„A minőségi tanulás emberek között zajlik, személyes dolog”
Az elitoktatás terén Románia jól teljesít, a problémák a tömegoktatás terén vannak — mutatott rá dr. Setényi János, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatója. Az oktatáskutatóval az MCC szatmárnémeti kirendeltségén tartott előadás előtt beszélgettem.
— Ön szerint mennyire eredményes napjainkban a közoktatás? Hol vannak hibák? Van-e mód ezek kijavítására?
— Románia egy jellegzetesen kelet-európai képet mutat a közoktatási eredményeinek a tükrében. Lényegében két szélsőséges dolgot produkál. Egy részből a nemzetközi diákolimpiákon — ez az elitnek a megmérettetése a világban — Románia egy természettudományos nagyhatalom, kiváló diákokat küld ezekre a versenyekre, ezek a romániai tanulók arany-, ezüst- és bronzérmekkel térnek haza. Ez matematika, fizika, kémia tantárgyakra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan középiskolák, amelyek kiváló tanulókat termelnek. Itt mindig felvetődik a kérdés, hogy mekkora a család és a környezet súlya és mekkora a hozzáadott értéke az iskolának. Az elitoktatás terén Románia jól teljesít, a problémák a tömegoktatás terén vannak, azon belül is a hátrányos helyzetben élő családokból érkező diákok esetén jelentkeznek. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy nem a cigánykérdésről van szó. Sokkal általánosabb a probléma. Romániának a PISA-felmérések szerint gyenge a teljesítménye, ez a gyenge teljesítmény nagyon-nagyon széles körű, nagyon sok gyerek teljesít gyengén. Az egyik ilyen magyarázó elem — ez mindenütt van a világon, nálunk azonban tizenöt-húsz éve enyhült, itt viszont még a régi módon van jelen, ahogy az 1960-as években létezett Európában — nem más, mint a városi és a falusi iskolák közötti nagyon nagy teljesítménykülönbség, ami nem jó.
— Ez a nagyon lassan változó oktatási rendszer hibája, vagy a politika nem teszi meg a megújuláshoz szükséges intézkedéseket?
— A fő ok a kormányzati politikák gyengesége, tudniillik ez egy érdekes jellemzője Romániának, hiszen az ország gazdaságilag egy gyors felzárkózásban van, az utóbbi tizenöt-húsz évben sikeres, látni lehet egy javulást, egy fejlődést a korábbi dolgokhoz képest. A sikeres gazdasági felzárkózás a tanügyben és az egészségügyben még nem látható. A fejlődés úgy zajlott le, hogy az ország kétévente fogyaszt el egy kormányt, teljes politikai káosz van, a kormányzatok jönnek-mennek, minden kormányzat előbb lesöpri az előző kormányzatnak a terveit, koncepcióit, reformjait és újakba kezd. Gyakorlatilag nehéz megmagyarázni, hogy működik egy olyan ország, ahol nincsen politikai stabilitás és hosszú távú kormányzati munka, kiszámíthatóság, tervezés. Ez mind hiányzik és mégis működik a gazdaság. Ami a gazdaság területén működik — mert az emberek vállalkoznak, aki nem tud vállalkozni, az a munkaerejét adja el külföldön és küld haza pénzt —, az nem működik az oktatásban és az egészségügyben. Itt még egy lassú felzárkózásra kell majd számítani. Ugyanakkor azok a romániai magyar pedagógusok, akikkel erdélyi konferencia-sorozatunkban találkoztunk, a magyarországi pedagógusokhoz képest kipihentebbnek tűnnek, jól öltözöttek, optimisták, nagyon nyitottak és érdeklődőek. Lehet, hogy aki az MCC-ben vesz részt képzéseken és konferenciákon, egy válogatott anyag, nem tudom megítélni, hogy mennyire reprezentatív, tény az, hogy jó benyomást gyakoroltak ránk.
— Milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy felgyorsuljon az oktatási reform?
