A Beszélgetések testről és lélekről sorozatának legutóbbi témája a fogyasztás pszichológiája volt. A szatmárnémeti Mézesházban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a témában jártas szakemberek és meghívottak mondták el véleményüket. A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Szilágyi Andrea gyermekgyógyász szakorvos, Bálint Katalin pszichológus, meseterapeuta, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Orbán Zsolt színművész, a Harag György Társulat tagja, Tóth Klára pszichológus, dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, Papp Evelin dietetikus és Besenyődi Judit, a BBTE bölcsészkarának hallgatója. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Frigy Szabolcs vitaindítójában elmondta, hogy minden élőlény a növekedésre van ítélve, ebből következően a fogyasztás egyfajta kényszer is. A fogyasztásnak nagyon sok dinamikája van, ez egy biológiai, pszichológiai, lelki és társadalmi kérdés is. Túl azon, hogy a táplálkozás is beletartozik, a sok közösségi média és a sok információ hirtelen fogyasztása megnöveli a fogyasztás mennyiségét. Mindezek mellett a fogyasztás lelki táplálék is.

Mi az, ami kell a növekedéshez? — vetődött fel a kérdés. Minél alacsonyabb rendű egy élőlény, annál alapvetőbb dolgokra van szüksége, minél összetettebb, annál összetettebbek a szükségletei. A Maslow-piramis számos eleme a magasabb rendű emlősökre jellemző. A drótanya-szőranya kísérlete a kötődés Maslow-kísérlete — hangsúlyozta Frigy Szabolcs. Ezt azóta tudjuk, hogy az életben maradás túlmutat a fiziológiai életben tartáson. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a serdülőkor elején jelentkező anorexia, majd az egyetemista korban gyakori bulimia családi-társadalmi kérdéseket tükröz, hangsúlyozva, hogy a szépségideálok és teljesítmenyelvűseg miatt az anorexia és a bulimia is társadalmi kérdésnek tekinthető.

Ennek az evési problémának a fő jellemzője, hogy a beteg drasztikus mértékű fogyásra törekszik. Orvosi esetnek tekinthető az, aki legalább 15%-kal könnyebb, mint a legkisebb normális súlya. Az önéheztetéshez gyakran társul kényszeres tornázás is. Mindezek hátterében az áll, hogy az anorexiás személy testképe torzult, túl kövérnek látja magát. A betegség azért is figyelemre méltó, mert a kialakulása után a halálozási arány eléri a 8–9%-ot.

Az előadó hangsúlyozta, hogy már megjelent a férfianorexia is: a középiskolás fiúk nem egészségkultuszt kultiválnak, hanem szépségkultuszt építenek. Míg ez régen WWW (west white women) betegség volt, ma már egyáltalán nem így van.

Nagyon sokszor a táplálkozás hozzátartozik a család dinamikájához: mikor eszik a gyerek, mit eszik stb., ez nagyon sokat elárul a kötődéséről is. A táplálkozás túlmutat a gyerek életben tartásán. Hogy ez mennyire nem csak egy emberi sajátosság, azt alátámasztja az is, hogy a magasabb rendű emlősök is ott hagyják a táplálékot csak azért, hogy az anyán csüggjenek (lásd. a drótanya-szőranya kísérlet).

A fogyasztásnak túl az egészségügyi hatásán van egy lelki, világszemléleti hatása is, mutatott rá Frigy, és azt ajánlotta, hogy próbáljuk ki a következő két dolgot: a digitális detoxifikálást (bizonyos időközönként hagyjuk a telefont otthon, menjünk sétálni nélküle), vagy mondjunk le bizonyos időre a konzumfogyasztásról (Ne vásárolj semmit egy hónapig!), majd figyeljük meg, mi változik meg bennünk!

Az előadó emlékeztetett arra, hogy az emberek többsége a fogyasztásban éli meg a boldogságélményét. Nagyon sok embernek, amikor megkérdezzük, hogy mi volt élete legboldogabb pillanata, valamilyen fogyasztáshoz kapcsolódó élménye van. Fogyasztói társadalomban élünk, amiben a fogyasztás messze túlmutat azon, hogy megveszem, amire szükségem van az életben maradáshoz. A fogyasztás önmagában örömforrássá válik.

Amennyiben a fogyasztást mint táplálkozást, azaz az evés lélektanát vizsgáljuk, már az újszülöttnél és a kisgyereknél is kiderül, hogy a táplálkozás, a szoptatás többről szól, mint csupán az evésről: kifejeződik benne a kapcsolat is. A hagyományos társadalomban az idő nagy részét az tette ki, hogy az ételt biztosítsák, nem is beszélnek a kutatók mai értelemben vett szabadidőről, mert a munka és a vallás rendszerezte az egyének idejét. Amikor felszabadulunk a munka szorító nyomása alól, és napi 8 órára korlátozódik a munkaidő, akkor megjelenik a szabadidő, amit aztán nem önmegvalósítással, nem kreatív olvasással töltünk, hanem vásárlással.

A tizenkilencedik században mindenki arra gondolt, hogy amikor több lesz az emberek szabadideje, kreatívabbakká válnak, értékteremtéssel tudnak foglalkozni, összejárnak a családok… Most azt látjuk, hogy amikor a civil menedzsmentben sok idő marad arra, hogy leüljünk és szemtől szemben beszélgessünk, minőségi időt töltsünk a családtagjainkkal, akkor sem ez történik, hanem vásárolunk, külső dolgokat nézünk.

