A közösségi terek megvannak, most tartalommal kell megtölteni őket, olyan rendezvényekkel, amelyek a személyes kommunikációt és a kapcsolatépítést erősítik – vallja Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

– Különböző felmérések szerint egyre többen zárkóznak el a közélettől, szerinted mi ennek az oka?
– Úgy látom, hogy ma már egyáltalán nem vonzó közéleti szereplőnek lenni. Bármit kommunikál valaki, bármilyen pozitív dolgot tesz le az asztalra, mindig rengetegen fejezik ki a nemtetszésüket. A kampányok során sok volt a felelőtlen ígéret minden oldalról, és van egy réteg, amely ezeket el is hiszi. Én mindig visszafogottan fogalmaztam, még kampányidőszakban is, mert azt vallom, becsületes munkát kell végezni, és csak azzal az eszköztárral élni, amit magunknak kiharcoltunk. Sajnos igazam lett: évek óta tartó lejárató kampány folyik önkormányzati és kormányzati szinten is. Nem tudom mennyire tudatos, de nekem nagyon úgy tűnik.

– Az emberek egyre kevésbé bíznak a közintézményekben…
– Egy évvel ezelőtt a helyhatóságokban bíztak leginkább az emberek, most épp ezeket érik a legerősebb kritikák: hogy rosszul gazdálkodnak, nem elég hatékonyak. Csakhogy az önkormányzatok nem gazdasági egységek, nekik nem profitot kell termelniük, hanem közszolgáltatásokat biztosítaniuk. Azt is gyakran számonkérik rajtuk, miért nem termelik meg a működésükhöz szükséges összegeket, holott például a megyei önkormányzatoknak nincs is saját bevételük, csak a leosztott források maradéka, ami önmagában sem teljesen átlátható. Időnként ugyan van kormányzati akarat a kompenzációra, de ezzel párhuzamosan folyamatosan új közfeladatok érkeznek, forrás nélkül, így torlódnak az elmaradások.

– A közalkalmazottakat is egyre több támadás éri.

– Romániában negatív stigma övezi főként a kis önkormányzatokat. A bérezés felelősségen alapuló rendszer kellene hogy legyen, és ebben nem vagyunk következetesek. Egy faluban gyakran a polgármester fizetése kisebb mint egy óvónőé. Nincs baj azzal, hogy az óvónő is meg legyen becsülve, de közben egy polgármester rengeteg ember életét tudná jobbá tenni, és nagyobb felelősséget visel. Az pedig egy külön kérdés, hogy szükség van-e polgármesterre, hiszen ha költségcsökkentés miatt megszűnik példának okáért egy vidéki önkormányzat, attól a közszolgáltatások még nem feltétlenül lesznek jobbak.

– Milyen hatással van a közösségi média a közéletre?
– Az emberek elfelejtettek olvasni, pár másodperces videók alapján alakítják a gondolkodásukat. A közösségi médiában a falu akadémikusa és a falu bolondja is ugyanúgy teret kap, csak épp nincs odaírva, hogy véleménye megalapozott-e. Sokan nem tudják kiszűrni, hogy mi a valós információ. A nagyot mondók harsányabbak, és emiatt a szakmai, higgadt álláspontok gyakran háttérbe szorulnak. A közélet is bajban van, nem csak a közéleti szereplők.
Az elmúlt kilenc évben kilenc miniszterelnöke volt Romániának, és több száz miniszter cserélődött. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy nincs bizalom magas szinten sem. A politikusok nem tudnak hiteles embereket kitermelni ágazatonként. Kapkodás van mindenütt, tűzoltásszerű politika. Érezzük, hogy a világ átrendeződik, mi pedig csak sodródunk az eseményekkel.

– A romániai magyar közélet helyzete jobb?
– Valamivel igen, mert mi azt is kimondtuk, hogy az államot át kell szervezni, és hozzá kell nyúlni tabutémákhoz is. De a választások óta eltelt majdnem egy év, és nem történtek reformok. A román politikum napi 24 órára tervez, reggelente a közvélemény-kutatások alapján dönti el, hogyan kommunikál. Senki nem áll rá egy ágazatra, hogy rendbe tegye, és nincs olyan terület, amely elindult volna a fenntartható fejlődés irányába.

