Gyerekszokások — szülői hozzáállás  

| szeptember 23, 2023 |

Gyerekszokások — szülői hozzáállás — volt a Beszélgetések testről és lélekről sorozat legutóbbi témája. A Lélekszirom Egyesület által működtetett lázári jurtában megrendezett kerekasztal-beszélgetésen szülők, nagyszülők és szakemberek beszéltek nevelési módszereikről, gyerekeik szokásairól.   A beszélgetésen részt vett: Bálint Kati meseterapeuta, Kürti Emese pszichológus, Gál Gyöngyi magyartanár, Sógor Beáta újságíró, Matusinka Beáta kommunikációs szakember és Kürti Dóra Anna gyerek. A beszélgetést moderálta: Elek György.                                                                                                                                           

Gál Gyöngyinagymama szerepben vont párhuzamot a gyermeke és unokája nevelése során alkalmazott módszerek között, illetve beszélt a nevelésükkor szerzett tapasztalatairól.

Én az unokámat Danónak szólítom, június 18-án volt kétéves, egy kicsit későn kezdett el beszélni, viszont a kommunikáció nagyon jól működik: kevés szóval, gesztussal, hanghordozással mindent tud közölni. Nagyon érdekes ez a periódus. Úgy vagyunk mint a borsó és a héja, nagyon összeszoktunk, ennek az is az oka, hogy már kicsi korában is sokszor volt velem hétvégéken. Nálunk is ki van alakítva számára egy tér a játékaival. Szatmárhegyen van egy jól felszerelt játszótér, ott is gyakran játszunk együtt. Nálunk Danónak mindent szabad. Nagyon szereti a meséket. Kedvenc meséje Bógyó és Babóca. Amikor legelőször elvittem a templomba, felkészítettem, hogy ott sok bácsi és néni lesz, a pap bácsi pedig fog nekünk mesélni. Danó ült és figyelt, amikor a tiszteletes úr befejezte a prédikációt, megszólalt hangosan: „Bojó, bojó!” Várta, hogy Bogyóról és Babócáról is szó essen. Nekem sokszor lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem jutott annyi idő a gyerekemre, mint amennyit szerettem volna. Minden mulasztásomat most az unokámmal igyekszem bepótolni. Most veszem észre igazán, hogy mit jelent a családdal eltöltött minőségi idő. A gyerekek szeretnek bekapcsolódni különböző házi munkákba. Azt látom Danónál is, hogy ha én locsolok, akkor ő is locsolni akar. Van neki is egy kis locsolója, együtt locsolunk. Együtt szüreteltünk le egy levendulabokrot, neki is volt kesztyűje, én vágtam, ő tette a kosárba. Fontosnak tartotta magát és örült, hogy segíthet mamának. Igyekszik minden tevékenységbe bekapcsolódni. Most, hogy tanul beszélni, megjegyez kifejezéseket, azokat később felhasználja. A túlzott telefonhasználat nagyon veszélyes a gyerekekre — nálunk ez még nem létezik —, éppen ezért időben el kell kezdeni a korlátozást, illetve rá kell vezetni a gyereket, hogy a telefont hasznos célokra használja. Ismerek egy gyereket, aki kicsi korában sokat játszott a telefonon és hamarabb megtanult angolul mint magyarul. Most az óvodában tanulja a magyar nyelvet. A digitális világban való jártasság a nyolc kompetencia egyike. Teljesen nem lehet ennek a világnak a részévé tenni a gyereket, de el se lehet venni tőle az eszközöket. A táplálkozással kapcsolatban nekem olyan tapasztalatom van, hogy a lányom nagyon rossz evő volt. Bele kellett imádkozzuk az ételt. Folyton azon stresszeltem, hogy mivel él az a gyerek. Dani mindenevő. Nincs nagyobb áldás annál, amikor a gyerek eszik.

Bálint Kati mint szülő és pszichológus a szülői és a nagyszülői példáról saját életén keresztül beszélt, majd szakemberként szólt hozzá korunk leggyakoribb nevelői és oktatói kérdéseihez.

