„Amíg van mire rácsodálkozni, születnek versek is”

| november 28, 2022 |

Simonfy József eddigi kötetei a zárkózottságot bizonyították, most viszont megpróbál nyíltabb lenni, át szeretné szűrni magán a világot. A szerzővel legújabb, Szétfolyva erdőben a vadméz című kötete kapcsán beszélgettünk.

Nemrég jelent meg a Szétfolyva erdőben a vadméz című köteted, mely eltér az eddigiektől. Mondhatnám azt is, hogy a sötétben felvillant a fény, az arcodon megjelent a mosoly. Mitől más ez a kötet?

— Az ember ahogy közeledik a hetvenedik évéhez, több van mögötte mint előtte, egyre gyakrabban pillant vissza. Ebben a korban is lehet csodálkozni. El lehet csodálkozni az esti ég alatt, rá lehet érezni arra, hogy az alattunk lévő Föld csak egy kis kavics a világmindenséghez viszonyítva. Addig, amíg van mire rácsodálkozni, születnek versek is. A Szétfolyva erdőben a vadméz című kötetem minden eddigieknél jobbnak tartom. Itt már érződik, hogy nagyon belebonyolódtam a hetvenedik évembe. Az ember lassan megöregszik, megbetegszik… Ebben a kötetben kezdődik el a hetvenedik év, a következő kötet nyitóverse és a kötet címe: Ki ad kevesebbet? Az árveréseknél kérdezik folyton, hogy ki ad többet, én azt kérdezem, ki ad többet? Hetvenért hatvanat, hatvanért ötvenet…?

Mitől lettek a legjobbak ezek a versek?

— Azért, mert érettek. Az idő az embert is megérleli, tapasztalatokat szerez, olyan dolgokat tud, melyek korábban ismeretlenek voltak számára. A költő is egy idő után kifinomultabb nyelvezetet, más költői eszközöket használ. Én általában egyetlen mondatban csattantom el a lényeget.

Az eddigi köteteidben többnyire a magad fájdalmait foglaltad versbe, most mintha kiléptél volna a bezártságból. Jól látom?

— Amikor magamról írok, mindig a világ egy aprócska részének tekintem magam. A magam és a világ közötti viszonyról írok. Azt próbálom elmondani, hogy reagálok én a világra, és a világ hogyan reagál rám. Mit kapok én a világtól, mit adok én a világnak. Az eddigi köteteim valóban a zárkózottságot bizonyították, a legújabb kötetem kilépés a szabadba. Megelégeltem, hogy mindig az ÉN-be legyek zárva. Kiléptem az ÉN-ből és keresek egy napfényes sávot. Megpróbálok nyíltabb lenni. Ne legyen az a hatás, hogy csak magamról írok, mindenkiről akarok írni rajtam keresztül. Át szeretném szűrni magamon a világot. Az életben nagyon sok szennyel és nagyon sok széppel találkozunk, ezeket át kell szűrni. Nem tőlem függ, hogy szűrés után mennyi szép marad a hálóban. A szépséget mindenben meg lehet látni, de nem egyszerű. A világ annyira el van durvulva, mocskosodva, hogy nehéz benne otthonra találni.

Szerinted napjainkban hogyan jutnak el a versek az olvasókhoz, hogyan találják meg a versekben rejlő üzeneteket?

— Nem lehet tudni hányan olvasnak manapság verseket. Azt pedig főként nem tudjuk, hányan olvassák újra azt a verset, amelyik megtetszik nekik. Nekem, ha megtetszik egy vers, többször elolvasom, és minden olvasáskor mást-mást érzek. Ma már azt hiszem, többen írnak verset mint olvasnak. Nagyon sok érzelgős verset írnak, melyek nem igazi versek. Több olvasó kellene, akik jó verseket olvasnak. A költőt már nem tartják olyan nagy becsben mint a tizenkilencedik században tették. Más művészeti ágaknak is csökkent a népszerűsége. A tudásra sem szomjasak az emberek, mert pillanatok alatt megtalálnak mindent az interneten.

Mi lesz a versek sorsa?

— Mindig lesznek emberek, akik nem hagyják lebénulni az érzéseiket. Amíg az ember érez fájdalmat, örömöt, boldogságot…, addig a vers megmarad.

Mikor készül el a következő köteted?

— Már írom a verseket. A kötet címe: Ki ad kevesebbet? Remélem nem kell elteljen sok idő, hogy elkészüljön.