A Beszélgetések testről és lélekről sorozat legújabb részének témája: Az érzelmi intelligencia a mesterséges intelligencia korában. A Mézesházban megtartott kerekasztal-beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató; dr. Tallian Cristian pszichiáter; Bálint Kati meseterapeuta; dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, egyetemi oktató; Cristina Sabau-Trifu képzőművész; Nevezi Dobos Csilla zenetanár; Tolmács András diák. A beszélgetést moderálta Elek György.

Frigy Szabolcs: Az érzelmi intelligenciának alapvetően 5 faktora van: annak a képessége, hogy felismerjük és kifejezzük az érzéseket; megértsük, hogy mások hogyan éreznek; kezeljük az érzelmeket; a problémákat, amik felmerülnek tudjuk kezelni; pozitív érzelmeket tudjunk generálni.

Az érzelmi intelligencia, ellentétben az IQ-val arról szól, hogy fejleszthető. Szokták azt mondani, hogy az lesz jó szülő, akinek magas az érzelmi intelligenciája. Ha párkapcsolatról van szó, mindenki olyan párt szeretne, akinek magas az érzelmi intelligenciája, hogy megértse. Alapvetően az érzelmi intelligencia fejlesztése mindenki életében megjelenik, nagyon komoly életfeladat kell hogy legyen.

A francia kormány a 20. század elején szeretett volna egy olyan tesztet kidolgozni, amit ha kitölt a gyerek, akkor meg lehet jövendölni, hogy ki lesz sikeres az életben. Minél szegényebb egy társadalom, annál kevésbé akar mindenkibe erőforrást fektetni, inkább koncentráltabban, kiválasztja azt, hogy kire érdemes áldozni. Ez valahol az intelligenciateszteknek volt az elődje, de azóta rájöttünk, hogy az intelligenciának kevéssé van hatása arra, hogy az ember az életben mennyire sikeres. A 70-es években felbukkantak a többszörös intelligenciaelméletek és azon belül megjelentek az inter- és intraperszonális intelligenciaelméletek. Ennek kapcsán Daniel Goleman Érzelmi intelligencia című könyvében azt mondja, hogy 80%-ban az érzelmi intelligenciától függ az, hogy ki lesz sikeres az életben. A magas érzelmi intelligenciával rendelkező embereknek sokkal kevesebb kockázati tényező van az életükben, kevesebb drogfogyasztó van köztük. Alapvetően egy védőfaktort is jelent a magas érzelmi intelligencia, többet keresnek, hamarabb előreléptetik őket, jobb vezetőkké válnak.

Az érzelmi intelligencia egy olyan információfeldolgozási folyamat, ami magába foglalja a saját és mások érzelmeinek a pontos értékelését, vagyis amikor fel tudom magamban ismerni, hogy feszült, boldog, szorongó állapotban vagyok, de látom másokon is ezeket az érzelmeket és tudok rá reagálni, valamint a saját környezetemben tudom az érzelmeket szabályozni. Olyan világban élünk, amikor a chateknek köszönhetően különböző emotikonok rávezetnek arra, hogy nem kell az érzelmeken feltétlenül elgondolkozni, hanem küldök egy kettőspont zárójelet (😊), ami kifejezhet akármit, magamnak sem kell feltétlenül elmondjam, hogy milyen érzelem van benne, a másik is ért valamit rajta. Össze is számoltam, hogy most a hivatalos emojik között 165 jel van, amit lehet használni, de szerintem pont arról szól az érzelmi életünk, hogy sokkal színesebb, mint 165 emoji.

Az IQ-hoz hasonlóan vannak érzelmi intelligenciatesztek. Az érzelmi intelligenciának alapvetően 5 faktora van: annak a képessége, hogy felismerjük és kifejezzük az érzéseket; megértsük, hogy mások hogyan éreznek; kezeljük az érzelmeket; a problémákat, amik felmerülnek tudjuk kezelni; pozitív érzelmeket tudjunk generálni.