Az, hogy „mindent szabad” a nagymamától hangzott el. A nagymamáknak pedig gyakran az a dolguk, hogy a kereteket tudják tágítani, a szülők pedig tudják meghúzni a határokat. Nagyon fontos, hogy otthon legyen egy rend, egy szabályrendszer, amelyet lehet követni, amely tud adni egy kapaszkodót. A gyereknek kell tudnia, hogy mit vár el tőle anya és apa. Ha a nagyszülők ennél többet megengednek, attól még nem lesz feltétlenül viselkedészavaros a gyermek. Bár nagyon fontos ebben a helyzetben is a mérték, ugyanakkor az, hogy a nagyszülők vigyázzanak arra, hogy sohase a szülők által felállított szabályok tudatos felborítására törekedjenek, mert abban az esetben csupán összezavarják a gyermeket. Természetesen a generációs különbségek adottak, a nagyszülők nevelési elvei igen gyakran másak mint a fiataloké, de a gyermek előtt sohasem szabad az ítélkezéseknek hangot adni.

A szülői és a nagyszülői példáról a saját életpéldámból merítve tudnék mesélni. Kislányként volt olyan, hogy az anyukámnak igen kevés ideje jutott rám, viszont a kislányom nevelésében már nagyon sokat be tudott segíteni. Egyik alkalommal, amikor hazamentem a munkából, az anyukám és a kislányom éppen nyújtották a tésztát. A kislányomnak volt kis táblája, kis nyújtója. Annyira el voltak merülve a tevékenységükben, hogy észre sem vették, amikor megérkeztem. Hosszú perecekig álltam és csodáltam őket. Szavakkal le sem írható, hogy mennyi dolgot kompenzált ez bennem. Amit gyerekkoromba talán velem nem sikerült megélnie, azt a kislányom által megkaphattam, így kiegyenlítődtek bennem is az elmaradt csodák. Meg kell tehát adni a lehetőséget a nagyszülőknek, hogy a gyermekükkel meg nem élt pillanatokat tudják megélni az unokáikkal. Nincs attól nagyobb boldogság mint látni az örömüket, hiszen öröm a nagyszülőnek az unokáival töltött minden pillanat, ugyanakkor a gyermekek pontosan általuk lesznek szeretettel elhalmozva. Ettől pedig nem is kell több.

Természetesen szülőként mindig próbálom a pszichológiai elméleteket alkalmazni a gyereknevelésben, de be kell vallani őszintén nem minden elmélet megy át a gyakorlat próbáján. Szülőként rá kell arra döbbenni, hogy a pszichológia által kínált „receptek” nem mindig alkalmazhatók a valóságban. Ennek lehet számtalan oka. Egyik ok lehet például a társadalom folyamatos változása, mely a pszichológiai teóriák változásait is igényelné, de mindemellett lehet oka ennek a szülő-gyermek kapcsolat, a gyerekek világban elfoglalt helyéről való gondolkozás megváltozása is.

A tavaly nyáron nagyon sok gyereket megkérdeztem, hogy mi a dolguk otthon, milyen napi feladatokat kapnak a családban? Iskolai időszakban nagyon zsúfolt a tananyag, sok a házi feladat, el voltak fáradva. A vakáció idején azonban még mindig szép számmal találni fáradt és unatkozó gyermekeket. A szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik tanulhassanak, többre vigyék az életbe, gyakran pontosan ezért megkímélik őket, nem kapnak a gyermekek semmi más feladatot a tanuláson kívül. Mindez nagyon szép dolog a szülők részéről, csupán néhány olyan fontos dolgot von meg a gyermektől, amely magát a lelkierőt tudná biztosítani a mindennapokhoz. Hiszen, ha elvégez egy feladatot a gyermek, akkor meg lehet dicsérni, akkor a gyerek fontosnak, elégedettnek érezheti magát, érezheti, hogy aktívan része tud lenni a családjának és erre az embernek igenis szüksége van. Ha ő tart életben öntözéssel egy kis növényt, vagy ő szüreteli le a levendulát, és beteheti egyenként a kosárba, akkor az egy fantasztikus megelégedettség, egy boldogságérzetet ad a gyereknek, hogy ő képes volt elvégezni a feladatot. Ezek az apró kicsi dolgok a hétköznapok apró kicsi örömeit adják, amiben hasznosnak érezheti magát a gyermek, büszke lehet arra, hogy a család igényli az ő segítségét.

