Jókai Mór Szatmárnémetiben

| április 26, 2024 | , |

Avagy a versben társalgó szatmáriak

1876 nyarán a város kulturális és társadalmi életében megjegyzendő esemény történt. Jókai Mór látogatott Szatmárnémetibe. A város lakói valóságos ünnepként élték meg a látogatást. Nemzeti színű zászlókkal lobogózták fel a házakat és hatalmas tömeg várta az írófejedelmet. Vendéglátója berenczei Kováts Eduárd családja volt. Az épületnek, ahol Jókai annak idején megszállt, már nyoma sincs a városban, mert az 1970-es években lebontották, és a helyére az Auróra szálloda épült. 

Jókai Mór 1876. augusztus 14-én, délután 6 órakor érkezett Nagybányáról Szatmárnémetibe, Domahidy Ferenc (1824–1902), Teleki Sándor (1821–1892) honvédezredes, dr. Fekete Soma (1826–1908) megyei főorvos társaságában, írja Vita Zsigmond Jókai Erdélyben című könyvében. 

Több régi ismerőssel és jó baráttal találkozott ezúttal. Köztük volt a Bécsben frissen végzett dr. Fekete Samu, aki az 1848–1849-es szabadságharc kitörésekor azonnal jelentkezett a Bem parancsnoksága alá tartozó Vilmos huszárezredbe, ahol mint ezredorvos nyert alkalmazást. Itt ismerkedett meg Domahidy Ferenc földbirtokossal, későbbi országgyűlési képviselővel, Czerjék Imrével, Nagy Dániellel, akik Szatmár megyei honvéd huszártisztek voltak. 

Jókai Mór berenczei Kovács Eduárd meghívott vendége volt abban a Deák téri házába, ahol Petőfi is több alkalommal vendégeskedett. 

Jókai szatmárnémeti látogatásának egyik legfontosabb célja, hogy felkeresse Petőfi nyomait. Ezért tett látogatást azoknál a családoknál, ahol Petőfi megfordult. Ilyen volt a Rákóczi utcában az Olchváry család, ahol

jegyben járása idején Petőfi is szívesen látott vendég volt. Olchváry Pál táblabírónak Dengelegen voltak birtokai, Szatmárnémetiben pedig két szép lánya és két háza a Rákóczi utcában. Művelt ember, akinek könyvtára, zongorája volt a házában, állítólag Liszt Ferenc ismeretségi köréhez tartozott. Sokat tett a környékbeli cigányzenészek taníttatásáért. 

Ide másoljuk Jókai Mór sorait, amelyből érdekességeket tudunk meg a város életéből, helyi szokásokról, és Petőfinek az Olchváry családnál tett látogatásairól. 

„Ez úri családnak két leánya volt: Lilla és Berta. O. Lilla, akkor ünnepelt szépség, derült kedély, művelt lélek, gyakran tartott Petőfivel költői versenyt, versben beszéltek együtt – Szatmár vidékén ez megszokott társalgási tréfa. Az urak egymás közt versekben leveleznek, adomáikat versben örökítik meg, áldomásaikat versben mondják el, s Petőfi kitűnő volt rögtönzésben, O. Lilla pedig a tárgy feladásában. 

Berta ellenben alig tizennégy éves, ábrándos, szelíd szőke szépség, a gyermeknaivság vonásaival arcán. Valódi kis angyal volt akkor. Petőfi ezt mondta e szőke angyalnak:

– Ha Júliámat olyan nagyon nem szeretném, önnek a lábaihoz borulnék, hogy imádjam.

– Engem bizony ne imádjon – mondá neki a szőke gyermek – mert énnekem maga úgyse kell, hanem, ha maga olyan nagy költő, hát írjon nekem egy verset, de mindjárt: hadd látom, hogy csinálja. 

Petőfi rögtön írószereket adatott magának, s csak arra kérte a szép felszólítót, hogy üljön ott előtte, amíg költeményét megírja, hogy arcáról gyújthassa meg költői föllángolását. S aztán úgy írta meg e költeményt, mint egy arcképfestő az előtte ülő mintáról. A két kedves hölgy így mondta el nekem e szép epizódot Petőfi életéről, mikor harminc év után szerencsém volt vendégük lenni” – emlékezik Jókai Mór az Olchváry családnál eltöltött órákra.

Petőfi Sándor „O. B. kisasszonyhoz” című versének ez a háttértörténete. A „versben beszélő” város egyik művelt nemesi családja, az Olchváry, a maga módján támogatója volt minden közügyet szolgáló tevékenységnek. Íme az Olchváry Berta kisasszony jelenlétében, róla született és neki dedikált vers:

 

O. B. kisasszonyhoz

 

Szép mulatság téged néznem

Szőke kisleány,

Te kis bimbó az ifjúság

Rózsafáján!