Azt látom, hogy azért nehéz ma az érzelmi intelligenciával foglalkozni, mert a fiatalok az online térben alapvetően pozitívan orientáltak. Ha megnézzük az Instagram profiljukat csak a jó és vidám dolgokat töltik fel, nincs helye az online térben a negatív érzéseknek. Egy felgyorsult világban, ahol nincs helye a negatív érzéseknek, nincs idő az érzelmek önreflexiójára. Meg kell tanulnunk a saját érzelmeinkre reflektálni. Amikor megkérdezünk valakit, hogy az ébren töltött időben milyen érzések voltak benne, nem tudja megfogalmazni. Idő kell ehhez a fajta önreflexióhoz és egy nagyon jó készség lenne, hogy tudjunk akár a saját gyerekünkkel is érzelemorientáltan kommunikálni.

Egy olyan világban kezdtünk el foglalkozni az érzelmi intelligenciával, amelyben a mesterséges intelligencia elkezdi szimulálni az érzelmeket. Épp fejlesztenek egy pszichológus applikációt, amit arra programoznak, hogy megértő legyen. Nem tud majd érzelmet reprodukálni, de a nyelvhasználatában azt az érzést kelti, hogy elfogad és megért. Ez arra vezet rá, hogy nem az emberekkel kell találkozni, nem az érzelmi intelligenciában kell fejlődni, hanem ezt is egy technológiai irányba próbáljuk elvinni, amit én zsákutcának tartok. Azt kell látni, hogy minden algoritmizálható és a mesterséges intelligencia valamilyen formában megpróbálja átvenni az érzelmeket is. Nem fog tudni valóban érzelmileg kötődni, de megpróbálja azt az érzetet kelteni és ehhez fogunk kötődni. Lehet kreálni online barátokat, akik azt az érzetet keltik, hogy megértenek minket, lehet rájuk számítani, de ez egy nagyon veszélyes irány, mert még inkább bezáródunk az online térbe és az már komfort zónából való kilépés, hogy idegenek társaságában kell kapcsolatot teremteni. Emiatt azt gondolom, hogy el kell kezdeni az érzelmi intelligencia fejlesztését nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is, meg kell tanulni és tudatosan ode kell figyelni ezekre. Vannak olyan kurzusok is, például paradox módon vezetőknek szerveznek ilyeneket, de nem azért hogy jobb főnökök legyenek, hanem azért, mert a termelékenységben ez majd meg fog térülni. Nagyon érdekes dolog, hogy ezt is lehet piacosítani, pénzben megtérül a cégnek az, ha a vezetők érzelmi intelligenciája magasabb. Ha én rossz szülő vagyok és van önreflexióm, hogy ezt belássam, ez is az érzelmi intelligencia kérdése. Az átlagemberek szintjén ritkán látom, hogy felismernék azt, hogy nem működik ez az önreflexió, kivéve, ha elmennek pszichológushoz és elmondják, hogy ez annak a tünete, de egyénileg ezzel nem igazán foglalkoznak.

Király Lajos: Pszichológiai szempontból megállapítható, hogy a digitális világ – bár hatékony az információszerzésben és kapcsolatépítésben – komoly kihívást jelent az érzelmi intelligencia fejlődése szempontjából. Az online interakciók gyakran felszínesek, hiányzik belőlük a szemkontaktus, a testbeszéd és az azonnali empatikus válaszadás. Ezek a tényezők hosszú távon csökkenthetik a fiatalok érzelmi önszabályozását, frusztrációtűrését és társas készségeit, ami a nevelés és pedagógia területén is új megközelítéseket kíván.

A mesepszichológia tudományterülete az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott, különösen az érzelmi intelligencia fejlesztésének aspektusában. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi oktató úttörő szerepet tölt be ezen a területen, különösen a mese és a pszichológiai fejlődés összefüggéseinek bemutatásában. Munkái, különösen a Mesepszichológia című könyvsorozat, azt hangsúlyozzák, hogy a történetmesélés nem csupán a szórakoztatást szolgálja, hanem fejlesztő hatással van a gyermek érzelmi, szociális és kognitív kompetenciáira.

A mesék különösen alkalmasak az érzelmi intelligencia (EQ) fejlesztésére, hiszen lehetőséget nyújtanak az érzelmek felismerésére, megértésére és azonosítására, mind önmagunkban, mind másokban. A mesehősökkel való azonosulás során a gyermekek átélik a konfliktusokat, megküzdési stratégiákat, belső küzdelmeket és megoldási mintákat, amelyek a saját érzelmi fejlődésüket is támogatják (Kádár, 2012).

