A háborús helyzet hatása a gyerekekre és a fiatalokra
A Beszélgetések testről és lélekről sorozat legutóbbi témája az volt, hogy milyen hatással van a háborús helyzet a gyerekekre és a fiatalokra. A szatmárnémeti Mézesházban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a témában jártas szakemberek és meghívottak — Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató; dr.Tallian Cristian pszichiáter, Póti Eduárd történelemtanár; Pataki Enikő magyartanár; Ressler Stefan ügyvéd; Scheitli Enikő szociális dolgozó; Blatniczki Cecilia tanítónő; Sopoian Renáta pszichológus és Sógor Beáta újságíró — mondták el véleményüket.
Arra, ami az elmúlt két-három évben történik egy fiatallal itt, Romániában, nincsenek sémáink. Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogyan működik a világ, amikor megszületünk, a szülők átadják az ő sémájukat, amitől a gyerek azt érzi, hogy a világ élhető és biztonságos, viszont az utóbbi három évben annyi minden történt, hogy ez a világkép elkezdett megrepedezni — mutatott rá vitaindítójában Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató. A szakember elmondta, azt tapasztalja, hogy a diákok többségét érdekli, hogy a felnőttek mit gondolnak a háborús helyzetről, ami nem véletlen, ugyanis valamilyen formában mindenkit érint a kérdés, érzelmileg mindenki lereagálja azt, ami körülötte történik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt a témát is önreflexív módon, érzelemorientáltan dolgozzuk fel velük — hangsúlyozta Frigy, emlékeztetve arra is, hogy bizonyos szempontból ugyanazt éljük meg, mint a koronavírus-járvány ideje alatt. Mivel most is nagyon sok információ és dezinformáció kap szárnyra, a gyerekeken lehet látni, hogy kapaszkodókat keresnek, ezért kérdeznek nagyon sok felnőttet, ezért beszélgetnek egymás között ezekről a kérdésekről, hogy a megbomlott sémákat valahogy kezeljék és új sémákat alakítsanak ki a világról. Az iskolai tanácsadó elismerte, a háborús helyzetben is annyiféle háttérsztorival érkeznek a gyerekek az iskolába, hogy nem is nagyon lehet frontális értelmezési keretet adni a helyzetről. Míg régen egy újság volt — igaz, ez esetben nagyobb volt az esélye a propagandának és a közvélemény eltorzításának —, ma már minden internetes fórumon ott vannak az információk, de sajnos ezekből nem rajzolódhat ki egy világos kép. És épp ez az, ami nagyon zavaró a fiatalok számára, hogy egymásnak ellentmondó információk keringenek, ettől bennük is megfogalmazódik egy zavartságérzet. A menekültválság ráadásul abban különbözik a pandémiától, hogy a gyerekek, amikor sétálnak Szatmárnémetiben, a városközpontban látják, hogy az Aurora szálló környéke tele van ukrán rendszámú autókkal. A háborús helyzet nem olyan mint egy láthatatlan vírus, jelen van az életükben, nehezebb nem tudomást venni erről az életeseményről, mint a láthatatlan vírusról. A háború kitörése után az iskoláknak és az egyházaknak az első reakciója az adománygyűjtés volt, mutatott rá a szakember, elismerve azt is, hogy ez szerencsés is, hiszen amikor valaki azt tapasztalja, hogy tehetetlen, azt viseli el a legnehezebben, viszont ha kap egy lehetőséget, tud tenni valamit, az csökkenti a tehetetlenség érzését, kialakulhat egy empatikus közeg, és azzal, hogy segíthet, felerősödik a megküzdési mechanizmus.
Frigy Szabolcs emlékeztetett arra, hogy míg korábban a liberális fogyasztói társadalomban az volt a legfontosabb, hogy mire van pénzünk, és mikor vesszük azt meg, a háborús helyzet mindent átírt és a fiatalok hirtelen nem találják a kapaszkodókat, szorongás lesz úrrá rajtuk, mert megkérdőjeleződik a biztonság és béke, kiderül, hogy a világ nem biztos, hogy élhető.