— Ha az oktatás alul lévő szintjét egy kicsit lehetne javítani, statisztikailag lényeges pozitív változást eredményezne a nemzetközi rangsorokban is. A romániai oktatáspolitika kulcsa az alul lévő gyerekek teljesítményének a javítása. Sokan mondják, hogy a PISA egy olyan globális mérőeszköz, melyre mi nem vagyunk felkészülve, mert itt más a tanterv, mások a tankönyvek stb. Vannak más mérések is, amelyek már a nemzeti tananyagokra is reflektálnak. A román és a bolgár gyerekek összehasonlításakor az tapasztalható, hogy a bolgár gyerekek nagyon gyengék a PISA-felmérésben, ahol olyan dolgokat mérnek, amiket igazán nem tanultak az iskolában, viszont jól teljesítenek az olyan nemzetközi mérésekben, amelyek a bolgár tananyagra vonatkoznak. A román gyerekek akár PISA-, akár a saját tananyag típusú mérésen, rosszul teljesítenek. Különösen a matematikában, ami egy világprobléma. Nem látom a dolgot reménytelennek, egy lassú konszolidációval ez is javulni fog. Az a tapasztalatunk, ha a gazdaság és a nemzeti össztermék javul, akkor törvényszerűen az iskolai eredmények is elkezdenek javulni. Nyugodtabb, rendezettebb családokban, több pihenéssel, jobb táplálkozással az iskolai eredmények is javulni fognak.
— Nagyon sok falusi iskola színvonala amiatt is romlik, mert az elit gyerekeket beviszik városi iskolákba, ami a városi iskolák színvonalának a romlásához vezethet. Van erre megoldás?
— Akik ahhoz szoktak hozzá az elmúlt száz-százötven évben, hogy van városon is bőségesen gyerek — közülük leválasztják a helyi elit gyerekeit, akik már otthon, a családban megtanultak írni, olvasni és számolni, fegyelmezettek, színházba járnak stb. —, ezeknek sok házi feladattal megtanítják a tankönyvek anyagát, ennek a világnak lassan vége. A falvakról érkező gyerekek nem rosszabb képességűek, csak nincs meg ez a hátterük, és ezekkel a gyerekekkel dolgozni kell. Az a tapasztalat, ha az első két évet jól csinálják és keményen dolgoznak velük, másképp tanítanak egy kicsit, hogy hatékonyabb legyen ez a munka, akkor a harmadik-negyedik évre ezek a gyerekek felzárkóznak és jól teljesítenek. Régen a középiskolában azt mondták, hogy oda nem kötelező járni, aki nem tud beilleszkedni, átmegy szakiskolába. Ma már nem ez a helyzet, az egész világon zajlik az átrendeződés. Nincs elegendő jó gyerek, hígul az egész történet, ez a helyzet ki fogja kényszeríteni a pedagógiai paradigmaváltást. Az a módszer nem fog működni a jövőben, hogy a tanár kiáll az osztály elé és mondja a magáét, a diákok pedig alig várják, hogy hazamenjenek, otthon pedig újrakezdik a tanulást. Más oktatási módszereket kell alkalmazni.
— Régen az elit szülő foglalkozott a gyerekkel. Most azt mondja, erre nincs ideje, azért van az iskola, hogy ott tanítsák. Mennyire reálisak ezek az elvárások?