Elnézném én szemed s ajkad

Untalan;

Ajkadon szíved s szemedben

Lelked van.

Szíved, lelked, mind meglátom,

Ha rád nézek;

Csendes még az, mint a téli

Madárfészek.

Várj csak, várj, ha majd eljő a

Kikelet,

Mily zajos néppel telik meg

Kebeled.

És az szép, legszebb idője

Életünknek,

Amidőn a szív először

Népesül meg,

Amidőn kiséretével

Benn terem

A hatalmas nagy király, a

Szerelem.

Kísérői: öröm, bánat,

Könny, mosolygás,

Kétség, remény, és ki tudja:

Mi minden más?

E sok vendég úgy megtölti

A szívet,

Hogy ez, szegény, szinte-szinte

Megreped.

És ez a nép egyre lót-fut,

Föl s le nyargal,

Nem nyugosznak, dörömböznek

Éjjel-nappal.

És nekünk e zaj, mely soha

Nem szűnik,

Oly nagyon fáj és oly nagyon

Jólesik!…

Mit mosolygasz, mit mosolygasz,

Csintalan lyány?

Amit itten magyaráztam,

Már tudod tán?

Oh nem, ezt még nem teszem föl

Felűled!

De ha így van?… annál jobban

Becsüllek.

 

Az Olchváry család szent ereklyeként őrizte meg a tollat, amellyel Petőfi megírta a Bertának címzett verset. Ugyanezzel a tollal írta meg Petőfi a Júliával való egybekelés eseményére szóló meghívót Tompa Mihálynak és Jókai Mórnak. 

Folytassuk a Jókai-látogatás történetével. Este 9 órakor a Lövölde (ma Kossuth-kert) helyiségében fogadást rendeztek a nagy író tiszteletére, és egy ezüstserleggel lepték meg. A háromszáz terítékes vacsorán felköszöntők egész sora hangzott el. Jandrisics János (1837–1899) szentszéki ülnök, a Királyi Katolikus Gimnázium tanára Jókainé Laborfalvi Rózára (1817–1886) mondta köszöntőjét. 

Páskuj Lajos (1825–1887) szatmári esperes-költő szózatát a mai napig megőrizték az érdekességeket szorgalmasan gyűjtögető szatmáriak. Páskuj Lajos Jókai-művek címeit iktatta beszédébe. A megsárgult papírszeleten piros ceruzával aláhúzta a Jókai művek címeit. Betuker Józsefné Szödényi Mária (1928–2019) tanítónő gyűjteményéből jutott el hozzánk Páskuj Lajos pap-költő Jókai-művek címeinek humoros felsorakoztatásával fűszerezett köszöntője: 

„Kívánjuk, hogy legyen: Egy új földesúr, Egy magyar nábob, egy valódi Aranyember, hogy soha ne aggassza az Enyém tied kérdése, hogy sohase mondhassa ezek Szomorú napok, hanem Hétköznapjai váljanak vasárnapokká, legyen ő ez után is Egy ember, aki mindent tud, s Mire megvénülünk mi, Ő akkor is fiatal kedéllyel, ifjú lélekkel mosolyogjon a Szerelem bolondjain és az Élet komédiásai felett, hogy megírhassa a 21-ik század regényét, amint megírta a Jövő század regényét.”

Másnap, 1876. augusztus 15-én, magas rangú kísérettel — Domahidy István (1835–1921) főispán, Páskuj Lajos kanonok, Boros Bálint (1818–1896) országgyűlési képviselő, Teleki Sándor — társaságában indultak Szamosangyalosra, a Domahidy-kúriába. Útközben meglátogatták a Rákóczi szabadságharcot lezáró fegyverletétel emlékművét, amit Jókai lerajzolt. A szatmári utazásnak az emlékeiből született meg Az ecsedi lápban című útleírása, s A csengeri kakas című anekdota.

A város igyekezett kapcsolatban maradni a nemzet nagy írójával. 1893-ban Jókai Mórt megválasztották a Szatmárnémeti Társaskör dísztagjának, amelyet a nagy mesélő levélben köszönt meg.

Szatmárnémetiben a Jókai utcanév őrizte az írófejedelem nevét. 1913-ban történt a keresztelés. Ma a Jókai utca a Dsida Jenő nevet viseli. Színházi érdekesség, hogy annak idején ebben az utcában lakott Szabadkay József színigazgató, Szabadkay Miklós színész, Rákosi Ferenc színész, Rákosi Ilona és Kohut Ludmilla színésznők.