Inokai Tóth Zoltán – Az 1956-os forradalom Szatmárhoz kötődő hőse

| október 23, 2024 |

Amikor az 1956-os forradalomra emlékezünk, többnyire a budapesti eseményeket idézik a történészek, az előadók, kevés szó esik azokról a személyekről, akik más településekhez kötődnek. A Szatmárnémeti Református Gimnázium történelmi szakterme Inokai Tóth Zoltánról van elnevezve, erről olvashatunk cikket az iskola Jubileumi Emlékkönyv 1991–2011 című kötetében. Ez alkalommal rá emlékezünk.

I . Tóth Zoltán, ritkábban Inokai Tóth Zoltán (Versec, 1911. augusztus 11. – Budapest, 1956. október 25.) történész, akadémikus, az ELTE Történettudományi Karának dékánja, az 1956-os forradalom mártírja.

A Bánságban született, ahol a mindennapi élet része volt a magyarok, románok, szerbek és svábok együttélése. Középiskoláit a temesvári Piarista Gimnáziumban végezte magyar nyelven, de az érettségi vizsgát már román nyelven kellett letennie (1929). A kolozsvári I. Ferdinand Egyetem bölcsészeti karán, történelem szakon folytatta tanulmányait, de párhuzamosan a református teológiára is beiratkozott, sőt zenét is tanult. Egyetemi évei alatt az IKE-ben tevékenykedett, és csatlakozott az Erdélyi Fiatalok mozgalmához.

1933-ban pappá szentelték, 1934 őszén a Szatmárnémeti Református Főgimnáziumban kezdte tanári pályafutását. Ambícióit csak részben elégítette ki az intézmény. Saját megfogalmazása szerint „magyar öntudatnevelői törekvéseimben saját vezetőim saját mulasztásaik palástolása céljából sokkal nagyobb mértékben akadályoztak, mint a román hatóságok, hirtelen elhatározással kivetődtem Párizsba”.

Posztgraduális ösztöndíjasként (bölcsészdoktori értekezéséhez) másfél évig képezte magát a párizsi Sorbonne-on, ekkor alapozta meg későbbi tudományos munkásságát – egzisztenciáját viszont biztosan nem. Kis érdekesség, hogy párizsi tanulmányait a budapesti Gondviselők Társasága és a Miniszterelnökség is támogatta, ám a pénzhez a magyar pengő külföldre történő utalásának tilalma miatt csak hazatérése után jutott hozzá, apja kapcsolatai révén egy bukaresti bankon keresztül.

Párizsi életének a második világháború kitörése vetett véget. Temesvárra menekült családjához, majd ismét Szatmárnémetiben folytatta tanári pályáját két évig, de ekkor már eldöntötte, hogy történész lesz. Egy fennmaradt iskolai értesítő szerint az 1940/41-es tanévben „VIII. osztályvezető, okleveles lelkész, a történelmi szertár őre, az önképző kör történelmi szakosztályának vezetője, internátusi felügyelő”. Történelem-földrajz szakos rendes tanár volt ekkor, de románt is tanított az I. osztályban.

I. Tóth Zoltán emlékezete

I. Tóth Zoltán emlékezete csak a rendszerváltás után kerülhetett az őt megillető helyre. 1992-ben avatták fel emléktábláját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén I. Tóth Zoltán Egyetemtörténeti Szakszeminárium működött a kilencvenes években. 2006. október 20-án leplezték le mellszobrát, Vígh Tamás alkotását a Magyar Tudományos Akadémia előtt Sólyom László köztársasági elnök és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnökének közreműködésével. 2010 októberében az ELTE BTK hallgatói nevével önképző kört (később tudományos diákkörré vált) alapítottak.

Az 1956-os forradalom idején közvetíteni próbált a forradalmi ifjúság és a hatalom között. 1956 október 25-én, a Kossuth-téri vérengzés idején egy előre bejelentett delegációt vezetett a Parlament közelében, az Akadémia utcában lévő pártközpontba, hogy elmondja, mit kívánnak a tüntető diákok. Az épület kapuja közelében azonban szovjet golyók megölték.

Stelian Mândruţ történész az alábbiakat írja: Egyik kedvenc tanítványa, Csatári Dániel munkásságának köszönhetően, aki kiadta és ily módon rögzítette az utókor számára szeretett professzorának életművét, arról is tudomást szerezhetünk, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium fiatal tanára hogyan igyekezett megfelelni a legjobb értelemben vett középiskolai elvárásoknak. I. Tóth Zoltán már ez idő tájt foglalkozott a magyar értelmiség és társadalom múltjával, s ezzel párhuzamosan mindent megtett azért, hogy eleget tegyen a helyi szellemi követelményeknek. Az 1937 novemberében elnyert párizsi ösztöndíj nem várt esélyt adott tudni vágyásának, finomította és fejlesztette tudását és kutatószenvedélyét. Szegényes anyagi körülményei ellenére a Sorbonne őt érdeklő kurzusait látogatta, levéltári kutatásokat végzett, és a párizsi könyvtárak anyagát bújta.

2006. október 20-án Sólyom László köztársasági elnök és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke leplezte le I. Tóth Zoltán Vígh Tamás alkotta mellszobrát, az emlékbeszédet Szabad György akadémikus mondta.

 

Forrás:

Jubileumi Évkönyv 1991–2011.

Cseke Péter: Az Erdélyi Fiatalok történelemszemlélete. Kisebbségkutatás, 18 (2009) 4. 605–652.

Dávid Gyula: I. Tóth Zoltán és a két világháború közötti nemzedék. Korunk, 3 (2001) 10. 86–89.