– Mit lehet tenni ilyen körülmények között azért, hogy a fiatalokat  be lehessen vonni a közéletbe?
– Fel kell pörgetni a közösségi életet. A közösségi terek megvannak, most tartalommal kell megtölteni azokat, olyan rendezvényekkel, amelyek a személyes kommunikációt és a kapcsolatépítést erősítik. Vannak jó kezdeményezések: táncházak, irodalmi szakkörök, sportklubok, hagyományőrző csoportok, de sok fiatal elvan a virtuális világában. Ha ott ragad, nem fog tudni kommunikálni másokkal, nem tud érvelni, nem olvas gesztusokat, pedig ezek alapvető készségek az együttéléshez.

– A közéleti feszültségeket mi okozza?
– Sokan a tradíciók mögé bújva középkori gondolkodást képviselnek. Olyan felvonulások zajlanak, amelyek nem identitást erősítenek, hanem azt mutatják, hogy „mi vagyunk ennek a régiónak a gazdái”. Eközben gyakran bűnbakokat keresünk, mint a két világháború között, amikor egy népcsoportra vetítették ki az emberek a frusztrációjukat. Ma is mindig kell valaki, akire rá lehet fogni mindent. Pedig az elmúlt években Szatmáron és környékén rengeteg pozitív fejlődés történt.

– Hol tartanak a civil kezdeményezések?
– Országos viszonylatban még gyerekcipőben járnak. A társadalom sok gondját saját maga is meg tudná oldani, ha lennének működő civil szervezetek. Nyugaton ennek évszázados hagyománya van – önkéntes tűzoltók, falusi egyesületek, sportklubok. Romániában még mindig azt várják, hogy az állam oldjon meg mindent. Pedig semmi sincs ingyen: még egy ingyenes meleg ebéd is csak akkor működik, ha van szülői felelősség mellé. Sokat költünk oktatásra, de sok problémát csak alulról, közösségi szinten lehetne megoldani, nem törvényekkel.

– Van jó példa a párbeszédre és együttműködésre?
– Igen, például a LEADER-program helyi akciócsoportjai. Ott leül egyházi vezető, önkormányzat és civil szervezetek, és közös stratégiát dolgoznak ki. Ilyesmire lenne szükség minden ágazatban.

– Az oktatás helyzetét hogyan látod?
– A tanügy olyan, mint a vetés: két évtized után derül ki, jól gondoztuk-e. Évenként új miniszterek jönnek, a tanügyi törvény tele van ellentmondásokkal. A pedagógusok elégedetlenek, a gyerekek egyre gyengébb eredményeket érnek el, egyre kevesebb gyerek van, az oktatás drágább, a fegyelem lazább. Sokszor előbb a szülőket kellene újra megnevelni, hogy a gyerek jól nevelt legyen, az iskola ezt egyedül nem tudja megoldani.

– A kultúra területén is sok a bizonytalanság…
– Komoly gond az, hogy a kulturális rendezvények résztvevőinek az átlagéletkora magas. El kell érni a fiatalokat is: a filharmónia gyermekeknek szóló leckekoncertjei jó irány, a múzeum új kiállításai rengeteg gyermeket vonzanak. A kultúra azonban nem gazdasági kérdés. Mégis évtizedek óta mellőzött terület Romániában, a kutatással együtt. Az RMDSZ kezdeményezésére a jövedelemadó 2%-a a kulturális intézményekhez kerül, de 19 megyében nincs egyetlen minőségi intézmény sem, és nálunk mégis tiltakoznak, hogy miért kell kultúrára költeni. Pedig az eredmények látszanak: Uniter-díjas színházunk van, a filharmónia zenekara hétről hétre színvonalas koncerteket ad. Szükség lenne azonban törvénymódosításokra is, mert a román könyvtárakra vonatkozó törvények nem a 21. századi valóságra épülnek. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, a klasszikus könyvtármodellt el kell engedni. Szükség van minden kulturális intézményre, de azokat úgy kell huszonegyedik századi módszerekkel működtetni, hogy megmaradjon az oktatói-nevelői szerepük.