A Beszélgetések testről és lélekről sorozat legutóbbi témája: A huszonegyedik századi nő. Résztvevők: Fleisz Kinga pszichológus; dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató; Bálint Kati pszichológus; Matusinka Beáta kommunikációs szakember; Német Szabolcs vállalkozó; Sopoian Renáta pszichológus; Keresztes Ágnes színésznő. A beszélgetést moderálta: Elek György. 

Fleisz Kinga: Amikor a nőkről beszélünk, bejön a másik oldal, a férfi, mert a nő sohasem nő, ha nem tesszük mellé a férfit, olyan értelemben, hogy a férfi és a nő együtt alkotja az embert.

Az első dolog, amiről beszélni szeretnék, a női lélek a 21. században. A másik téma a pszichológia nézőpontja, ezen belül a transzperszonális pszichológia. Gondolkoztam még azon, hogy tények vagy vélemények alapján közelítsem meg a témát. Ez két külön dolog, bár néha egybe tudnak folyni. Mind a két megközelítésről szót ejtek, de túlsúlyt adok az általam megközelített tényeknek, mellétéve azt, hogy az adott kor tényei néha átíródnak. Onnan indítanék, hogy a női léleknek van egy olyan része, ami meggyőződésem szerint egy örök, állandó vagy egy igazi, de mindig kor- és helyspecifikus. Mindennek van egy általános és egy helyi érvényessége, ezt a helyi és időbeni érvényességet fogjuk most bontani olyan szempontból, hogy abból mi mit éltünk meg, mit tapasztaltunk. Amikor a nőkről beszélünk, bejön a másik oldal, a férfi, mert a nő sohasem nő, ha nem tesszük mellé a férfit, olyan értelemben, hogy a férfi és a nő együtt alkotja az embert. Ennek az egyik megnyilvánulási formája, hogy mi nőnek születünk, nővé válunk, ez akkor jön leginkább felszínre, amikor férfi viszonylatban gondolkodunk erről, mert nagyon sok tulajdonságunk és megnyilvánulási formánk van, ami mind a két nemhez tartozik. Mégis van ennek egy árnyaltabb része ahogy mi, nők ezt egy kicsit másképp gondoljuk, csináljuk, főleg érezzük. 

Amikor arról beszélünk, hogy nő az itt és mostban, milyen modell szerint beszélünk erről? A modell alatt azt értem, hogy kit tartunk most a 21. századi nőnek? Ki számunkra ennek a képviselője? Valószínűleg ezekre a kérdésekre mindannyian mást válaszolunk, mert mindannyiunknak más jellegű vágyai, aspirációi, szenvedélyei vannak. Minden korban, minden időben és minden helyen valahol meg lehet találni azokat a női szerepeket. Ebből négyet szoktunk emlegetni, mind a négy bontható még sokkal többre. Az egyik, amit talán elsőként azonosítanak a női lélekkel, az az anyaszerep – nem azt jelenti, hogy gyermekkel megáldott, hanem a női résznek az a gondoskodó, teremtő, irányító szerepe. A második kategória a lenyűgöző nő, aki jó szerető, szemünk fénye nő, aki lenyűgöz és nagyon vonzó. A harmadik a hősnő vagy talán a karrier harcát vívó nő, akiben nagyon sok a bátorság, egy célt követve nagyon sok áldozatot tud hozni a karrierért, valamilyen formában erőteljesen tud hatni a többi nőre azon keresztül, amiért ő harcol. A negyedik kategória a beavató, vagy mágus nő, a tanító nő, a tanuló nő, aki nagyon el van foglalva azzal, hogy fejlődjön, fejlesszen, átadjon tudást és értékeket, vagy bármit, amit ő fontosnak tart. Érdemes elgondolkodni azon, hogy melyik nőt ismerjük legjobban, melyikről gondoljuk, hogy aktuális a 21. században? Valamilyen formában mindegyik aktuális, de melyiknek, milyen az arca? Az archaikus nőnek is van egy mindenki irányába gondoskodó része, de van egy olyan is, hogy „mostohaanya” oldala is. A lenyűgöző nőnek is ott lehet egy árnyékarca, amikor vagy az erotikus, szexuális energia túlfűtött és már mindenhol működő – talán még ott is, ahol nem pont annak van a helye –, illetve amikor valaki nagyon szeret, de nincs hozzátéve semmilyen energia, semmilyen lenyűgöző erő, hiába szeret valaki, mégis parttalan és eredménytelen, a szeretetével nem lehet mit kezdeni, mert nincs ereje, nincs polaritása, nem vonzó. A hős nőnek is vannak ilyen árnyoldalai, amikor valakinek annyira erős célja van, hogy az eszközöket abszolút nem veszi figyelembe, vagy olyan áldozatokat hoz, amelyek már ártalmasak lehetnek. A beavató nőnek – aki nagy tudással rendelkezik vagy tanulni akar – is megvan az árnyoldala, kérdés, mit lehet vele kezdeni. 

A nő egy színes lélek, vannak bennük közös dolgok, viszont abban különböznek egymástól, hogy egyes tulajdonságokat más arányban nyilvánítanak ki. Nem csak a négy kategória tud más lenni, hanem az aspektusai is, hogy konstruktív vagy destruktív, azaz mire használja az értékeit. Nyilván ez annak tükrében történik, hogy van egy férfi, akinek ugyancsak megvannak az ilyen színes oldalai. A 21. században van egyfajta anyakép, egyfajta rossz anyakép, egyfajta lenyűgöző nő, akit csodálunk és egy másfajtát tartunk rossznak. Van egyfajta hősnő, akiről azt mondjuk, ő az, akit követni akarunk és egy másfajtára azt mondjuk, hogy na az aztán nem. Ezek tudnak változni. Az archaikus lét minden korban, időben és kultúrában azonos, de azt, hogy mi ezek közül milyen kombinációt tartunk most itt fantasztikusnak, az változó. Mindegyikünk azt tartja fontosnak, amit az őt az élethelyzetében ott és akkor inspirálja, meghatja, vagy éppen szenvedést okoz neki. 

A nők tudnak felemelni és lehúzni is. Mind a négy kategória tud állandóan rohanó nő lenni. Állandó rohanásban élhet egy anya, aki mindenkiről akar gondoskodni, nem tudja felmérni, hogy az ereje véges. A lenyűgöző nő is tud rohanni, hogy ne csak az arca legyen szép, hanem a könyöke is. A karrierben és a hősiességben is lehet rohanni, nem csak egy, hanem több célt követni. Klasszikus kérdés, hogy professzionális élet vagy magánélet? A beavató nő is tud rohanni azzal, hogy folyton tanulni akar, de semmit nem tud gyakorlatba ültetni. Meg kell említeni a virtuális világot és ennek hatását a női identitásra. Ma már az élő identitás mellett van egy virtuális identitás is. 