Azt is látni kell, hogy nagyon sok információ árad a gyerekek felé, ez az információáradat sokszor elsodorja őket. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ma már az a jó, ha az információmennyiséget korlátozzuk — ebben nagy szerepük van a szülőknek —, hiszen azokon a közösségi felületeken, ahol korábban táncoló sztárok és tinisztárok voltak, most katonai események kapnak helyet, robbantanak és emberek menekülnek. Ez az első olyan háború, amit élőben közvetítenek mindenféle felületen, s a történészek is egyetértenek azzal, hogy ezt a háborút online térben is vívják. A közösségi média egy olyan területe lett ennek a hibrid hadviselésnek, ahol a felek szándékosan informálnak és dezinformálnak, ebbe a virtuális harctérbe pedig mi is bekerülünk. Ennek is egy olyan hatása van a gyerekekre, ami feszültségkeltő. Éppen ezért a szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy többet legyenek együtt a gyerekekkel, ki kell alakítani azokat a minőségi időket, tereket, ahol az időszerű kérdésekről tudnak beszélni, vagy sugározni tudják azt a nyitottságot, ami feloldja a feszültségeket. A kisebb gyerekeknek nem az információkra van szükségük, számukra az érzelmi biztonságot és a kibeszélés lehetőségét kell megteremteni, míg a serdülők már próbálják az információkat racionálisan kezelni — magyarázta.
A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a második világháború után és a hidegháborúban egy ország a GDP-je 15–20 százalékát, háború esetén ennél többet is költött harcászati célokra — amikor az oktatásra alig három százalékot különítettek el —, békeidőben Európa szinte valamennyi országa megengedte magának, hogy két-három százalékot költ harcászatra. Ha ezt növelik, akkor azt a pénzt el kell venni valahonnan, például az oktatástól, az egészségügytől, ez pedig egy olyan fejlesztési hullámot indít be, aminek éveken át hatása lesz, azoknak a pénzeknek a nagy része, amelyeket eddig oktatásra, szociális juttatásokra stb. költöttek, most majd fegyverkezésre fog menni. Mindaz, ami most történik, be fog épülni a fiatalok világnézetébe, ez az értékrendszerüket is meghatározza, hangsúlyozta az iskolai tanácsadó, rámutatva arra is, hogy a fiatalok csalódtak abban a generációban, amelyik ezt a háborús helyzetet generálja és nem tudja a problémát békésen megoldani. Lehet, hogy véget ér a háború, de a háborús tapasztalatot a fiatalok magukkal fogják vinni, vélte Frigy, de abbéli reményének is hangot adott, hogy a fiatalokban ott van a hit, hogy ez a világ élhető, és fejleszteni tudják a boldogságra való képességüket.
Pataki Enikő magyartanár, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója elmondta, azt érzi és észleli a kollégáin és a gyerekeken is, hogy egy kiszolgáltatottság érzés alakult ki, ami egyre csak mélyül. Ezt az érzést hozta magával a vírus is, megtapasztaltuk ugyanis, hogy nem csak a jövőt nem látjuk, de kevésbé tudjuk befolyásolni a saját sorsunkat is. A háborús helyzetben a kiszolgáltatottság érzése még jobban elmélyült. A gyerekekben a járványhelyzetben is nagyon erős volt a feszültség és a szorongás, amit az utóbbi időszakban a háborús helyzet felerősített. Most egy névtelen szorongás uralkodik, ugyanis az a megszokott hétköznapi élet, amihez a gyerekek hozzá voltak szokva, valahogy eltűnt. Nem lehet tervezni, ami egyrészt szorongást okoz, de emellett megjelenik a fásultság is. A nagyobb gyerekek próbálkoznak a napi teendőkre koncentrálni, de az információk között nem igazán tudnak keresgélni. Borzasztó sok minden szakad rájuk a médiából, a valóság és a virtuális valóság már olyan szinten összefolyik, hogy az a fásultság eluralkodásához vezet. Valahol azt sem érzik valóságosnak, ami történik velük. Tudják, hogy háború van, de számukra inkább az a tudat jelentkezik, hogy az nem a valóságban van, hanem az online térben. A tanító nénik a kicsiknél azt tapasztalják, hogy a háborús helyzet megjelenik a gyerekek kommunikációjában, a játékukban, a mondatalkotásukban… Sajnos már a felnőttek se tudják leszűrni az információkat, pedig nagyon fontos lenne megtanulni és megtanítani, hogyan lehet az információáradatban eligazodni.
Az egész társadalomra jellemző, hogy nem gondolkodunk, csak sodródunk, állapította meg a Pataki Enikő, elismerve ugyanakkor azt is, hogy nagyon nehéz csökkenteni a médiafogyasztást.
