Közel áll-e hozzánk a tizenkilencedik századi irodalom?

| október 9, 2024 |

Amikor Petőfi neve felmerül, bennem mindig felmerül egy kérdés is. Ez a kérdés pusztán annyi, hogy közel áll-e hozzánk a tizenkilencedik századi magyar irodalom, vagy általában a tizenkilencedik századi világirodalom? Ha nem gondolkodunk el a kérdésen csak automatikusan rávágjuk a választ, akkor könnyedén azt mondhatjuk, hogy nem. Józan ésszel gondolkodva, mivel pár száz év eltelt azóta, nemet mondanánk. Ha viszont elgondolkodunk egy picit, végigjárjuk költőink, művészeink, történelmi hőseink, történelmi személyiségeink életútját, akkor könnyedén rájöhetünk arra, hogy ez a távolság nem is olyan áthidalhatatlan. A tizenkilencedik század magyar irodalma bizony-bizony közel áll hozzánk.

1823.január elseje emblematikus időpont a magyar irodalomtörténetben, ugyanis ez az a nap, amikor Petőfi Sándor a Kiskunságban meglátta a napvilágot Petrovics István mészárosmester és Hrúz Mária gyermekeként, és elindult azon az úton, ami bizony-bizony igen figyelemreméltó út több szempontból is. Petrovics István törekedett arra, hogy jó körülményeket biztosítson a gyerekeinek, iskoláztassa őket, ezért ameddig a családnak stabil anyagi háttere volt, addig az ifjú Petőfi nagyon jó közegben, elit közegben, olyan körülmények között tanult, amely később a fejlődését, a költővé válását elősegítette. Viszont a család anyagi háttere az 1830-as években hanyatlani kezdett. Ekkor volt az az időszak, az a pont 1839-ben, amikor Petőfi megkóstolja a harc, a katonaság, a háború érzésvilágát. Ekkor állt be először a hadseregbe 1839-ben. Elég rövid ideig volt katona, 1841-ben állítólagos gyenge fizikai állapota és lázadó természete miatt leszerelték.

A vándorszínészettel is megismerkedett. 1841 emblematikus időpont, ugyanis ez az az év, amikor Petőfi vándorszínésznek állt. 1841-től az 1840-es évek közepéig igen nagy intenzitással élte a vándorszínészek kalandoktól nem mentes életét. Az 1844-es debreceni zuhanása, mélyrepülése után érkezett meg Budapestre. Ebben az évben gyalog érkezett Pestre és próbált szerencsét néhány verssel a tarsolyában. Jó természetének és emberközi kapcsolatokat ápoló tehetségének hála hamar felfigyelt rá Vörösmarty Mihály. Azt gondolnánk, hogy ezek a költők külön kis életterekben töltötték a mindennapjaikat. Nos nem. Úgy ahogy mi is ismerjük egymást, a tizenkilencedik századi költők-írók között is fennálltak ismeretségek és nem ritkán barátságok is. 

1844-ben, Budapesten Vörösmarty Mihály Vahot Imrének, a Pesti Divatlap főszerkesztőjének hívta fel a figyelmét Petőfire. Így lett Petőfi Sándor az 1840-es évek egyik legfontosabb folyóiratának, a Pesti Divatlapnak a társszerkesztője, ez időtájt ismerkedett meg Jókai Mórral, akivel később közös lakást bérelt. 