Különösen fontos hangsúlyozni a népmesék jelentőségét, hiszen ezek archetipikus hősöket és univerzális emberi problémákat jelenítenek meg, amelyek a gyermek tudattalan szintjein is hatást gyakorolnak. A népmesék strukturált szerkezete, ismétlődő motívumai és erkölcsi tanulságai elősegítik a világ biztonságosabb megértését, valamint a jó és rossz közötti különbségtétel képességének fejlődését (Bruno Bettelheim, 1975).

A szülők és pedagógusok felelőssége különösen jelentős e tekintetben. A közös mesélés megerősíti a gyermek-szülő kapcsolatot, bizalmi légkört teremt, és lehetőséget biztosít az érzelmi élmények közös feldolgozására. A pedagógusok részéről a mesék tudatos használata az óvodai és iskolai nevelésben preventív és fejlesztő funkciót is betölthet, különösen a viselkedésszabályozás, empátia és önismeret terén.

Összegzésként elmondható, hogy a mese nem csupán kulturális örökség, hanem pedagógiai és pszichológiai eszköz is, amelynek tudatos alkalmazása hosszú távon hozzájárul a gyermekek érzelmi egyensúlyának és szociális készségeinek kibontakozásához.

1905-ben jelent meg Alfred Binet és Théodore Simon első intelligenciatesztje, amely 30 feladatot tartalmazott, különféle életkori szintekhez igazítva. A teszt célja az volt, hogy a francia iskolákban azonosítsák azokat a gyerekeket, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, és külön segítségre szorulnak.

A feladatok között szerepeltek mindennapi, gyakorlati jellegű próbatételek is, mivel Binet nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a teszt funkcionális intelligenciát mérjen, ne csupán iskolai tudást.

Az 5. feladat kapcsán valóban létezett egy ilyen típusú kérdés, amely a gyermek gyakorlati problémamegoldó képességét vizsgálta. A pontos megfogalmazás a következő lehetett:

„Mit tennél, ha egy tábla csokoládét kapnál, amit papírba csomagoltak?”

Ez a kérdés arra irányult, hogy a gyermek képes-e logikusan és célszerűen gondolkodni, illetve mennyire érti a mindennapi szituációkat. A helyes válasz valami ilyesmi lett volna: „Kibontanám a papírból”, vagy „Levenném a csomagolást és enném”. Az irreleváns vagy inadekvát válaszok (pl. „Elásnám” vagy „Elvinném a testvéremnek”) alacsonyabb fejlettségi szintet jeleztek.

Ez a típusú feladat jól mutatja, hogy Binet nem kizárólag az elvont logikai gondolkodást tartotta fontosnak, hanem az adaptív viselkedést és a kontextushoz illeszkedő problémamegoldást is. A későbbi IQ-tesztek (pl. Stanford–Binet) ugyan inkább elmozdultak az absztrakt gondolkodás irányába, de Binet eredeti célkitűzései sokáig hatottak a fejlődéspszichológiai gondolkodásra.

A digitális kultúra egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb aspektusát Seth Stephens-Davidowitz amerikai adattudós tárja fel „Everybody Lies” (Mindenki hazudik) című, 2017-ben írt könyvében. A szerző, aki korábban a Google adatain dolgozott, arra világít rá, hogy a felhasználók internetes keresései – a nyilvánosság kizárásával végzett, látszólag ártalmatlan tevékenységek – mély betekintést nyújtanak az egyén valódi érdeklődésébe, attitűdjeibe és vágyott identitásába. Stephens-Davidowitz szerint a digitális térben hagyott keresési nyomok („digitális lábnyomok”) sokkal őszintébb képet adnak rólunk, mint amit társas helyzetekben képesek vagyunk közölni. Ahogy ő fogalmaz: „Az emberek a keresőmezőbe vallanak be olyan dolgokat, amelyeket még a legközelebbi barátaiknak sem mondanak el.”

