A Beszélgetések testről és lélekről sorozat legutóbbi témája: A spiritualitás helye és szerepe a posztmodern társadalomban. A beszélgetésen részt vett: Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, Bálint Kati meseterapeuta, dr. Tallian Cristian pszichiáter, dr. Gáti Dalma rezidens orvos és dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, egyetemi oktató.

Frigy Szabolcs: Pascal írta azt, hogy „minden emberben van egy Isten nagyságú űr”. Ez nagyon elgondolkodtatott, mert nem azt mondja, hogy ezt az űrt az Isten kell hogy kitöltse, hanem van egy űr, amit időről időre a kultúrában különböző évszázadokban kitöltöttünk valahogy.

Amikor kultúrtörténetileg visszatekintünk, már látszik, hogy az ember túlmutat a saját biológiai énjén, a transzcendencia iránti vágy, egyfajta élménykeresés mindig ott van. Pascal írta azt, hogy „minden emberben van egy Isten nagyságú űr”. Ez nagyon elgondolkodtatott, mert nem azt mondja, hogy ezt az űrt az Isten kell hogy kitöltse, hanem van egy űr, amit időről időre a kultúrában különböző évszázadokban kitöltöttünk valahogy. Ez nem feltétlenül vallási eredetű, különösen igaz ez a posztmodern társadalomban, ahol próbálja ezt az űrt sok más is betölteni.

Az biztos, hogy évezredekig a transzcendencia igényét a vallás töltötte be, értelmet, identitást adott és közösséget formált. Azért szeretik a szociológusok is a vallást, mert alapvetően egy kozmikus rendet indított a társadalomban. Az ember, aki nagyon vallásos és körülötte a közösségben is van egy konglomerátum, ahol a vallás élő, azt egyfajta rendként élik meg. Ahol pontosan tudjuk, hogy mi van körülöttünk és a magyarázó elvek működnek, ott egyfajta rendezettséget tapasztalunk, egy morális iránytűt, ez pedig egy kollektív tudatot eredményez. Max Weber szociológus mondja azt, hogy a világot elkezdik varázstalanítani. Amikor megjelenik a szekularizáció, akkor a vallás elveszíti nagyon sok – elsősorban a társadalomszervező – funkcióját. A vallást elkezdjük sokkal személyesebben, szubjektívebb módon megélni. A katolikus egyház elvesztette a népegyház jellegét, helyette a személyes istenhiten alapuló vallás van jelen, és teljesen másképp kell pasztorálni, máshogy kell a fiatalokhoz fordulni.

A posztmodernitás továbbviszi ezt a történetet, ugyanis felkínálja a pluralizmust. Annak ellenére, hogy Szatmáron kultúridegen a buddhizmus, a pluralizmus lehetővé teszi, hogy itt is legyenek buddhisták vagy hinduk. Nagyon sokféle narratívát felkínál a társadalmunk és átvehetünk mindenféle dolgot ezekből a vallásokból.

Ez a fajta Isten formájú űr, mint igény, a posztmodernitásban egy csomó dolgot előhív, különböző formában próbáljuk meg kitölteni az űrt. Ha fogyasztói társadalomról beszélünk, akkor az Isten alakú űrt elkezdjük kitölteni fogyasztással. Fiatalokkal beszélgettünk közgazdaságtan órán, hogy a márkák is egy valláspótlóként egy közösséget alkotnak. Például az Apple-hívők, akik úgy élik meg a közösséget a fogyasztáson keresztül, mint aki ugyanazt fogyasztja, ugyanannak a márkának a jelentéstartalmát tartja fontosnak. Sokan a plázában keresik vasárnaponként a közösségi élményt a templom helyett. A posztmodernitásnak egy másik vonulata, amikor digitális közösségekben keresik az Isten alakú űr kiteljesedését. Vannak digitális trendek, ahol kiteszünk közös mondatokkal, mottókkal ellátott profilképeket, amik közösséget alkotnak. A követések száma láthatóságot mutat, ezek erősítik meg a közösségben a szerepeket.