Több oka van annak, hogy ez miért így alakult ki. A kortárs történeti irodalomban a fogyasztás mögött keresendő motivációkat vizsgáló elméletek négy axiómára támaszkodnak. Az első azt mondja, hogy a fogyasztói vágyak olyan, az emberi nemre jellemző szükségletekből táplálkoznak, amelyek minden társadalomban egyaránt fellelhetők. Mindenhol voltak olyan társadalmak, ahol fogyasztottak (az ókori görögöknél és a rómaiaknál is volt egy réteg, melynek tagjai annyit fogyasztottak, hogy az különálló jelenség lett). A második axióma Veblen társadalomfilozófiai tételeit tükrözve a másokkal való versengésben látja az emberi vágyak forrását. A fogyasztásban megéljük az egymással való versengést. Ha a szomszédnak van valamije, akkor nekem is többet kell dolgozni, hogy nekem is olyan legyen. Ez a folyamatos versengés a fogyasztói társadalomban megteremt egy végeláthatatlan láncolatot, mert az a fantasztikus a fogyasztói társadalomban, hogy a leggazdagabbnak is tud valamit mondani, amire vágyjon. A harmadik axióma az uralkodó normák, értékrend, étosz által megformált emberi motivációkat hirdeti, ennek klasszikus formája a weberi elmélet. Eszerint azért fogyasztunk, mert a fogyasztással tudjuk életben tartani a motivációinkat. Ha megkérdezünk egy tanárt, hogy miért kel fel reggel, az lenne a helyes válasz: azért, mert tanítani akarom a gyerekeket. Vannak, akik azért kelnek fel, hogy tegyenek még valamit. A modern társadalomban a pénzhez kapcsolódó motiváció a fogyasztással összekapcsolva nagyon mozgatja az embereket. A negyedik szerint pedig tudatos kínálatnövelő erők alakítják a fogyasztási vágyakat. A közgazdaságtan egy növekedési kényszerben van, ugyanis ha nem vásárolunk dolgokat, akkor nem teremtünk munkahelyeket. Amióta átálltunk az iparosodásra, ez a gazdasági modell működik. Ma a közgazdaságban az a legnagyobb kihívás, hogy egy olyan gazdasági modellt teremtsünk, ami nem fogyasztásközpontú. Egy olyan pályára állították a társadalmat, hogy a gazdaság a fogyasztásra épül, s innentől kezdve egyfajta kényszerpályán mozgunk.

Ma már a filozófiatörténetben is azt mondják, hogy eszméket is fogyasztunk — folytatta Frigy Szabolcs. Ahogyan a bevásárlóközpontok megteltek az egyes termékek alternatíváival, úgy telt meg a szellemi életünk is fogyasztható eszmékkel. Míg egy évszázaddal ezelőtt mondjuk a vallás volt az egyetlen fogyasztható alternatíva, addig most számos konkuráló eszmeiség van. Az identitás egyre bonyolultabb és összetettebb lett, mert túl az elérhető eszméken IKEA-szerűen össze is tudjuk rakni magunkat elemekből. Nem kell egyetlenegy eszmét a maga teljességében elfogadnunk. Amikor megvásárolunk valamit, a mögötte lévő eszmeiséget is megvásároljuk. Nagyon sokan a megvásárolt márkás termékek mögött látnak egy filozófiát, egy életérzést, amit nem tudnak megállítani. Ugyanez történt az eszmék viszonylatában, például azzal, hogy régebben, amikor bementünk az üzletbe, volt a vaj, a tej, most vannak a vajak és a tejek, s ezek közül választani kell. Ugyanez van az eszméknél is. Régen volt a vallásosság mint globális narratíva, most ott vannak a polcon az eszmék, s ezeket össze lehet válogatni és keverni. Van, aki úgy katolikus, hogy hisz a reinkarnációban is. Erre nagyon sok kutatás van. Ha beülünk vasárnap a templomba, mindenki ugyanazon a szertartáson vesz részt, de hogy ki miben hisz, nem lehet tudni. Mindenki más dolgokat válogat össze az ő hitrendszerében, csipegetve, nassolva fogyasztjuk akár az eszméket is. Nagyon sokat beszélünk az egészséges táplálkozásról, a környezetvédelemről, a fenntartható fejlődésről, de keveset beszélünk arról, hogy tulajdonképpen a szellemi környezetünk is nagyon szemetes. Van szellemi környezetvédelem is — emelte ki Frigy Szabolcs. A Covid-időszak alatt megtapasztaltuk, hogy amikor nagyon bezárkózunk, mennyire tele lehet szemetelni a szellemi életünket. Ma már egy kihívás, hogy a gyereket, a családot mennyire tiszta szellemi környezetben tartjuk. Látjuk, hogy az emberek nagy részét a legalapvetőbb szellemi sulykolással mindenféle dologgal meg lehet győzni. Vannak, akik rendszeresen osztanak meg a közösségi oldalakon bölcs idézeteket. Teljesen más a lelki vetülete annak, hogy valaki görgeti az idővonalat, és nagyon kevés szöveget olvas, és teljesen más a lélektana annak, amikor leülünk és olvasunk valamit. Már a kétsoros szövegek is soknak tűnnek sok fiatalnak, de ennél is rosszabb az, hogy a folyamatosan változó képeket sem reagálják le. Rengeteg impulzus éri őket, de nincs idő azokat megemészteni. A nagyon erős vizuális dömpingnek is, amivel az ember nem tud mit kezdeni, lelki hatása van.

A fogyasztásnak a koncepciója is megért a változásra — emelte ki Frigy Szabolcs. Tudnánk tartós dolgokat csinálni, de tartalmilag ezt nem tudjuk átkalibrálni, s emiatt üresek maradunk. Amikor megszületett a fogyasztói társadalom, evidenssé vált, hogy a fogyasztás révén teremtünk munkahelyeket, és tulajdonképpen így tartjuk fenn a gazdaság működését. Azért, hogy növeljék a vásárlást, csökkentik a termékek tartósságát.