Ez a megfigyelés felveti a mesterséges intelligencia (AI) és az érzelmi intelligencia (EQ) közötti dinamikus kapcsolat kérdését is. Az AI fejlődése egyre pontosabb elemzéseket és következtetéseket tesz lehetővé a felhasználói viselkedés alapján, azonban gyakran hiányzik belőle az emberi kapcsolatok empatikus, finoman árnyalt értelmezése, amely az érzelmi intelligencia lényege. Daniel Goleman (1995) szerint az EQ kulcsfontosságú az önismeretben, az önszabályozásban, a társas kapcsolatokban és a motivációban – vagyis minden olyan területen, amit a digitális kultúra egyre erősebben formál, sőt torzíthat.

A felsőoktatás világában a mesterséges intelligencia használata már napjainkban is sok vitát generál. Miközben egyes intézmények, különösen Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, megengedik az AI-eszközök használatát esszék, vázlatok és forrásgyűjtés során, előírják azok átlátható és etikus hivatkozását – például lábjegyzet vagy melléklet formájában. Ezzel szemben sokan tartanak attól, hogy az AI használata plágiumhoz, a gondolkodás felszínességéhez vagy a kreativitás háttérbe szorulásához vezet. A plágiumkereső rendszerek ma már egyre fejlettebbek, és képesek az AI által generált tartalmak kiszűrésére is, ami újfajta tudományetikai kérdéseket vet fel.

Pszichológiai szempontból megállapítható, hogy a digitális világ – bár hatékony az információszerzésben és kapcsolatépítésben – komoly kihívást jelent az érzelmi intelligencia fejlődése szempontjából. Az online interakciók gyakran felszínesek, hiányzik belőlük a szemkontaktus, a testbeszéd és az azonnali empatikus válaszadás. Ezek a tényezők hosszú távon csökkenthetik a fiatalok érzelmi önszabályozását, frusztrációtűrését és társas készségeit, ami a nevelés és pedagógia területén is új megközelítéseket kíván. Erről ír bővebben Turkle 2015-ben.

Az emberek az újtól gyakran tartanak – a történelem során számos példát láttunk erre: a könyvnyomtatástól kezdve az ipari forradalom gépein át a közösségi média megjelenéséig. Mégis igaz az a pszichológiai tétel, hogy az idő és a társadalmi alkalmazkodás képes integrálni az újat a mindennapokba, ha az értékalapú nevelés és a tudatos használat egyensúlyban marad.

Tallian Cristian: Ebben a gép-ember küzdelemben/versenyben fontos az érzelmi intelligencia, mert ez az a képesség, ami minket talán legjobban humanizál, emberivé tesz, hogy képesek legyünk felismerni az érzelmeket, képesek legyünk befolyásolni akár a saját vagy a mások érzelmeit, és ezáltal legyünk igazán emberiek.

Én azért félek kicsit a mesterséges intelligenciától, mert az egyik ismérve az, hogy képes a tanulásra. Ez azt jelenti, hogy nem egy statikus dolog, hanem fejlődőképes, és amit nem tudunk még, hogy meddig fog fejlődni. Hol lesz az a pont, amikor úgy érezzük, hogy akár arra is képessé válik, hogy átvegye az irányítást az emberiség felett. Talán ezek a legsötétebb forgatókönyvek. Ilyen szempontból én azt mondom, hogy óvatosan kell bánni a mesterséges intelligenciával, illetve azokkal a képességekkel, amelyek megjelennek majd közben. Ebben a gép-ember küzdelemben/versenyben fontos az érzelmi intelligencia, mert ez az a képesség, ami minket talán legjobban humanizál, emberivé tesz, hogy képesek legyünk felismerni az érzelmeket, képesek legyünk befolyásolni akár a saját vagy a mások érzelmeit, és ezáltal legyünk igazán emberiek.

