Jurtás Mesetábor – lélekerősítés, félelemoldás és önbizalom erősítés gyerekeknek
A rendhagyónak számító jurtás mesetáborokat idén is megszervezte a Lélekszirom Egyesület, az elismert szakemberek által vezetett foglalkozások céljáról és szerepéről Bálint Kati meseterapeutával beszélgettem.
– Arról értesültünk, hogy a Szatmárnémetiben kicsit rendhagyónak számító mesetáborokat idén is sikerült megtartani. Valóban így van ez?
– Igen, ez így van. Valóban, lassan hagyománnyá válik Szatmárnémetiben a Mol által támogatott, Gyermekgyógyító Program részeként működő mesetábor. A saját kis egyesületünk, a Lélekszirom Egyesület ezen pályázati program keretében már 2017 óta részt vesz, az ő jóvoltukból kaphattunk egy jurtát ezelőtt két évvel, amely egy hangulatos kis mesekertbe elhelyezve helyet adott a mesetáboroknak.
– Mitől válik egy mesetábor a Gyermekgyógyító Program részévé?
– Elsősorban attól, hogy egy országos szinten működő színvonalas program elbírálói különlegesnek és értékesnek tarják azt a típusú meseterápiás módszert, amelyet alkalmazva mi segíthetünk a gyermekek lelki problémáinak oldásában. Valójában nagy megtiszteltetés és elismerés ez a munkánk számára. Az általunk szervezett mesetáborokban ugyanis a mesék nem a szórakoztatás céljából hangzanak el, hanem lélekerősítő, félelemoldó, önbizalom erősítő szerepet töltenek be, terápiás eszközként vannak jelen a táborozás kacskaringós ösvényén. Három szakember vezeti és támogatja a gyermekeket ezen a meseúton, dr. Tallian Cristian gyermekpszichiáter, jómagam mint meseterapeuta és Cserey Csaba dobművész, aki az élőszóban elhangzott meséket a relaxációs és hangterápiás eszközökkel mélyíti el.
– Egészen pontosan hogyan kell ezt elképzelni? Milyen programon vettek részt a táborozók?
– A táborozó gyermekek ebben az évben egy „Hetedhétországon” átívelő meseút hőseinek a példájából meríthettek erőt, tudást és bátorságot a kicsi lelkükben megbúvó félelmek legyőzéséhez. Minden nap lehetőségük adódott a mesék világában való „barangolásra”, a hétpróbák kiállására, a hangszerek és a különféle ritmusok kipróbálására és nem utolsósorban természet közelében lévő közös egymásra hangolódásra.
– Mettől meddig zajlottak a táborok?
– Két egyhetes tábort tartottunk, amelyek úgymond napközis táborokként zajlottak, tehát nem aludtak a táborban a gyermekek.
– Volt konkrétan kitűzött cél? Kik voltak jelen a táborokban?
– Mindenképp a lelki egyensúly, a félelmek oldása és az önbizalom erősítés az, ami célként megfogalmazódott, amikor a táborok programját a meseterápia eszközeire építettük. Úgy győzni le a félelmeket, hogy közben játékos keretek között mesélve, dobolva, énekelve vesznek részt a tevékenységeken, nagyon is járható út a gyermekek számára. A táborokban, és ezt nagy boldogsággal mondom, sok „profi” meseismerő gyermek vett részt. Valójában vannak olyan gyermekek, akik már szinte mellettünk nőnek fel, már értik és könnyedén ki is bontják a mesék végtelenül komplex szimbólumait. Bennük és általuk válhat majd hosszú távon láthatóvá a „királlyá válás” tudása, melyet a mesék nagy többsége tanít. Ami biztos, az az, hogy ezeket a tudásmagokat mi a táborozós meseúton mind elhintettük a gyermekek tudatában, aztán már csak arra várunk, hogy ezek szépen szárba szökkenjenek.
– Amint említetted, már többször is tartottatok mesetáborokat, mi az a többlet, amit a jurta adhat ezen táborok sikeréhez?
– Maga a jurta jelenléte. A jurtában való mesélés különleges hangulattal bír. Ebbe a körsátorba „bekuckózva” a Csabcsy varázslatos zenei aláfestése mellett mesét mondva olyan elringató élményt képes adni, mint amikor kicsit visszakerül az ember az anyaméh biztonságot adó puhaságába. Pontosan ezáltal sokszorozta meg a hatást, melyet főképpen ott lehetett lemérni, hogy a gyermekek szerettek a táborba érkezni, de hazamenni igen nehezen akartak.
– Szeretnétek ezt a hagyományt, ahogy a beszélgetésünk elején nevezted, tovább vinni? Vagy vannak még elképzeléseitek, hogy akár nemcsak gyerektábort, hanem más programokat is tartsatok majd a jurtában?
– Mindenképp. Elképzeléseink is vannak bőven, álmodunk arról, hogy felnőtt mese-estek, relaxációs estek, tábortüzes mesélések is helyet kapnak majd ebben a mesekertben, hiszen az elcsendesedésre, a befelé figyelésre, a hétköznapok rohanó világából való kilépésre nagyon is nagy szükség van ebben a mai világban.