A fogyasztói modell meg tudja oldani, hogy soha ne legyen elég. A gazdaság minden szintjén tudunk valamit kínálni, amire vágyhatnak az emberek. Még a leggazdagabbak is vágynak valamire. A fogyasztás-túlfogyasztás csapdájában vagyunk. Gondoljunk bele, hogy a jelenlegi ismereteink szerint ez a fogyasztói modell okozza a jelenlegi legnagyobb globális problémát, a klímaváltozást.

„Azért élünk, hogy fogyasszunk, vagy azért fogyasztunk, hogy éljünk?” — idézte Popper Pétert Frigy Szabolcs, és arra mutatott rá, hogy ez nagyon sokszor összekeveredik az emberek fejében, ami egy diffúz életállapotot eredményez. A fogyasztói társadalom nemcsak a bevásárlóközpontokban van jelen, hanem a vágyainkban, az életcélokban, az önkifejezésekben is, mutatott rá az előadó.

Király Lajos reagálva Frigy Szabolcs felvezető gondolataira elmondta, hogy az a la carte menüjében a transz kifejezések és fogalmai is bővültek, és az ismertek mellett új kínálatai is helyet kapnak. A transzneműség mellett ugyanis szerepel a Biblia világából is jól ismert transzsors, melynek lényege, hogy más identitását, önazonosságát szeretné valaki a magáénak tudni. Ilyen például Jákób, aki az elsőszülöttségi jog megkaparintásának érdekében lop, csal és hazudik, hogy ikertestvére, Ézsau helyébe léphessen. De még ennél is érdekesebb a transzkorúság fogalma. Ezzel kapcsolatosan Hollandiában lezajlott egy próbaper, ahol egy férfi azt nyilatkozta, hogy húsz évvel fiatalabb, mint a dokumentumai bizonyítják. Miután kikacagták, arra hivatkozott, hogy amennyiben mások nemet változtathatnak érzéseik és vágyaik alapján, úgy neki is jogában van az emóciói alapján kérni a „fiatalítását.” A bíróság helyt adott a kérésének, azonban olyan jogi és etikai kérdések is felmerültek, mint például az, hogy az elmúlt húsz esztendő történései (házasság, tudományos fokozat megszerzése stb.) „kitörlendők-e” a férfi életéből.
Király a fogyasztással kapcsolatosan a Szentírás első lapjain olvasható édenkerti eseményekre hivatkozott: „Az első emberpár a tiltás ellenére a jó és gonosz tudásának fájáról evett, azaz fogyasztott. Ehhez szükség volt arra, hogy a Sátán ígérettel motiválja a fogyasztókat: „olyanok lesztek, mint Isten” — mondta. Napjainkban szintén fontos az ígéret, a csali és a motiváció, amivel minél több fogyasztásra, vásárlásra, a birtoklásélmény hajszolására késztetik az embert. A United légitársaság már 1972-ben elindította az első hűségprogramot, és később a többi légitársaság is bevezette a kínálatába. A lényege az volt, hogy az ügyfelek a repülőutakkal és reptéri vásárlásokkal pontokat szerezhettek, és ezáltal „kedvezményeket” és előnyöket kaptak. Mindezek mögött azonban a fogyasztás játékos generálása és ösztönzése húzódik meg. Számos példa közül az 1997-ben, Kaliforniában alapított Netflix kiválóan prezentálja, miként érhető el az, hogy szokássá váljon egy tevékenység. Előtte azonban tisztáznunk kell, hogy egy szokásnak — ahogyan azt Charles Duhigg A szokás hatalma című könyvében is leírja — három összetevője van: a jel, ami kiváltja a viselkedésformát, továbbá a rutin, azaz maga a szokás, és végül a kielégülést adó jutalom. A jel például az, hogy egy dohányos megérzi a cigarettafüstöt és elindul benne a késztetés, hogy rágyújtson. Majd jön a jutalom, az a fajta kielégülés, ami eljut az agyközpontba, és azt üzeni, hogy ezt a tevékenységet érdemes a következő alkalommal is megismételni. A pszichológusok és a pszichiáterek azt mondják, hogy ha valaki változni szeretne, és ki akar szabadulni egy fogyasztási függőségből, akkor a jelen és a jutalmon mint érzésvilágon nem nagyon tud változtatni, de magán a rutinon igen. Jó példa erre a World of Warcraft nevű internetes játék, amelyben nagyon fontos a közösség, hiszen a játékos össze van kapcsolva több országban élő társaival. A szakemberek azt mondják, hogy egyesek úgy győzték le függőségüket, hogy elkezdtek élénk társasági életet élni, vagy új munkát kerestek, amiknek köszönhetően tartalmas emberi kapcsolatokat építhettek ki. Ebben az esetben is tehát a rutin cserélődött ki, melynek helyébe a valós emberi kapcsolatok léptek.