Most visszatérek egy kicsit a patológiához is. Mert olykor találkozunk az embereknél az érzelmi intelligencia negatív oldalaival is. Ha valaki egy magas érzelmi intelligencia szinttel bír, de morálisan nem éppen jó irányba megy, akkor ezt a képességét – ha nem úgy vesszük, hogy az érzelmi intelligencia kizárólag a pozitív érzelmek gerjesztésére alkalmas – akkor olyan kórképek kialakulására is felhasználhatja, mint például a személyiségzavarok. A gyakorlatban is találkoztam olyan emberekkel, akiknek magas volt az érzelmi intelligenciaszintjük, hiszen felismerték, kezelni tudták, el tudták hitetni másokkal, hogy milyen jó az, amit ők csinálnak, milyen jól működik a kapcsolatuk, miközben a háttérben volt egy komoly energiaelvonás, negatív árnyoldala ennek a kapcsolatnak. Az érzelmi intelligenciának is lehetnek tehát kevésbé pozitív oldalai, viszont ehhez az kell, hogy ne csak érzelmileg, de kognitívan is legyen jól ellátva az egyén, hiszen csak a minden vetületében különlegesen magas intelligenciával rendelkező személyek azok, akik úgy képesek manipulálni a társukat, hogy az ne vegye észre. Itt nem elemi dolgokról van szó, hanem egész magas szintű érzelmi manipulációkról, aminek szintén része az érzelmi intelligencia. Ezzel is gyakran lehet kárt okozni a kapcsolatokban, mert mindenki azt szeretné, hogy nagyjából hasonló szinten legyen az érzelmi intelligencia egy párkapcsolatban, de ez ritkán adatik meg, és sokszor kialakul egyfajta dominancia az egyik fél részéről, attól függően is, hogy mennyire magas szintű az érzelmi intelligencia a felek esetében.

Nevezi Dobosi Csilla: Talán az sem használ, hogy a digitális eszközök idejekorán kerülnek a gyermekek kezébe. Később pedig nagyon nehéz lesz visszahozni azt, hogy empátia alakuljon ki bennük egy másik gyermek iránt, vagy akár a szüleik iránt.

A zene szerintem egy olyan közeg, ami érzelmileg hat és segíthet az érzelmi intelligencia kialakulásában vagy fejlesztésében.

Az fogalmazódott meg bennem, hallgatva az előttem szólókat, hogy vajon az üzleti világban milyen irányba fog elmozdulni az érzelmi intelligencia fejlesztése. Ahogy elhangzott, a főnöknek a profit számít és nem biztos, hogy úgy befolyásolja a beosztottjait, hogy az tényleg pozitív hatással legyen az érzelmi világukra.

A másik, ami szintén nagyon szomorú dolog, hogy vajon hol érkezik el az ember életében, hogy az érzelmi intelligencia elkezd hanyatlani és átveszi más a helyét, és valahogy kiüresedik az életünk. Sajnos egyre több ember életében bekövetkezik ez fiatalabb vagy idősebb korban, de sajnos van olyan, hogy már gyermekkorban. Most, hogy óvodákban is órát hallgatunk, látjuk azt, hogy a pedagógusok igenis nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy fejlesszék a gyermekekben az érzelmi intelligenciát, de mégis vannak olyan gyerekek, akikre kevésbé vagy egyáltalán nem hat és nem tudom mi lehet ennek az oka… Talán az sem használ, hogy a digitális eszközök idejekorán kerülnek a gyermekek kezébe. Később pedig nagyon nehéz lesz visszahozni azt, hogy empátia alakuljon ki bennük egy másik gyermek iránt, vagy akár a szüleik iránt.

A zene szerintem egy olyan közeg, ami érzelmileg hat és segíthet az érzelmi intelligencia kialakulásában vagy fejlesztésében, amennyiben a gyermek nyitott erre.

Tolmács András: Azzal vádolják a fiatalokat, hogy lazák az érzelmi kötődéseik, ez lehet az érzelmi intelligencia hiánya is. Régebben nem volt lehetőség arra, hogy otthon kikapcsolódjanak az emberek, arra kényszerültek, hogy kimenjenek és találkozzanak barátokkal és ismerősökkel. A mai világban ennek helyét átvette a telefon, sok minden a digitális térbe helyeződött át, ami nagyon sok kárt is okoz.