A táplálkozási zavar sajnos egyre gyakrabban jelen van a társadalmunkban, nagyon sokfajta allergia és pszichoszomatikus tünet jelentkezik. Nagyon elszomorító, hogy a táplálkozás kereteit is egyre jobban meghatározza már a modern technológia. Nagyon kicsi korban a gyerekek úgy ülnek az asztalnál, úgy esznek, hogy közben ott van eléjük téve a mobiltelefon, és amíg esznek, a szemüket le sem veszik a képernyőről. Ennek előnye, hogy a gyermek csendben elfogyasztja az ételt, de közben felvetődik a kérdés, hogy melyik valóságban tartózkodik? A választ megérné kicsit körbejárni, egyelőre csak egy dolog a biztos, mégpedig az, hogy így a családok között lévő kommunikáció egyre jobban elmarad majd, az evés automatikussá minősül, a fizikai jelenléten kívül semmilyen kontaktus nem tud majd kialakulni a gyermek és a felnőtt között. Pedig jelen pillanatban még van egy embereket összetartó szokás a felnőtt generációnál, ez pedig az együtt étkezés általi közösségépítés. Minden, amit meg lehet ünnepelni, az összeköthető egy közös étkezéssel, de vajon így marad-e ez a jövőben is? Nos, sok múlik a jelen pillanatban szokássá formálódó hozzáállásunkon, fontos tehát odafigyelnünk, mitől fosztjuk meg a jövő generációit, ha a technológiának ennyire nagy teret engedünk?!

Az étkezési szokások kialakulásában is meghatározó a családi modell. A gyerek látja a szülőt a napi tevékenységében és ő is eszerint alakítja ki a saját kis értékrendszerét. Nagyon fontos az, hogy lássa, anyának és apának vannak feladatai, melyeket elvégeznek. Ehhez tudnak társként szegülni még a mesék is. A mese ugyancsak azt mutatja, hogy a világon élő embernek dolga van, és el is ültet olyan kis „tudásmagokat” a gyermek tudatába, amely megerősíti azt, mint a Derék Jankó és a kemény kenyér című mesében, ahol, maga a pogácsa ad egy nagyon fontos tanítást a mesehősnek. Egész pontosan ezt mondja ki a pogácsa, hogy ha elkezd az ember egy feladatot, azt csak akkor hagyhassa abba, amikor az utolsó leheletéig jutott el. Akkor is, ha lehetetlennek tűnik mint a csillagokat kimerni a kút vízéből — ahogy mondja a mese —, de be kell fejezni az elkezdett feladatot. Ha a gyerekek megszokják, hogy mindennek van egy kezdete, egy folyamata, egy kiteljesedése és ott van a megérdemelt vég, akkor hozzászoknak a munkához, a tanuláshoz, és nem fogják félbehagyni a dolgaikat. El kell ismerni, hogy nagyon nehéz, amikor le kell ülni a házi feladathoz, ahol ki kell tartani és nem feladni azt.