Király Lajos kitért arra is, hogy mi a Netflix pszichológiája. 2012-ben a streamingszolgáltató bevezette a post-play nevű újítást. Addig ha megnéztük egy sorozat epizódját, a néző kellett elindítsa a következő részt. 2012-től már a Netflix lejátszója automatikusan betölti, majd néhány másodperc múlva elindítja a következő részt. A szolgáltató ugyanis rájött, hogy nem tudnak eleget fogyasztatni a vásárlókörrel, ha a néző kell megnyomja az újabb rész elindításához szükséges gombot. Ha elindul a következő rész, a legtöbben nem állítják meg, tovább nézik a sorozatot. Hogyan van felépítve egy filmsorozat struktúrája? Az epizódok hosszúsága általában negyvenkét perc, melynek utolsó percei egy lezáratlan helyzet előkészítéséről és bevezetéséről szólnak: lelőnek valakit, de nem derül ki, hogy túlélte-e; az eddig ismeretlen bűnöző leveszi a maszkot, de nem mutatja meg az arcát a kamera stb. Mivel egy függő helyzet lezáratlan maradt, ezért a néző késztetést érez arra, hogy megtekintse a következő részt, hogy feloldódjon a lezáratlan helyzet keltette feszültség. A lezáratlan helyzet lezárása a következő rész első perceiben történik meg, és ez így megy tovább minden részben, amely tökéletes csali a néző számára. Hogy lehet ebből a mókuskerékből kilépni? Két megoldás van: az egyik az, hogy megnézünk kb. 38 percet, majd megállítjuk a lejátszót, mielőtt bekövetkezne a lezáratlan helyzet. A másik megoldás pedig az, hogy megnézzük az első részt és a következő epizód elejét, kb. 5 percet, azaz a függőben maradt helyzet feloldásáig. A Netflix tehát semmi mást nem tesz, mint a pszichológiai kísérletek eredményeit felhasználva igyekszik minél többet fogyasztatni velünk, magyarázta Király Lajos, megemlítve, hogy Bluma Zeigarnik litván-szovjet pszichológus már az 1900-as évek első évtizedeiben végzett kísérleteivel bebizonyította, hogy a be nem fejezett élmények sokkal jobban foglalkoztatják az agyat, mint a befejezettek.

Király Lajos két példázatot idézett Lukács evangéliumából: az egyik a bolond gazdag, a másik pedig a gazdag és Lázár. Az előbbi többek között az értelmetlen gyűjtésre és fogyasztásra, az utóbbi pedig az ember magatartásának a megváltoztatására hívja fel a figyelmet.
Bálint Katalin a fogyasztói társadalmat a meséken keresztül próbálta megközelíteni. Ha a mesék tükrében keressük a választ, akkor a mai fogyasztói társadalomnak csak az ellenpéldáját lehet ott megtalálni. Ha a mesékben valaki a fogyasztói társadalom mintája szerint működik, annak előbb vagy utóbb borzasztó következményei lehetnek. Ennek a társadalmi formának a kulcsszavai az akarom, kell nekem, megszerzem, jár nekem. Andrásfalvi Bertalan mondta ki azt, hogy a fogyasztói társadalom egy egós királyság, az örökké kielégíthetetlen vágyaknak a társadalma. A mesékben is megtaláljuk pontosan azt, hogy ha valaki úgy akar királlyá válni, hogy minden eszközt céltudatosan kihasznál, hogy elnyerje a királyságot, akkor az ő számára egy könnyen megszerezhető és könnyen elveszíthető útra kerül. A szegény legény megy a maga útján, végzi a dolgát, kiállja a hét próbát, és úgy kapja meg a királyságot, hogy arra beérik nemcsak az idő, hanem ő maga is. A királyságra ugyanis meg kell érni lelkileg és minden más szempontból is. A mai fogyasztói társadalom egyik keretrendszere az idő, mindent nagyon gyorsan akarunk, mindenáron elérni, egós elven, semmiképpen nem a szívnek az útján. A másik keretrendszer pedig az, hogy mindennek megvan az ára. Ha egós úton, önérdekből, csak a saját érdekeinket nézve akarunk megszerezni valamit (pozíciót, elismerést, vagyont), akkor azért nagy árat kell fizetnünk. Sajnos a mai világban sokan járnak ezen az úton, erre könnyen rájöhetünk, ha egy kicsit belenézünk a mesék bölcs, szimbólumokba burkolt valóságába, és elemezzük azt, amit látunk. Vegyük csak egyszerűen példának a Mirkó királyfi történetét! Mirkó királyfi a táltos paripáján halad, és elérkezik egy hármas úthoz, ahol el kell döntenie, merre halad tovább. A mesékben még a döntéshelyzetek is sokkal egyszerűbbek, mert az útjelző táblákon pontosan fel van tüntetve, mi történik a hőssel, ha az adott irányba megy majd tovább. A jobbra vezető úton az van kiírva, hogy ha abba az irányba tér a mesehős, akkor a lova éhen fog halni, ő viszont tovább fog élni. Ha a másik irányba tér, ő fog meghalni, a lova pedig életben fog maradni. Ha megy tovább egyenesen, akkor találkoznak majd a szárnyas farkassal, aki száz darabra fogja széttépni mindkettejüket. A mesehős számára így minden információ precízen megvan, már csak választania kell, merre is menjen tovább. Ha elemezzük a szimbólumokat, megtudjuk: a táltos paripa nem más, mint az ember lelke, az a segítő, akivel összehangolódva meg tudja valósítani az életének az igazi célját, amiért a földre született. Ha abba az irányba tér, ahol úgy akarja megvalósítani a célját, az élete értelmét, hogy közben képes azért föláldozni a lovát, akkor ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy eladja a lelkét. Mondhatjuk azt is, hogy megbetegíti a lelkét. A mai világ emberei pedig sokszor hagyják maguk mögött a lelküket. Ha megnézzük a mai társadalmat, nem igazán jellemző, hogy tűzön-vízen át haladunk a lelkünkkel. Nagyon sok olyan ember van, aki feláldozza a lelki egészségét azért, hogy elérje a célját, akkor is, ha az lelki betegséget okoz számára. Pl. tudja, hogy a munkahelye miatt szenved, stresszes, elkeseredik, kiégett, de nem adja fel, mert jól keres stb. Mindez pedig vagy a lélek megbetegedését okozza, vagy a másik irányba visz, ahol nem a paripa, hanem a hős veszti életét. Hogyan? Úgy, hogy olyan árat fizet az útért, amely tönkreteszi, megbetegíti a testét. És mennyire jól mutatja ez a mese, hogy ebben a mostani világban egyre kevesebb ember hisz már abban, hogy a saját lelkével együtt, összhangban mindent legyőzhet, még a szárnyas farkast is. 

