Az iskola nemcsak tanórákból, dolgozatokból és jegyekből áll. Sokkal inkább emberekből, emlékekből, veszteségekből, barátságokból és azokból a pillanatokból, amelyek észrevétlenül formálnak bennünket. Van, amikor egy tanár hite ad erőt, máskor egy osztálytárs támogatása segít átvészelni a nehéz időszakokat. Ezek az évek megtanítanak kitartani, önmagunkért kiállni, és értékelni azokat, akik valóban mellettünk maradnak. Félegyházi Bianka, a Szatmárnémeti Református Gimnázium végzős diákja a búcsú küszöbén visszanéz arra az útra, amely nemcsak diákká, hanem emberré is formálta.

Mikor érezted először igazán, hogy felnőttél?

A 18. születésnapomon.

Volt olyan pillanat az iskolai éveid alatt, ami megváltoztatott emberként?

Igen, volt, mikor sorra veszítettem el barátokat és már utána kicsit zárkózottabb lettem lelkileg.

Mit viszel magaddal ebből az időszakból, ami nem tankönyvekből tanulható?

Amit magammal viszek, az az, hogy mennyire is fontosak az emberi kapcsolatok és a barátságok.

Ki az az ember az iskolában, akinek sokat köszönhetsz?

Két ember van: az egyik a zenetanárnő, aki mindig a legjobb énemet vette elő és az oszi, mert mindenben biztatott és mellettem voltak, mikor már rég feladtam mindent.

Volt olyan nehéz időszak, amin az osztály vagy egy tanár segített át?

Igen volt, a mostanság a legjobb barátom segített mindenben, aki az osztálytársam.

Mit jelent számodra az, hogy „elbúcsúzni”?

Egy lezárását az egyik szakasznak, hogy új szakasz kezdődhessen.

Mitől félsz leginkább most, hogy lezárul egy korszak?

Attól, hogy megváltozik minden, és már nem leszek közel azokhoz az emberekhez, akikkel mindennap együtt voltunk.

Van valami, amit másképp csinálnál, ha újrakezdhetnéd?

Nem, mindent úgy csináltam, ahogy kellett. Vagy ahogy a helyzet kívánta. Nem bántam meg semmit, mert ezek előre segítettek és ha nincsenek, talán nem is ez az ember lennék, aki most vagyok.

Mi az a mondat vagy emlék, amit örökké magaddal viszel?

A 2024-es novemberi kirándulás.

Melyik pillanatban érezted leginkább, hogy összetart az osztály?

Akkor, mikor egy vagy talán több osztálytársunkért álltunk ki, és megvédtük, ha valami baj volt.

Mit tanított neked ez az iskola önmagadról?

Azt, hogy sokkal erősebb és kitartóbb vagyok, mint gondoltam.

Mit jelent számodra az otthon érzése az iskola kapcsán?

Azokat az embereket és pillanatokat, amik miatt jó érzés volt minden nap bejönni.

Volt olyan ember, akitől nehéz lesz elköszönni?

Az osztálytársaim közül pár ember.

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt évekből?

Arra, hogy sokat fejlesztettem magam gitározás téren és hogy mindig tudtak rám számítani.

Mit mondanál annak a „régi önmagadnak”, aki először belépett az iskola ajtaján?

Maradjon erős és álljon ki magáért, ne hagyja, hogy az emberek véleménye lehúzza őt. Mert aki ismeri, az pontosan tudja, hogy milyen szerethető ember.

Szerinted mi marad meg az emberekben belőled évekkel később?

Az, hogy nagyszájú voltam és, hogy sosem hagytam az igazamat. Kitartottam amellett, amit én igaznak tartottam és nem hagytam, hogy befolyásoljanak.

Milyen érzés látni, hogy valami véget ér, ami ennyire meghatározta a mindennapjaidat?

Furcsa és megható érzés, mert nehéz valamit elengedni, ami ennyi ideig határozta meg a napjaimat.

Mi az, amit nem akarsz elveszíteni magadból a felnőtt életben?

A kedvességem, az odaadásom, a megbízhatóságom, azt a megértést és szeretet, amit tudok most is nyújtani, felnőtt koromban is akarom, hogy velem legyenek.

Ha egyetlen emléket őrizhetnél meg ebből az időszakból, melyik lenne az?

Az első gitározásom, hisz még mindig emlékszem, mennyire izgultam és féltem, de a zenetanárnő végig megnyugtatott és segített ezen.

Mit jelent számodra a barátság azok után, amit itt átéltetek együtt?

Az igazi barátok a nehéz időszakban mutatkoznak meg, és nekem mára már nincs sok barátom, de tudom, hogy ők igaziak és ez pont elég.

Van valaki, akinek szeretnél köszönetet mondani most?

A zenetanárnő, mert ha ő nem karol fel engem és nem segít abban, hogy fejlődni tudjak gitározás téren, talán sosem tudom meg, hogy mennyi minden van bennem.

Mit remélsz, amikor a jövődre gondolsz?

Hogy elérem a céljaimat, és azok lesznek mellettem, akik tényleg szeretnek.

Szerinted mi az igazi értéke ezeknek az éveknek?

Nem csak az élmények, hanem a barátságok és a kapcsolatok.

Mit gondolsz, mi lesz a legmeghatóbb pillanat a ballagás alatt?

Szerintem az lesz majd, mikor meglátom a testvéremet. Hisz pár éve még ő állt ott ahol én, ő izgult ott, ahol én is fogok majd.

Mitől különleges a diák-tanár kapcsolat?

Egy jó tanár megszeretteti veled az iskolát és a tantárgyat. Fontos, hogy támogasson és motiváljon, és itt, a Refiben én csak ilyen tanárokat tudok mondani.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most kezdik ezt az utat?

Ne féljenek semmitől, minden, ami tetszik nekik, csinálják meg, vágjanak bele új dolgokba. Ne azt nézzék majd, hogy mit mondanak mások, hanem azt, hogy nekik mi a jó.