1847-ben, ezen a napon az erdődi Károlyi-kastély kápolnájában kötött házasságot Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Ismeretségük nem 1847-ben, hanem egy évvel korábban kezdődött, 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon. Ez volt az a pont, amikor Petőfi felfigyelt a Szendrey Júlia jelenségre. Nem véletlen a Szendrey Júlia kifejezés. Szendrey nem volt egy szokványos nő. A tizenkilencedik század nőideálját nem Szendrey testesítette meg. Olyan normarendszer szerint élt, ami a tizenkilencedik századi körökben nem volt feltétlenül elfogadott. Nagyon aktívan részt vett az irodalmi rendezvényeken, gyakran lehetett látni férfiak társaságában, rövid hajat hordott, szivarozott és nadrágban járt. Egy korabeli regényírónő, George Sand stílusát és modorát követte, ami részben szemet szúrt az akkori polgári társadalomnak, részben felhívta az emberek figyelmét, hogy nem mindennapi személyiséggel állnak szemben. Ez a nem mindennapiság volt az, ami Petőfiben is szikrát, később pedig nagyon erős tüzet, a haza és a szerelem iránti őrtüzet gyújtott. Petőfi életében az 1846-os évben, amikor Júliát már javában ismerte, megjelent egy színésznő, egy bizonyos Prielle Kornélia, akit – bár Sendrey Júliával jegyben jártak – feleségül kért. A szerencse – ha nevezhetjük így – az volt, hogy Prielle Kornélia művésznővel egyetlen pap sem volt hajlandó összeadni őket és a család is ellenezte a házasságot. 

Az erdődi birtokot az időben Szendrey Ignác gondozta, aki hosszú időn át ellenezte a fiatalok házasságát. Végül látva azt, hogy mennyire erőteljes a harmónia közöttük, igent mondott erre a kapcsolatra. Ekkor vehetjük észre azt, hogy Júlia mennyire testhezállóan alkalmazkodott Petőfihez. Az 1840-es évben Petőfi már ismert költő volt. A korábbi években, szintén az 1840-es évek közepén megjárta a Felvidéket, amiről az Útijegyzetek című írásában részletesen ír. Felvidéken éljenző tömeg fogadta Petőfit. Az emberek olvasták a verseit, szeretnének találkozni vele, a Petőfi-kötetek a Bibliák és a házassági keresztek mellett voltak a lakásokban. A tizenkilencedik századi írástudó ember visszanyúlt Petőfihez. 

Mi volt Petőfi Sándor titka? Nem akart többnek tűnni annál, mint aki ő valójában volt. Ismerte a tizenkilencedik századi ember nyelvét, világát, azokat az igényeket melyeket a tizenkilencedik század embere átélt, megfogalmazott, amire szüksége volt. Nem akart többet mondani a verseiben annál, mint amennyit leírt. Petőfi is használ művészi képeket, viszont azt úgy tudta használni, hogy mindenkihez szólt a verseivel. A másik titok a sokoldalúsága. Háromféle költői magatartás is jellemzi az ő művészetét. Legtöbben A prófétát ismerjük, a forradalmi látomásköltészetet (A XIX. század költői, Egy gondolat bánt engemet). Ezt az identitás komponensét Petőfinek úgy nevezzük, hogy vátesz-költő. Vátesz annyit jelent mint próféta. Mit tudtak többek között a próféták? A jövőt igyekeztek feltérképezni, a jövőt igyekeztek ismerni. A második pont – dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész definíciója szerint – a természeti költő. Mit is fed a természeti költő? Petőfinek a nyelvezete, a stílusa közel áll az egyszerű nép stílusához és igényeihez. A természeti költő identitás komponenshez tartoznak a népies helyzetdalok (Befordultam a konyhára). Petőfi nagy szerelmese volt az alföldnek. A legszebb magyar vers az Alföld (Kovács Újszászi Péter szerint). A tájköltészet Petőfi emblematikus, ikonikus, csodálatos, lebilincselő tájköltészete szintén a természeti költőkomponenshez tartozik. A legtöbben ismerjük a váteszt, ismerjük a természeti költőt, de létezik Petőfinek egy kevésbé ismert arca is. 1845 és 1846 között sokszor rátalált a reménytelen, beteljesületlen szerelem, mint minden művésznek, Petőfinek is voltak mélyrepülései, amikor lelkileg mélypontra került és ez a fajta mélyrepülés, a szomorúság, a bánat, a melankólia az úgynevezett Felhők ciklusban érhető tetten. Ebben a ciklusban nem annyira a természeti költőt és a prófétát fedezzük fel, mint inkább a vallomásos költőt, aki önvizsgálatot tartott, aki befelé nézett. Petőfi Sándor másik titka a sokoldalúság volt. 

