolhatnánk, ez a jelenség mindig is volt, pedig a mai értelemben vett turizmus alig kétszáz éves. A jelenkor élmény-társadalmában presztízskérdés, hogy ki, hol és mennyi pénzért nyaral. A közösségi oldalakra feltöltött fényképeknek státusz-kijelölő szerepe van, és egyfajta nyomást is jelent az egyénre, azt sugallva, hogy a testi-lelki egészség természetes velejárója. A modern társadalmakban a mobilitás fontos jellemző, amely két dolgot jelent. Egyrészt a származási család anyagi és társadalmi helyzetét meg tudjuk haladni, másrészt fizikai mobilitást is, hogy nem vagyunk „röghöz kötöttek”. Maga a kifejezés is a rabszolgatartó és hűbéri rendszerből származik, és mint ilyen, az utazás a szabadság megélését is jelenti. A huszadik században jelenik meg az intenzív munka, intenzív szórakozás elve, amikor a felgyorsult világ és a megnövekedett stressz hozzájárul, hogy új módon töltsük el a szabadidőnket. Megjelennek a szervezett utazások, a fesztiválok, amelyek a szabadság rövid idejében intenzív élményeket ígérnek. Nem véletlen tehát, hogy számos kutatás kapcsolódik a nyaralás pszichológiai hatásaihoz, és néhány eredménye egyenesen szembemegy azzal, amit gondolunk róla.

— Melyek ezek a pszichológiai hatások?

— Boldogabbak leszünk, ha évente elmegyünk nyaralni? Nem! Bár a kikapcsolódás csökkenti a stressz-szintünket és növeli az aktuális elégedettség-érzésünket, ezek a hatások sajnos hamar elmúlnak, és nem befolyásolják tartósan a szubjektív boldogság-érzésünket vagy az élettel való elégedettségünket, vagy ahogy a pszichológia megfogalmazza, nem változnak a személyiségvonások. Egy életével elégedetlen ember vonása nem változik attól, hogy nyaralni megy. A kutatások azt is kiemelik, hogy már néhány napos távollét enyhíti a munkahelyi kiégés tüneteit, visszatérve energikusabbnak érezzük magunkat, sőt, elkötelezettebbek leszünk a munkával szemben, ám csak rövid távon. Sokaknak ismerős érzés egy nyaralás alatt és után, hogy „megérte ennyit gürcölni”, tehát legitimálja magát a kemény munkát.

— Mennyire tartós egy nyaralás lélektani hatása?

— Függ attól, hogy a nyaralást megelőző időszakban mennyire voltunk stresszesek, sőt attól is, hogy mennyire voltunk megelégedve a nyaralásunkkal is, de átlagosan 2–5 hétre tehető ennek hatása. Ezért van az, hogy ennyi idő után már visszaszürkülünk a munkába és a szabadságot megelőző életünkbe. Tehát nem a nyaralás váltja meg az életünket! Nem számít a nyaralás időtartama! Meglepő, de a nyaralás időtartamának nincs hatása a boldogságélményre. Sokkal inkább az olyan személyiségvonások, mint hogy képesek vagyunk-e elengedni a munkát, vagy azon rágódunk-e, hogy mi vár ha visszatérünk. A nyaralásra visszük magunkkal régi énünket és onnan ismét csak magunkat hozzuk haza.

— Mit tehetünk, hogy maximalizáljuk a nyaralás jótékony hatásait?

— Tervezzük meg az utazást előre, mert ez csökkenti a nyaralás alatti stressz-szintet. De nem csak emiatt fontos. A kutatások szerint a nyaralást megelőző elképzeléseknek nagyobb érzelmi hatása van, mint az utólagos visszaemlékezéseknek. Legyünk aktív tervezői a szabadságunknak, ne hagyjuk, hogy csak megtörténjen velünk a nyaralás. Válasszunk olyan úti célt, ami megfelel a személyiségünknek és temperamentumunknak. Ha introvertáltak vagyunk, kerüljük a nyüzsgő nagyvárosokat, még akkor is, ha most ép ez a divat vagy ez az utazási csomag van akcióban. Legyünk jelen a saját nyaralásunkban! Nagyon hasznos a mindfulness (tudatos jelenlét) pszichológiája, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy bár életünkben sokszor kapcsolunk robotpilóta üzemmódba, ahol a rutin és a megszokás irányít, a nyaralás alatt éljük meg a jelent. A rutinból végzett tevékenységek csak úgy elszállnak, könnyen és élménymentesen elmúlik egy munkahét, ne hagyjuk, hogy ugyanígy teljen a szabadság hete is. Élményeket akkor tudunk szerezni, ha jelen vagyunk az életünkben és reflektálni tudunk arra, amit átélünk. Ne képernyőn keresztül éljük meg a nyaralást! A kutatások szerint csökkentik az emlékek rögzülését, ha közben arra koncentrálunk, hogy a tökéletes képet elkészítsük, és csak annyit fogadunk be az élményből, amennyit a kamera látószöge befogad. A képek jelentős része a felejtésnek készül, másik része a közösségi oldalaknak, de egyik sem növeli a szubjektív boldogság- és elégedettség-érzést.

— Miért átmeneti a boldogság élménye?

— A boldogság-kutatások számos eredményt hoztak az utóbbi időben, de néhány kifejezetten ellentétes következtetést is. Ami biztos, hogy a boldogság, mint szubjektív boldogságélmény, bár nem pillanatnyi érzés, de nem is válik hosszú távú vonássá. Azt is tudjuk, hogy erőteljesen genetikai meghatározottságú, hogy kinek milyen mértékben, milyen hosszan hat a dopamin (ez a hormon okozza a boldogság-élményt). Tehát a boldogság érzése és annak tartóssága egy összetett pszichoszomatikus interakció eredménye. Mivel ez a kémiai hatás hetekben, maximum hónapokban mérhető, életünk tulajdonképen ennek a boldogság-érzésnek a folyamatos kereséséről szól. Ne várja tehát senki, hogy megveszi élete házát, autóját stb. és onnantól kezdve már konstans boldogságérzése van élete végéig.

— Mi a valóság ezen a területen?

— Itt mindenképp meg kell említeni a boldogság és az élet értelme közötti kapcsolatot, amelyet gyakran össze is mosnak. A kutatások szerint, akik értelmet keresnek és találnak életükben, sokkal több ideig értékelik pozitívan az életüket, mint akik csupán a boldogságot keresik. Az élet értelmét keresve, képesek vagyunk feladni a pillanatnyi boldogságunkat, sőt negatív érzelmeket is elviselünk. Jó példa erre a gyermeknevelés, amely bár sok lemondással járhat, mégis a többség boldognak érzi magát, mert hozzá kapcsolódik az értelemkereséshez. Tehát vigyázni kell, hogy az élménytársadalomban ne „csak” a boldogságot keressük, mert ez mindig mulandó lesz. Az élet értelmének megtalálása, bár nem egyenlő a boldogsággal, de együtt is járhat vele, és hosszú távon ez segít a szubjektív jólét megélésében.

— Mi az, amire oda kell figyelni?

— Az elmúlt időszak bezártsága után feszül bennünk a szabadság utáni vágy. Figyeljünk oda, hogy a nyaralás valóban a lelki regenerálódást szolgálja és erőforrás legyen az életünkben. Ne státusszimbólum legyen, ne fényképek sorozata a közösségi térben, hanem valódi élmények, amelyeket tudatosan megélünk.

Fotó: pexels.com