A fogyasztással kapcsolatban Bálint Katalin elmondta, hogy a mai világban a hiedelemrendszerünkhöz tartozik. A gond ott van, hogy ezeket a meggyőződéseket sajnos nagyon gyakran a profit és a marketing ügyes fogásainak úgymond szubliminális forrásaiból merítjük. Ehhez pedig nagyon sok lehetőségünk van, mert a reklámok, a fogyasztást ösztönző szövegek gyakran a saját, és nem az emberek érdekeit képviselik. Ezért nem véletlen, hogy a fogyasztás mércéi lesznek számunkra a mérvadók. Az ép testben ép lélek fogalmától egyre jobban eltávolodik az ember, hiszen a mindennapi étkezéseink elengedhetetlen adalékanyagai nem könnyítik meg számunkra a létezést. El kell tehát ismerni, hogy az emberre igen jól hatnak a programszövegek, a reklámokban levő mondatok, a vásárlást egyre jobban stimuláló szimbólumok. Viszont azt is el lehet mondani, hogy ha negatív irányba ez ilyen szépen hat, akkor már csak egyszerűen irányt kellene az embernek váltania. A jó hír az, hogy a mesékben lévő képek, mint tudattalan kódok, pontosan ilyen erővel hatnak ránk, és a fogyasztói társadalommal ellentétben mutatják az egy és egylényegű világ harmonikus egyensúlyát, annak a bölcsességét és lépéseit. Ebből a tudásból merítve visszatalálhatna az ember az önmagával való egyensúlyba.

Bálint Katalin elmondta, hogy a számunkra már sokat említett tanítója, Kovács Imre Barna, aki annak szentelte az életét, hogy az ősi tudás magvait a világ különböző részeiről összegyűjtse, nemcsak a mesékkel és azok szimbólumaival foglalkozott, hanem az ételekkel is. Egyik könyvében, melynek címe Összeillő és össze nem illő ételek, a magyar konyha gyökerei, leírja, hogy a mi őseink nagyon is tisztában voltak azzal, hogy az ételek nemcsak táplálékként, hanem orvosságként is szolgálják a szervezetünket. Az őseink azt is tudták, hogy az emberek emésztés szempontjából három kategóriába sorolhatók, és ennek függvényében tudniuk kell, milyen ételeket lehet fogyasztaniuk. Mindezt pedig nemcsak tudták, hanem élték és szigorúan be is tartották. Tudták, hogy van nap típusú ember, hold és szél típusú ember. A nap típusú ember mindig nyüzsög, aktív, tűzenergiával működik, mindig van egy ötlete, sohasem bír éhezni. A hold típusú embernek nagy türelme van, lassabban emészt, ezért erre nagyon is oda kell figyelnie. A szél típusú ember pedig folyton úton van, bármit megehet, és sohasem hízik el. A hunok idején nagyon sok ételt szolgáltak fel egy lakomán, és mindenki tudta, hogy ő milyen típusú ember, milyen az emésztése, s ezt figyelembe véve azokat az ételeket válogatta ki, melyek számára jók voltak. Nem úgy, mint ma, amikor az emberek mindent megvásárolnak, mert mindent meg akarnak kóstolni, és nem az egészségük, hanem a megbetegedésük alapjául szolgálnak a kiadós étkezések. Pedig a közös együttlétek, a csoportos összejövetelek alkalmával mindig is központi szerepet kapott az étel. Mintegy rituális szertartás volt és van is jelen az emberi közösségekben. Nagyon fontos lenne pontosan ezért a tisztaságát, az egészség megtartó szerepét nemcsak hangoztatni, hanem alkalmazni is. Az ember a műanyag világában kizuhan a természet megtartó erejéből, de ez még mindig csak rajta múlik, hogy mikor fordul vissza a gyökereihez, önmagához, a benne levő testi és lelki királysághoz, melynek pontos lépéseit őrzik számára a mesék.

A „fogyasztás” a fejben kezdődik, de a lélekben folytatódik — jelentette ki részletes és szakmailag alátámasztott hozzászólásában Tóth Klára. Ahogyan a bevezető részben Frigy Szabolcs is említette, a fogyasztás szoros összefüggésben van a táplálással, azzal, ahogyan és amivel tápláltak bennünket gyerekkorunkban, úgy lelkileg, szellemileg, mint fizikailag is. Maslow szükségletpiramisából kiindulva alapvetően a szükségletek generálják a fogyasztást. Azt, hogy valaki miként elégíti ki a szükségleteit, nagyon sok tényező befolyásolja: életkor, nem, társadalmi státusz, szokások, jövedelmi helyzet stb. Tóth Klára a média világában szerzett munkatapasztalatai alapján megemlítette, hogy nagyon sok szükségletünk külső hatásra is kialakulhat, például reklámok, különböző marketingstratégiák hatására. A vásárlás ugyanis egy döntési folyamat, szoros összefüggés van az elsődleges vizuális inger, a szükséglet és a motiváció között, hiszen fogyasztói szokásaink, választásaink által tulajdonképpen életérzéseket, életmódokat is kifejezünk. A reklámok szebb testet, boldogabb életet ígérnek, a fitneszgéppel tulajdonképpen a jobb életminőséget szeretnénk megvásárolni magunknak, ahogyan egy új arckrém például a szépségideál elérésének eszköze. A reklámok elhitetik velünk, hogy az ideáloknak való megfelelés boldogabb emberré tehet minket. Ebből adódóan nem véletlen, hogy a bevásárlóközpontokat is úgy alakítják ki, hogy tudatalattira ható trükkökkel minél több fogyasztásra késztessenek bennünket. Például mindenki megfigyelheti, hogy a bevásárlóközpontokban a padló íveit is úgy alakítják ki, hogy újabb és újabb boltok felé vezessék lépteinket, a kellemes légkör is minél több idő eltöltésére próbál bírni, nem véletlen, hogy a bevásárlóközpontokban nemigen látunk órákat.

