A főtér arcai (II)

| szeptember 18, 2024 |

A megújult főtér történeti értékeiről szóló előző részben a piactér jelleget őrző hagyományos vonásokról volt szó. Ebben a részben a tér modernizációját, az arculat urbanizációját, pontosabban a városi park kialakulását követhetjük végig, mintegy mutatójaként is Szatmárnémeti fejlődési folyamatának.

Az arculaton túl a főtér elnevezése is mutatja funkcióinak átalakulását: a történelmi fordulatokhoz igazodva, az idők során a főtér nevében is sok változtatást élt meg. A kezdetektől a 19. század végéig Nagypiacként ismerték, de 1883-ban felvette a Deák Ferenc tér nevet.

1918 után Victoriei (Győzelem) térre változtatták, majd 1937-ben két részre osztották, az egyik fele I. C. Brătianu tér lett, a másik felét II. Károly királyról nevezték el. 1940 és 1944 között Horthy Miklós térnek hívták, 1945 után Sztálin tér lett, végül a Libertăţii (Szabadság) tér nevet vette fel.

A legkorábbi név még spontán névadás révén, egyszerűen a piactér funkciót rögzíti. A 19. század végén felgyorsuló urbanizáció és az ehhez társuló modern városkép iránti igény hozza magával, hogy a főteret és a fontosabb utcákat a történelmi emlékezet nagy alakjairól, vezető államférfiairól nevezzék el, és az új név mellett a méltó utcakép, a kövezés, csatornázás, parkosítás és fásítás igénye is napirendre került. A város legfontosabb tere elnevezésének változtatása tükrözte az impériumváltással berendezkedő új hatalom győzelmét (Victoriei), majd az országegyesítő frissen elhunyt miniszterelnök iránti tiszteletet. A mai olvasónak viszont szokatlan lehet, hogy még élő államférfiakról is elneveztek köztereket, így a főteret is, de ezek a nevek a történeti események változásai miatt meglehetősen gyakran cserélődtek és rövid ideig maradtak használatban. Így járt II. Károly király, de Horthy Miklós kormányzó és Sztálin is, mindannyian egyen egy történeti korszak emblémái is. A végül megmaradó elnevezés – Libertăţii (Szabadság) tér – sem mentes az ideológiai fogantatástól, ahogy e korban divatos más nevek sem (Függetlenség/Independenței), Munka/Muncii, Fejlődés/Progresului stb.), viszont az eltelt évtizedek során az ideológia máza elkopott, semlegesítődött, így nem merült fel változtatásának igénye sem.

A név mellett a főtér fontosságát hangsúlyozták az itt felállított szobrok és emlékművek is. Legkorábban, 1864-ben Kölcsey Ferenc mellszobrát állították fel az egykori városháza, a Pannónia (Dacia) szálló helyén álló tornyos ház elé. Az oszlop formájú alapra helyezett szobrot kovácsoltvas kerítés választotta el a piactértől. A szobrot később a Láncos-templom elé költöztették. A két világháború között Vasile Lucaciu, a románok nemzeti jogaiért küzdő görögkatolikus lelkész szobrát állították fel, az akkora már kialakított park közepén.

A szobor Corneliu Medrea alkotása és 1936-ban avatták fel. Ugyanekkor állították az 1901-ben épített városháza elé (a székesegyház mellett áll, az 1970-es években elbontották) a román katona emlékművét is.

1940-ben mindkét szobrot elmenekítették, utána néhány évig nem volt a főtéren szobor. Ez az állapot viszont nem tartott sokáig, a második világháború után egy szovjet „felszabadítási” emlékművét állították fel a főtéri parkban: egy obeliszk, tetején ötágú csillaggal.

Vasile Lucaciu szobra 1940 után Lugosra, Gyulafehérvárra, majd Bukarestbe került, míg 1968-ban visszahozták Szatmárnémetibe, és a Vasile Lucaciu téri parkban állították fel (a Megyei Múzeum előtti téren). 1990-ben a szovjet emlékművet elbontották és Vasile Lucaciu szobra visszakerült eredeti helyére, a főtéri park központjába.

