Hivatalosan még nem ért véget Európában a második világháború (1945. május 9.), Szatmár megye már túl volt egy felmérhetetlen emberi és anyagi pusztításon (zsidók deportálása 1944. május–június, bombázás 1944. szeptember 16–19.), ekkor következtek újabb próbatételek a lakosság számára: végigtaroltak városainkon és falvainkat a visszavonuló német és magyar seregek, aztán ami még maradt emberanyagból és mozdíthatóból, elvitték a szovjetek és román csapatok, valamint a helyi alvilág emberei.

Arra gondolva, hogy az utókor számára legalább tanulságok levonására maradjon lehetőség, 1945. május 25-én dr. Scheffler János püspök kiadta 648. számú püspöki körlevelét, melyben felszólította a hatósága alá tartozó plébániák vezetőit, hogy számoljanak be a helyi háborús eseményekről. Célja az volt, hogy maradjon írott nyoma az egyházmegyéjében történt háborús eseményeknek.

Elvárásának érzékeltetésére felsorolta azokat a fontos pontokat, amelyekről a jelentéseknek feltétlenül szólniuk kellett. Mikor és hogyan kezdett hadszíntérré válni a község és környéke? Volt-e bombázás? Hogyan viselkedtek a visszavonuló csapatok és hogyan a menekülők? Menekültek-e a település lakói közül? Voltak-e harcok, voltak-e áldozatok? A deportálások hogyan érintették a települést? (Barcaföldvár 1944 ősze, Szovjetunió 1945. január), és természetesen minden beszámoló leírhatta azokat a helyi sajátosságokat, amelyek befolyásolták a lakosság életét.

A Szamos kulturális, társadalmi, közéleti folyóiratban sorozatot indítunk a püspök úr körlevelére érkezett válaszokból. Szükségesnek véljük az eseményeknek a szemtanúk által való felidézését, hogy nemzedékeink alaposabb ismeretet szerezzenek elődeik hősies szenvedéseiről, hogy megérthessük: a történelem nemcsak Mohácson és nemcsak Austerlitzben meg Szentpéterváron verte szét az élet lehetőségét a civil lakosságon, hanem azokban a helyiségekben is, ahol a mi felmenőink éltek, építettek, itt, Szatmárban, ahol mi is élünk és építünk magunknak házat és otthont. A 21. század szatmári embere számára nélkülözhetetlen tudás ezeknek a történeteknek a megismerése arról, hogy szétvert és kirabolt városainkban és falvainkban Isten hogyan tudott általunk teremteni, hogyan tud ma is általunk csodát tenni.

Köszönettel tartozunk a Szatmári Római Katolikus Püspökség levéltárának, hogy a plébániákról érkezett jelentéseket rendelkezésünkre bocsátotta. A terjedelmesebb plébániai leveleket, ahol feltétlenül szükséges és lehetséges volt, megvágtuk, rövidítettünk, de a szövegen és a tartalmon nem változtattunk. Célunk, hogy a Szamosban, a mintegy 30 jelentésből sorozat formájában minél többet közöljünk. Településről településre haladunk Alsóhomoródtól Csanáloson át Túrterebesig és tovább, hogy mindenütt megismerjék, mi is történt ott a II. világégés idején. Terveink szerint a sorozat állomásai: Alsóhomoród, Batiz, Börvely, Csanálos, Erdőd, Halmi, Hildegárda-templom, Józsefháza, Kálmánd, Kaplony, Kökényesd, Krasznabéltek, Krasznaterebes, Lázári, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly Isteni Üdvözlet, Nagykároly Kalazanci Szent József, Nagymajtény, Nagyszokond, Nagytarna, Nántű, Szamosdara, Szaniszló, Székesegyház, Túrterebes.

A II. világháború Szatmár megyei eseményeiből

Rényi Ferenc helyettes lelkész beszámolója az alsóhomoródi háborús eseményekről

Önkéntes menekülők

1944. október 10-e körül, a Vörös Hadsereg közeledésének hírére a községből mintegy negyven család önként eltávozott. Az eltávozottak ingóságaira a német katonaság tette rá a kezét. Teherautókra rakták a holmikat és elvitték.