Az érzelmi intelligenciával és a mesterséges intelligenciával történő foglalkozás nem egy új dolog. Mint ahogy elhangzott, volt a rádió, a televízió, az okostelefon… Amikor megjelenik egy új dolog, ami bekerül a társadalomba, mindig felvetődik a kérdés, hogyan kellene irányítani a jövő generációját, hogy azokat észszerűen használja. Az érzelmi- és a mesterséges intelligencia oktatása is problémákat okoz. Az érzelmi intelligencia nagyon kötődik a pszichológiához, ugyanakkor kötődik a gondolkodáshoz is. Az a baj, hogy az érzelmekhez és az agyhoz kötődő tudományágakkal csak néhány évtizede kezdtünk el intenzíven foglalkozni. Most egy olyan korszakban vagyunk, amikor még nem telt el elég idő ahhoz, hogy komolyabb következtetéseket vonjunk le. Az én környezetemben sokan használják a mesterséges intelligenciát. Nagy hiba csak a mesterséges intelligencia fejlesztésére tenni a hangsúlyt, megfeledkezve az érzelmi intelligencia fontosságáról. Mind a kettőre oda kell figyelni, megőrizve az arányokat. Azzal vádolják a fiatalokat, hogy lazák az érzelmi kötődéseik, ez lehet az érzelmi intelligencia hiánya is. Régebben nem volt lehetőség arra, hogy otthon kikapcsolódjanak az emberek, arra kényszerültek, hogy kimenjenek és találkozzanak barátokkal és ismerősökkel. A mai világban ennek helyét átvette a telefon, sok minden a digitális térbe helyeződött át, ami nagyon sok kárt is okoz.

Cristina Sabau-Trifu: Amikor először hallottam róla, utána kellett néznem, aztán rádöbbentem, hogy nagyon közel áll hozzám ez a terület, mert művészként érzelmekkel dolgozom, érzelmeket próbálok közvetíteni és továbbadni. A művészi folyamatban nagyon lényeges az érzelem.

Azon gondolkoztam, hogy mikor is hallottam először az érzelmi intelligenciáról. Bevallom őszintén, két évvel ezelőtt. Addig nem ismertem ezt a fogalmat, igaz, nem vagyok pszichológus és nem foglalkozom ilyen témákkal. Amikor először hallottam róla, utána kellett néznem, aztán rádöbbentem, hogy nagyon közel áll hozzám ez a terület, mert művészként érzelmekkel dolgozom, érzelmeket próbálok közvetíteni és továbbadni. A művészi folyamatban nagyon lényeges az érzelem. A mesterséges intelligencia fogalma most is idegen számomra, lépten-nyomon hallok róla, sokan konzultálnak a mesterséges intelligenciával és a világ óriásit fejlődik és gyors ütemben. Azonban én egy veszélyt észlelek az egészben. Párszor, amikor leblokkoltam ötlet szintjén, megfordult a fejemben, hogy érdekes volna utánanézni, mit hogyan kéne ábrázolni, de hamar ráeszméltem, hogy nem jó ebbe belemártani magunkat és azt a késztetést, hogy valamit magam alkossak meg, leszorítaná a másik eszköz. Ha mégis leblokkolnék, akkor az interneten kezdek keresgélni, ami megmozgatja a fantáziámat és akkor úgy érzem, hogy segít abban, hogy valamit létrehozzak. De nem szeretnék teljesen erre hagyatkozni. Találkoztam olyan képekkel, melyekről köztudott volt, hogy mesterséges intelligencia alkotta és úgy tűnt, hogy tökéletes, néztem, hogyan is lehetne azt megalkotni, mert emberi kézzel lehetetlennek tűnik. Ráeszméltem, hogy pont az zavart, hogy túlságosan tökéletes volt a kép. Egyszer egy idősebb kollégámmal beszélgettem erről, aki azt a kérdést tette fel, hogy nem az az értékes, amikor a saját kezűleg készít az ember valamit és a saját gondolatvilágát ábrázolja. Én amondó vagyok, hogy a mesterséges intelligencia nagyon jó elnevezés, mert az ember valóban érzékeli azt, ha valami mesterséges. Amikor ránézek például egy ilyen képre, ami túlságosan tökéletes, engem elriaszt. Én bízom benne, hogy az igazi érték mindig az lesz, amit saját maguk hozunk létre.

Bálint Kati: Megérteni és megélni a dolgokat evidens, hogy nem ugyanaz, viszont reprodukálni az érzelmeket nem olyan egyszerű. Érdekes módon a mesterséges intelligenciánál ezt is próbálják már, ez valójában nem más, mint az a bizonyos „influence engineering”.