Az internetes eszközök (telefon, számítógép) használatában a mértékletesség lenne a kulcsszó. Valójában nagyon nehéz megtalálni a középutat, mert elsősorban van egy kényelmet adó oldala a dolognak. Be kell valljuk, egy olyan világban élünk, amikor rengeteg feladata és kötelezettsége van a szülőnek is. Azért, hogy mindent meg tudjanak csinálni és végére érjenek a napi teendőiknek, nagyon be kell osztani az idejüket. Ha a szülők nagyon elfoglaltak, a gyerekek bekerülnek a digitális világ egy szögletébe. A nagyobb gyerekek már a virtuális világban találkoznak, beszélgetnek, szocializálódnak. A nagyok nem csak egyénileg használják a virtuális teret mint a kicsik, hanem ott élik a közösségi életüket. Nagyon nehéz eldönteni, hogy az a jó, ha a gyerek egyedül van otthon, vagy az, ha az online térben társalog. Változik a világ, nekünk is változni kell, de fontos a mértékletesség. Természetesen a megoldás az élő kapcsolatok egyre erősebbé tétele lenne, ha sikerülne visszahozni újból azt a típusú gyermekkort, ahol a gyerekek együtt játszhatnának, együtt futkározhatnának és feledkeznének bele az idő és tér végtelennek tűnő keretébe. Törekednünk kell erre, és ha nem is teljes mértékben, de részlegesen segítenünk kell a gyermekeinket, hogy tapasztalhassák meg a kettő közötti különbséget és ha ez sikerül, akkor ők maguk fognak ebben a témában majd jó döntést hozni. A friss levegő, a mozgás, a játék a gyermek éltető ereje, lételem, így biztosítanunk kell számára ehhez a feltételeket.

Kürti Emese úgy látja, hogy a szülőnek kell legyen elvárása a gyerekkel szemben. Ha kialakul a felelősségtudat, akkor nagyobb korban is elvégez feladatokat, jobban tud figyelni és elmélyülni dolgokban.

Ha a viselkedési keretek jól meg vannak határozva, akkor a gyerek tudja, hogy abba be kell illeszkedni. Ha elmegy a nagyszülőkhöz, ahol több minden meg van engedve, amikor hazamegy, tudja, hogy otthon azokból mit nem lehet. Kialakul, hogy mi az, amit a mamával lehet, és mi az, amit otthon.

A korlátlan online térben való jelenlét negatívan befolyásolja a gyerek fejlődését. A túlzott mennyiségű elektronikai eszközök használata nem csak a szociális készségeket, de az idegrendszer fejlődését is befolyásolja, romlik a figyelem, onnantól kezdve egy lavina. Persze itt is arra kell figyelni, hogy meglegyen az egyensúly, ha a gyermeket túlzottan korlátozzuk, kirekesztettnek érezheti magát.

Sajnos egyre több szülő jelzi terápiás helyzetben is, hogy gondot jelent az étkezés, mert telefonhasználat nélkül nem hajlandó enni a gyerek. Fokozatosan kell leépíteni az eszközhasználatot, hogy ne akadályozza a hétköznapi tevékenységeket. A legjobb, ha a gyerek nem jut el oda, hogy függő legyen.

Dóri egy igazán eleven kislány, nagyon mozgékony, sok a mozgásigénye, nagyon szeret táncolni. Nagyon sok időt töltünk otthon együtt, sokat játszunk és igyekszünk hasznosan eltölteni az időt. Szeretjük a társasjátékokat, sokat olvasunk együtt. Dóri szeret takarítani, és bármilyen házi munkában segíteni. Dávid már hétéves, ő egy kicsit más jellem.

Dóra talál magának elfoglaltságot, feltalálja magát mindig. Szereti, ha van egy feladata, majd bizonyítani igyekszik, hogy azt sikerült elvégeznie. A szülőnek is hangsúlyt kell helyeznie arra, hogy amikor azt mondja a gyereknek: „Ügyes vagy!”, az ne egy üres mondat legyen. Biztatni, bátorítani kell. Látni kell a tevékenységet, a munkáját és azt, ami az eredmény mögött van. Engem Dóra sokszor azzal vár haza a munkából, hogy megmutatja, mit készített nekem.

Nekünk két jó étvágyú gyerekünk van. A nagynál nem volt nehéz az édességet minél később bevezetni, a kicsinél már nehezebb, mert ha látja, hogy a nagy édességet eszik, akkor neki is kell. Arra figyelünk nagyon, hogy édesség csak evés után legyen és nem nagy mennyiségben. Nagymamánál ez másképp van, mert ott több mindent szabad. Amikor hazajönnek, visszaáll a rend.

