Állj meg egyszer naponta!
Erdei Árva István református lelkipásztort, a Harangszó felelős szerkesztőjét, több áhítatos kötet íróját munkájáról, illetve az egyházi életről kérdeztem.
– Egyre gyakrabban hallunk olyan kijelentésekről, hogy válságban van az egyház. Közben azt tapasztaljuk, hogy megújulnak a templomok, a parókiák, gyülekezeti termek épülnek, ami nem a válság jele, hanem a fejlődésé. Mi történik valójában?
– Ez egy nagyon jó kérdés. A külső építkezés mindig nagyon látványos, napjaikban pedig valóban sok egyházi épület újul meg. Ez azért lehetséges, mert kedvezőbbek a feltétek, mint néhány évtizede. A belső építkezés már nem annyira szembetűnő, ezért lett divatos manapság arról beszélni, hogy válságban az egyház. Egy gyönyörűen felújított templomot rengetegen látnak, de egy imádkozó fiatalra, vagy egy Bibliát olvasó idősre kevesen figyelnek fel, pedig sokan vannak, hála Istennek. Amúgy a földi egyház a létezése óta válságban van. Hol belső harcok emésztették, hol külső támadások pusztították, de mindezek ellenére még mindig létezik, és évente milliókkal növekszik, mert Isten a megtartója.
– Több éve rendszeresen jelennek meg az áhítatos köteteid, amelyek egyre népszerűbbek. Mi késztetett ezeknek az áhítatoknak a megírására?
– A Szatmári Református Egyházmegye refszatmar.eu oldalán a napi ige alapján minden nap megjelenik egy áhítat, ezeket önkéntes alapon írják meg azok a lelkipásztorok, akik ezt szívügyüknek tartják. Itt kezdtem el közölni én is rendszeresen tizenkét vagy annál is több éve. Az első áhítatok eléggé nehezen születtek meg, egy kicsit nyersek voltak, dogmatikusak, jó teológushoz illő írások, de mégsem az, amit lelki tápláléknak szán az ember. Az áhítatírásnak számomra kedvező, érezhető, szerethető része ott kezdődött el, amikor iskolalelkész lettem. Volt minden héten egy diákistentisztelet, ezekre nem minden tanár tudott eljutni, mert órájuk volt, egyesek máshol is tanítottak. Közben jöttek a pozitív visszajelzések úgy a tanári kar, mint a diákok részéről. Gyakran elhangzott: de kár, hogy nem voltunk ott, mert jó lett volna hallani. Gondoltam semmi akadály, az igehirdetési jegyzetemből készítek egy rövid kivonatot, azt felteszem a tanári csoportba, aki nem tud eljutni az istentiszteletre, elolvashatja ott. Ennek nagyon pozitív lett a fogadtatása, örültek neki, akik olvashatták. Ezekből össze tudtam állítani egy ötvenkét áhítatból álló kis füzetet. Akkor jött az a gondolatom, hogy ha elmegyek családot látogatni a faluban, milyen jó lenne, ha tudnék valamit az emberek kezébe adni. Valamit, ami hasznosítható is. Az volt a célom, hogy többről szóljanak a családi látogatások annál, hogy elmegyek, beszélgetünk stb. A családlátogatásnak a legfontosabb része az, amikor együtt el tudunk csendesedni, az igére figyelni, az igén keresztül Istenre, amikor egymás hite által egy kicsit tudunk épülni. Az első áhítatos füzet A4-es lapokra lett kinyomtatva, majd egy füzetté összefűzve. A családlátogatásokon mindenhol hagytam ebből egyet.
– Kikhez jutnak el az áhítatos kötetek?
– Nem terveztem, hogy ezt a füzetet a gyülekezeten kívül máshova is eljuttatom, viszont többen jelezték, hogy nekik is kellene. Ettől megjött a kedvem, azt mondtam, hogy a következő alkalommal már új áhítatos könyvvel megyek családlátogatásokra. Összegyűlt még egy kötetre való áhítat, az már a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyomdájában készült, majd a következő is. Egy év kimaradás után született meg bennem az a gondolat, hogy kiadok egy négy kötetből álló áhítatsorozatot, mely a Biblia első lapjától az utolsóig végighalad a Szentíráson. Az első kötet Ámen címmel jelent meg. Ezek az áhítatok az Ámen közösségi oldalon is olvashatók. Az Ámen ebben az esetben azt jelenti, hogy: Állj meg egyszer naponta! Ezen a közösségi oldalon minden reggel hat órakor megjelenik az aznapi áhítat. Az első áhítatos kötet Mózes I. könyvének első fejezetétől a Krónikák Könyve utolsó fejezetéig tart.
– Az egyházi irodalom mindig meghatározó volt a kereszténység történetében. Ma is forrásként és szellemi táplálékként tekintünk a felhalmozódott egyházi kiadványokra. Érthető, hogy fontosnak tartod az áhítatok nyomtatásban történő megjelenését. Milyen célzattal írod az áhítatokat?
