„A Szárazberki Hármashatár Egyesület 2011-ben alakult meg, ami körbefogta a kulturális életet: ebbe beletartozott a színjátszás, a néptánc és a népdaléneklés, a később kialakult mezőgazdasági és sporttevékenységekkel. Ha ezeket a tevékenységeket életben tudjuk tartani, akkor a modern körülmények között falun élő emberek életmódjából nem tűnnek el a helyi szokások” — vallja Ilonczai Zsombor szárazberki református lelkipásztor, az egyesület elnöke.

— Mikor és milyen céllal alakult meg a Szárazberki Hármashatár Egyesület?

— A Hármashatár Egyesület megalakulását megelőzték azok a tevékenységek, melyek számára később keretet biztosított az egyesület. Amikor 2004-ben Szárazberekre kerültem református lelkipásztornak, megalakult a színjátszó kör és egy kezdetleges kórus, később ezek egyre inkább nagyobb szárnyakat öltöttek. Az igazi fordulópont az volt, amikor a szárazberki iskolát megszüntették. Ekkor éreztem, ha nem lesz egy közösség, egy olyan ifjúsági felnőtt csapat, ami ki tudja hozni magából mindazt, ami népi és a gyökerekből táplálkozik, akkor előbb-utóbb megszűnik a közösség. Én nagyon szeretek úgy élni vidéken és úgy vezetni a közösséget, hogy valahogy mindig belebújok az emberek bőrébe. Váratlanul betoppanok egy családlátogatásra és betekintek a család valós életébe, a futball-mérkőzések után én is elfogyasztok velük egy sört, ugyanis ilyen alkalommal lehet szerezni az információkat, megismerni a gondolkodásmódjukat és az életfelfogásukat. Ugyanígy misszióterületnek tekintem, ha kimegyek a temetőbe kaszálni, ahol találkozom egy özvegyasszonnyal, aki nem nagyon jár közösségekbe. Az évek során leszűrődött bennem egy olyan gondolkodásmód, kialakult egy olyan életvitel, hogy az egyre inkább elvilágiasodott népies falut valahogy életben kell tartani.

— Van-e még esély arra, hogy a falvak ne városiasodjanak el? Itt nem az életszínvonalra gondolok, hanem az életmódra.

— Mi, reformátusok mindig visszamegyünk a gyökerekhez, azzal a nyitott szemmel látjuk a világot, amit az őseinktől örököltünk. Hálát adok a Jóistennek, hogy ezt az örökséget megkaptam. A Szárazberki Hármashatár Egyesület 2011-ben alakult meg, ami körbefogta a kulturális életet: ebbe beletartozott a színjátszás, a néptánc és a népdaléneklés, a később kialakult mezőgazdasági és sporttevékenységekkel. Ha ezeket a tevékenységeket életben tudjuk tartani, akkor a modern körülmények között falun élő emberek életmódjából nem tűnnek el a helyi szokások.

— Említetted, hogy az egyesület mezőgazdasággal is foglalkozik. A mezőgazdaság hogyan kapcsolódik a kultúrához?

— Nagyon fontosnak tartom, hogy a vidéki ember őrizze meg a földet. Állandó változásban van a világ. Ha látjuk a magunk körül formálódó világot, és azt, hogy mennyire követik egymást a változások, akkor tudunk választani a felkínált lehetőségek közül. Én abban a korban csöppentem Szárazberekre egy vidéki életből — Szatmárnémetiben laktunk, de Egriben nőttem fel —, amikor már lehetett látni a pusztulás jeleit, de még nagyon sok mindent meg lehetett menteni. Az öt év teológia és a két év segédlelkészség valahogy kirázta az én szemléletemből is a vidéki élet szemlélését. 2004 után azt vettem észre, hogy az emberek egyre inkább kezdik a földeket és az állatokat eladni. Egyre több autóbusz indult Szárazberekről, hogy szállítsa a munkába menő embereket. Az embereket elcsalta az ipar és a felajánlott munkalehetőségek. Kényelmesebbek lettek és követték a világ változását. Úgy érezték, sokkal nagyobb garancia a megélhetéshez a fix fizetés mint a mezőgazdaság kockázata. A mezőgazdaság úgy kapcsolódik az egyesülethez, hogy mindazoknak, akik úgy gondolták, hogy mégis kitartanak a földművelés és az állattartás mellett, az egyesület minden adminisztrációs ügyet elvégez. Ilyen a legelők karbantartása, a pályázatok megírása stb. Mivel ez mind intézményesített formában működött és működik ma is, megvannak az eredményei.