A másik izgalmas irány a wellness önkifejezés kultúrája, ebbe a mindfulness, a jóga, a pszichológiai tanácsadás tartozik. Ez is azt mutatja, hogy van egy igény a transzcendenciára, érezzük ennek a hiányát és megpróbáljuk hasonló dolgokkal betölteni. A köznyelv is nagyon sok mindent átvesz ezekből, ma már egy csomó olyan fogalom, ami száz évvel ezelőtt a pszichológiában volt, a hétköznapi szóhasználatban benne van.

Van négy dolog, ami miatt a posztmodern kultúra nem tudja átvenni a vallás szerepét. Az egyik az értelemadás, vagyis önmagában a fogyasztói társadalom nem tud értelmet adni az életnek. Az identitás elég stabil kellene legyen, de a márkához való hűség és a fogyasztói társadalom által kialakított identitás nagyon fluid, az online tér nem segít a stabil közösségformálásban. A vallás mindig segített a traumafeldolgozásban. A posztmodernitásban nem kapunk segítséget a traumákkal való megküzdéshez, esetleg csak ha fizetett szolgáltatásként pszichológushoz megyünk. Nagymamáink nem értették volna, miért kell fizetni azért, hogy feldolgozzunk egy traumát, mert ők addig rózsafüzéreztek volna, míg fel nem dolgozódik a trauma. Ehhez viszont kellett az a nagyon erős hit, ami valóban gyógyító jellegű is volt. A mi fiataljainkban is ott van ez az űr, ez lehetőséget ad papoknak, lelkészeknek, hogy kitöltsék ezt. Ez egy feladat is, mert ha ezt nem töltjük ki értelmes dologgal, akkor a posztmodernitás sok egyéb dolgot ajánl a fiatalnak, de funkciók tekintetében nem teljesíti azt, amit régen a vallás. A fogyasztói társadalomban örökké kell vegyünk valamit, van egy nagy létfájdalmunk, amire a fogyasztással próbálunk reagálni, de nem az a megoldás. Mindenkinek az életében először el kell dönteni, hogy mivel akarja kitölteni az űrt.

Dr. Gáti Dalma: A vallás segít a tudomány megértésében és elfogadásában. Orvosként vagy medikusként találkozva a halállal és megtéve mindent azért, hogy ez a folyamat elhúzódjon, végül is rá kell jönnöd, hogy van feletted valaki.

Ezt a témát én teljes mértékben leegyszerűsítem a saját életemben, az egyensúlyra próbálok törekedni. Egy vallásos családba születtem, nem volt kérdés az, hogy vasárnap templomba megyünk vagy sem, ezért nem furcsa ez a jelenet most tiszteletes asszonyként sem. Ugyanakkor a vallás segít a tudomány megértésében és elfogadásában. Orvosként vagy medikusként találkozva a halállal és megtéve mindent azért, hogy ez a folyamat elhúzódjon, végül is rá kell jönnöd, hogy van feletted valaki. El kell fogadni azt, hogy mindenki a saját belső békéjét megtalálja valamiben. Személy szerint az, hogy vallásos családban nőttem fel és próbálok együtt dolgozni a lélekkel, a hittel, az egy pluszt ad, egy nagyobb reményt ad.

Most jöttünk haza Baliról nászútról és az a fajta spirituális lelkület, a pozitivitás, a jónak és a rossznak is az elfogadása hihetetlen volt számomra. Mindenért hálásak tudnak lenni, minden utcasarkon tudnak áldozni valamiért, akár azért, hogy süt a nap, hogy ételük van. Inspiráló volt számomra is az, hogy ők így élnek. Rá kell találnia az embernek arra a pluszra, ami megnyugtatja a lelkét estéről estére. Ehhez pedig önzőnek is kell lennie, ragaszkodni valamihez, akarni azt. Annyi lehetőség van a mai világban megkapni a megnyugvást, azt a nyugodt lelkiállapotot. Lehet zenét hallgatni, verset írni, leülni a templom hátsó padjára és elmondani egy Miatyánkot. Át tudja élni ezt az ember, ha akarja. Én az önzőségem által tudom ezt átélni és megélni, addig próbálom a lehetőségeket, amíg megtalálom azt, ami a legjobban át tudja adni ezt az élményt. Az emberek manapság annyira unalmasnak látnak mindent, de nem is akarnak ragaszkodni semmihez, hamar lemondanak a kapcsolataikról is, pedig a dolgokért tenni is kell, nem pottyannak csak az ölünkbe.