– Ennek van egy egyéni és egy közösségi célzata is. Az egyéni az, hogy nyilván hívő emberként és lelkipásztorként érzem annak a fontosságát, hogy minél jobban megismerjem Isten ígéreteit, a Biblia tanítását. Különösen most, ebben a posztmodern világban, amikor minden a bizonytalanságról szól. Úgy érzem, hogy az én életemnek is egy jó alapja kell legyen a Szentírás tanítása. Attól még, hogy én lelkipásztor vagyok, levizsgáztam a Bibliából, minden vasárnap a Bibliából prédikálok, nem jelenti azt, hogy nekem van egy olyan átfogó bibliaismeretem, hogy kapásból mindenre tudok mondani egy igét. Én is érzem annak a szükségét, hogy mélyítsem a bibliaismeretemet, az Istenismeretem, a hitem erősítsem. A közösségi rész pedig az, hogy lelkipásztorként kötelességemnek érzem azt, hogy amit én kapok az igén keresztül, azt másokhoz is eljuttassam. Ez az elsődleges kötelességem. A lelkipásztornak nem szabad hagynia, hogy különböző tevékenységek miatt háttérbe szoruljon az igei munka. Jó, ha tudom néha emlékeztetni magam arra, hogy az elsődleges szolgálatom az igehirdetés, minden más másodlagos vagy harmadlagos. Ennek megvan az áldásos következménye. Nagyon sokan keresik az áhítatos könyveket, sok helyen látom, hogy látható helyen van és használt állapotban. Azok, akik jó szívvel fogadják ezeket az áhítatokat, akik ott vannak az istentiszteleteken, egyre inkább megélik a hitüket. Az emberek nagy része hisz az imádság erejében. Egyre több jel utal arra, hogy amiről szól az ige, amit megélünk az istentiszteleteken, azt nagyon sokan a mindennapokban is megélik. Túl vagyunk azon a népegyházi kereten, hogy azért megyünk templomba, hogy lássanak. Egyre több embernek fontos a közös imádság. A mai kereszténységtől függ, hogy mi lesz a társadalommal. Kereszténység nincs társadalom nélkül. Társadalom lehet kereszténység nélkül, de annak nincs alapja, az folyton meginog. A fejlett országokban kiszorul a kereszténység, emiatt minden bizonytalanná válik. A tolerancia jegyében mindent elfogadunk, ez egy olyan iránya a társadalomnak, ami egyszer majd véget ér. Nem lenne szabad elfogadni olyan dolgokat, amelyek károsak az egyénre és a társadalomra is. A kereszténység sokkal nagyobb kihívásokat is átélt, mint a mostani, most inkább a közönnyel küzdünk. Amíg támadták a kereszténységet, erősebb tudott maradni.
– Lassan másfél éve annak, hogy a Harangszó felelős szerkesztője lettél. Ez hogyan történt?
– Érdekes történet az, hogyan lettem a Harangszó felelős szerkesztője. Amikor megjelent az áhítatos kötetem az egyházkerület nyomdájában, megkeresett Wagner Erik, az egyházkerület sajtóosztályának vezetője, hogy volna-e kedvem írni a Harangszóba. Két éven át havi rendszerességgel írtam egy-két cikket. A választások idején változások következtek, az akkori felelős szerkesztő lett a missziói ügyosztály elnöke, kellett helyette valaki más. Wagner Erik felhívott engem. Nagyon őszintén elmondta, hogy amióta van Harangszó, mindig nagyváradi vagy a környéken élő lelkipásztorok voltak a lap felelős szerkesztői, most a megkérdezettek közül senki nem akarta vállalni, így esett a választás rám. Előbb három hónapra vállaltam el, már közel másfél éve végzem ezt a feladatot. Úgy nézek a Harangszóra, mint egy missziós lehetőségre. Jó az, ha a lap által is eljut Isten igéje az emberekhez. Jelenleg 3600 megrendelője van, és az a tapasztalat, hogy sokan örülnek annak, hogy nyomtatott formában olvashatják az egyházi témájú írásokat. Többen mondják, hogy az online nagy lehetőség, de nincs meg a kellő hatása, eredménye.
– Több mint kétszáz egyházközséghez szólni egy lapban elég nehéz feladat. Hogyan történik a tartalmak kiválasztása?
– Ez jó kérdés. Összeállítottam egy kis előadást, melyben bemutatom a Harangszó történetét, a jelenét, az előadások után pedig a lap jövőjéről is beszélünk a lelkipásztorokkal. Ezt az előadást szeretném megtartani minden egyházmegyében. Nem egyszerű minden olvasóhoz szólni. Az első rész igei gondolatokat tartalmaz. A második rész közéleti kérdésekkel foglalkozik, gyülekezeti eseményekről számolunk be. Itt vannak a nagyobb gondok. A Szatmári Református Egyházmegyében nagyon jól működik, hogy minden eseményről írunk, és az felkerül a refszatmar.eu oldalra. Ezekből lehet inspirálódni. A Nagykárolyi Református Egyházmegyénél is hasonló a helyzet. Az egyházkerület más egyházmegyéinél ez kevésbé működik. Az egyházkerületnek van egy Harangszó-hírlevél nevű Facebbook-oldala, ezt is én szerkesztem, innen is hozzájutok információkhoz.
– Hogyan tovább?
– Ha Isten is úgy akarja, az áhítatok ezentúl is minden reggel hat órakor megjelennek az Ámen közösségi oldalon. Remélhetőleg ez év végére, legkésőbb a következő év elejére elkészül a második kötet. A Harangszó szerkesztését folytatom. A szándékom az, hogy eljussak minden egyházmegyéhez. Azok, akik olvassák találnak olyan témákat, melyek érdeklik őket. Jó lenne, ha minél több lelkipásztor bekapcsolódna és írna a saját gyülekezetéről.