Bálint Kati: Érdemes lenne tehát alaposan elgondolkodni azon, hogy vajon milyen fajta nő az, aki a mai világban tud boldogulni, elismertté válni, kiteljesedni, boldog lenni és nemcsak hasznossá válni, hanem teljesként is élni ebben a mai modern társadalomban.

Arra a kérdésre, hogy milyen a 21. századi nő, akkor tudunk igazán választ adni, ha megvizsgáljuk, hogy milyen lehetne a nő valójában, mik azok a rejtett kincsek, rejtett erőforrások a tudat alatt, amik bele vannak kódolva minden nőbe, kortól és kultúrától, mindenfajta térbeli távolságtól függetlenül. 

Jung után a pszichoanalitikusok, többek között dr. Jean Shivada Bolen továbbvitte ezt az elgondolást és az ókori görög mitológiában szereplő istennőkhöz hasonlította ezeket az univerzális karaktereket. Ezen elgondolás már nagyon együtt rezeg a meseterápiával, ezért szívesen alkalmazom is ezen elméleteket, sőt, ezen archetípusok tudat alatt való aktiválásához az érzékszervek is nagyon jól bevonhatók, az ellazító mese, dobszó és illatos olaj mind-mind segíthet kapcsolódni a legbelsőbb önvalónkhoz. A mese, a dobszó egy meseterápiás foglalkozáson adott, a jurta, a környezet megtartó, elringató valósága mellett pedig egy olajkészítő kedves barátom megalkotta az istennők illóolajait, ami pontosan ezeket az archetipális minőségeket szimbolizálja.

Hét istennő, hét női minőség: Artemisz, a karriert kereső okos, bölcs nő, aki önmagában egész, aki számára a legfontosabb a hivatás; Athéné, a gyönyörű, bölcs nő, magas önkontrollal és nagyon nagy célokkal él; Hesztia, a gyógyító, az intuíció képviselője; Héra, a hű feleség, aki védi, óvja a férjét, távoltart tőle minden szeretőt; Démétér, az anya, aki táplál, gondoz, szeret; Perszephoné, aki az alvilágot is uralma alá keríti, ha gyermekeit valami veszély fenyegeti és végül de nem utolsó sorban Aphrodité, a szerelem, a mágikus báj képviselője.

Valahol ezek az archetipális minták belénk vannak kódolva. Vannak élethelyzetek, amikor felszínre kerülnek, amikor valamelyik belőlük dominánsabban van jelen. Van, amikor bizonyos esetekben egyes archetípust tudatosan aktiválni kell azért, hogy megmaradjon az a lelki egyensúly, ami valamiért kibillent. Van, aki intenzíven megéli például az anyaminőséget, de ha nagyon belesodródik ebbe az állapotba, és csak táplál és etet, csak ezzel foglalkozik, elszakad a valóság többi részétől, akkor valahogy vissza kell segíteni őt a lelki egyensúly azon állapotába, hogy ne csak egy női archetípussal azonosuljon maximálisan. Elő kell hozni belőle ilyenkor például egy kis Aphroditét, aki maga a szépség, a szerelem, az átváltozás, a mágikus erő, aki által kibomlik a nőben a tetszeni akarás, a szépség, aki hagyja, hogy újból megszólíthassák őt férfi energiái. Ott vannak tehát miden nőben a bemutatott archetipális minták és hogy milyen a modern nő, milyen minták vannak dominánsabban jelen egy adott kor asszonyaiban, az fogja megválaszolni számunkra azt is, hogy a 21. századi nő milyen is valójában. Nagyon érdekes téma lenne ezt valójában megvizsgálni, hiszen biztosan rohamos változást lehetne tapasztalni a generációk változásai között is. A nagymamáink idejében a női társadalom nagy többsége ugyanazon minta szerint élt, a legfontosabb az volt, hogy minél hamarabb anyává tudjanak válni, gondozzák, táplálják, szeressék, etessék a családot. Ott volt a feleség minőség, amikor vigyázni kellett a férjre, ki kellett védeni a szeretőket, hogy ne tudja elvinni senki a férjet otthonról. Ha visszanézünk az előttünk lévő ötven-száz évre, biztos, hogy dominánsabbak voltak ezen női minőségek, de ha a mában kutakodunk, akkor talán azt figyelhetjük meg, hogy egyre dominánsabban van jelen az a női minőség, aki a bölcs nőt képviseli, vagy a gyógyító minőséget adja magából, aki tanít, aki a bölcsességével vezetői minőségeket ér el. A görög mitológia által bemutatott archetípusos mintákban van egy nagyon érdekes istennői minőség, ez az alvilágnak az istennője, aki tigrisként képes harcolni. Ez a női minta is egyre elterjedtebbé válik napjainkban, a nők, akik egyedül nevelik gyermekeiket és nagyon sokszor akár az alvilágot is meg tudják mozgatni azért, hogy elérjék a céljaikat, vigyázzanak a gyerekeikre. Érdemes lenne tehát alaposan elgondolkodni azon, hogy vajon milyen fajta nő az, aki a mai világban tud boldogulni, elismertté válni, kiteljesedni, boldog lenni és nemcsak hasznossá válni, hanem teljesként is élni ebben a mai modern társadalomban.

Keresztes Ágnes: Én azt tapasztaltam meg a színházban, hogy ami a nőiességhez nagyon hozzátartozik, az a kinézet. Az embereknek arról is van egy klasszikus képe, hogy a nőnek hogyan kell kinéznie, hogy kell viselkednie.