Dr. Király Lajos: A posztmodern ember egy nagyon bizonytalan korban él. Miközben a nagy narratívákat elveti az ember, mégis azt gondolom, hogy a lélek csendjében rátalálhat a transzcendens iránti igényre vagy élményre. A technológia zajában a spiritualitás egy nagyon fontos tér, ahol az ember még önmagában lehet, illetve Istennel.

A posztmodern társadalmat megelőzi a Schulze által definiált élménytársadalom. Az élménytársadalomnál a befelé forduló orientáció jelenik meg. A fiatalok egyre gyakrabban felteszik azt a kérdést, hogy nekem ebből mi a hasznom. Az élmény igénye is megjelenik, nincs olyan reklám, ami valamilyen élményt ne adna át, mert úgy tudja eladni a terméket, hogy kapcsol mellé egy élményérzetet. Nagy kérdés, hogy a mi istentiszteleteink mennyire élményt adó alkalmak, mert nem tekinthetünk el attól, hogy az, aki odajön, egy élményt is szeretne, mert egy ilyen korban élünk. A változatosságra is nagy igény van. Édesapám még tudott dicsekedni azzal, hogy a tűzhelyt akkor kapták, amikor összeházasodtak. Ma ez már elképzelhetetlen.

Vannak olyan valláspótlékok, amelyek az ember lelkében lévő űrt megpróbálják pótolni. Csak egy pár példát említek: jóga, keleti vallások felé fordulás, 18. születésnap (majorat), ballagás. Mondhatnánk, hogy régen is volt, de ma már az óvodai ballagást is ünnepeljük.

Én úgy gondolom, hogy a posztmodern ember egy nagyon bizonytalan korban él. Miközben a nagy narratívákat elveti az ember, mégis azt gondolom, hogy a lélek csendjében rátalálhat a transzcendens iránti igényre vagy élményre. A technológia zajában a spiritualitás egy nagyon fontos tér, ahol az ember még önmagában lehet, illetve Istennel. Eszembe jutott Madáchnak Az ember tragédiájából az űr jelenet, pont azt élhette át az író, hogy a technológia bár fejlődik, de valahogy mégis magányosnak érzi magát Isten nélkül. Úgy gondolom, hogy a posztmodern ember nem a vallást utasítja el, hanem inkább a dogmákat, inkább arra kíváncsi, hogy az ő személyes életében vajon az Istennek milyen üzenete van.

Szerintem az orvostudomány is afelé kezd elmozdulni, hogy ha két ember ugyanabban a betegségben is szenved, akkor is személyre szabott kezelésre van szükség, nem ugyanaz a gyógyszeradag hatékony. A spiritualitás a lélek immunrendszere, tudja ellensúlyozni a szorongást, a kiüresedést, az értelmetlenség érzését.

Azt gondolom, hogy a teológia számára a posztmodern nem egy fenyegetés, nem egy ellenség, hanem egy lehetőség arra, hogy a hit új nyelvét megtanuljuk. A doktori dolgozatomban megírtam az első Kárpát-medencei keresztény zeneterápiás anyagot, ami azt jelenti, hogy a papi dogmatikus szövegen túl egy temetésen az érintettnek milyen személyes zenét tudok ajánlani, ami segít a gyászfeldolgozásban, vagy az élet átmeneti szakaszaiban, ami kapcsolódik a rítusokhoz – keresztelő, konfirmáció, házasságkötés – milyen zenét tudok ajánlani, ami segít mélyebben megélni ezeket a szakaszokat. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel végeztünk egy felmérést, hogy milyen zenéket preferálnak az emberek és például ha találkozom valakivel, aki gyászban van, akkor nekem keresztény zeneterapeutaként személyre szóló zenét kellene tudjak ajánlani, amelyben ott van a transzcendens üzenete.