Tóth Klára szerint jogosan merül fel a kérdés, hogy mi áll a fogyasztói döntéseink hátterében, pontosan mi alapján döntjük el, hogy mit választunk, vagy hogyan alakul ki márkahűség. Motiváció esetén például vajon milyen szükségleteit szeretné kielégíteni a vásárló? Netalán magasabb rendű motivációval rendelkezik, és szeretné, ha az általa gyakran választott márka valamilyen üzenetet közvetítene a külvilág felé? Vásárláskor nem szoktunk tudatosan arra gondolni, hogy a vásárlási folyamatunk valójában több szakaszból áll: a probléma felismeréséből — vagyis itt merülnek fel a szükségletek és az igények, illetve maga a vásárlás gondolata —, az információgyűjtésből — ekkor elkezdünk érdeklődni a megfogalmazott termék vagy szolgáltatás iránt —, a lehetőségek kiválasztásából és értékeléséből — lényeges, hogy a kiválasztott ajánlatoknál úgy érezzük, a termék vagy szolgáltatás igénybevétele esetén jól járunk —, a vásárlási döntésből — vagyis ha a döntés végeredménye pozitív, akkor vásárolunk —, végül pedig egy úgynevezett vásárlás utáni magatartásból — vagyis a vásárlás során fontos, hogy mi, vevők milyen élményekkel távozunk, elégedettek vagyunk-e.

„Az általános tapasztalat alapján azt mondhatom — világít rá a pszichológus —, hogy sokan azért is vásárolnak, hogy jobban érezzék magukat, a felhalmozott tárgyak feletti örömérzet azonban hamar elillan, és beindul a vásárlás ördögi köre. Ebből adódóan nem meglepő, hogy a fogyasztói társadalom folyamatosan költekezésre, pazarlásra biztat, olyannyira, hogy a vásárlás akár függőséggé is válhat. Sokan próbálják maguknak megvásárolni a boldogságot, azonban ezen személyek előbb vállnak függőkké, mint valóban boldoggá vagy elégedetté.”

Tóth Klára úgy gondolja, hogy az egyik legnehezebb kérdés ezzel a témával kapcsolatban, hogy mi is számít tulajdonképpen kóros vásárlásnak, fogyasztásnak. Napi szinten ugyanis egyre több embernek okoz gondot, hogy ellenálljon a fogyasztói társadalom vásárlási csábításainak, és nemet mondjon a szükségtelen fogyasztásra. A vásárlásfüggő embereknek sajátságos lélekrajzuk van.

A kutatók a vásárlásfüggőséget ugyan klinikai értelemben nem tekintik betegségnek, azonban mint viselkedési zavar egyre több embert érint napjainkban. Annak ugyanis, hogy valamit betegségnek nyilvánítsunk, nagyon szigorú követelményei vannak. A hátterében azonban hasonló kiváltó tényezők állnak, mint az alkohol- vagy drogfüggőség esetében. Ugyan a kényszeres vásárlás az ember szervezetére nincs káros hatással, de szociális életét mindenképp károsíthatja. Ezért fontos figyelni már a kezdeti intő jelekre: ki hányszor gondol a vásárlásra, mennyire tölti el izgalommal a vásárlás, mennyire tervezetten vagy tervezetlenül költ drága dolgokra. Vásárlásfüggőknek azok tekinthetők, akik valamilyen szorongást, stresszt, feszültséget vezetnek le a kórós vásárlással, vagy akiknek más már nem is nyújt boldogságot, csak az, ha megvehetik maguknak a hőn áhított tárgyat vagy szolgáltatást. Amikor függőségről hallunk, elsőre mindenkinek az alkohol-, drog- vagy a játékfüggőség jut eszébe, azonban a vásárlásfüggőségnek is hasonló a háttérmechanizmusa. Ez azt jelenti, hogy a kényszeres vásárlásnak hasonló neurobiológiai háttere van, mint a kémiai szerek okozta függőségnek. Ennek tükrében tehát a vásárlásfüggőség egy viselkedéses függőség, amelyek általában nem kapnak külön diagnózist, azonban függőségi jelleget mutatnak.

Fontos kihangsúlyozni — állítja Tóth Klára —, hogy többféle vásárlótípust különböztetünk meg: az érzelemfókuszú vásárlót, az impulzív vásárlót, a kontrollálatlan vásárlót, a kényszeres vásárlót, a függő, addiktív vásárlót és az imázsvásárlót. Speciális esetnek mondható, amikor a szorongásban vagy depresszióban szenvedő személyek felfokozott érzelmi állapotba kerülnek, ilyenkor jellemző a túlzásba vitt költekezés, amit aztán újra lehangolt állapot követ. A kényszeres vásárlókra jellemző, hogy a vásárlás gyorsan múló örömérzetet jelent számukra, amivel többnyire a negatív érzéseiket, mint a harag, a magány vagy éppen az alacsony önértékelést, a depresszív állapotot akarják kárpótolni. A szakember kihangsúlyozta, hogy önmagában nem gond, ha az önjutalmazás vezet bennünket vásárlásra, mivel szinte mindenki él ezzel az eszközzel. A túlzásba vitt vásárlás attól a ponttól kezd gondot jelenteni, amikor az illető jócskán feléli a rendelkezésére álló anyagi keretét, és így nem marad pénze az alapvető szükségletei kielégítésére, pl. a számlák kifizetésére. A túlzásba vitt vásárlás keretében érdemes szót ejteni az élelmiszer felhalmozásáról is, ugyanis az emberek rengeteg élelmiszert dobnak ki, mert feleslegesen túl sokat vásárolnak.