A mai téma nagyon jól kapcsolódik az én munkámhoz. A színházban nagyon sokat gondolkodunk azon, hogy milyen a nő. Amikor történeteket mesélnek el a színészek – mindegy, hogy filmen vagy színházban –, nagyon fontos, hogy az eladható legyen. Egy Rómeó és Júlia történet bárkivel megtörténhet. Júlia lehetne egy pattanásos, fogszabályzós, kövér kislány, Rómeó egy hasonló rossz külsővel rendelkező fiú, csakhogy egy ilyen előadásra a nézők nem váltanának jegyet. Ha Júlia nem szép és Rómeó nem macsó, akkor az emberek nem mennek el az előadásra. Nagyon érdekes, nagyon sokszor felmerül a színházban, hogy tudnánk-e ezen változtatni, mondjuk egy másik szereposztással. Én úgy gondolom, hogy nem. A színház nagyon kis teret fog le a társadalomból, hogy ezen változtatni lehessen. Színjátszó kört vezetek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, azt látom, hogy a gyerekek már nagyon kicsi kortól – I–IV. osztályban – megmondják, hogy ki nem lehet királylány. Ilyen szempontból egy kicsit másképp osztja le a drámairodalom a szerepeket. A színházban a szubrett és a primadonna a legnépszerűbb, amikor egy lány felvételizik a színművészetire, már akkor eldől, hogy ő szubrett lesz-e vagy primadonna, ezen nem fog tudni az életben sohasem változtatni. Nőként úgy gondolom, hogy nagyon sok impulzus ér minket a színházban, nagyon nehéz leválasztani, hogy ez most én vagyok, vagy a szerepem várja el, hogy olyan legyek. Most Ibsennek a Nóráját próbáljuk, ezt tekintik az első olyan drámai szövegnek, ami a női emancipációról szól, amikor Nóra elhagyja a férjét. Úgy készül az előadás, hogy hét nő próbálja minden korosztályból, ugyanolyan mintha egy könyvklubban beszélgetnének a nők a Nóra kapcsán a párkapcsolati erőszakról és mindenről, ami a nőkkel kapcsolatos. Ezeken a beszélgetéseken olyan témák kerülnek elő, hogy sokszor elgondolkodom, tényleg ezt gondoljuk a nőkről, vagy mit szeretnénk megmutatni a nézőknek, mert ez egy annyira szubjektív téma, hogy nagyon nehéz bármilyen állítást mondani úgy, hogy aki azt megnézi, bátran ki is merje mondani. Én azt tapasztaltam meg a színházban, hogy ami a nőiességhez nagyon hozzátartozik, az a kinézet. Az embereknek arról is van egy klasszikus képe, hogy a nőnek hogyan kell kinéznie, hogy kell viselkednie. Én az életben a nőiességgel legelőször a menstruációval kapcsolatban találkoztam. Amikor én jártam iskolába ez hat-hetedik osztályban történt meg, akkor jöttek a betétes felvilágosítók, most viszont kevés olyan lány van, akinek negyedik osztályos korig nem jön meg, ők pedig már teljesen másképp kerülnek kapcsolatba ezzel a témával. Amikor hallok ilyen jellegű beszélgetéseket az öltözőben, nagyon sok változásról hallok. A kolléganőm mesélte, hogy az ő kislányának amikor harmadik osztályban megjött, elmentek a nagymamához és közölték vele, a nagymama meg a gyerek előtt mondta: „Na aztán igazán várhatott volna még.” 

Ibsen Nórájában van néhány nagyon érdekes mondata Nórának. Az egyik ilyen: „A tegnapelőtt én is dolgozni voltam. Annyira jó volt, annyira jólesett, hogy én is majdnem férfinek érezhettem magam.” Még a beszélgetések során is nagyon nehéz nekem azzal azonosulni, hogy milyen is az, amikor nem természetes, hogy én elmenjek dolgozni, nőként nem teljesedhetek ki. Én egy kicsit infantilisnek gondolom azt a viszonyt, amikor a nő otthonülő. A Nóra kapcsán mindig egy ilyen apa-gyerek viszonynak képzelem el azt, amikor valaki teljesen rá van anyagilag is szorulva a párjára. 

Bálint Kati: Van olyan, amit át tudna adni a női generáció a fiataloknak, de valahogy megszakad ez a fonal.

A második könyvünkben jónéhány oldalon kitérünk erre a témára. Magát a nőiességet nagyon meghatározza a menstruáció megjelenése, lényeges, hogy mikor válik nővé egy kislány. Lehet hihetetlen, de végtelenül nehéz traumatikus élményeken megy át rengeteg olyan fiatal lány, akit nem készít fel senki arra, hogy el fog jönni ez a pillanat. Hihetetlenül sok halálközeli élmény van azoknál a kislányoknál, akik egyszer csak ott vannak abban a pillanatban, amiről nem tudják, hogy mi történik, hanem azt hiszik, hogy most meg fognak halni. Ez egy olyan téma, amit sokan félretesznek, tabunak tartanak. A szakemberek is beérik azzal, hogy a betétet reklámozzák, nagyon messze vagyunk attól, hogy egy szép küszöb legyen ez egy lánynak a nővé érése pillanatában, amit a régi népek teljesen másképp éltek meg. A Bibliában ott van a vörös sátornak a története, akkor minden nő teleholdkor menstruált. A nők menstruáció idején elvonultak a vörös sátorba és azokat a napokat külön töltötték, az idősebbek elmondták a tapasztalataikat, nyugtató teákat készítettek, a kicsik pedig tudták mire számíthatnak. Van olyan, amit át tudna adni a női generáció a fiataloknak, de valahogy megszakad ez a fonal. Átmegyünk ebbe az orvosi részébe, hogy van egy ilyen, de a lelki oldala megbillen. A baj az, hogy olyan traumatikus helyzetek lehetnek, amik teljesen meghatározhatják az egész nővé válásnak a folyamatát. 

Fleisz Kinga: Minden nő a legjobb tud lenni akkor, ha a maga szerepében marad. Nem kell átvenni a mások szerepét, mert egy másolat soha nem eredeti. 