Azért tartom nagyon fontosnak a zenélést, mert ez fejezi ki vagy az örömteli, hálás lélek, vagy a fájdalommal teli lélek állapotát, amit szavakkal nem is lehet megfogalmazni. Nemrégiben kerestem dr. Mészáros Bálint labororvost, ugyanis készült egy olyan kutatás, amit még 2009-ben publikáltak, hogy a nyálban található szekréciós immunoglobulin növekszik akkor, ha énekelsz, különösen vallási énekeket. Egyszerű volt a kísérlet, nyálmintát vettek éneklés előtt és utána. Én szerettem volna egy ilyen kutatást végezni Szatmár megyében, hogy református, római katolikus énekek ezt az anyagot mennyire termelik, de anyagi okok miatt sajnos elmaradt.

Véleményem szerint a spiritualitás ma is fontos, új formákat keres, sokszor kilép a templom keretei közül, ami számunkra egy új lehetőséget és egy új kihívást jelent.

Dr. Tallian Cristian: A spiritualitás elengedhetetlen nem csak a mentális egészségünkhöz, hanem a fizikai jólétünkhöz. Én hiszek abban, hogy mindenkinek kell legyen Isten-élménye, ha azokat beintegráljuk a fejlődésünkbe, akkor biztos van esély a hit és spiritualitás megújulására.

Van egy párhuzam a jelenlegi mentális állapotunk eddigi alakulása és aközött, ami elhangzott. Nagyon találó ez az Isten alakú űr megfogalmazás. Ahogy kialakult az űr, úgy zuhant meg a társadalom. Nem véletlen, hogy a depresszió vezető helyen van a világon, ami az általános patológiát illeti. Azt is tudjuk, hogy az érrendszeri megbetegedések nagyon szoros kapcsolatban vannak a depresszióval. Azt látom, hogy ez valószínűleg kötődik ehhez a spirituális hanyatláshoz, ezt egyéni szinten is tapasztalom a pácienseimen, akik egy adott ponton elérnek oda, ahol már nincs kapaszkodójuk és nem látják értelmét az életüknek, belefásultak a munkájukba vagy a családi kapcsolatokba. Itt kellene színre kerüljön a spiritualitás, hogy ezekben a pillanatokban is adjon kapaszkodót. A mai fiatalság sajnos beleszületett egy olyan társadalomba, amelyben a hitnek már nincs hangsúlyos szerepe, a dogmákat nem akarják elfogadni, bár a vallások így működnek. A hit mindig a központi eleme a spiritualitásnak és ez a hit roggyant meg. Régen nem volt szükség pszichológiára, mert ott volt a hit, a keresztény lelkület része volt az, hogy elfogadom az életet úgy ahogy van, ami jön az Istentől való. A pácienseimen keresztül sok olyan élettapasztalatot látok, ahol kezd visszajönni a sorsszerűség. Ha valaki el tudja fogadni, hogy ami vele történik Isten műve, az nagyon sokat hozzá tud tenni a terápiás folyamathoz.

A mi társadalmunkban szerintem nagyon káros a valami többnek, valami másnak az állandó keresése, ami tulajdonképpen egy hosszan tartó szorongást eredményez. Ez a betöltetlen űr okozza a szorongást, mert az ember mégiscsak egy isteni teremtmény. Persze nem tudják mindig megfogalmazni, hogy mi miatt szoronganak, de mi terapeutaként azt tapasztaljuk, hogy ez a spirituális töltet hiányzik az ember életéből, amely nagyon sok nehéz helyzetből ki tudná vezetni.

Én a mi környezetünkben azt látom, hogy nagyon nagy szükség van arra, hogy a vallást és a hitet kicsit másképp közelítsék meg. Kellene egy váltás, ami szakít a nagyon régi praktikákkal. Ha nem lesz hitünk és spiritualitás, akkor az ember nagyon gyorsan le fog szellemileg épülni. A spiritualitás elengedhetetlen nem csak a mentális egészségünkhöz, hanem a fizikai jólétünkhöz. Nagyon sajnálom, hogy a környezetemben lévő fiatalok egy felszínes szinten mozognak, az igazi hitet lehet meg tudják élni, de nem sikerült átvegyék ennek a mélységeit. Én hiszek abban, hogy mindenkinek kell legyen Isten-élménye, ha azokat beintegráljuk a fejlődésünkbe, akkor biztos van esély a hit és spiritualitás megújulására.