— Így van. Mindent az iskolára terhelnek. Az utóbbi tíz évben olyan feladatokat raktak az iskolára mint környezetvédelem, drogprevenció, pénzügyi vállalkozási ismeretek, állampolgári nevelés, demokrácia, kommunikáció, konfliktuskezelés, pszichológia, önismeret, digitális kultúra, médiaismeret, egészségnevelés… Ezeket az állam úgy pakolja az iskolára, hogy beleírják a jogszabályokba, hogy ezekkel foglalkozni kell, de pénzt nem adnak hozzá. A pedagógusokat éppen csak kiképzik ezekre a feladatokra, pedig nem ez a munkájuk. Ezt az amerikai oktatáskutatók aszpirinhatásnak nevezik. Az aszpirin mindenre jó. A valóságban ez nem működik. A legnagyobb probléma ezzel a megközelítéssel az, hogy a pedagógusok gyors kiégéséhez vezet. Ez a sok feladat teljesíthetetlen. Ha egy lelkiismeretes pedagógus este végiggondolja a napját, megtapasztalja, hogy ha nyolc órát dolgozott, akkor is a harmadát, ritka esetben a felét teljesítette annak, amit teljesítenie kellene. Ez a bölcs embereknél nem jelent problémát. Látják, hogy teljesíthetetlenek az elvárások, megcsinálják amit lehet, aztán vidáman végzik a szabadidős dolgaikat. A lelkiismeretes pedagógusoknál ez lelkiismeret-furdalást és szorongást okoz, ez könnyen a kiégéshez vezet. Nem lehet ennyit dolgozni és nincs is erre szükség. Ez egy világprobléma. Egy konzervatív lázadás formálódik Európában, amelyik azt mondja, hogy az iskolában az iskolai dolgokkal kell foglalkozni. A társadalmi problémákat nem az iskolában kell megoldani, egyrészt azért, mert nem lehet, az iskola nem erre való, másrészt van egy csomó más szervezet, amelyekben ezekkel a dolgokkal foglalkoznak. Ez a vita csak most kezdődik, de maga az őrület húsz-harminc éve zajlott le, amikor folyamatosan pakolták ezeket a feladatokat az iskolákra.
— A digitális oktatásnak milyen jövője van?
— Tisztán nem lesz. A minőségi tanulás emberek között zajlik, személyes dolog. Az ideális a mester és tanítvány kapcsolat. Tömegoktatásban, harminc gyerekkel egy osztályban nem lehet személyes dolog. A felsőoktatásban lehet, ha az ember kifog egy jó tanárt, akkor sok mindent meg lehet tanulni. Valahogy a személyességnek óriási ereje van a tanulásban. Nem nagyon tudjuk, hogy miért van ez így, pedig a világon mindenütt kutatják az okait. Egy csomó dolgot a digitális ügyek — és most jön a mesterséges intelligencia — levesznek majd a tanárok válláról. Ilyenekre gondolok mint dolgozatok íratása és javítása, ismétlő feladatok gyártása, olyan olvasmányok kiadása, amit a gyerek is el tud olvasni stb. Ami a könyvben le van írva és felolvasható, azt fölösleges elmondani. A tanárnak más feladatai vannak, lehet visszatérünk az ókori görög szókratikus tanuláshoz, ahol már mindenki olvasott valamit, felkészült egy bizonyos szinten, a tanár magasabb rendű kérdéseket fogalmaz meg és erről beszélgetnek a tanulókkal. Ennek van egy előfeltétele, hogy azt a kevés bemenő tudást előtte el kell olvasni. Egy csoportbeszélgetésen öt perc alatt kiderül, hogy ki az, aki olvasott előtte, és ki az, aki nem. Aki nem olvasott, nem tud bekapcsolódni a beszélgetésbe. Az egy nagy kérdés, hogy azok a pedagógusok, akik százötven éve arra vannak képezve, hogy a könyv alapján elmondják az anyagot, tudnak-e nagyobb hozzáadott értékű módon, szintet lépve dolgozni. Iskola mindig lesz, az nem biztos, hogy a diáknak heti öt alkalommal be kell majd járni. Heti három nap bemennek, a többi napokon otthon fognak dolgozni, kapcsolatot tartva a tanárokkal. A közoktatásban — alap és középiskola — ez az átállási folyamat lassabb lesz, a kicsiknél mindenképpen megmaradnak a tanító nénik. Az egyetemeken fele-fele arányú, vegyes modell fog kialakulni. Ez azoknak a diákoknak kedvez, akik képesek önálló tanulásra. Ez azt jelenti, hogy fegyelem, időgazdálkodás, lelkiismeretesség, munkabírás… Kétféle gyerek lesz: az egyik elkezd játszani a gépen, a másik tanulni fog. A fegyelem, az időgazdálkodás, a lelkiismeretesség középosztálybeli erény. A szülői mintán tanulja meg a gyerek. Ezt vagy hozza valaki otthonról, vagy nem.
Fotó: MCC