Nagyon sokat foglalkoznak ma a lelkiséggel, de nem helyénvaló módon. Úgy érzem, hogy a nőknek van egy végtelen vágyuk a lelkiségre. Még a férfiak lelkére is nagyon kíváncsiak vagyunk. Nagyon alacsony szinten van erre vonatkozóan a tudásunk. Ennek a lelkiségnek az árnyoldala megjelenik abban, hogy nagyon tudunk panaszkodni, sajnáltatni magunkat, áldozatszerepbe kerülni, hogy jaj, velünk mi lett. Pszichológus vagyok és a pszichológusok nagyon szeretik a traumát és ezeket a történeteket. Én azt érzem, hogy ez már egy olyan erős hangsúlyt kapott, hogy ezzel lehet zsarolgatni társat, hogy ez meg az lesz velem, ha te… A trauma egy másik oldalba billent egyes helyeken, más helyeken pedig nagyon fontos lenne erről sokat beszélni, mert tényleg vannak káros dolgok, melyeket jó lenne megelőzni. Hiszem azt, hogyha mi pszichomentálisan, spirituálisan vagy bármilyen más szempontból, akár fizikailag is egészségesek vagyunk, ha trauma is ér, azok megoldható dolgok, nem kell abban benne maradni. A traumához az is hozzásegít, hogy ha van egyszer egy rossz élményem, azt hányszor ismétlem meg a fejemben utána. Ha történik velem valami rossz, túllépek rajta, vagy meghatározza onnantól kezdve az életem. Ha történik valami egy átlagos nővel, utána évek múlva is arra hivatkozunk, hogy amiatt nem lehet továbblépni, mert traumát élt át. Létezik trauma, de amikor szakemberek beszélnek erről, úgy érzem, hogy túlértelmezik. A trauma sokak számára egy segítség, hogy áldozatszerepben maradjanak. Egy férfi is érez fájdalmat, viszont nem ragad annyira bele, nem ismétli annyiszor magában, hogy újra és újra identitásává váljon, hogy neki fájdalma van. Az se megoldás, hogy elfojtjuk. Amit tanulhatunk a 21. században, hogy érdemes megküzdeni, átlendülni vagy valamit kezdeni a problémákkal. A 21. században az egyik női szerep az áldozatszerep. Ennek van egy társadalmi meghatározottsága is, valahol egy szokás is. Amilyen ideális nőt elgondolunk, az az ideális nő nem igazán létezik. Nincs olyan nő, aki mindenben aktualizált és százszázalékos. Azt lenne jó követni, hogy melyik nőtípusban van egy nőnek hajlama. Minden nő a legjobb tud lenni akkor, ha a maga szerepében marad. Nem kell átvenni a mások szerepét, mert egy másolat soha nem eredeti. 

Német Szabolcs: Mind a nőkre, mind a férfiakra jellemző a zsonglőrködés, egyszerre szeretnének lenni minden. Ez nem mindig működik.

Nagyon sok férfi barátom van, aki lelki problémákkal küzd és viccesen mondja el, hogy depressziós. A férfiak inkább elfojtják és nem mernek beszélni róla, pedig az lenne a lényeg, ha nyitnának és beszélgetnének ilyen dolgokról. A férfi nem szokta felvenni a szenvedő szerepet, kicsit megvan bennük, hogy nem akarnak gyengének tűnni. Az az igazán erős férfi, aki mer gyenge lenni, ha segítségre van szüksége. A férfinak az a szerepe, hogy stabilitást adjon egy párkapcsolatban. Mind a nőkre, mind a férfiakra jellemző a zsonglőrködés, egyszerre szeretnének lenni minden. Ez nem mindig működik. Nagyon fontos, hogy gyerekkorában mit lát az ember otthon a szüleitől. Ha jó a kapcsolat a szülőkkel, akkor azt a kapcsolatot keressük a társunkkal is, ha jó a szülők kapcsolata, akkor az példa a gyerek számára. 

Fleisz Kinga: A függőségből kiszálló nő, mivel megtanul mindent – egyedül gondolkodni, racionálisan döntéseket hozni, célokat kitűzni és minden egyebet – valamilyen formában magányossá válik, mert nagyon nehéz a dolga a férfiaknak egy ilyen nővel.

A fejlődéspszichológiában azt mondják, hogy mindig minden egy intervallum. Azt szokták mondani, hogy a női lélek kibontakozása ott kezdődik, hogy érzelemorientált, intuitív, téridőben nem eligazodó, én azt mondanám, hogy függő. A nő sok esetben függ a férfitól, vagy valamilyen helyzettől. Ha fejlődik, úgy fejlődik ebben a vonatkozásban, hogy elkezdi kifejleszteni a bal agyféltekét, racionálissá válik, a karrier sokkal jobban érdekli, mint a kapcsolatok, elkezdi a függőséget felszámolni, úgy gondolja, hogy neki is ugyanolyan lehetőségek kellenek, mint egy férfinak. Át tud csúszni oda, hogy látszólag a férfiakéval egyenlő jogai vannak. Ez nem így lesz, mint ahogy két nő sem lehet egyforma. A függőségből kiszálló nő, mivel megtanul mindent – egyedül gondolkodni, racionálisan döntéseket hozni, célokat kitűzni és minden egyebet – valamilyen formában magányossá válik, mert nagyon nehéz a dolga a férfiaknak egy ilyen nővel, hiszen nagy dilemma, hogy milyen férfi legyen, ha a nő már a férfi attribútumait is gyakorolja. Azok a párkapcsolatok, amelyek egy ilyen nővel történnek, sokkal rövidebb távúak. Viszont, ha tovább fejlődik a nő, akkor mindent tud, amit egy férfi, de nem biztos, hogy mindent akar. A lehetősége, a szabad akarata megvan, a képessége is megvan, mégis elkezdi a nőiségét kinyilvánítani. Ugyanabban a helyzetben, bárhol mégiscsak az ő női aduászait veszi elő. Ha tovább fejlődik, akkor a harmadik fázisban intim együttműködés tud létrejönni a nő és a férfi között, ezt az határozza meg, hogy nem egy függő nőként jelenik meg a férfi oldalán – ha te nem vagy, mi lesz velem? –, nem is versenyzik vele, hanem bevállalja a női szerepét úgy, hogy az már a teljességnek a kiegészítője. Mind a ketten tudnak mindent csinálni, de megpróbálnak mindent leosztani. Ez az igazi szint, amikor egy nő nagyon boldog tud lenni, de nagyon hasonlít a függőségre, mert ott a nő női szerepben van, nem tud másban lenni és ez egy kiszolgáltatott szerep. A harmadik szint már a teljesség megélése, amikor már mindent tud, a férfi is mindent tud, mégis mindenki megtartja a saját affinitását. Ez egy boldogságot hozó állapot, mert megvan benne, hogy bárhol is tart, az milyen előnyökkel jár. A függőség is egy csomó előnnyel jár, a fifty-fifty is jár egy csomó előnnyel, nem érzi azt, hogy függ, kiszolgáltatott… Nyilván mind a kettő hátrányokkal is jár. Nagy kihívás előtt állnak a férfiak is a nők is, hogyan jutnak el az intim együttműködés szintjére, ahol nagyon boldogok tudnak lenni.

Bálint Kati: A megoldás a haladás lenne, a változás, melyet meg kellene lépni, engedni, hagyni, hogy tudjanak mindketten ebből az ösztönszintből egy olyanfajta minőségi összekapcsolódást létrehozni, amely már tényleg egy érett párkapcsolatot eredményezne.