Az októberi harcok

Az őszi betakarítás tovább folyt. Szerdán, 1944. október 18-án a lakosság szüretelt a községben, miközben a németek feladták a szomszédos Pálcafalu községet. Homoródra október 19-én, csütörtök reggel 8 és 9 óra között vonult be a kb. 120 főből álló orosz gyalogság. Nem bántalmaztak senkit. A nép folytatta a szüretet. Október 20-án, pénteken, reggel 9 óra tájban – mint több kikérdezett komoly szem- és fültanú állítja – erős géppuskatűz kavarta fel a lakók nyugalmát. A tegnapi nap folyamán a bort kelleténél nagyobb mértékben élvező orosz katonák még bóbiskoltak. Mintegy félórán át tartott a félelmetes csatazaj. Eközben a német katonaság három irányból nyomult előre és gyűrűbe zárva az itt lévő vörös katonákat, legyilkolta őket. Kb. hatvanra tehető a hős orosz katonák száma, akiket többnyire a templom cintermébe temettek el.

A német katonaság felszólította a lakosságot, hogy a község területét két órán belül hagyják el. Szemtanúk szerint szívet tépő látvány volt a menekülők hosszú karavánja. Csak Májer Béláné, a postamesternő és néhány agg maradt a faluban.

Homoród október 21-én, szombat estére ismét gazdát cserélt. Az orosz katonák most már másodszorra birtokba vették a falut. A sok holttest látása és néhány orosz katona állítólagos megcsonkítása miatt kegyetlen bosszút forraltak, elhatározták, hogy felperzselik a községet. A csonkítás vádja nem alaptalan, de eddigi bizonyítása nem kielégítő, és semmi esetre sem az itteni lakosság tette.

A falu lángokban áll és nagyrészt elpusztul

Már a német lövedékekből is keletkezett tűz. Furmann Antalnak az Állomás-utcán lévő csűrje már pénteken leégett. Vasárnap már szórványosan gyújtogatnak az orosz katonák. Felszólítják a környékbeli román községek lakóit, hogy vigyenek, amit tudnak, mert a falut eltörlik a föld színéről. Hordanak is bútort, jószágot, terményt, ajtót, ablakot, ami kezük ügyébe akad. Oly nagy forgalom volt e napon Homoródon, mint szeptember 8-án Máriapócson. Szerdán és csütörtökön a falu nagy része már lángokban állt. A pince, a csűr mind elégett, a lakóházak 70%-a szintén. A megmaradt épületeken sem maradt ajtó vagy ablak, a bútorról nem is szólva. A plébánia, az iskola és a jegyzői lak fele szintén a tűz martaléka lett.

Az orosz katonák temetése

Az orosz katonák holttesteit október utolsó napjaiban temették el. A végrehajtó szervek pálcafalvai román emberek voltak. Hat tömegsír fogadta be a hideg porhüvelyeket. A hősi halottak között egy kapitány is volt. Többek elbeszélése szerint a kapitány lánya, szintén tiszti rangban, Réztelekre vonult be. Mikor értesült apja haláláról, Homoródra vette az irányt és az ő kezdeményezésére gyújtották fel Homoródot. Nem is itt, hanem Rézteleken temették el az említett kapitányt. Az egyik orosz katonát, barátja különös tiszteletet gyakorolva iránta, a templomi tumbán levő koporsóba (szarkofághoz hasonló ereklyetartó – Cs. Cs.) helyezte és abban temettette el. Egy orosz katona a kovácsműhely melletti keresztnél, egy az apaállatok istállójánál és mások egyebütt is nyugosznak. Német hősi halottról nem tudunk. Két német katona ugyan súlyosan megsebesült, de idejében elszállították őket.

Helyi hősi halottak

Homoródi halott egy volt. Schaffner Pál, magyar honvédségtől hazatérő egyén, a vörös katonák temetésekor kíváncsiskodott, és gyanús elemnek nézve őt egy orosz tiszt lelőtte. Egy hétig feküdt a hullája az utcán, míg november 1-jén el nem temették a temetőben. Ettinger János, színfalusi lelkész november 2-án végezte el utólagosan a halotti szertartásokat. Mikás János és Löchli Jakab mellett így háromra szaporodott Homoród hősi halott katonáinak a száma.

Új élet

Mivel a megmaradt házak is lakhatatlanok voltak, csak néhányan teleltek a faluban. A község leégése után az új élet nehezen indult meg. November végén megérkezik az új közjegyző, Pop Illés személyében.