Tegyük fel újra a kérdést: közel áll-e hozzánk a tizenkilencedik század irodalma? A tizenkilencedik században az 1850-es évek után megjelent az irodalmi sztárosodás. Ahogyan ma is szeretjük a sztárjainkat, úgy a tizenkilencedik századi társadalom, nem kimondottan a polgárság, hanem akár a kispolgári réteg is rajongott bizonyos emberekért. Ehhez a sztárosodáshoz kapcsolódik Szendrey Júlia alakja is. Petőfi és Szendrey volt a tizenkilencedik századi magyar irodalom sztárpárjainak egyike. Szendrey szinte tökéletesen alkalmazkodott ahhoz az életmódhoz amit Petőfi már egy kicsit hosszabb ideje folytatott. Nem felzárkózott a férje mögé, hanem a férjével egyetemben ragyogott. Petőfi és Jókai tanácsára különböző 1840-es évekbeli folyóiratokban a naplóját kezdte el publikálni. Ez megosztó véleményeket váltott ki a korabeli társadalomban, ugyanis egyes olvasók üdvözölték azt, hogy Szendrey a magánéletéből osztott meg aprócska szegmenseket. Mások nem örvendtek ennek, azt gondolták, hogy a nő feladata a legbensőbb szobájában számot vetni arról amit megélt, illetve a férje mellett csendben működni és dolgozni. Szendrey dolgozott, ápolta a férje lelkét, ugyanakkor benne is megvolt a kitörni vágyás. Az 1847-es koltói nászúton például csak Petőfi múzsájaként jelent meg a Szeptember végén, az egyik legemblematikusabb versében, később azonban Petőfi 1849-es halála után kibontakozott benne a költő és a műfordító. A tizenkilencedik századi magyar társadalomban nagyon megosztó hír volt az is, hogy nem sokkal Petőfi halála után 1850-ben Szendrey Júlia újra férjhez ment Horváth Árpád történész-professzorhoz. Sokan vitatták, hogy mi volt ennek a második házasságnak az oka. Konkrétumot mind a mai napig nem tudunk, egy azonban biztos, a második házasságában Szendrey Júlia nem volt boldog. Bár három gyereket szült még a professzornak, és az anyagi biztonságot is részben megkapta, nem részesült abban a lelki ajándékban, amit Petőfi Sándor mellett megkapott. Ez a fajta mellőzöttség, ez a mélységes szomorúság biztatta, sarkallta Szendreyt, hogy ő maga is verseket írjon. Versei többnyire belső témájúak, a vallomásosság jellemzi őket, arról beszél, hogy a boldogság tulajdonképpen álarc, boldognak kell mutatkozni a nyilvánosság előtt, de ő vívódik. A verseivel egy ütemben bontakozik ki műfordítói tevékenysége is. Ő ültette elsőként magyar nyelvre Andersen meséit. Ez már élete utolsó szakaszában volt, még ekkor sem tudott visszavonulni a nyilvánosságtól. Horváth Károlytól megszökött és az 1860-as évek közepére jó barátoknál, illetve hónapos szobákban keresett menedéket, verseket írt és fordított. A szökés, a hűtlenség, ugyanúgy mint a második házasság, szintén óriási tüzeket gyújtott a társadalomban, és még megosztottabbá tette az egyébként is megosztó személyt. 1868-ban mindössze negyven évesen halt meg, viszont a munkássága mindvégig maradandó marad. A tizenkilencedik századi magyar irodalom közel áll hozzánk. A múltunk itt lüktet bennünk. Azok az eszmék, amit ez a költőházaspár megteremtett, amiket nem csak megteremtettek, hanem éltek is, itt lüktetnek közöttünk mind a mai napig. Pedagógusokként és irodalomkedvelőkként az lehet a feladatunk, hogy ezeket az eszméket felfedezzük és lássuk, hogyan élnek közöttünk mind a mai napig is. 

 

Kovács Újszászy Péter beszéde elhangzott 2024. szeptember 8-án, az erdődi Petőfi Sándor–Szendrey Júlia-megemlékezésen