A párkapcsolatok megrontója túlnyomó többségben a birtoklási vágy. Inkább férfiakra jellemző, hogy tulajdonukként kezelik magát a nőt, határokat és olyan kereteket szabnak, amiben nagyon nehéz egy nőnek mozgásteret kapni. De nagyon sok esetben a nőkben is felszínre tud törni a féltékeny, birtokló én, aki függ a társától, aki rajta csüng és belé kapaszkodik, aki fojtogató jelenlétével megmérgezi a kapcsolatot. Ez a fajta kapcsolódás két ember között kényelmes, ez maga az a bizonyos komfortzóna, ami még nem az igazi, de azért el se merik az emberek azt hagyni. A megoldás a haladás lenne, a változás, melyet meg kellene lépni, engedni, hagyni, hogy tudjanak mindketten ebből az ösztönszintből egy olyanfajta minőségi összekapcsolódást létrehozni, amely már tényleg egy érett párkapcsolatot eredményezne. A függő, birtokló, egymásba kapaszkodó kapcsolatokat úgy tudom elképzelni, mint két egymásba boruló biciklit, amikor egymást támogatják: ha az egyiket kivesszük, akkor dől a másik is. Ha úgy tudnának működni a párkapcsolatok, hogy mindenki a saját útját járná, mindenki a saját útján teljesedne ki, de közben szívesen haladna az úton és osztaná meg az idejét a másikkal, akkor az boldog és kiegyensúlyozott együttléteket eredményezne. A férfi és a nő együtt, egymás mellett haladva, nem egymást visszahúzva vagy gátolva meg tudná élni a földi mennyországot.

Német Szabolcs: Legyen erős egy nő, de ne legyen férfias, maradjon meg nőnek és engedje, hogy a mellette lévő férfi férfi legyen.

Engem mindig vonzottak az erős nők. A párkapcsolatokban mindig vannak kihívások. A legnagyobb kihívás az volt számomra, hogy nem engedte, hogy férfi legyek. Megértem, hogy ő is arrébb tudja húzni a szekrényt, de hadd legyek én a férfi. Vannak nő ismerőseim, akik azt mondják, hogy nem találnak párt. Elmondom nekik, hogy talán amiatt van, mert úgy viselkednek mint a férfiak. Legyen erős egy nő, de ne legyen férfias, maradjon meg nőnek és engedje, hogy a mellette lévő férfi férfi legyen. Nagyon sok nő anyai gondoskodással viszonyul a férfihez. 

Keresztes Ágnes: Az emancipáció, amikor élet-halál kérdésről van szó, figyelmen kívül marad.

Nekem ehhez van egy nagyon jó történetem. Járok hegyet mászni. Amikor először mentem négyezer méter fölé, el kellett menjek egy felkészítőre. Hárman mentünk egy kötélen: elől ment egy férfi, mert férfi, én voltam középen, és egy másik nő hátul. Mentünk-mentünk, a férfi tötyörészett, azt se tudta, a csákányt hogyan kell fogni, csúsztunk. A hegyen az a fontos, hogy minél kevesebb izommunkából, minél pragmatikusabban, minél hamarabb felérjünk és lejöjjünk, mert az életünkről van szó. Az emancipáció, amikor élet-halál kérdésről van szó, figyelmen kívül marad. Felajánlottam nagyon kedvesen, hogy cseréljünk, belement, utána jól haladtunk. A másik nő hátulról jó hangosan megszólalt: „Na ezért nem fogsz te, fiam férjhez menni soha. Meg kell tanulni, akkor is, ha jobb is vagy, a férfit engedd előre és éreztesd vele, hogy ő a jobb.” 

Bálint Kati: Meg kell találnia önmagában minden nőnek ezen archetipális mintákat és merni azokat a felszínre hozni és megélni.

Arra a kérdésre, hogy kell-e a spiritualitás, kell-e ezzel a résszel foglalkozni, az a válaszom, hogy igen. Hiszen abban az esetben, ha a nő a női minőségek végtelen palettája helyett inkább önmagában folyamatosan a férfi energiákat aktiválja, vagyis folyton irányit, szervez, vezet, akkor egy adott pillanatban ezen egyensúlyvesztés magát a testi egészségét is veszélyezteti. Képes ugyanis ilyenkor a nő a szó szoros értelmében megbetegedni, és akkor a megoldáskeresés igenis hozza a spirituális út keresését, a problémák nemcsak testi, de lelki helyreállítását is. Igenis meg kell találnia önmagában minden nőnek ezen archetipális mintákat és merni azokat a felszínre hozni és megélni, az egyensúlyt mindig és minden esetben figyelni és megtartani, mert máskülönben az élet-halál küszöbére is sodródhat az élet, talán időnap előtt.

Német Szabolcs: A férfiakon múlik, hogy mennyire nő a nő.

Én hiszem azt, hogy a férfiakon múlik, hogy mennyire nő a nő. Ha egy férfi nem férfi, akkor a nő átveszi a férfi szerepeket. A házastársak el kell döntsék, hogy milyen területeken, ki kapja a vezető szerepet. Ha egy nő házisárkány lesz otthon, az a férfi hibája is. Nem akarok a férfiak ellen beszélni, de nagyon sok minden múlik rajtuk, az is, hogy a nők nők lehessenek. 

Keresztes Ágnes: Nagyon fontos a partnerség, csak nem mindegy, hogy miben.

Nagyon fontos a partnerség, csak nem mindegy, hogy miben. Ha a férfi cserél ki egy villanykörtét, attól még nem lesz férfiasabb. Az, hogyha elmegyünk nyaralni és azt mondja nekem, légy szíves szervezd meg az egészet és én megyek mint a szobanövény veled, az szerintem férfiatlan. Én a partnerséget úgy értem, hogy olyan dolgokban, amit egyikünk sem tud – például nem volt Thaiföldön egyikünk se – akkor mindketten jöjjünk ötletekkel, hogy ki, mire vágyik. Ma egy nőnek nem olyan partnerségre van szüksége, hogy a férfi jól tudjon macsóskodni vagy kalapálni. 

Sopoian Renáta: Én úgy gondolom, hogy nagyon jó ebben a korszakban nőnek lenni. Nem baj, ha vannak nézeteltérések, női-férfi szerepek, csak kell tudni kezelni a helyzetet.

