A szatmári vívóiskola eredményeiről szóló hírekben évek óta rendszeresen találkozunk a Kurtinecz lányok nevével: legyen szó hazai vagy nemzetközi pástokon zajló megmérettetésekről, a 14 éves Johanna és a 13 éves Júlia dobogós helyen végez. A sportsikereik öröm és büszkeség nem csak a családjuk, de a szatmári közösség számára is, éppen ezért érdekelt, hogy milyen kemény munka, kitartás, odaadás van a kimagasló eredmények mögött, mint ahogy az is, hogyan tudják jól segíteni a szülők a gyermekeiket ezen az úton.

A Kurtinecz házaspár otthonában, a karácsonyi ünnepkört lezáró néhány napos kikapcsolódás után beszélgettem a lányokkal – akik már az év első napjaiban is egy nagyon fontos versenyre készülnek – és a szülőkkel, Melindával és férjével, Istvánnal.

Johanna: Mindig szívesen emlékszem a gyermekkoromra, azokra a vakációkra, amikor ha csak lehetett kimentünk Sárközújlakra – innen származnak a szüleink –, ahol sokat játszottunk az unokatestvéreinkkel, sok időt töltöttünk a nagyszülőkkel. Egy más, de nagyon szép világ volt ott, és van ma is. A Hám János Óvodába jártunk, most a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban tanulunk, én nyolcadikos vagyok, a húgom, Júlia pedig hetedikes. Nincsenek különösebb iskolai élményeink, mindig arra törekedtünk, hogy tanuljunk, ezért mindig az órákra koncentráltunk. Az iskolában megszerezhető tudás mellett a Mathias Corvinus Collegium szatmárnémeti képzési központjában zajló programokon is bővítjük ismereteinket, fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a sport mellett a tanulás se szoruljon háttérbe. 

Júlia: Öt évesen kezdtem a vívást, Johanna akkor volt hat. Elmentünk a vívóterembe, mert megtetszett a vívás. Jártunk edzésekre közel egy évig, majd abbahagytuk, mert nem vívtunk, hanem bemelegítéseket, illetve a víváshoz szükséges gyakorlatokat végeztük. Utána jártunk balettezni, úszni, kosarazni, több sportot is kipróbáltunk. Végül mégis visszatértünk a víváshoz és edzőként Csiszár Ferencet választottuk.

Johanna: A vívás akkor fogott meg igazán, amikor kézbe vehettük a párbajtőrt, és már nem csak gyakorlatokat végeztünk, hanem vívtunk is.

Az édesanya igyekszik kiegészíteni a lányokat, akik nincsenek hozzászokva az újságírói kérdésekhez.

„Nagy hatással volt rájuk, amikor megjelent a teremben a szatmári vívósport egyik büszkesége, Pop Simona olimpiai aranyérmes párbajtőrvívó. A lányok felnéztek rá. Simona nagyon barátságosan közeledett hozzájuk és tudott rájuk hatni. Csiszár Ferencet akkor kedvelték meg, amikor látták, hogy jó edző. Amikor jelentkeztek az első sikerek, a lányok rájöttek, hogy valamit jól csinálnak, és ez az edző sikere is” – magyarázza a büszke édesanya.

Johanna: Az első eredmények 2019-ben, egy év vívás után jöttek. Nagyváradon volt egy nem hivatalos verseny, tízen versenyeztünk, én voltam a győztes.

Ez a történet nagyon izgalmasan indult – veti közbe az édesapa. „2019-ben jelezte a tanító néni, hogy Júlia gyakran jár a mosdóba, meg kellene nézni, hogy ennek mi az oka. Rájöttünk, hogy a gyerekben verseny előtt és más nyilvános szereplés előtt beindul egy szorongási folyamat. Júlia látta, hogy Johanna magabiztosan ér el eredményeket, ő pedig nem tudja legyőzni a félelmét. Ekkor Júlia tartott egy szünetet, a szorongás mégsem szűnt meg. Ministrált a szentmisén, közben háromszor kellett kimennie. Jött egy bukaresti verseny, melyre kisbusszal mentek. Júlia hajlandó volt elmenni, de azon töprengtünk, ha a szentmiséről háromszor kellett kimennie, mi lesz egy tizenegy órás úton… Elmentem kísérőnek, jó volt a hangulat, a lányom vidám volt, ezzel megszűnt ez a probléma” – magyarázza az édesapa.

Júlia: Az történt, hogy nekem is felajánlották, hogy elmehessek erre a nagyváradi versenyre. Mivel a szüleink nem voltak itthon, Szabó Rudolf vállalta, hogy elvisz. El is indultunk, már a Károlyi úton voltunk, amikor bejelentettem, hogy nem akarok menni. Egy hiszti után visszafordultak és hazahoztak. Később felhívott Szabó Rudolf, hogy Johanna megnyerte a versenyt. Egy-két hónapig nem jártam edzésre, de aztán Szabó Rudolf biztatására visszamentem a vívóterembe. Nekem is Nagyváradon volt az első versenyem. A továbbiakban voltak sikereim és kudarcaim, majd ismét abbahagytam az edzést. Amikor láttam, hogy Johanna egyre több eredményt ér el, ismét visszatértem a pástra. Most már úgy érzem, hogy többet nem fogom abbahagyni.