Én azt tapasztalom a gyerekeimmel, jó az, ha van egy kötött program, viszont fontos, hogy a gyereknek legyen sikerélménye. Fontos követni a gyerek érdeklődését. Ha érdeklődik a betűk iránt, akkor azokkal kell játékosan foglalkozni. Jó ha van otthon a gyereknek egy kreatív sarok, akár egy asztal, hogy odahúzódhasson akár önállóan, akár a szülővel. A szülőnek kell hogy legyen elvárása a gyerekkel szemben. Ha kialakul a felelősségtudat, akkor nagyobb korban is elvégez feladatokat, jobban tud figyelni és elmélyülni dolgokban.

„Mi is húzunk határokat, de a mi generációnk szabadabban nevel, mint ahogy minket neveltek” — ismeri el Sógor Beáta.

Két lányunk van, két különböző egyéniség, személyiség. A nagyobbik —  a nyolcéves Júlia — fúr-farag apával, bármit készítenek, a kicsi — a négy és fél éves Emma — segít a házi munkában (takarít, főz). Most már tudnak együtt játszani, de ugyanúgy tudnak verekedni és veszekedni is. Ha nem szólunk bele, akkor megbékélnek ők maguk. Nem szeretik a határokat, megy a harc, hogy ők többet szeretnének mesét nézni tévében, YouTube-on, szeretnének saját telefont stb. Nagy élmény számukra, hogy könyvtárba járunk, hét-nyolc könyvet viszünk haza és azokat olvassuk. Nálunk is van egy a Gál Gyöngyiéhez hasonló történet. Júlia a Hám János óvodába jár, apák napján mi is elmentünk a templomba, elmondtam nekik, hogy a templomban nem szabad beszélni, amikor elkezdődött a mise, Júlia megkérdezte: „Ha nem szabad beszélni, akkor az a bácsi miért beszél?” Nem lehet igazán eldönteni, hogy mennyire jó vagy mennyire csintalan egy gyerek. Sokat számít, hogy a gyerek közelében lévők mit tudnak tolerálni. Mi is húzunk határokat, de a mi generációnk szabadabban nevel, mint ahogy minket neveltek.

Nálunk az étkezési szokások megoszlanak a két gyerek között. Júlia koraszülöttként nagyon nehezen kezdett el enni. Nagyon nehezen kóstolta meg az ételeket, kevésre mondta azt, hogy szereti. Olyan is volt, hogy a turmixolt húst a meggylevesbe tettem. Így megette. Ma már külön eszi a meggylevest és a húst. Nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt eszik nyersen. Emma a másik véglet. Ő bármit, bármikor, bármilyen mennyiségben megeszik, nála arra kell figyelni, hogy ne vigye túlzásba. Most már arra kell törekedni, hogy olyan ételeket készítsünk, amit mindkét gyerek megeszik. Mi a férjemmel alkalmazkodunk a gyerekek elvárásaihoz, nem erőltetjük, hogy ezt vagy azt meg kell enni. Ez onnan indult, hogy Júlia koraszülöttként sok mindent meghatározott, Emma pedig ehhez alkalmazkodott.

Júlia még csak előkészítő osztályt végzett, de észrevehető, hogy szorgalmas és maximalista. Már az oviban szeretett rajzolni és a maga módján alkotómunkát végezni. Ha nem úgy görbül a vonal, ahogy ő elképzeli, akár ötször is kiradírozza, amíg olyan nem lesz, amilyennek ő szeretné. Nagyon szereti a rendet, sokszor az osztálytársainak a padját is rendbe teszi, mert ő „abban a felfordulásban nem tud dolgozni”. Eddig nem akart románul tanulni, most igyekszik. Emma sokkal fogékonyabb, sokkal hamarabb megtanul dolgokat, de kevésbé kitartó és szorgalmas.

Matusinka Beáta szerint a gyerek számára meg kell jelölni bizonyos korlátokat, de a korlátokon belül biztosítani kell számára az önállóság lehetőségét.