Én elgondolkodtam azon, hogy mi is a nő. Ha arra gondolunk, hogy a nő és az egyenjogúság, bennem mindig az van, hogy ma már eldönthetem, mi az, amit meg akarok tenni. A mai világban nem csak az a szabadságunk van meg, hogy megtehetünk bizonyos dolgokat, megkaptuk ugyanazokat a jogokat, hanem most már dönthetünk arról is, amit nem akarunk nőként megtenni. Dönthetünk arról, hogy akarunk nő lenni, dönthetünk arról, hogy akarjuk, hogy a férfi férfi legyen mellettünk és valóban megvannak azok a szakaszok. Nagyon jó, amikor mint nő kiélhetjük azt, hogy tudunk anya lenni, feleség lenni, szakmai téren jó lenni, egy csomó mindenben tudunk jók lenni. Utána van az a megnyugvás fázis, hogy tudunk párkapcsolatban élni. Ez azokkal történhet meg, akiknek a társaik velük együtt fejlődnek, ehhez pedig fejlett érzelmi intelligenciára van szükség. A konfliktusok is lehetnek építő jellegűek. Én úgy gondolom, hogy nagyon jó ebben a korszakban nőnek lenni. Nem baj, ha vannak nézeteltérések, női-férfi szerepek, csak kell tudni kezelni a helyzetet. A vezetői szereppel kapcsolatosan vannak olyan temperamentumú nők, akiknek kell vezetői szerepben is lenni, itt az a fontos, hogy otthon nem mindig kell kifejteni a vezetői képességeket. Hazaérve be kell zárni az ajtót és éreztetni, hogy nő vagyok, akit kell szeretgetni és babusgatni, erre meg kell adni a férfinak a lehetőséget. 

Német Szabolcs: A feleség a munkahelyen vagy bárhol legyen főnök, de otthon legyen nő.

A férfiak napi szinten versengenek más férfiakkal, legyen az munka, vagy bármi. Nem jó az, ha hazamegyek és otthon is versengeni kell. A feleség a munkahelyen vagy bárhol legyen főnök, de otthon legyen nő, nem akarok még egy férfit otthon. Kiborító az, ha a feleségem folyton azt mondja, hogy mit nem csinálok jól. Nagyon sok férfi azért megy pecázni hétvégen vagy máshova, mert nem szeret otthon lenni. 

Fleisz Kinga: Ha én egy függő nő vagyok, akkor a férfi, aki nekem tetszeni fog és engem kiegészít, az olyan, aki engem függőségben tud tartani.

Azt gondolom ehhez nagyon hozzátartozik „a zsák a foltját megtalálja” mondás. Ha én egy függő nő vagyok, akkor a férfi, aki nekem tetszeni fog és engem kiegészít, az olyan, aki engem függőségben tud tartani. Ha én egy önmegvalósításra vágyó nő vagyok, a férfi mellettem ideálisan olyan, aki ennek teret ad, vagy ő is önmegvalósításra tör. Ha én már a harmadik szakaszban vagyok és meghaladtam magam, értékorientáltan választok, akkor már nem érdekes, hogy a másik fél mit csinál. Érdekes, hogy amikor két ember összekerül, akkor tartanak, ahol tartanak, érdekesen alakul a párkapcsolat: vagy mennek egymás után, vagy szakítanak. Különböző szinten lévő felek nem tudnak találkozni. 

Matusinka Beáta: Régen annyira csodáltam az egykori nagynénik, nagymamák – az 1920–30-as években születettek – által alkalmazott láthatatlan női hálóknak a működtetését, ami szinte semmiféle erőfeszítés nélkül felemelt, megvédett, jelzett, amikor szükség volt rá.

Nem kis mértékben érdekel egy ideje, hogy milyen érzés az, amikor kötelezettségből csinálunk valamit, csak azért, mert kapcsolati szempontból muszáj, mert félünk a reakcióktól, mert társadalmilag úgy a helyes, szemben azzal az érzéssel, amikor ugyanaz a dolog, cselekedet igazán belülről jön és finom rezgésekkel, örömmel tudjuk végigvinni… 

Nemrég olvastam Coelho Tizenegy perc című regényét, amely egy örömlányról szól, amelyet az alábbi idézettel indít a szerző:

Mert én vagyok az első és az utolsó

Én vagyok a nagyrabecsült és a megvetett

Én vagyok a szajha és a szent

Én vagyok a feleség és a szűz

Én vagyok az anya és a leánygyermek

Én vagyok anyám karja

Meddő vagyok, és számtalan gyermekem van

Én vagyok az asszony és a hajadon

Én vagyok, aki világra hoz, s aki soha nem szült

Én vagyok a vigasz a szülési fájdalmakban

Én vagyok a feleség és a férj

És engem a férjem teremtett

Én vagyok az apám anyja

Én vagyok a férjem húga

És ó az én eltaszított fiam

Mindig tiszteljetek

Mert én vagyok a gyalázatos és a nagyszerű”

Himnusz Íziszhez,

3. vagy 4. század (?),

Azt hiszem ebben minden gondolat benne van az örök és a pillanatnyi is, a 3. és a 21. századi is a NŐI teljességről.

Az elmúlt időszakban nagyon sok igaz és kevésbé igaz segítő szakember vagy magát éppen annak valló személy igyekszik tanácsokat adni, női- és férfioldalon, a női és férfi energiák megélésében, mindezek harmonizálásában vagy éppen az intimitás megélésében. Érdekes módon elég sok férfi is ad tanácsokat nőknek, amelyeket nők ezrei követnek és időt, energiát, pénzt szánnak arra, hogy különböző kurzusaikon részt vegyenek. Ilyen Dóra Gyula Titkos tanácsok nőknek kurzusai, amellyel egy igazi mozgalmat indított el Magyarországon. Hummel Zsolt pedig férfiaknak igyekszik Intimitás Gourmet YouTube csatornáján megosztott tartalmaival, illetve tanácsadással segíteni.  Vagy ott van az évtizedek óta ezen a területen tevékenykedő Soma, aki nemrégiben az új férfi és új női egyensúlymodelljéről mesélt. Ő azt a kérdést veti fel főként, hogyan jelenik meg az új nő lényegisége, hogyan segíthetjük magunkat ezen az úton? Hogyan élheti az új nő a saját életét, nem pedig másnak az életét, akár transzgenerációs vagy egyéb okokból kifolyólag. Érdekesnek tartottam a nő saját életét, mint kifejezést. Hogyan segítheti önmagát, a világot, önmaga és a világ örömére és a férfiak örömére, egymást emelve. Végül is mindenki egy hajóban evez és nem mindegy, hogyan, milyen minőségű egységben. Volt még egy olyan gondolata, hogy szerepszemélyek integrálása. Mikor, melyiket érdemes aktiválni és hogyan? Végül is ebben a történetben az új férfinak az lehet valamilyen szinten a feladata, hogy észrevegye, mikor tesz valamit egóból és mikor szívből, és ezt a kettőt hogyan tudja megfelelően ötvözni. Akár nőként, akár férfiként, fontosak a magas rezgések, amikor már az integráció a cél, a függőségi és individualizációs szakasz után. 