A kicsi gyermek sok mindenben különbözik a tinédzserektől. A kicsiknek lételemük a játék, mindent azon szűrnek át. Ha a játékuktól fosztanák meg most ebben a pillanatban őket, akkor éreznék a háborút — véli Blatniczki Cecília, az Aurel Popp Művészeti Líceum tanítónője, hozzátéve azt is, hogy mivel nem lehet őket sem megkímélni, sem elzárni az információk elől, természetes, hogy őket is áthatja a háború félelme, izgalma, és az, hogy bármikor történhet valami. Ez pedig a gyermek számára olyan izgalom lesz, ami stresszt, belső feszültséget okoz. Bár nem verbalizálja, nem tudja megmagyarázni, hogy azért nem jó a napja, mert valami miatt szorong, de az érzés benne van. A gyerek a felnőtteket nézi: anyát, apát, a tanító nénit és bármelyik tanárt, aki belép az osztályba és rajtuk keresztül szűri le, hogy baj van-e, emlékeztetett a pedagógus, akinek az a tapasztalata, hogy mióta le lehet venni a maszkot az iskolában, a kicsik jobban feloldódtak. Számukra nagyon fontos az arc, a mosoly, de sokszor annyira érzékenyek, hogy a felnőttek hangulatát akkor is átveszik, ha az arc maszkkal van eltakarva. Ha a gyerekek azt érzik, hogy minden rendben van, ugyanarra koncentrálnak mint korábban, azaz a játékra.
Ha azt látják a TV-híradóban, hogy az anyuka a gyermekkel egy bőrönddel menekül, akkor át tudják érezni, hogy mi lenne, ha mindez velük történne meg, éppen ezért számukra is öröm, ha tehetnek valamit a menekültekért.
A kiskamaszok teljesen másképp fogják fel az eseményeket, ők nem szívesen beszélnek erről a témáról. Nagyon érzékenyen érintette őket a Covid miatt kialakult helyzet (online oktatás, maszkviselés stb.), nekik fontos a játék, fontos, hogy megfogják egymás kezét, hiszen akkor fosztották meg őket ettől a lehetőségtől, amikor nagy szükségük lett volna rá. Bár tisztában vannak a háborús helyzettel, tudják, hogy ki-kivel háborúzik, állást is tudnak foglalni, hogy ki a hibás, mégis inkább az elzárkózást választják, épp azért, hogy óvják a saját világukat — osztotta meg tapasztalatait a tanítónő.
Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója szerint a mögöttünk álló több mint két év nagyon hozzásegítette az embereket, hogy megtanuljanak ebben a szorongásos időszakban, a létbizonytalanságban is élni. A létbizonytalanság ebben a formában egy elég kemény szó, de akár az iskolában, akár a családi életben sorozatosan azt tapasztalták az emberek, hogy egyik napról a másikra változik a helyzet, nem igazán lehetett tervezni. Nagyon sokan élték meg úgy ezt az időszakot, hogy „a mai nap még a mienk”, még egy lehetőség, amivel lehet valamit kezdeni. Nagyon nehéz volt, főként a fiataloknak kezelni azt a helyzetet, hogy egyik nap belengették: holnaptól szabadok vagyunk, ezzel párhuzamosan a szomszédos Ukrajnában olyan események bontakoztak ki, amitől újra lehet félni. Póti történelemtanárként közelítve a témát elmondta, jelen pillanatban fölösleges beszélni arról, hogy ki milyen szinten, milyen mértékben vonható felelősségre a történtekért, ugyanakkor abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy nem lesz egy hosszan tartó fegyveres konfliktus, mert az senkinek sem érdeke. Szerinte a kérdés majd az lesz igazából, hogy mit tanítanak erről húsz év múlva és hogyan fogjuk hónapok múlva értékelni magát a helyzetet, ugyanis az igazi következmények majd akkor jönnek. Most humanitárius válságról beszélnek, bár ez csak egy része annak, amit nem fogunk tudni megoldani és lezárni még akkor sem, ha a háborút már hivatalosan befejezik.
Ma még nem lehet látni, hogy ennek a háborúnak milyen gazdasági következményei lesznek. Attól kell igazán tartani, hogy az olyan értékek mint a szólásszabadság, maga a szabadság — és nem a szabadosság — a jó cselekedetek, az egymáson való segítés meddig maradnak értékek — vetette fel Póti Eduárd, hangsúlyozva azt is, hogy ebben nagyon fontos a családoknak és az iskoláknak a szerepe, mert csak együtt lehet jobbítani a helyzetet a gyerekek javára.