Régi és új elöljárók

A régi jegyző, Láng Márton, a csendőrséggel együtt, már három nappal a harcok előtt elmenekült. A községház iratai sajnos nem voltak biztonságba helyezve és mind elégtek. Tanító sem maradt. A kántortanító az ütközetkor a magyar hadseregben teljesített szolgálatot, Bárdossy Gizella tanítónő pedig már jó előre hazaköltözött szüleihez, Pest környékére.

Az ukrajnai deportáltak

Január első napjaiban újabb izgalom veri fel a néhány hívő kedélyét. Az oroszok összegyűjtik a híveket és a férfiakat 18 évtől 45-ig, a nőket 18-tól 35-ig deportálják Ukrajnába. A könny, úgy az elhurcoltak, mint a helyben hagyottak részéről ismét patakokban folyt. Homoródról 18-at vittek el.

Istentiszteletek a tél folyamán

A tél folyamán csak néhány család lakott Homoródon. A visszajött családok nagyobb része Színfaluban húzódott meg. Színfaluban helyben maradt Ettinger János nyugalmazott lelkész, akit időközben a püspök úr színfalui és alsóhomoródi lelkésznek nevezett ki. Így a hívek eljárhattak az istentiszteletre, melyet a lelkész a saját lakásán tartott. Itt őrizte hónapokon át az oltáriszentséget is. A Homoródon lakó néhány hívő is átment olykor Színfaluba szentmisére. Karácsonykor a homoródi templomban imádkozva és énekelve tartották meg a szentestét. A tavasz folyamán néha Ettinger János, színfalusi lelkész misézett a homoródi templomban.

Húsvét

A nagyhéten Galambos Ferenc erdődi újmisés végezte a szertartásokat és hallgatta meg a húsvéti szentgyónásokat. Húsvét délutánján a hívek közgyűlést tartottak, melyben lelkesedéssel azt határozták, hogy külön lelkészt kívánnak a Püspök Úr Őnagyméltóságától. A lelkész anyagi ellátásáról a következőket határozták és ígérték: 1. lakást az alsó iskolában, 2. kosztot, mosást stb., 3. tűzifát szükséglet szerint, 4. nyolc szekér szénát a közbiztossági rétről, 5. a szokásos földet megmunkálják, 6. párbér fejében fél véka terményt: búzát, tengerit, árpát vagy zabot, ki mit adni tud. Gondnoknak Háuler Márton kovácsmestert választják.

Az új lelkész első élményei

Az új lelkész, Rényi Ferenc személyében mint volt ungvári s. lelkész, ápr. 21-én érkezett meg. Bár előre értesültem a leégett község szomorú voltáról, mégis szívet tépő keserűség töltött el, mikor először végigmentem e községen. Ó, milyen szomorúsága lehet annak, aki leégése előtt is ismerte a falut, a benne lakók fájdalmáról nem is beszélve!

A templom állapota

Első utam a templomhoz vezetett, mely Istennek hála áll, csak két súlyosabb lövést kapott. Egy lövés a sekrestye tetőzetén, a másik a kórus falában és egyik ablakában okozott jelentősebb károkat. Az orgona is tönkrement. Hogy a további károkat megakadályozzuk, a sekrestye megrongált bádogtetőzetét hamarosan cseréppel pótoltuk ki.

Egészen kifosztják a templomot

(…) A harcok után jó ideig minden megvolt a templomban, míg egy Mezei Ágoston nevezetű helybéli cigány meg nem kezdte a rablást. Hála Istennek, az egyházi felszerelés legértékesebbjét a menekülő plébános feltette Auer Márton szekerére, azzal a meghagyással, hogy a legközelebbi plébánián helyezze biztonságba. A megrémült menekülő Miskolcon, a mindszenti plébánián helyezte el a megmentett felszerelést. A csomagban a következők voltak: egy kehely, egy cibórium, monstrancia, egy fehér miseruha és vecsernye-palást, egy piros miseruha, egy alba és egy karing. Mindezek jó állapotban voltak, sőt egy részük új volt. A templomban maradt többi ruhát ellopták, a zászlókat széttépték, az áldoztató rács leplét leszakították, a körmenetek alkalmával körülhordott Szűz Mária-szobrot megrongálták és ruháját letépték. Szőnyeg és oltárterítő nem maradt. Szentségtörő kezek a főoltár-szekrény ajtaját felnyitották, a mellékoltárok szekrényeit és a perselyeket feltörték. A harangköteleket leszedték és a templom csatornáit is, ameddig elérték. Az elrabolt egyházi felszerelésből néhány oltárterítőt és ruhát, a rézteleki görögkatolikus plébános révén, részben megrongálva, visszakaptunk. Őrizünk egy inget, melyet a piros Szent Flórián zászlóból készített egy cigányasszony.

