Gazdag programkínálattal ünnepeljük a magyar kultúra napját
Január 20–27. között egyhetes rendezvénysorozattal ünnepeljük Szatmáron a magyar kultúra napját. Az Ady Endre Társaság szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával immár XVII. alkalommal megszervezett Egycsillagú égbolt rendezvény-sorozat keretében a megye két helyszínén változatos programok – többek között filmvetítéssel, kiállítással, koncertekkel – várják az érdeklődőket.
A Magyar Kultúra Hetének részletes programja
Január 20., szombat
Szatmárnémeti Északi Színház, 19 óra
A Magyar Kultúra Hetének ünnepélyes megnyitója
Nagyvárosi Vándorok – a Magyar Állami Népi Együttes előadása
A tánckoncert egy olyan színházi élményt nyújtó zenekari koncert, amelyben a zene, tánc és a vizuális elemek egyedülálló összhangja magával ragadó és különleges utazásra invitálja a közönséget múlt és jelen között.
Jegyeket a Szatmárnémeti Északi Színház pénztárában, a Horea utca 6. szám alatt lehet vásárolni, érdeklődni a 0261-712.106-os telefonszámon lehet.
Január 21., vasárnap
Láncos-templom, 11 óra
Ki szívét osztja szét – a Felvidéki Rockszínház ifi csapatának előadása
Január 21., vasárnap
Nagykároly Városi Színház, 18 óra
Nagyvárosi Vándorok – a Magyar Állami Népi Együttes előadása
Január 22., hétfő, a magyar kultúra napja
Szatmárnémeti Északi Színház, 16 óra
Szarvassá változott fiú – filmvetítés
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
Juhász Ferenc versét felhasználva a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Vidnyánszky Attila
Az eseményre a belépés díjtalan.
Január 22., hétfő
Szatmárnémeti Északi Színház, 19 óra
A szavak nélkül – a TITÁN együttes koncertje. Az együttes tagjai azok a szászrégeni srácok, akik A DAL 2023 győztesei lettek, az Éjféli járat című dalukkal a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerésben részesültek.
Meghívott előadó: Mező Misi (Magna Cum Laude)
Január 23., kedd
Szatmárnémeti, Dinu Lipatti Filharmónia, 18 óra
Kamarakoncert
Nagykároly, Károlyi-kastély, 18 óra
Mező Misi: Mesélő – zenés előadóest
Mező Misi egy hangulatos, bensőséges, a tőle megszokottnál kicsit csendesebb estére várja az érdeklődőket és a zenésztársai nélkül, egy szál gitárral fog majd énekelni. Elővételes jegyeket a nagykárolyi kastély jegypénztárában lehet vásárolni.
Január 24., szerda
Dinu Lipatti Filharmónia nagyterme, 19 óra
Mező Misi: Mesélő – zenés előadóest
Elővételes jegyeket a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában lehet vásárolni, a Horea utca 6. szám alatt, hétköznap 10 és 17 óra között vagy a 0261-712-106-os telefonszámon lehet érdeklődni.
Január 25., csütörtök
Nagykároly, Károlyi- kastély, 17 óra
Az Értől, az Óceánig – Ady Endre emlékezete: Bikfalvi Zsolt fotókiállítása
Január 25., csütörtök
Nagykároly, Károlyi-kastély, 19 óra
Valaki útravált belőlünk – Ady Endre emlékezete 1919. január 27.: irodalmi est
Fellépnek: Laczkó Tekla, Tóth-Páll Miklós színművészek
Zene: Debreczeni Kis Helga, Helka
Összeállította: Tóth-Páll Miklós
Január 26., péntek
Iparosotthon, 17 óra
Kiállítás az Ady Endre Társaság rendezvény plakátjaiból
Iparosotthon, 19 óra
Víziboszorkány – monodráma
Kemény János azonos című regénye nyomán írta: Medgyessy Éva
Rendezte és előadja: Meister Éva színművész
Elővételes jegyeket a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában lehet vásárolni.
Január 27., szombat
Szejke Tanya, 15 óra
Ruha István Zenei Tábor Koncertje
Tanárok: Gáspár Attila és Horvát Jenő
Szejke Tanya, 16 óra
Új Gereben koncert és táncház
Az együttes a több mint három évtizedig (Rácz Antal haláláig) működő Gereben együttes nyomdokain haladva 2018-ban alakult. A régi társaságból három tag alapította, bevonva Debreczeni-Kis Helga citerást. Az együttes stílusára az improvizatív népzene, a citerajáték széles lehetőségeinek a keresése jellemző. A két citera és a koboz mellett dob- és gardonkíséret jelenti a ritmushátteret. A belépőjegyet a helyszínen lehet megvásárolni.
Szejke Tanya, 17 óra
Táncház – muzsikál az ÚJ Gereben együttes
A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát!
Fotó: Magyar Állami Népi Együttes Facebook oldala