A pszichológus szerint téves azt gondolni, hogy a túlzott vásárlásra való hajlam felnőttkorban generálódik, ugyanis az impulzusvásárlásra való hajlamot már gyerekkorunkban megalapozzák azzal, amikor arra szoktatnak bennünket, hogy az új tárgyak, apró meglepetések örömöt okoznak számunkra. Az újdonság varázsa egy-egy tárgy esetében sokkal fontosabbá válik, mint az egyes tárgyak valódi értéke. Ezért a függő személyek életében fontos feltárni az esetleges genetikai meghatározottságot, feltárni, hogy az érintett életében milyen mértékben vannak jelen esetleges traumatikus élmények, illetve bizonytalan kötődési minta, amelyek a későbbiek során akár vásárlásfüggőségben is megnyilvánulhatnak. A vásárlással kapcsolatos magatartászavarok ugyanis nem felnőttkorban csúcsosodnak ki igazán, a vásárlásfüggőség már gyerekeknél is kimutatható, amiért a szülők a felelősek. Jó lenne, ha a szülők tudatosítanák magukban, hogy nem akkor szeretik igazán a gyereküket, ha minden „fogyasztói kívánságát” azonnal teljesítik, hanem bizonyos feltételeket szabnak számára, s ezek teljesülését fogják jutalmazni.

Mi lehet a kiút, a megoldás? — vetődött fel a kérdés. A pszichológus elmondta, hogy a rendelőjében még nem keresték fel páciensek kifejezetten csak vásárlásfüggőséggel kapcsolatban, de olyan esettel már találkozott, hogy az illető más függőségből próbált kilábalni, ezért a függősége egy részét például helyettesítette a vásárlással. A függőség mögöttes mozgatórugói ugyanis ugyanúgy működtek, csak egy másik, önmagunkra nézve kevésbé káros tevékenységben öltenek új alakot, mint például a vásárlás. Amennyiben valóban súlyos a helyzet, a vásárlási függőség esetében ugyanúgy érdemes szenvedélybetegekkel foglalkozó szakértőhöz fordulni.

Természetesen a vásárlásfüggőségnek is vannak jelei, amikre érdemes már a kezdetekben odafigyelni. Például fontos a közvetlen környeztünk visszacsatolása a viselkedésünkről. Ezért jó lenne tudatosabbá válni, elkerülni a kísértést, és másfajta stresszkezelő, szorongáscsökkentő stratégiákat kialakítani. Ugyanis a legtöbb függő rövid távú megoldásokkal igyekszik kezelni meglévő problémáit, a valódi megoldás helyett azonban elakad saját nehézségeiben.

Végezetül fontos kihangsúlyozni, hogy a függőség — így a vásárlásfüggőség is — mindig másodlagos tünet, amely egy alapproblémát leplez, ezért elsőként fontos az alapprobléma feltárása — hangsúlyozta Tóth Klára. Elhagyni egy függőséget kemény munkát igényel, a feladat azonban nem lehetetlen. A genetikai hajlamosító tényezők, a gyermekkor negatív élményei, traumái miatt nem a függőségben elakadt személyt terheli a felelősség — azonban hogy a későbbiekben mindezekkel mit kezd, az már az illető döntése. A jó hír az, hogy sosem késő szembenézni a gyermekkor nehézségeivel és traumáival, feloldani az elakadásokat, és megtanulni kezelni a szorongást, az indulatokat, a lelki ürességet pedig értékekkel feltölteni.

A pszichológus összegzésként elmondta, hogy nagyon fontos, hogy legyenek olyan emberek — mint ezen beszélgetés keretében is —, akik megtalálják a kiutat a fogyasztói társadalom információs nyomásából, és szembe mernek menni a fogyasztói trendekkel. Például úgy, hogy leteszik a telefont, beszélgetnek egymással, és visszatérnek olyan közösségi tevékenységekhez, amelyek csökkenteni tudják a mindennapokban felmerülő stresszt, szorongást, ezáltal pedig a boldogságérzést is másban találják majd meg, nem a túlzásba vitt vásárlásban. Ez természetesen csak egy tudatosan választható életmód, a vásárlás és a fogyasztás lélektana ugyanis ennél jóval összetettebb, de érdemes figyelni a jelekre, és a tudatos fogyasztásra, vásárlásra törekedni.

Besenyődi Judit úgy látja, hogy rengeteg inger ér minket, épp ezért többforrású fogyasztásról beszélhetünk, és ha már a sorozat és a film kategóriánál tartunk, fontos megemlíteni az értékeket is, melyeket közvetítenek, melyeket általuk fogyasztunk. Korunk sorozatai a látványvilágot, a tökéletességet és sajnos az öncélú trágárságot és szexualitást építik bele szervesen epizódjaikba. Érdekes kérdésfelvetés tehát, hogy ezen „értékeket” ezek alakítják vagy pedig a társadalom. Innen pedig már csak egy lépés a valódi fejtörést okozó probléma: az értékek alakítanak minket vagy pedig mi az értékeket? A fogyasztás ezen aspektusa a nyelv közegében zajlik, mely nagy hatással lehet arra, hogy hogyan látjuk a világot. Már a beszélgetés során is többször szóba került, hogy milyen kifejező is a magyar nyelv és annak jelértékűsége, ezért szót kell ejtenünk az elmevírusokról. Szilágyi N. Sándor nevezi így a strukturális metaforáinkat, hiszen hatással vannak szavaink arra, hogy hogyan gondolkodunk bizonyos dolgokról. Például a sportokról a háború analógiáját felhasználva beszélünk. A fociban a csatárok, a sakkban a vezér, de maga az, hogy sportokban és játékokban is támadunk, legyőzzük az ellenfelet vagy épp megmérkőzünk a másikkal. Szavaink tehát nagyban meghatározzák a világról alkotott képünket, ezáltal azt is, hogyan válogatjuk ki, mit fogyasztunk és mit nem, ki látható és érzékelhető az átlagember számára, és nem utolsósorban milyen kontextusban vagy milyen szavakkal van megfogalmazva — hangsúlyozta Besenyődi Judit.