Sógor Beáta újságíró, két kiskorú lány édesanyja arról beszélt, hogy náluk otthon csak egy televízió van és azon csak a mesét lehet nézni — arra is odafigyelnek, hogy milyen meséket néznek a gyerekek — s míg a kisebbik lányukat, aki hároméves, még nem érdekli, ami a világban történik, a nagy lányt, aki már hat és fél éves, nagycsoportos óvodás, foglalkoztatja a háború. Mint kiderült, az óvodában is szóba kerül a háború, az óvónő is jelezte, hogy a gyerekeket foglalkoztatja a téma, de többször előfordult az is, hogy otthon tesz fel kérdéseket a háborúval kapcsolatosan. Elmondta, igyekeznek magyarázatot adni a felvetett kérdésekre, de nagyon nehéz olyan válaszokat adni, hogy azok kielégítőek legyenek. A leghatékonyabbnak azt találta, ha a jól ismert mesékből hozott történetekkel adott magyarázatot a feltett kérdésekre. Sógor Beáta arra is kitért, hogy amikor adományokat vittek a háború elől menekültek számára, a nagyobbik lányuk figyelmeztette őket arra, hogy rajzlapot és színes ceruzákat is vigyenek, mert látta, hogy a menekülők között is sok a gyerek. Az anyuka tapasztalata tehát az, hogy a gyerek megkönnyebbül, ha valamilyen módon ő is tud segíteni. Elismerte, nem szeretnék burokban nevelni a lányokat, de nagyon vigyáznak arra, hogy minél kevesebb olyan információ jusson el hozzájuk, ami megzavarhatja a nyugalmukat.
Scheitli Renáta szociális gondozó arra világított rá, hogy a gyermek számára nagyon fontos a biztonságos közeg, az, hogy tudjon magára találni. Látni kell, hogy a mai gyerekek már nagyon keveset beszélnek. Nem lehet egy kisiskolás gyerekhez úgy közelíteni, hogy mondja el a véleményét, ez esetben a háborús helyzetről. Mond majd valamit, mert elvárják tőle, de nem azt fogja mondani, ami őt foglalkoztatja, figyelmeztet a szakember, rámutatva arra is, hogy egy-egy esti beszélgetésnél nagyon sokat lehet meríteni a mesék világából. A tízéves gyerekek „zsákjában” már nagyon sok mese van, onnan elő lehet venni megküzdési stratégiákat, amivel a gyerek dolgozhat. A mese kerete az a biztonságos közeg, ami támpontot adhat. Persze most is nagyon fontos a szülők és a pedagógusok együttműködő szerepe. Az iskolában a gyerek hall valamit, a pedagógusok próbálnak irányítgatni, de a megoldásokat otthon kell megtalálni, hangsúlyozta a szociális gondozó, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon sokat lehet ártani a gyereknek a kegyes hazugságokkal, a gyerek ugyanis érzi a szavak mögötti érzéseket, félelmeket, bizonytalanságot. A szülő mondhatja, hogy nincs semmi baj, de a benne lévő feszültség kisugárzik, azt pedig a gyerek látja.
A gyereknek az ő nyelvén bármit el lehet mondani, ugyanis ha valamit megpróbálnak eltitkolni előle, megmarad egy plusz szorongással, az ebből származó űrt pedig az ő fantáziájával fog kitölteni.
A szakember emlékeztetett arra is, hogy az évek folyamán a felnőttek nagyon sok mindent kivettek a gyerekek kezéből: kivették a kezükből az ecseteket, a hangszereket, melyekkel lehetne oldani a feszültséget. Egy másik nagyon fontos dolog ami szintén nem tud meggyökerezni a gyerekek és fiatalok életében, az a hit, pedig az is komoly kapaszkodót és biztonságot jelenthetne, ahogy azt maga is tapasztalja kisfia esetében.
Sopoian Renáta iskolapszichológusként dolgozik Mikolában, itt van az ukrán egyesület egyik fő székhelye, a községben hatszáz ukrán család él. A szakember elmondta, a diákoknak meg van adva a lehetőség, hogy cselekedjenek, a tőlük telhető módon segítsenek a menekülteknek és élnek is ezzel a lehetőséggel. A szakember tapasztalata szerint a mikolai diákok körében még nem jelent meg a stressz és a félelem. Örülnek annak, hogy véget értek a járványügyi korlátozások, élik a mindennapjaikat, minden figyelmüket arra összpontosítva, hogyan tudnak segíteni. Mikolába sok ukrán család érkezik, akiket elszállásolnak rövidebb vagy hosszabb ideig, az igényeknek megfelelően. A szomszédban dúló háborúval kapcsolatban a diákok konkrét kérdéseket tesznek fel a pedagógusok számára.
