Az a célom, hogy minél több gyerekkel megszerettessem a néptáncot, és bizonyítsam be, hogy ez jó. Ennek pozitív hatásai vannak. Nem csak az, hogy megmutatom egy lakodalomban, hogy milyen jól táncolok. A néptáncnak fejlesztő hatása van és ami nagyon fontos, megtanítja a gyereket viselkedni – állítja Magyar Dávid néptáncos, néptáncoktató.

– Hogyan indult a néptáncos pályafutásod? Hol kezdtél el táncolni?

– Magyar Dávid vagyok, mikolai származású. A mikolai Gellért Sándor Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat. Ebben az iskolában nem voltak néptáncélményeim, a néptánccal a 2014-ben ismerkedtem, elindult a mikolai Gyöngyösbokréta Néptánccsoport, itt kezdtem el táncolni és itt szerettem meg a néptáncot. Innen kezdve folyamatosan táncoltam, mondhatom, hogy egy szerves részét képezte az életemnek.

– Hívtak a néptánccsoportba, vagy te jelentkeztél?

– A tánccsoport szervezői hívtak. Falun mindenki ismer mindenki és látták, hogy kit érdemes hívni. Kezdetben elég nagy létszámú volt a csoport, sajnos a létszám fokozatosan csökkent, de a csoport jelenleg is működik. A mikolai Gyöngyösbokréta volt az én indulásom kezdete ezen a téren és ebben a szakmában.

– Ki volt a néptáncoktatód?

– A Kása házaspár, azaz Kása Zsolt és Kása Melinda voltak az oktatók, akiktől sokat tanultam, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy megszeressem a néptáncot.

– Egy mai fiatal számára mit jelent a néptánc? Hogyan lehet megszeretni a néptáncot? 

– Szerintem ez nagyon személyiségfüggő. Nekem azt tanították, később én is rájöttem, hogy előbb közösséget kell kialakítani, és csak később belemélyedni a néptáncoktatásba. Ha nincs meg a kapcsolat az oktatóval és a táncosokkal, akkor nem fog működni. Én is megtapasztaltam egy néptánccsoportban, hogy mit jelent az, ha nem tudok beilleszkedni a közösségbe. Miután a közösség kialakul és megvan a jó kapcsolat, utána jön a tánc.

– Nem érted be azzal, hogy jól táncolsz, úgy döntöttél, hogy egyetemen mélyíted el ezt a tudást. Hol tanultál?

– Elvégeztem a Sapientia Egyetem Táncművészeti Karát Kolozsváron. Itt már tudtam, hogy ez lesz az én hivatásom. Ide úgy kerültem, hogy a nyolc általános iskola befejezése után bekerültem a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. Itt csak gyerekek számára volt néptáncoktatás, de én továbbra is részt vettem a Gyöngyösbokréta munkájában, majd táncoltam a Röpike néptánccsoportban. A Kolozsváron töltött három év is színes volt, hiszen egy más szintre ért az egész, mint ahogy korábban gondoltam. Neves tanároktól tanultam, neves emberekkel találkoztam, komoly vizsgák voltak…

– Kik voltak a tanáraid?

– A tanáraim között ott voltak a szakma vezetői: Könczei Csongor, Benedek Árpád, Székely Melinda, Feketelaki Tibor és több magyarországi és felvidéki oktató. Az volt a jó, hogy nagyon sok tájegység néptáncát megismertük a tájegységben élő oktatóktól. Ezek mind pozitív élmények. Az egyetemen is táncoltam néhány csoportban, de azok nem működtek úgy, ahogy szerettem volna. Sok volt a vizsga, készülni kellett az államvizsgára, arra vágytam, hogy jöjjek haza és lássam az enyéimet.

– Az, aki elvégzi a három évet, kap egy általános képet a Kárpát-medencei néptáncokról?

– Igen, a táncművészet szakon rengeteg tájegység táncaival, zenéjével, viseletével foglalkoztunk, ezeknek a táncoknak a táncjelírásával is, Karácsony Zoltánnal. Ez mind egy olyan képet ad, amit az ember külső szemmel nem lát, nem gondolja, hogy beletartozik ez is. Ez egy olyan foglalkozás volt számomra, ami nem volt teher. Nem kellett kétszer átgondolni, hogy megértsem. Amikor ezeket a dolgokat megismerjük, másképp látjuk az egészet. A három év alatt kaptunk egy népművészeti általános műveltséget, amit egy életen át lehet gazdagítani. Olyan dolgokra készítettek fel, amiket naponta fel lehet használni. Folyamatosan bővül a tapasztalat, a készségek az oktatáshoz. Minden korosztálynak megvan a különböző oktatási stílusa.