A neveket egycsapásra meg lehetett változtatni, viszont az utcakép átalakítása csak apránként, részletekben ment. A tér rendezésének egyik kezdeményezője és fő előmozdítója Kis Gedeon volt, a munkálatok el is kezdődtek az 1880-as években, és kisebb részletekben folytatódtak. Az eredményt lassította, hogy a parkosítás mellett a tér lekövezését és még előbb a csatornázást is meg kellett oldani. A tér négy oldalán, a szekerek és járművek által használt útvonalakat lekövezték, egyes részeket sárga keramitkövekkel burkolták, később, a 20. század elején aszfaltozták. A Szatmárhegy–Erdőd keskeny nyomtávú vasút (előbb elektromos-, majd gőzmeghajtással) csaknem teljesen megkerülte a főteret: az Eötvös (A. I. Cuza) utcán jött be, a Batthyány (C. Coposu) és Kazinczy (Ștefan cel Mare) utcák sarkain fordulva, a Pannónia szálló előtt elhaladva a Hám János (Horea) utcán ment tovább. A lekövezett utakat szegélyezték a frissen ültetett fasorok, és a gyalogosok számára kövezett járdákat – úgynevezett sétányokat – is kialakítottak, ezekből alakultak ki a korzók. Az 1910-ben megjelent Borovszky féle városmonográfia így jellemzi a főtér képét: „A gyönyörű téren, mely a parkozó rendezést várja, fiatal fasorok és hat méter széles aszfaltjárók futnak körül”. A tér közepe viszont üres és rendezetlen maradt egészen az 1920-as évekig, ekkor alakították ki a központi park sétányait, virágágyásokat és egy széles víztükrű szökőkutat is (ez a kút, felújított formában ma is megvan a V. Lucaciu szobor és a Pannónia szálló között). A park tervezését a francia kertépítészet hagyománya ihlette, innen a barokkos ízű, szimmetrikus elrendezés, a tengelyek menti és körbejárható sétányok kombinációja. A fő tengelyt a meglehetős szélesség hangsúlyozta és perspektívát nyitott a Pannónia szálló fő homlokzatára.

Idővel a megnőtt növényzet, a felállított szobor (szobrok), az újabb szökőkút és virágültetvények megtörték a tengely folytonosságát, az oldalsó terek lassan önálló szigeteket képeztek. A második világháború után kiemelt figyelmet kapott a központi park, a sétányokat aszfaltozták, új virágágyásokat alakítottak ki, az egész teret az 1980-as évekig gondosan karban tartották.

 

A tér a városlakók kedvelt sétálóhelye volt, egyben fontos közlekedési csomópont is, ami azt is jelentette, hogy a szaporodó gépkocsiállomány egyre nagyobb részt vett a tér területéből. A még idillinek mondható állapotokat 1960-ból Tóth Gyula festőművész örökítette meg, valamint egy 1970-es évek elején készült képeslap. Az 1990-es években, a szűkülő források miatt, a park lassan elhanyagolódott, elvadult, bár többször történt kisebb rendezés, javítás. 2020-ra a csaknem 100 éves park megérett egy alapos felújításra.

1990 után a tér újabb és újabb szobroknak adott helyet. Az 1901-ben épített városházát az 1970-es években elbontották, a helyén kialakított kis park közepére Iuliu Maniu mellszobrát helyezték. Az Eötvös (A. I. Cuza) utca sarkára a liberális országegyesítő miniszternek, I. C. Brătianunak avattak ugyancsak egy mellszobrot. A székesegyház előtt előbb Hám János püspök mellszobrát, majd egész alakos szobrát állították fel. A Széchenyi (1 Decembrie 1918) utcai kereszteződésbe visszaállították az I. világháborús román katona emlékművét, közelében egy kereszt az 1940-es menekülteknek állít emléket. A tér észak-nyugati, az Aurora szálló felé eső sarkába 2018-ban Széchenyi István egész alakos szobra került. Mindezek a tér részeivé váltak, a felújítás során helyüket, szerepüket megőrizve kellett a megváltozott igényeknek és lehetőségeknek megfelelni.

Azt hiszem, az olvasó ennyiből is meggyőződött, hogy a várostörténet alakulása folytán Szatmárnémeti főtere egyszerre több szerepet is betölt: reprezentatív központi köztér, közlekedési csomópont és egyben városi park. Mindezeket a szerepeket megújult formájában is ellátja, minden bizonnyal a városlakók megelégedésére.

 

Dr. Szőcs Péter Levente (Szatmár Megyei Múzeum)

 

Megjelent a Tessék, kérem! Szatmárnémeti augusztusi számában