Pár hónapos baba volt Ábel, amikor elkezdtük együtt az utazásokat. Először a közelbe indultunk el, aradi nagyszülők meglátogatása, majd egyre távolabb jutottunk. 13 hónaposan már Ázsiában töltöttünk több hetet. Pici korától kezdve nagyon egyszerű volt vele az utazás, nagyon szereti és nagyon jól éli meg a folyamatot. Sokszor jobban feltalálja magát egy-egy reptéren, idegen helyeken, mint amikor elindulunk itthon egyik pontból a másikba. Természetesen itthon is nyitott a mindennapi sétákra az óvodába, vagy a természetben nagyokat biciklizni, de idegen helyeken van egy nagyobb nyitás az újdonság felé. Nem egyszer történt meg, hogy a repülőre felszállás előtt vagy landolás után kedvesen mosolyognak vagy éppen integetnek a légi utaskísérők vagy a pilóta, látva, ahogy már 2–3 éves korától kezdve büszkén húzza maga után kék színű gurulós bőröndjét. Ezekben a helyzetekben láttam először az önállóságot benne. Az utazás és biciklizés mellett nagyon szeret sütni-főzni, főként sütiket, amelynek a masszáját pár perc egyedüllét alatt nem kis meglepetésre össze is állítja.

A másik dolog, hogy nagyon korán megtanult önszorgalomból olvasni. Már különbséget tesz magyar és román betűk között is. Nagyon sokat foglalkoznak vele a nagyszülők is, nem erőltetve, hanem amikor van egy kíváncsiság benne. Van, amikor sok kérdés van, van, amikor egy ideig nincs. Ami szintén érdekes, legutóbb a madridi beszámolót ő diktálta le nekem. Nagyon nyitott a digitális dolgok felé is, ott kell határt szabjunk, mert nagyon fogékony ebbe az irányba. Pillanatok alatt elkészít telefonon egy vizuális tartalmat. Ugyanakkor nagy igény van benne a pontosságra is. Viszont, mint minden gyereknél, akadnak olyan pillanatok is, amikor átmegy a rosszalkodásba. Én annak a pártján vagyok, hogy legyenek határok, de legyenek tágak a körök, és ha valahol határszabás van, azt együtt próbáljuk megbeszélni, megérteni.

A gyerek étkezési szokásának a kialakulásakor számít a minta is, hogy mit lát, mit és hogyan esznek a szülők. Sok ételt nem eszik meg, például soha nem evett sült krumplit, csirkemellet, húsokat, illetve azokat a tipikus úgynevezett egészségtelen „gyermekételeket”. Az édességgel azonban bajban vagyunk, ez talán miattam van, mert én is nagyon szeretem az édességeket. Elég nehéz visszafogni és napi szinten egyensúlyba állítani. Viszont az jó, hogy szereti a gyümölcsöket. Nézőpont kérdése az, hogy mit kell enni és mennyit. Lehet látni a gyerek fizikumán is, hogy milyen arányban viszi be a szervezetébe a szükséges tápanyagokat. Fontos a mozgás, hogy fejlődjenek az izmok. Nagyon sok szülő feleslegesen aggódik, szubjektíven ítéli meg a helyzetet. Meg lehet figyelni, hogy nagyon sok szülő kisgyerekkorban jobban odafigyel a gyerekre — később már kevésbé —, hogy honnan érkeznek az elfogyasztott élelmiszerek, azoknak milyen a minősége és milyen arányban fogyasztja a gyermek. Én nem erőltetem a gyereket, hogy megegyen bizonyos dolgokat. A szervezete úgyis jelzi, hogy mire van szüksége.

Ábel még egyszer nagycsoportba megy, azt mondta, még nem akar menni iskolába. Ezzel nincs gond, hiszen csak októberben lesz hat éves. A Hám János óvodába jár, nagyon szereti a feladatokat, viszont kihúzza magát a csoportos dolgokból. Ha csak gyerekek vannak a csoportban nincs gond, a felnőttek által vezetett, irányított csoportokban nem szívesen vesz részt.