– Amikor hazajöttél, mivel kezdtél el foglalkozni?

– Beugrottam a mélyvízbe és elmentem egy avasújvárosi táborba, aztán egy Röpike-táborba. Lett

volna lehetőségem oktatni, de a helyek már el voltak foglalva, olyan oktatók tanították a néptáncot, akiktől én is tanultam, például Kása Zsolt és Kása Melinda. Lassan nekem is kialakul az oktatási stílusom, de próbálok mindig ahhoz viszonyulni, amit én jónak tartok.

– A tánc mellett mivel foglalkozol?

– A családdal együtt mezőgazdasággal foglalkozom, azt is nagyon szeretem, de a tánc van előtérbe helyezve. Hivatásos táncos karrierre nem gondoltam. A legközelebbi lehetőség Nagyváradon lett volna, más lehetőségek Székelyföldön voltak. Szatmár megyében vannak jó oktatók, de vannak gyerekek is, akiket kell oktatni. Sokan szeretik a néptáncot. Én nagyon kötődöm a szülőhelyemhez, nem szeretnék távol élni a szüleimtől. Azt tapasztalom, hogy a falusiak kilencvennyolc százalékának szép a falusi élet. Én nem szeretek városon élni.

– Hogy lehet megszerettetni a gyerekekkel a néptáncot?

– Szívvel-lélekkel. Ha a gyerek érzi, hogy az oktató szereti a néptáncot, akkor ő is próbálja megszeretni. Népi gyermekjátékokkal kell kezdeni. Népi gyermekjátékot lehet tanítani bárkinek, csak meg kell találni azt, amit az illető korosztály szeret. Én is szerettem azokat az órákat, amikor húsz évesen odatettek, hogy körbe-körbe szaladgáljunk, mert megnyugtatott.

– Jelenleg hol tanítasz?

– Jelenleg a Röpike néptánccsoportban tanítom a Röpike csoportot, ugyanis van még a Röpike Pinndurkák, a Röpike felnőtt csoport és a Röpike utánpótlás. A Röpike Egyesület csoportvezetője a Kása házaspár. 2024 telén elkezdtem tanítani Pusztadarócon, itt három csoport van: kis-, közép- és nagycsoport. Tanítok még Sárközújlakon a Petőfi Sándor Általános Iskolában, valamint a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban.

– Hogyan tovább?

– Teszek azért, hogy megmaradjak ezen az úton. Én az a személyiség vagyok, hogy ha elindulok egy kijelölt úton, akkor én azt próbálom megtartani egész végig. Nagyon szeretem, amit csinálok és nem szeretném elhagyni azt, amit eddig végeztem. 2021-ben végeztem Kolozsváron. Amikor ez a szak beindult, én már eldöntöttem, hogy itt fogok tanulni. Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik mindenben segítenek és támogatnak. Most az a célom, hogy minél több gyerekkel megszerettessem a néptáncot, és bizonyítsam be, hogy ez jó. Ennek pozitív hatásai vannak. Nem csak az, hogy megmutatom egy lakodalomban, hogy milyen jól táncolok. A néptáncoktatás során a gyerekek sok mindent megtanulnak, a néptáncnak fejlesztő hatása van, nagyon fontos, megtanítja a gyereket viselkedni. Amikor találkozom az utcán a tanítványaimmal, tíz méterről köszönnek. A tánc nagyon sok boldogsághormont ébreszt.

– A városi gyerekek hogyan viszonyulnak a néptánchoz?

– Itt nem a város és falu hasonlóságáról vagy különbözőségéről van szó. Személyiségfüggő. A néptánc össze tudja kötni a falut a várossal.

– Van rá esély, hogy Szatmár megyében egy hivatásos néptánccsoport alakuljon?

– Esély és lehetőség mindenre van. Én úgy látom és azt érzem, hogy itt jelenleg nem hivatásos néptáncegyüttesre van szükség, hanem arra, hogy minél erősebb közösségek alakuljanak ki, és erős legyen a közösségi szellem. Nagyok sok gyereket és felnőttet érdekel a néptánc, de kevés közülük az, aki egy hivatásos néptánccsoportban akar tevékenykedni.