Régen annyira csodáltam az egykori nagynénik, nagymamák – az 1920–30-as években születettek – által alkalmazott láthatatlan női hálóknak a működtetését, ami szinte semmiféle erőfeszítés nélkül felemelt, megvédett, jelzett, amikor szükség volt rá. A nők segítették egymást is és a férfiakat is, és ezt a férfiak legtöbbször nem is látták. Ennek a 21. században mindenki érezheti a hiányát. Nincs már meg alapértelmezettként az a női védőháló, amelyik szépen és láthatatlanul figyel és ítélkezés nélkül segítene, megtartana, ha baj van. 

Fleisz Kinga: A nőnek nagyon sok tulajdonsága, kelléke van, ami kell az élethez, de sokan nem tudják ezeket felszínre hozni. A változás, a fejlődés mindig azzal indul, hogy elégedetlenek vagyunk azzal, ami van. 

Nagyon sokszor én azt érzékelem, hogy ahhoz, hogy egy nagyot fejlődjünk, nem csak egy kicsit kellene változnunk, hanem jó sokat. Elvileg az ember soha nem nyitott a nagy változásokra. Egy kicsit mindig tudunk fejlődni, de nagyon sokat nem (max. 15%), vagy csak lépésről lépésre. A nőnek nagyon sok tulajdonsága, kelléke van, ami kell az élethez, de sokan nem tudják ezeket felszínre hozni. A változás, a fejlődés mindig azzal indul, hogy elégedetlenek vagyunk azzal, ami van. Valahol mindig az elégedetlenségek tudták szülni a haladást. Ilyen értelemben a 21. századi nőben benne van nagyon a haladás, mert nagyon sok minden fordult a feje tetejére. Elég sok minden nem működik jól, és ezt abból a megközelítésből mondom, hogy az adott kor mindig azt mondja, régen így vagy úgy volt, a jövőben milyen lehetne, most mi nem jó. Ezt minden korra rá lehet fogni, viszont amit én érzékelek, hogy ebből mennyi nyilvánul meg testi tünetekben, és elvileg az ember a lelkét akkor kezdi el gyógyítani, amikor az orvos nem tudja meggyógyítani a testét. Ha a test időszakosan meggyógyul, a betegség újra és újra visszatér. Azt a 15 százalékot nagyon nehéz átlépni és néha ennél is több fejlődés kellene egy egészségesebb élethez. Talán a spirituális fejlődés lehet ebben egy nagy áthidalás. Ahányan vagyunk, ezt annyiféleképpen magyarázzuk. A pszichológia azt mondja, hogy a transzcendenshez közeledjünk, hit szempontjából azt mondom, hogy Istenhez közeledjünk. Ez az út nagyon sokat tud tisztítani visszafelé. Ha ez rendben van, nagyon sok mindent át tud oldani, olyat is, amit én nem értek, nem tudom, hogy kell, nem is nagyon van megoldás rá, modellem sincs, hogyan kell és mégis át tudom hidalni, ha ez a rész jól működik. 

Szerintem listánk van arról, hogy mi nem működik jól bennem, a másikban, a társadalomban, ez valamilyen formában a fejlődés szikráját is adja. Jó az, ha vannak igazi modelljeink, akik vonzóak számunkra és nem azért, mert népszerűek. A népszerű mindig az átlagos szinten létezik. Átlagemberből van több. Kevés ember van, aki kitűnő és kevés az átlag alatti. Az átlag tudja meghozni a népszerűséget. Nem azt kell keresni, hogy ki a népszerű nő, hanem azt, hogy ki az a modell, akit én úgy érzékelek, hogy a céljaiban, értékrendjében, hitében, magával és a világgal jól van és aki követendő példaként szolgálhat számomra is. Ha a nők megérzik, hogy a férfiak szeretik őket, nagyon ki tudnak nyílni, teljesedni, szebbé és okosabbá válnak. Ez egy kulcs tud lenni, és ez így van fordítva is. Vannak megoldások, ezt lehet érzékelni a mások életében, akik a felelősségvállalást, a tudatosságot, az értékalapú modellt kitűzik maguknak, nem csak elméletileg, hanem gyakorlatilag, akkor nagyon szépen lehet haladni. A nőknek bármilyen bajuk van a férfiakkal, minden férfit egy nő szült. A nő jobbá tud alakítani mindent, még a férfiakat is. 

Frigy Szabolcs: Már nincs kőbe vésve, hogy a női szerephez milyen feladat tartozik. Nagyanyáinknak nem voltak kérdéseik a női szerepekkel kapcsolatban, a szerep és a feladat mindenki számára rögzítve volt a társadalmi narratívában. Ma az teremti meg mikroszinten is a konfliktusokat, hogy én nőként milyen feladatokat vállalok fel, férfiként milyen feladatokat vállalok fel. 

