Kultúra és művészet – identitáserősítés és közösségi élményteremtés
Kultúra és művészet címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szatmárnémeti kirendeltsége és a Szamos Diákirodalmi Kör. A diákok mellett meghívottként vett részt: Horváth Benji költő; Keresztes Ágnes színművész; Fornvald Greti díszlettervező, műépítész; Mészáros Gergely, az Aurel Popp Művészeti Líceum zenetanára; Elek György, a Szamos főszerkesztője és Széplaki Reimond, az MCC Szatmárnémeti Középiskolás Program központvezetője. A diákok közül Bodnár Dorottya, Sebesi Bence és Fodor Fiona Rebeka kapcsolódott be a beszélgetésbe.
Mit jelent számukra a kultúra, milyen módon hatottak az irodalmi művek az emberek gondolkodására és érzelmi világára az évszázadok során, hogyan lehetne az irodalmat vonzóbbá tenni a fiatalabb generációk számára, milyen szerepe van a színésznek a társadalomban és hogyan befolyásolja a kultúrát, milyen szerepe van a zenének az identitás kifejezésében és a közösségi élmények megteremtésében, miért tekintjük művészetnek az építészetet? – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a beszélgetést moderáló Széplaki Reimond.
Elek György az irodalom és a klasszikus művészeti ágak gyökereiről és azok fejlődéséről beszélt. Az írók, képzőművészek és a zenészek sokáig nem nevezték magukat művésznek. Ma már egyre többen hiszik magukról, hogy ők költők, képzőművészek, zenészek stb. A nagy klasszikusok verseit sokan ismerik, de csak kevesen tudnak felsorolni egy-egy kortárs költőt, esetleg néhány versét. Ráadásul eleve nagyon nehéz ma megállapítani, hogy ki a művész, költő, zenész, festő, mint ahogy azt is, hogy mit tekintünk művészeti alkotásnak.
Mészáros Gergely egy mondást idézett: attól, mert valaki meg nem értett, még nem művész. A művész az, aki értéket közvetít. I. S. Bachot Mendelssohn úgy fedezte fel, hogy elment a boltba vajat vásárolni, amit Bach-kéziratba csomagoltak. Észrevette, hogy egy értékes kottát kapott, ekkor elkezdte összegyűjteni a Bach-kéziratokat.
Széplaki Reimond úgy látja, hogy a kortárs költők nem tudnak annyira népszerűekké válni mint klasszikus elődeik, akiket nevezhetünk koruk influenszereinek. De mi kell most ahhoz, hogy egy író sikeres legyen? – vetette fel a kérdést.
Sebesi Bence szerint a fiatalok nem értik a kortárs verseket. Petőfi már saját korában is elismert volt, népszerűsége azóta sem csökkent. A diákok viszont nem olvassák a kortárs költők verseit, állapította meg.
Fornvald Gréti is elismerte, hogy verset nem olvas, ha van rá ideje, a prózához nyúl. Szerinte a prózát sokkal könnyebb megemészteni mint a verset.
Keresztes Ágnest az a gondolat ragadta meg, hogy a művészet értéket képvisel. Elmondta, minden embernek vannak korszakai, különböző korszakokban másként viszonyul a művészethez. Megtudtuk, az ő életében az hozott váltást, amikor a fiatalok segítését kapta feladatul. Szerinte a diákok megszólalásai annyira őszinték, hogy egy színész arra képtelen. Ez már művészet. Megítélése szerint nagyon sok dalszöveg sokkal megragadóbb mint sok kortárs költő verse. Úgy véli, az oktatási rendszer hibája az, hogy a fiatalok nem kedvelik az irodalmat. „Harmadik osztályos gyerekekkel akarják olvastatni a Kincskereső kis ködmönt, hetedik osztályban Az ember tragédiáját. Az életben van egy olyan tendencia, hogy nagyon sok dologról megmondják, mi a jó és mi a rossz. Ha már a bölcsiben eldől, hogy ki a jó és ki a rossz gyerek, akkor később valamilyen ideológia vagy bármilyen alapon döntik el, hogy mi a művészet és mi nem az. Ma már a díjakat is ideológiai vagy politikai alapon ítélik oda” – mondja, elismerve, hogy ő maga azokat az írásokat (legyen az vers, próza vagy dráma) szereti olvasni, amelyek nem a szerző élethelyzetéről szólnak. Van egy olyan tendencia a kortárs irodalomban, hogy mindenki saját magáról ír. Annyira a saját életét, a saját fájdalmát, a saját bajait írja le, hogy az már nem igazán irodalom, nem sok olvasót érdekel. Az ifjúsági irodalom meghalt. Vannak gyerekeknek szóló könyvek, kilenc-tizenkettedikeseknek viszont nincs, állapítja meg.
Fornvald Gréti fontos tartaná, hogy a könyvesboltokban olyan személyek dolgozzanak, akik eligazítást tudnak nyújtani a vásárlónak, ha elmondja milyen olvasmányt keres, tudjanak megfelelő könyvet ajánlani.
