Október 18-án, pénteken mutatja be a Harag György Társulat Ray Cooney: A miniszter félrelép című darabját. Az előadásról Lendvai Zoltánnal, a darab rendezőjével beszélgettem.

– Az utóbbi évadokban visszatérő rendező vagy Szatmárnémetiben. Hogy alakult ki ez a kapcsolat?

– Az első darab, amit Szatmárnémetiben rendeztem, a Portugál volt. Ez a kezdet egy nagyon jó egymásra találás volt nagyon sok emberrel, abból következett egy folyamat, aztán egyre gyakrabban jöttem. Ma már nagyon jól ismerek mindenkit a színházban, ők is ismernek engem, így könnyebb a munka, nem kell megfutni a kezdeti köröket. A munka mindig jól megy, az eredményt a közönség minősíti.

– Ray Cooneytól ez a harmadik darab, amit Szatmárnémetiben rendezel. Ez véletlen vagy tervezett?

– Valóban a harmadik. Volt a Család ellen nincs orvosság, a Pénz az égből, és most A miniszter félrelép. Ez úgy alakult, hogy minden évadban – főként szilveszterkor – valami könnyed és jó darabot kell játszani. A műsoron mindig vannak komolyabb, fajsúlyosabb darabok, a színházpolitikában van egy olyan, hogy legyen egy felhőtlenebbül szórakoztató előadás. Ez is egy bohózat. Ray Cooney nagyon ügyesen, hálásan és sikeresen írja ezeket a dolgokat. A miniszter félrelép egy nagyon jó cím, és akár a film miatt is nagyon sokan ismerhetik, van valami előképük is, legalább annyi, hogy jól lehet szórakozni.

– Azért, mert a történet ismert a filmből, többet kell hozzátenni, hogy a színpadon sikeres legyen?

– A film teljesen más. A darab egy szállodai szobában játszódik, egy nagyon sűrített, koncentrált helyszínen. A filmben számtalan helyszín van, másképpen látványos. A film története egy kicsit el volt magyarítvba, bevittek sok filmelemet. A színpadi előadás más. Egy térben sok ember össze-vissza szaladgál és folyton félreérti egymást. Ez nagyon más, mint amikor a filmben van egy nagyobb szabású tér vagy keret. Stílusban nagyon más a színházi változat mint a film.

– A színészekkel milyen a munka?

– Jó. Egy ilyen darab próbafolyamata egyrészt szórakoztató, nagyon sokat lehet röhögni a próbákon, másfelől meg nyilván bonyolult, mert pont attól, hogy nagyon sok a félreértés, mindenki mást tud, ezért nagyon sok mindent kell észben tartani: a ki-be járásoknál, amikor többen egyszerre beszélnek, ezekből lesznek a viccek. A vicc technikájának az észbentartása és lebonyolítása nagyon gyors folyamat. Egy másik darabnál is kell tudnia az embernek, hogy mit játszik, de itt ha nincs benne az idegrendszerében vagy a vérében, akkor gyakorlatilag lecsúszott. Itt mindent kell tudni észben tartani két órán keresztül, ami igazából egy elég megterhelő feladat, egész addig, amíg a színész nem tudja, mert addig olyan megoldhatatlannak tűnik, amit elég nehéz elhordani. De aztán egyszercsak kiderül, hogy egy zsonglőrszerű dolog. Ha ezt az ember ügyesen tudja koordinálni, akkor színészileg is nagyon izgalmassá válik. Bizonyos szempontból nehezebb mint egy drámai szerepet felépíteni, ahol van idő és sok más eszköz. Itt nincs idő. Az ember vagy elmond egy mondatot és azt meghallják, vagy nem. Egy nagyon nagyfokú koncentrációt igényel.

– A vígjátékot nehezebb játszani mint a drámát.

– Ráadásul nem csak azt kell tudni, hogy a színésznek mit kell játszani, hova megy, kire néz, kinek mondja el a szöveget nagyon gyorsan, azt is kell tudni, hogy egy nagyon közös közösségi játék. Egy közös összmunka kell legyen, ahol azt is kell tudni, hol akarjuk, hogy nevessenek a nézők, hol nem akarjuk, hol kell időt hagyni nekik, hogy kell felépíteni valamit. A színháznak rossz szóval kifejezve eszköze a hatásvadászat, nagyon kell tudni, hogy minek, mi lehet a hatása és nagyon kell törekedni, hogy azt a hatást elérjük a nézőtéren. Ezért a figyelem egy részének már nem befelé kell menni, a szerepek felé, hanem, amikor már mindent tudunk, azt is kell tudni, hogyan lehet irányítani a közönségnek a reakcióit, hogyha éppen azt szeretnénk. És igazából ehhez folyton bent is kell lenni és kint is. Van ez más előadásoknál is, de ennél a műfajnál nagyon sok mindenre kell egyszerre figyelni.

– Egy ilyen előadás feladata csupán a szórakozás, vagy viszel bele színházművészetet is? Valami sajátosat.

– Nyilván, ha az ember kiválaszt egy darabot, ami szórakoztatja a közönséget, akkor nem csupán az kell legyen a célja, hogy szórakoztasson, hiszen ha jól csináljuk meg, akkor az működik. Ritkán szokott lenni, hogy a madártej jó a kolbásszal. Nem feltétlenül kell két dolgot összekeverni. Az, hogy komolyan veszi az ember azokat a helyzeteket, azokat a sorsokat és azokat a figurákat, az egy komoly hozzáállást igényel, mint ha akármilyen tragédiát játszanánk. A hozzáálás ugyanaz, de ennek az előadásnak nem az a célja mint mondjuk a III. Richárdnak. A szórakoztatás is lehet igényes vagy igénytelen. Nyilván arra törekszünk, hogy ez lehetőség szerint jó legyen. A sikeresség nyilván egy fontos szempont. Ha jól csináljuk sikeres lesz, ha nem csináljuk jól, akkor a legjobb vígjáték is rossz tud lenni. A szakmai igényesség mindig fontos.