Én egy kicsit másképp látom ezt a dolgot. Amikor a fiatalokkal az egészségről beszélünk, megkérdezzük mi az egészség. A válasz: a betegség hiánya. Nagyon nehezen tudunk a női szerepről beszélni, ha kivesszük a férfit, mint bizonyítási alapot. Szerintem ez egy nagy gond. Ha nem tudom értékként, princípiumként saját magának az értékviszonyát megteremteni, mindig egyfajta hiánynak élem meg. Van egy nagyon fontos dolog, ami sok mindent felold. Különbséget kell tenni a szerepek és a feladatok között. Minél archaikusabb egy társadalom, annál inkább a szerepek kötöttek voltak a feladatokhoz. A modernitás arról szól, hogy a szerepekből feloldottuk a feladatokat. Már nincs kőbe vésve, hogy a női szerephez milyen feladat tartozik. Nagyanyáinknak nem voltak kérdéseik a női szerepekkel kapcsolatban, a szerep és a feladat mindenki számára rögzítve volt a társadalmi narratívában. Ma az teremti meg mikroszinten is a konfliktusokat, hogy én nőként milyen feladatokat vállalok fel, férfiként milyen feladatokat vállalok fel. Amikor összekerülünk, nekem is van egy elképzelésem arról, hogy te a női szerepben milyen feladatokat vállalsz, ezek vagy passzolnak, vagy nem passzolnak. Régen amikor ezek a szerepek és feladatok eleve kötöttek voltak, akkor ez mindenki számára evidens volt. Ma pedig arról van szó, hogy az individualizációban én magam kell kitaláljam, hogy milyen feladatokat vállalok fel a saját női vagy férfi szerepemben. Ehhez vagy találok partnert, aki ezt elfogadja, vagy nem, vagy arról szól az összecsiszolódás, hogy lemondok feladatokról, szerepekről. A társadalomnak ez a narratívája dönti el, hogy melyek azok a feladatok, amelyek felvállalhatóak. Minél modernebb a társadalom, annál változóbb, hogy milyen szerepek oszthatók ki nemek szerint, vagy nemektől függetlenül. Ez mindenképp egy izgalmas történet. Én is mondhatnám, hogy négy óráig tanár vagyok, amikor hazamegyek ne legyek tanár. Az, hogy a szerepekben tudok alternálni, az az egészséges személyiségnek a jellemzője. Az is érdekes, hogy minden társadalom könnyebben elérhetővé tesz bizonyos feladatokat, szerepeket. A modern társadalomban könnyebb megélni a vezető szerepét a nőnek, mint egy archaikus társadalomban. Ahogy megélik a nőiséget vagy a szerepeket, az alapvetően egy nagy társadalmi narratívába épül be. Az anyaszerep is másképp van értelmezve. Nagyon sok esetben az anyaszerep egy gyerek után ki van pipálva. Kétszáz éve, ahol egy gyerek volt, nem volt kipipálva az anyaszerep. Az is társadalomfüggő, hogy egy adott szerepet hogyan értelmezünk. Nagyon fontos, hogy értsük azt a társadalmi kontextust, amiben nem csak definiáljuk a szerepet, hanem az is lényeges, milyen szerepek válnak elérhetővé. Amikor megszületünk, lényeges, hogy a polcról milyen szerepek érhetőek el abban a társadalomban, amiben élünk. Szüleink idején teljesen más polcok voltak, a második világháború más feladatokat tett elérhetőkké. A társadalom is felkínál szerepeket, a liberalizmus rengeteg szerepet kínál fel. A ma inkább arról szól, mi az, amit lehámozok vagy leszűkítem a saját elvárásaimnak megfelelően. Ma már szereptúltengés van. A férfinak is kell tudni főzni, mindenhez érteni kell. Mindenki elmondja, hogy nehéz nőnek és férfinak lenni. Ez egy olyan elpufogtatott dolog lett, ami legitimálja, hogy én rossz szülő vagyok. Senki ne takarózzon azzal, hogy nehéz egy szerepet megélni. Pont emiatt kerülünk áldozatszerepbe, mert nehéz nőnek vagy férfinak lenni. Önmagában az, hogy nehéz, nem legitimálja azt, hogy rosszul csinálunk dolgokat. Mindenki vigyáz arra, hogy milyen módon beszél a nehézségeiről, van egy öncenzúra abban, hogy mennyi vállalható fel abból, hogy mit gondolunk a női és férfi szerepekről. Például eddig sosem volt az angol titkosszolgálatoknak nő a vezetője. A modernség arról szól, hogy ma már a feladatok is női és férfi szerepektől függetlenek, a kérdés az, hogy az adott feladatot ki tudja jobban elvégezni. Ez egyfajta utilitarista hozzáállás. Ha utilitarista a társadalom, akkor utilitarista a szerepfelfogás is. Ha mindenhol azt nézzük, hogy mi a leghasznosabb, ez átgyűrűzik a szerepekbe is, ezt a dinamikát éljük meg jól vagy rosszabbul. Ha gyerekként láttam, hogy a szüleimnek milyen feladatai voltak, ezek kihatnak rám. Ha egy házasságban az egyik fél ahhoz szokott gyerekkorában, hogy amikor a feleség szólt a férjnek, hogy kész az ebéd, a férj ment és közösen megterítették az asztalt, míg a másik családban az volt a szokás, hogy amikor a feleség szólt a férjnek, hogy kész az ebéd, az már az asztalon volt és lehetett fogyasztani, amikor ezekből a családokból érkező gyerekek összekerültek, harminc éven át azon vitatkoztak, hogy melyik a jó módszer, de egyik fél sem engedett a sajátjából. 

A régi idők nők által működtetett biztonsági hálójával kapcsolatosan tudni kell, hogy minden közösség devalválódott. Ha a társadalom individualizálódik, én nem várnám el, hogy megmaradjanak a klasszikus értékek. Sírunk a közösségekért, de foggal-körömmel ragaszkodunk az individualizmushoz. Szeretjük a közösségeket, mert nem kell gondolkodni, de ragaszkodunk az individualizmushoz, ahol lazák a szerepek. Az egyén szintjén nagyon sok feszültséggel jár az, hogy találd ki te magad. Egy erős közösségben minden adott volt, ma a fiatalok is ki kell találják, hogy milyenek ők. A szerepek és a feladatok szétestek, most megpróbáljuk ezeket összehalászni. 

Fleisz Kinga: A nők mindig azt keresik, hogy legyenek boldogok, mindegy, hogy milyen társadalomban vagyunk, az a lényeg, hogy abban hogyan épülünk. 

Ez abból adódik, hogy régen mindenki tudta, milyen a nő és milyen a férfi. Akkor jött az individualizálódó korszak, amikor mindenki mindent megtanult. Nem csak nők vannak és nem csak férfiak, mind a két nem teljes ember akar lenni, minden integráltan létezik. Meg lehet kapni mindent egy másik szinten, de ahhoz én is más kell legyek. Én egy teljes ember kell legyek, nem a függőségeimre és nem a hiányaimra kell építsek, nem megszokás alapú, nem haszonelv alapú, hanem a legmagasabb értékrend alapú emberek vagyunk. Van kiút a teljesség reményében. Frigy Szabolcs társadalmilag közelítette meg a témát, mi, pszichológusok legtöbbször onnan közelítünk, hogy melyik az egészséges, melyikben vagyunk jól, melyikben érezzük boldognak magunkat. Ez egy folyamat. Valahol makroszinten történik a társadalmi megközelítés, a pszichológia mikroszinten közelít. Ma már sok lehetőség van a választásra, a társadalom meghatározza, de nem determinálja az életünket. Nekünk vannak meghatározott dolgaink: az, hogy honnan jövünk, a közeg ahol élünk stb., ezek meghatároznak, de nem determinálnak. A nők mindig azt keresik, hogy legyenek boldogok, mindegy, hogy milyen társadalomban vagyunk, az a lényeg, hogy abban hogyan épülünk.