A fő kérdés az, hogy vajon robotizálódik-e a világ, mert amit ez a mesterséges intelligencia nyújt, az valójában a tudás. A tudásra pedig mindig vágyott az ember és valószínűleg azért is van ilyen nagy kifutása ennek a találmánynak, mert igénylik az emberek azt, hogy két kattintásra olyan információhoz jussanak, amit régebben nem lehetett olyan könnyen elérni. Megérteni és megélni a dolgokat evidens, hogy nem ugyanaz, viszont reprodukálni az érzelmeket nem olyan egyszerű. Érdekes módon a mesterséges intelligenciánál ezt is próbálják már, ez valójában nem más, mint az a bizonyos „influence engineering”, amit Szabolcs is kihangsúlyozott. A doktor úr pedig azt mondta, hogy ha negatív irányba használják az EQ-t, az maga a manipulálás. Ezzel teljesen egyetértek, ezt nagyon szépen beépítik a marketingbe, elemzik az emberi viselkedést, megfigyelik a hangulatunkat, azt, hogy mire vagyunk nyitottak és olyan dolgokat ajánlanak nekünk, ami által előrelendíthető a piac. Tehát jelen van az életünk minden szegmensében a mesterséges intelligencia és azt gondolom, hogy azt is ki kell mondjuk, hogy fiatal pácienseinknél is jelen van. Mi is tőlük tanulunk újat, akkor, ha mesélnek. Hiszen idejük nagy részét a fiatalok már a virtuális valóságban töltik, és mi sokszor el se tudjuk képzelni, milyen tevékenységekkel töltik ott el az idejüket. Kitaláltak olyan dolgokat, hogy bizonyos szereplőkhöz lehet beszélni, meg lehet őket szólítani a mesterséges intelligencia segítségével és nagyon sok fiatal van, akik félénkebbek, nehezebben nyilvánulnak meg közösségekben és a figyelmet, amire szükségük van, úgy kapják meg, hogy a napjaik során órákat beszélgetnek ezekkel a digitális szereplőkkel. Azt, hogy milyen irányba haladunk, nem lehet olyan könnyen meghatározni, nem tudunk előre futni az időben, hogy megnézzük, mi lesz ennek a negatív vagy pozitív hatása. Én viszont nem is előre futnék, hanem vissza, hogy a mesék tükrében megkeressem, hogy ezt a mesterséges intelligenciát hol találnám meg a mesék világában. A mesterséges intelligenciát talán a varázseszközök kategóriájába lehetne beilleszteni, mint a modern ember varázspálcáját. A legfontosabb dolog az lenne, hogy ne adjunk neki nagyobb erőt és szerepet annál, amit valójában betölt, mert egy varázseszköz lehet segítő, segítségünkre lehet, de a mesék világában a varázseszköz soha nem veszi át a főszerepet, nem veszi át a hős szerepét. Megvan a feladata, lehet tudni, miben segítheti a főszereplő útját, még azt is ki lehet mondani, hogy nélküle nem is tudna a főhős nagy dolgokat elérni, nagyon jó hogyha van. Viszont egy dolgot sohasem szabad hagyni, nem szabad engedni, hogy félelmet keltsen bennünk, mert mi vagyunk az emberek, nem állítjuk őket egy olyan szerepkörbe, ami neki nincs és nem is lesz. Még azt tenném hozzá, hogy a technológiai világ fejlődik, de a sejtkutatások is fejlődnek. Dr. Vlagyimir Popogyin az 1990-es évek végén végzett egy sejtkutatást, melyben azt akarta bemutatni, hogy ha az anyagi részecskék és a fotonok közé tesznek egy DNS-t, akkor ezek az apró anyagi részecskék átveszik a DNS összes tulajdonságát. Azt is megfigyelte, hogy akkor amikor a DNS-t eltávolítják, a fotonok még akkor is mindig megtartják azokat a tulajdonságokat, melyeket az emberi sejt mintázata adott nekik. Ez azt jelenti, hogy még mindig az ember van hatással a minket körülvevő világra és nem is akárhogyan, sőt nem is akármilyen lenyomatot hagyva maga után a külvilágban. Ez a mintázat pedig jelen van még akkor is, ha eltávolodunk, csak akkor ezen a szinten kell gondolkozzunk, hogy az anyagra mi vagyunk hatással, nem hagyhatjuk, hogy félelmet keltsen bennünk, hiszen hogyan is tudná majd átvenni felettünk az uralmat.