Horváth Benji a magyar költészet napja alkalmából tartott ünnepségre érkezett Szatmárnémetibe, hogy fiatalokkal beszélgessen a versírásról, így tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe. Elmondta, vannak olyan jelentős tartalmak, amiket megtanulunk az iskolában és akkor már könnyebben tudunk dekódolni egy Aranyt vagy egy Petőfit. „Nagyon sok kortárs költő van, akinek a napnál is világosabbak a versei. Ezeket a verseket élő nyelven írják, amit mindenki használ. A klasszikus költők azért váltak ismertebbekké, mert régebben nem voltak filmek és egyéb kikapcsolódási lehetőségek, mindenki olvasott. Akkor a költészetből meg lehetett élni. Ma már az emberek túlnyomó része nem feltétlenül olvas verseket. Jobban szeretik a könnyebben fogyasztható tartalmakat. Az iskolában keveset foglalkoznak a kortárs költészettel. Mi is jártunk iskolákban alternatív irodalomórákat tartani. Ez egy munka, amit valakinek meg kell fizetni, erre a célra pedig nem adnak pénzt. Attól válik igazán műalkotássá valami, amikor az olvasó tud hozzá kapcsolódni. A költő a személyesből ki kell szóljon az általánosba” – mondta mintegy válaszul a beszélgetés során felvetett kérdésekre.
Keresztes Ágnes a színház és a színész pillanatnyi szerepéről beszélt.
„A színház egy élő műfaj. Akkor él, ha annak tud szólni, aki akkor él. Ha a színház arról kezd beszélni, hogy mi volt száz évvel ezelőtt, akkor meghalt. A miniévadban Czintos Józsefre emlékeztünk, aki egy zseniális színész volt. Vajon a fiatalok tudják, hogy ki volt Czintos József? Ez nagyon kegyetlen a színészi szakmában… A legutóbbi előadásunkat Sardar Tagirovsky rendezte. Nála nincs két egyforma előadás. Ha történik valami a világban, azt mondja, nem lehet az előadást úgy lejátszani mint tegnap, hiszen ma történt valami rendkívüli a világban. Ezért fontos párbeszédben maradni a jelennel”.
A színművész hangsúlyozta, számára pozitív élmény, amikor diákokkal dolgozik. „A diákcsoportban mindenféle diák van: kicsi duci, magas vékony, szemüveges, fogszabályozós… Felelősségünk van abban, hogy a diákokkal, vagy aki erre még nyitott, láttassuk, mi az érték, hogy egyik ember ilyen, a másik olyan. Ha azt mondjuk, hogy érték, akkor valamit kanonizáljunk. Az iskola is beleszól dolgokba, hogy ki a jó és ki a rossz gyerek. A művészet az egyetlen olyan lehetőség, amiben azzal tudunk a legjobb lenni, hogy mi magunk vagyunk. Van egy tévhit a művészetekkel kapcsolatban, hogy azok a művészek, akik kilógnak az átlagemberek közül. Az egyetemen azt mondta a tanárom, hogy a színház elsősorban katonaság és csak utána művészet. Egyszer mindenki el tudja sírni magát, ha a szerep úgy kívánja, azt minden este megtenni már művészet” – fogalmazott.
Ehhez kapcsolódva Fornvald Gréti elmondta, nagyon összetett munka van a színpadon, hogy létrejöjjön az előadás. Egy alkotói folyamatban mindig átmegy a rendező és az előadás létrehozásában dolgozó alkotók szűrőjén. „Az építészet és a díszlettervezés alkalmazott művészet. Egy óriási erő, amikor az alkotó elcsügged. Amikor valaki ott van egy alkotói folyamatban, akkor eluralkodik rajta egy pánik, vagy akár egy megfelelési kényszer is. Nagyon fontos, hogy az alkotók segítsék egymást. Az építészetben is rengeteg szabályt kell betartani. Az építésznek is az az egyik fő célja, hogy örömet szerezzen a megrendelőnek. Ma már az építészetben a kevesebb a több. Nem kell semmit túlcicomázni, az a fontos, hogy a forma és a funkcionalitás egybevágjon. Korlátozott az építész aktivitása, de irányt is ad. Egyszerre kell figyelembe venni az esztétikát és a funkcionalitást. Minden alkotáshoz szükség van egy receptre. Egy mű nem lehet öncélú. Ne az legyen, hogy én meg akarom mutatni magam, hanem feleljek meg a rám bízott feladatnak”.
Mészáros Gergely azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontosak a szabályok, adnak egy irányt, ami mellé nem nyúlhat az alkotó, mégis valahogy meg lehet találni azt a módot, hogy az alkotó is kifejezhesse magát. Egy argentin zenész mondta, hogy minden szabályrendszerben van több lépcsőfok: meg kell tanulni a szabályokat, annak mesterévé kell válni, és ott kezdődhet az alkotói önkifejezés, amikor már tudod mit, miért lehet megbontani.