A lelkész ideiglenes berendezkedése

Három napig Valián Jánosnénál laktam, míg egy szobát nem varázsoltunk elő az ablaktalan és ajtótlan alsóiskolában. Kosztra egész nyáron egyes családokhoz jártam egy-egy hétre. Ellátásomról szívesen és szeretettel gondoskodtak. Még nem éheztem Alsóhomoródon! Amit az ellátással kapcsolatban örömmel állapítok meg, ugyanazt tagadnom kell a megígért földek és szőlő megmunkálásáról. Az áldozatosság szelleme ilyen téren nincs kifejlődve a homoródi hívekben és sokszor keményen megfeddtem őket. Végre, úgy-ahogy, zöld ágra vergődtem velük.

Telepesek

Közben az elmenekültek és elhurcoltak földjét, még megmaradt házait és háztelkeit, az agrártörvény értelmében a Nagybánya környékéről betelepülő románoknak osztották ki. A telepesek egy része gonosz, templomba nem járó, magántulajdont nem ismerő egyén. A másik rész megértő, becsületes, mint a vallásos román községek fiai. A szemtelen tolvajlások napirenden voltak. Volt olyan eset, hogy az egyik ember lóheréjét a másik lekaszálta és a harmadik összegyűjtötte. A kántor földjeinek jó részét is használják, sőt a plébánia egyes magában álló darabjait is. Gyűjtenek olyan takarmányt, amelynek magvait nem szórták el és aratják, amit nem ők vetettek.

Árak

A megélhetés egyre nehezedik, az árak hihetetlenül emelkednek. Elértük azt az időt, hogy a beváltott pénz szerint egy elválasztott hat hetes malac 40 000 lejbe kerül. A régi román impérium alatt egy cséplőgépet lehetett e pénzen venni. Egy darab tű 25 lej, egy pár legegyszerűbb zokni 35 000 lej, egy kg cukor 10 000 lej, ha sikerül megkapni.

Hitoktatás

Május 10-től összegyűjtöttem az iskolaköteles gyermekeket, hitoktatás végett. Napi 2–3 órát töltöttünk az iskolában. A hittan mellett vallásos és világi nótákat tanultak és némi profán ismeretekben is gyarapodtak. A június 3-án megtartott vizsgán és záróünnepségen 18 növendék jelent meg. Tanító még ez ideig nincs, azért nem volt egész télen tanítás sem. (…)

Az elmenekültek egy részének hazatérése

Május 10-én, áldozócsütörtökön, miután meglátogattam az itt lévő egész és csonka családokat, a statisztika-mutató a 99-nél állapodott meg. Június közepe táján kezd az elmenekült lakosság lassan hazaszivárogni. A hónap végéig mintegy 70 lélekkel szaporodik a község híveinek száma. A tél folyamán Csehországban tartózkodtak és többnyire szegényen, egy szál ruhában érkeztek haza. Öröm- és fájdalomkönnyeket hullatnak egyszerre. Örülnek, hogy a szülőföldnek verejtékkel áztatott rögét hosszú nyolc hónap után megpillanthatják, és szomorkodnak, mert családi otthonuk romokban van és községük ebek harmincadján.

A hazajött hívek kálváriája

Sajnos, a hazatért lakosság egyelőre földjeit, házait, illetve háztelkeit nem kapja vissza, sőt folytatódik kálváriájuk. Július 8-án, vasárnap reggel két erdődi policer összegyűjti őket és viszik Erdődre az embereket. Előzőleg mindannyian részt vettek a szentmisén, imáikat könnyel keverve. Erdődről Szatmárra kísérik őket. A szerencsétlenül járt hívek egy hétig a szatmári rendőrségen eszik a keserűség kenyerét, míg július 14-én a vonat Váradra nem viszi őket.

