Képzelt világ vagy valóság?
Pintea László Felsejlő múlt című prózakötetében egy sajátos hang, egy sajátos stílus fedezhető fel. A történetek néha egy harctéren, néha a hátországban játszódnak le, megoldást keresve a hétköznapi élet problémáira, keresve a választ azokra a sorskérdésekre, melyek a legtöbb embert foglalkoztatnak.
A szerző minden történetet egyes szám első személyben mesél el, ezzel is hitelesebbé téve a cselekményt, hogy ne azt a hatást keltse, hogy mástól hallott féligazságokat ír le, hanem a saját tapasztalatát, az általa megélt pillanatokat. A szereplők gyakran magányosak, viszont minden tettük, minden gondolatuk a magányból való kiútkeresés miatt történik. A harctéri leírásokból is az csendül ki, hogy a kényszerhelyzetben is képes az ember a jó ügyet szolgálni. Kiolvasható néha a sorok közül a hit és hitetlenség felvillanása, vannak helyzetek, amikor az ember elveszíti a hitét, de ha átgondoltan, nem elsietve, hanem teljes megfontoltsággal kezeli a helyzetet, meggyőződhet arról, hogy érdemes hinni a jó ügyekben, érdemes tenni azért, hogy jobb legyen a környezet, melyben él.
Pintea László novellahősei gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi az élet értelme, mi célból élnek ott, ahol él. Meg lehet unni egy életteret, egy életformát, de nem lehet előre látni, hogy a változtatás javulást hoz-e. Vannak, akik ritkábban, vannak, akik gyakrabban emlékeznek vissza a múltra. Vannak, akik ritkábban, vannak, akik gyakrabban kezdenek el álmodozni. Az álmodozás, a tervezgetés az útkeresőkre jellemző, azokra, akik titkokat keresve remélik, hogy elérhetik a céljaikat.
A meghasonlás című novellában így ír Pintea László: „Születésemtől a titkot keresem, valamit, ami világra jövetelem napján érintett meg, és a nevezetes időpont óta sem hagy nyugton.” A titkok keresése, a változások keresése remény arra, hogy a jövő meghozza és feloldja majd a titkokat. A titkok megfejtéséhez varázslókat és jósokat is megidéz, de a következtetés mindig az, hogy a megoldás mindig a mélység és a magasság között van valahol, a titkokat csak bölcsességgel lehet feltárni, a bölcsesség megszerzéséhez pedig kell rendelkezni a megismerés képességeivel.
Pintea László több írásában is megjelenik az öregedés problémája. Ilyenkor felvillannak azok az élethelyzetek, amikor a szereplő valamikor csalódott valamiben. Minden ember csalódik, de nem minden ember számára adatik meg a túléléshez szükséges képesség.
Azzal indítottam, hogy Pintea László Felsejlő múlt című prózakötetében egy sajátos hang, egy sajátos stílus fedezhető fel. Ez a sajátosság legjobban a leírásokban érzékelhető. A történetekből hiányzik a párbeszéd, a cselekmény sem gazdag, viszont nagyon színesek a leírások. Ahogy olvassuk a sorokat, magunk előtt látjuk a tájat, azt a világot, mely által üzen a szerző az olvasóknak. Végül hadd idézzek egy részletet A lény című novellából:
„Jövőm alakulására gondoltam, a számtalan lehetőségre, melyek kihasználásra várnak, sikeres megvalósításuk csak képességeimtől függ. Képességeim birtokában azt sajátítom el a világ ismereteiből, amit az adott pillanatban a legfontosabbnak vélek. Maguktól tárulnak fel a titkok, csak tapintatosan, tisztelettudóan kell közelítenem hozzájuk; szinte ajándékba kapom a helyes megoldást. Nehéz életem volt, hiszem, hogy változnak a feltételek, tágulnak a szűkös keretek; megszűnik a kiszolgáltatottság, többé nem kell a megalázó kellemetlenségek elől menekülni…”