— Az egyesület nem csak egy ifjúsági csoport — mint ahogy az több helyen működik —, hanem minden korosztály képviselve van. Hogy sikerül összefogni a fiatalokat és az idősebbeket?

— Induljunk ki abból, hogy nem volt könnyű a kezdet. Lehet, hogy számomra könnyebb volt a lelkipásztori szolgálat miatt: a vallásórára eljött a gyermek, a bibliaórára eljárt a felnőtt, ha megkonfirmált az ifjú jött a bibliaórára és hozott magával akár más vallásút is. Az egyesületben nem csak református tevékenységek zajlanak, hanem egy egész falut átölelő közösségi tevékenység. Mind a három generációnak — gyermek, ifjú és felnőtt — tetszik az, amit tevékenységként végzünk. Azért nem unalmas, mert állandó változások történnek, folyton behozunk új dolgokat. Van például egy mazsorettcsoport, ami úgy jött létre, hogy egy táncolni szerető ifjú megszervezte. A közép-korosztály elkezdett zumbázni.

— Szárazbereknek vannak helyi hagyományai és sajátosságai?

— Nem sok helyi jellegzetessége van Szárazbereknek. Nincsenek olyan hagyományok, melyek ehhez a településhez vagy a környékéhez kötődnek. Az idősebbek legtöbbet az 1960–70-es évek iskolai tevékenységeiről beszélnek. Gyakran hallom Fischer Mária, Veres József, Popovics Erzsébet és Kádár Mária nevét. Én nem ismertem őket, de úgy beszélnek róluk, hogy annak idején, amikor ők tanították a táncot vagy az éneket… Ez beszűrődött az akkori édesanyákba, akik már nagymamák és most ők is úgy akarják látni a saját gyermeküket és unokájukat, mint ahogy azt annak idején maguk is átélték. Az egyházi hagyományok megvannak, mindig volt dalárdája és kórusa az egyházközségnek. Amikor változtak a lelkipásztorok, történtek kisebb-nagyobb megtorpanások, mert nem mindig volt hasonló a hozzáállás.

— Hogyan sikerül megfogni a fiatalokat?

— Az egyesület megalakulásának az volt a legfőbb mozgatórugója, hogy az iskola bezárt és megszűnt egy élő közösség. Ez amiatt következett be, mert egyrészt a szülők azt gondolták, ha városi iskolába járassák a gyerekeiket, sokkal okosabbak és értelmesebbek lesznek. Véleményem szerint a legnagyobb hiba az, amikor a szülő elviszi városra a gyerekét. Ahhoz, hogy az igazi szárazberki közeg megmaradjon, kiterjesztettem a hagyományőrző tevékenységeket. Nem könnyű folyamatosan működtetni a tevékenységeket. A gyerekek más-más iskolába járnak, azokból különböző tapasztalatokkal érkeznek haza, másként látnak dolgokat stb. Azt a felelősséget akarom mindenkiben széthinteni, hogy mi egy közösséget alkotunk, ezért a közösségért vagyunk felelősek, nem lehet tudni, hogy az élet hova vezet vissza. Ha azzal indulunk el, amit itthon kapunk, amit itthonról bárhova elviszünk ebbe a színes világba, akkor az bennünket mindig jellemezni fog, és mindig vissza tudunk térni, és mindig fogunk tudni belőle táplálkozni.

— Az idősebbeknek kell nyitni a változásokra, a fiatalok pedig sajátjuknak kell tekintsék az őseik által létrehozott értékeket.

Igen, ezért vannak a közös tevékenységek. Közösen készülünk rendezvényekre, de nagy jelentősége van a betakarításnak, amikor fiatalabbak és idősebbek közösen gyűjtik be a terményt, ezek egy részét pedig a megfelelő módszerekkel elteszik télre. Minden attól függ, hogyan neveljük a fiatalokat. Ha bizonyos dolgokat sikerül velük megszerettetni, akkor ha bekerülnek városi iskolákba, nem fogják szégyellni azt, hogy ők tudnak dolgokat, hanem úgy tekintenek rá, hogy ők azzal többek.

Fotók: Facebook/Szárazberki Hármashatár Egyesület