Johanna: A legelső díjam egy harmadik hely volt, ezt kilencévesen szereztem az országos versenyen. Utána megjelent a COVID járvány, ebben az időszakban nem volt verseny, de sokat edzettünk itthon. Ekkor sokat fejlődtem. A vívásban úgy van, hogy lehet nyerni, és lehet veszíteni is, de aki megérti, hogy miről szól ez a sport és átlátja, nem hagyja abba soha. Utána megnyertem az országos versenyeket egyéniben és csapatban is. Tizenhárom évesen már mentem nagyobb versenyekre, egy csoportban versenyeztem a tizenhét évesekkel. Az elején rosszul ment, nagyon hamar kiestem, ma már jól megy és ott vagyok az élmezőnyben. Az Olimpici nyitott verseny a szatmáriaknak, Magyarországon szervezik meg évente ötször. A magyarországi versenyzők a legerősebb ellenfelek, hiszen ők nagyon jók a vívásban. Az elején itt is nehéz dolgom volt, ma már könnyen nyerek versenyeket. Én mindig azzal szeretnék vívni, akitől már kikaptam, hogy legyen lehetőségem arra, hogy meg tudjam verni. Nem félek az erős ellenfelektől, mindent megteszek, hogy legyőzzem őket.

A lányok arról is beszéltek, hogy az edzések miatt sok mindenről le kell mondaniuk, ez számukra nem okoz problémát, mert a vívás a hobbijuk, ez számukra a kikapcsolódás és a szórakozás. Nem tudják mi lehetne az, amire a vívást felcserélnék. Kikapcsolódásként a rajzolás és a filmnézés az, amire szánnak időt. Próbálkoztak társastánccal, néptánccal, balettel, de igazán a vívás érdekelte őket.

Februárban van az idei Európa-bajnokság Törökországban, Antalyában, ami minden verseny tetőpontja, mindenki ott akar eredményt elérni, mert ott pénzjutalom is van és komoly rangja van.

Romániából a ranglista első négy helyezettje vehet részt a bajnokságon. Johanna az elmúlt évben is ott volt, a tizenhatodik helyen végzett, ami nagyon jó eredménynek számít. Most is jól áll, van elég pontja, a második helyen van a romániai ranglistán, Júlia jelenleg a negyedik. A következő három hétben dől el, kik jutnak ki Románia színeiben a kadett kategóriában. Hamarosan Pozsonyban lesz egy pontszerzős körverseny, utána lesz az országos kadett bajnokság, majd lesz egy körverseny Szabadkán. Ezeken a versenyeken nagy a küzdelem, mert mindenki megpróbál minél több pontot szerezni. Ez a kadettek (tizenhét évesek) versenye.

A BVSC Klub meghívására január 6-án elindultak egy egyhetes edzőtáborba Budapestre, onnan mennek a pozsonyi körversenyre. A klub edzője a szatmári Pop Adrian, ennek a klubnak a tagja Andrásfi Tibor is, a párizsi olimpián csapatban aranyérmet szerzett, szintén szatmári gyökerekkel rendelkező párbajtőrvivő.

Júlia: Kaptunk meghívást edzőtáborba Dániába, Svédországba, Ausztriába stb. Nagyon sok szatmári vívó tevékenykedik edzőként külföldön, tőlük rendszeresen kapunk meghívásokat.

Johanna: A magyarországi edzőtábor abból fog állni, hogy reggel iskolázás az edzővel, délután jönnek a magyarországi sportolók is és velük vívunk. Az edzőtáborokban is tanuljuk az iskolában leadott tananyagot, miután hazajövünk különórákon pótoljuk be a lemaradást. Külső szemmel nehéznek tűnik, de jó időbeosztással mindent el lehet érni. A vívást nagyon kell szeretni, hogy a sportban és a tanulásban is eredményesek legyünk. Hinni kell abban, hogy tudunk jók lenni a sportban is, a tanulásban is. Az edzők mindig azt mondják: ha jól megy a vívás, jól megy a tanulás is; ha jól megy a tanulás, jól megy a vívás is.

Mindketten Budapesten szeretnének egyetemet végezni: Johanna orvos szeretne lenni, Júlia belsőépítész. A szülők reménykednek abban, hogy a két lány az egyetem elvégzése után hazajön. Most sokat járnak külföldön, látják az életszínvonalbeli különbséget, koruknál fogva viszont nem látják azt, hogy Románia milyen nagy fejlődésen ment át, a nyitott határok pedig sok lehetőséget hoznak, a különbségek kezdenek eltűnni.

„A vívás egy csapatmunka, ebben a csapatban szülőként komoly szerep hárul ránk is. Ahhoz, hogy a gyerek pástra álljon biztosítani kell az utazásokat, az elszállásolásokat. Minél jobb eredményt ér el a gyerek, minél messzebbre jut el, annál több támogatásra van szüksége. Ahhoz, hogy jók legyenek a sportban és a tanulásban, reggeltől sokszor éjfélig edzenek és tanulnak. Jó érzés az, hogy a gyerekeink megvalósítják a mi álmainkat” – teszi hozzá István, a Kurtinecz lányok boldog és büszke édesapja.