A megmentett egyházi ruhák biztonságban vannak

Július közepén Miskolcra utaztam, az elmenekített egyházi ruhákért. Biztonságban vannak, de igen megrongálódtak. Az októberi meneküléskor esős idő volt és teljesen átáztak. Csak a kelyhet hoztam magammal, mert most van az orosz hadsereg visszavonulóban és öt orosz katona odamenet pisztolyt szegezett rám, kirabolt Királyházán.

Ajándékok a templomnak

A kifosztott templom több helyről részesült ajándékban. Csanálos egy fekete miseruhát, Krasznaterebes egy piros miseruhát, a szatmári Zárda oltárterítőt, az erdődi Zárda oltárterítőt, Felsőbánya egy albát és karinget adományozott. Kisebb dolgokat több helyről kaptunk. Isten fizesse meg az ajándékozókat! A kölcsönkért színfalusi felszerelést visszajuttatjuk.

A kántori teendők ellátása

A kántori teendőket a volt homoródi énekes lányok, most már részben asszonyok, látják el. Buzgón, szépen és örömmel magasztalják az Egek Urát.

Egyháztanács-választás

Május 21-én, pünkösdkor, a Zs. H. előírásának megfelelően a közgyűlés egyháztanácsot választott. Püspöki jóváhagyás után a következő férfiak kerültek be az egyháztanácsba. Elnök: Auer István gondnok, pénztáros Háuler Márton, tagok: Korn Antal és Schaffner Pál.

Az anyakönyvek megmaradtak

Az anyakönyvek megmaradtak. Az esperesi székhelyen, Krasznabélteken voltak biztonságba helyezve. Különös jelentőségük van, mert a községháza anyakönyvei teljesen megsemmisültek. A Historia Domus elégett.

Jönnek tömegesen

Augusztusban tömegesen érkeznek haza a menekült homoródiak, színfalusiak és barlafalusiak. Egy részüket Pozsonyban, Budapesten vagy egyebütt kifosztották, mások sok ruhát hoztak. Mivel eddig semmit vissza nem kaptak, egy részük a szomszédos községekben lakó rokonoknál és ismerősöknél húzódik meg, a fiatalok szolgálnak. Homoródon a megmaradt házakban több család lakik, még az iskolában és az ablaktalan Hangya (!) épületben is laknak. Jelenleg kb. 400-an vannak.

Bár Homoród felett az ég még felhős, mégis bízunk, hogy szenvedés után egy szebb világ hajnalhasadása fog a falura ráköszönteni. (Ezen oldalakat a Historia Domus-ból másoltam ki.)”

Alsóhomoród, 1945. szeptember 17.

Rényi Ferenc helyettes lelkész

Kiegészítés

Rényi Ferenc a szeptember 17-i jelentést szeptember 30-án kiegészítette. Ebből idézünk. (…)

„1. A templom épülete lényeges kárt szenvedett. Három lövés érte. Az egyik a sekrestye bádogtetőzetét rongálta meg súlyosan. A másik a kórus ablakát és az orgonát is tönkretette. A harmadik a templom oldalába fúródott. Az ablakoknak mintegy fele betört. Belülről ennél is több kár érte templomunkat. (…)

2. A plébánia, minden felszerelésével és bútorával együtt elégett. Az istálló és sertésól szintén, csűrnek csak a nyoma látszik. A kútláncot ellopták, a kerítés megrongálódott, sok szép rózsafának csak a helye látszik.

3. A felső iskola mindenben a plébánia sorsára jutott.

4. Az alsó iskola, hála Istennek, ajtótlanul-ablaktalanul ugyan, de megmaradt. Egy ajtót és néhány ablakkeretet visszakaptunk. Az iskola padjait is, katedrát nem, de az utóbbinak fiókjait és az összes WC ajtót ellopták. (…)

5. Van még az alsó iskola telkén egy egyházi épület, mely a „Hangya” szövetkezet céljaira szolgált az elmúlt időben. Egyetlen ajtaja maradt, az összes berendezést elrabolták. Több kísérletet tettünk a szövetkezet életrekeltésére, de a nép szegénysége miatt törekvésünket nem koronázta siker. Jelenleg menekült családok húzódnak meg benne.”

Rényi Ferenc helyettes lelkész

Alsóhomoród, 1945. szeptember 30.