Meg vagyok győződve, hogy a zenének nagyon nagy szerepe van abban, hogy átéljük a transzcendentalitást. Ez is egy jó módja lenne annak, hogy a fiatalokat meg lehessen arról győzni, hogy ne a felszínt nézzék, hanem egy kicsit mélyebbre ássanak ezeknek a művészi eszközöknek a segítségével.

Bálint Kati: Ha megnézzük, hogy a mai ember hogyan áll a transzcendenssel, akkor biztos magyarázatot találunk arra, hogy miért ilyen gyakori a depresszió. Azt gondolom, hogy nagyon nagy köze van a transzcendensnek ahhoz, hogy az embernek milyen a lelkiállapota.

Ahhoz, hogy az ember kapcsolódni tudjon a transzcendenssel, kell egy ok, hogy miért akarjon kapcsolódni. Ha nem csak önmagáért szeretne kapcsolódni, akkor kényszerítve van, mert ahogy a doktor úr is elmondta, nagyon sok olyan patológiás helyzet van, ami miatt az ember rákényszerül arra, hogy keresse a kiutat, keressen megoldást, keresse a visszatalálást ahhoz az egységállapothoz, amiből kizuhant. Ha megnézzük, hogy a mai ember hogyan áll a transzcendenssel, akkor biztos magyarázatot találunk arra, hogy miért ilyen gyakori a depresszió. Azt gondolom, hogy nagyon nagy köze van a transzcendensnek ahhoz, hogy az embernek milyen a lelkiállapota. Nem mindenki gondolta így. Freud azt mondta az elméletében, hogy maga a transzcendenssel való kapcsolat patológiás, szerinte az ödipális komplexushoz köthető, mert a teljhatalmú apakép visszahat és gyerekszinten tartja a lelki fejlődést, ha akar kapcsolódni az Istennel. Freud szerint a valódi önmegvalósítás az, amikor az ember képes kinőni a vallásosságot és az Istenben való kapaszkodást, átmegy a tudományok terébe és ott találja meg önmagát.

Nem hiszem, hogy valaki is közülünk egyetértene Freuddal, de Jung teljesen másképp közelítette ezt meg. Ő azt mondta, hogy létezik az embernek ez a hármas szintje, amiben tud mozogni. Ennek a lenyomatát lehet megtalálni a mesékben is. A népmesékben mindenhol megjelenik az, hogy az ember három dimenzióban van jelen, ott van a lelki, a testi és a szellemi szinten. A testi a fizikai valósága az embernek, a lelki az ember érzelmei és gondolatai, ami vissza tud hatni a testre is, a szellemi kategória, ami a transzcendenst jelképezi, ez maga a hitrendszerünk. Ha abban gondolkozunk, hogy miben hisz az ember, mibe kapaszkodik, mik azok, amik korlátozzák, akkor az mind a testi, mind a lelki szférát befolyásolhatja. Erről Jung azt mondta, hogy ez a kollektív tudattalan szintje, az ezzel való kapcsolódás jelenthetné magát az önmegvalósítást. Lehet jól, lehet kiegyensúlyozott a lelkiállapota az embernek, de amikor összekapcsolódik a transzcendenssel, akkor ér el a Maslow-piramis csúcsára, az önmegvalósításra. Ezek nem statikus megélések, de az ember keresi ezeket a kapcsolódásokat. Ez egy belénk kódolt program, hogy szeretné megvalósítani önmagát, azért születtünk erre a földre, hogy hozzunk valami olyan pluszt, amit ebből a végtelen tudattalan szintből lehet felhozni.

Itt jön be a pszichológia, ami segítséget ad, azok a módszerek, amit a pszichoterápiában használunk, például ha mesét mondunk, az úgy elringat, hogy az ember hozzá tud kapcsolódni a transzcendenshez, de lehet ez zenehallgatás, istentisztelet. Azt gondolom, ha az emberek egyre távolabb kerülnek a transzcendenstől, akkor egyre betegebb lesz ez a világ. A megoldás pedig csak az, ha megtaláljuk ebben a hármasságban a harmóniát.