Nem baj, ha a gyerek látja a felnőtteken, hogy félnek attól, hogy a háborúnak hatása lesz Romániára, vagy akár a családi jólétre is, mindezen túl viszont látnia kell azt, hogy most biztonságban van, a háborús helyzetet pedig lehet kezelni — mutatott rá az iskolapszichológus.
Sohasem hazudnak annyit, mint választás előtt, háború alatt és vadászat után — idézte Otto von Bismarckot Stefan Ressler szatmárnémeti ügyvéd, rámutatva arra, hogy ez most is épp így van. Elmondta, több mint két éve, hogy a világon nincs stabilitás, s bár úgy tűnik, hogy lecsengett a járvány, most a háború kitörése tartja feszültségben az embereket. Emlékeztetett arra, hogy a tizenkét táblás törvények azért voltak kidolgozva, hogy emberek életét próbálja jogi keretek közé rendezni és legyenek jogi normák a viselkedésünk szabályozására. A probléma viszont az, hogy jelenleg nem létezik a stabilitás.
Olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudjuk mi a valóság és mi az álhír, emiatt nem tudjuk, mit mondjunk a gyermekeinknek.
Minden gyerek más információhoz jut otthon, az iskolában, emiatt zavarba jön. Ennek a káosznak mindenki meg fogja szenvedni a következményeit. Nagy problémák adódnak az iparban, hiszen nyersanyaghiányra lehet számítani, ami válságot fog okozni, mint ahogy aggasztó az is, hogy háborús helyzetben nagyon sok helyzetre jogi megoldás sincs — ismerte el az ügyvéd.
Dr. Tallian Cristian pszichiáter véleménye szerint a háború még nem hatolt olyan mélyre a gyerekek pszichéjébe, hogy emiatt pszichiáterhez kelljen fordulniuk. Az idősebb korosztálynál viszont más a helyzet, ugyanis akik átélték a második világháborút, a kommunizmust, akiknek van már tapasztalatuk a fegyveres konfliktusokról vagy a megszorításokról teli helyzetekről, érzelmileg is jobban tudnak azonosulni a jelenlegi történésekkel, s talán jobban félnek attól, hogy mi következhet. Elmondta, szülőként is azt látja, hogy a serdülők még nem fogják fel igazán a jelenlegi helyzet lehetséges következményeit, ugyanúgy szervezik a bulikat és a kiruccanásokat, örülnek annak, hogy megszűntek a járványügyi megszorítások, megpróbálják élni a maguk életét. A kisgyerekeken viszont tükröződik a felnőttek hangulata, mivel csekély tapasztalatuk van az élet dolgaival szemben, a bizonytalanság érzés szorongást szül, a szorongás pedig hosszan fennmaradhat, ha otthon és az iskolában ezt nem beszélik meg a gyerekek szintjén. A szakember vallja, kell beszélni erről a témáról, de túlzottan nem szabad belemenni, mert a gyerek fantáziája nagyon ki tudja színezni ezeket a dolgokat. Ha túl sokat beszélünk róla és túl mélyen belemegyünk ebbe a témába, akkor lehet, hogy több rosszat teszünk.
A családnak egy jó értemben vett buroknak kell lennie, meg kell védenie a gyerek pszichéjét, mentális egészségét.
A nagyobb gyerekekkel, akiknek már nyílik az értelmük, lehet komolyabban beszélni a háborúról, a félelmekről és az érzésekről, amiket kivált, ugyanakkor a következményekről is, persze csak akkor, ha ezt a felnőttek tudják kezelni. Amennyiben a fiatalok körében ez a kérdés rosszul van kezelve, annak is meglesznek a negatív következményei. A serdülőkorúak érzelmileg nagyjából leváltak a családról, a szülőkről, ők ezt a hangulatot nem feltétlenül veszik át, hanem a maguk szubkultúrájában élnek, ami ebben az esetben jó, és az sem feltétlenül rossz ha Netflixeznek, mert lehet, hogy azzal egyfajta menekülő világot alakítanak ki, ami egy védekezési mechanizmus is lehet, egy pozitív megküzdési stratégia.
Egy másik nagyon fontos kérdés a segítés, hogy átérezzük, mennyire fontos megismerni a másik fájdalmát és az áldatlan helyzetét. Ezt ki kellene használni arra, hogy egy kicsit fejlesszük az áldozathozatalnak a kultúráját, ami kezd elveszni a mi társadalmunkban. Most van alkalmunk arra, hogy segítsünk másokon, ez adhat egy olyan pozitív töltést is, ami ki tudná egy kicsit egyenlíteni a helyzet negatívumát — véli a pszichiáter.