Dr. Tallian Cristian úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik túl sokat fogyasztanak az életből, előbb-utóbb elfogyasztják saját magukat is. Az emberiség egy olyan irányba halad, hogy felemészti önmagát. Tallian orvosi szemszögből nézve párhuzamot vont a fogyasztás és a dependencia között, mivel hasonló neurobiológiai képletek lépnek működésbe, mint a függőség kialakulásában. A fogyasztás egyfajta függőségi viselkedés vagy magatartás, mert aki ebbe a „csapdába” beleesik, azt nehéz onnan kiemelni. Talliannak az az eddigi tapasztalata, hogy valami mást kell adni ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk. Nem elég az, hogy akarja az ember. Nagyon sokan úgy mennek el orvoshoz, pszichológushoz, hogy meg akarnak szabadulni valamitől. Elkezdődik a harc, a küszködés, éveken át tartó próbálkozás, majd visszaesés. Igazán az hatásos, amikor teljesen megváltozik az ember szemlélete, amikor megtalálja az úgymond B variánst, ami ellensúlyozni tudja a túlzott fogyasztási viselkedését, egy olyan kapaszkodót — így van ez a függőségek esetén is —, ami ha nem létezik, csak ideiglenes az absztinencia. Aki nem tud gyökeresen változtatni az életfilozófiáján, a hozzáállásán, és nem kapja meg azt a támaszt, amire szüksége van, az nehezen tud kilépni a szenvedélyéből. Ha keresünk kiutakat, hogy ellenőrizni tudjuk a fogyasztási stílusunkat, akkor a közösségi támaszt kell megszerezni, mert a közösség egy hatalmas erőforrás. A fogyasztás is egy olyan szokás, amivel a gyerek énünket, az élvezethajhászást elégítjük ki. A hibák már gyerekkorban jelentkeznek, amikor a szülő elhalmozza a gyermeket, és mindent megenged, illetve megad neki. Például amikor a gyermek csak akkor eszik, ha közben nézheti a tv-t. Elképesztő, hogy a szülő olykor mennyire nem látja a problémát és annak következményeit, sokszor a gyerek tőle tanul meg hibás dolgokat (lásd túlzott telefonhasználat). Annyira belenevelik a gyerekekbe a jutalmazási szokást, hogy az később jelentős károkat okozhat a lelki fejlődésükben. Egy jó adag lelki érettség kell a szülő számára is, hogy meglássa a problémákat, tudja kezelni, sőt, megelőzni azokat. 

Dr. Szilágyi Andrea hangsúlyozta, hogy a gyerekek már új meghatározást kaptak, ők a született vásárlók. Amerikában végeztek egy felmérést, egy hároméves gyerek tíz termékből nyolcat felismer, anélkül, hogy írni-olvasni tudjon. Ennek három oka lehet. Az egyik a médiareklámok. A reklámszakemberek megtanulták, hogy a gyermekek piacára érdemes koncentrálni, s erre tökéletesen rádolgoztak. Ők nem tudják, mit jelent a vinnyogás és a hiszti, mert ők csak a reklámplakátokon használják a gyerekeket. Azt igyekeznek belenevelni a gyerekekbe, hogy fogyasszanak, újabb és újabb dolgokat követeljenek ki a szüleiktől. A másik ok, hogy ha megszületik egy gyerek a családban, nem egy kialakult vásárlási szokásban nevelkedik. Régen a családnak volt egy hagyománya, egy vásárlási szokása, a gyerek ebbe született bele. Ez megváltozott, mert a család abszolút alkalmazkodik a gyermek igényeihez. Az egész család gyermekközpontúvá válik. A felmérés során kiderült, hogy már az alapélelmiszerek kiválasztásakor ott van a kosárban a gyerek, és az kerül a kosárba, ami a gyereknek tetszik. Az élelmiszergyártók erre nagyon rákattantak, a reklámokat is szinte a gyerekeknek címezik. Ha a gyerek nem egy stabil családban nevelkedik, elvész körülötte minden érték, minden fogyasztásra lesz átváltva. Ha még bejön a jutalmazási rendszer is, akkor már nagy a baj. A gyerek már az óvodában megtanulja, hogy miben lehet menő. Meghatározóvá válik az ő helye a társadalmi rendszerben, már négyéves korában annyi mindent megtanul, például ha birtokolja azt a játékot, akkor menővé válik, tehtá kihisztizi magának. Szintén amerikai kutatások mutatták ki, hogy az autóvásárlásba már tízéves gyerekek is beleszólnak. Hihetetlen nagy teret kapott az, hogy a gyermek tisztában van a közösségi média és a reklámok által felkínáltakkal, s a gyerek igényeit kell kielégíteni. Ennek az a szomorú eredménye, hogy az ilyen gyerekek idejekorán sérültekké válnak, és ezen nagyon nehéz változtatni, mert a családnak is, a szülőnek is kellene legyen egy értékrendszere, de ha a szülő úgy nőtt fel, hogy nem alakult ki az értékrendszere, akkor nem tudja sem megélni, sem továbbadni azt. 
Papp Evelin táplálkozástanilag közelítette meg a fogyasztás kérdését. Ő kétélűnek látja a fogyasztást. Az egyik a fogyasztás, mely a diétakultúrából jön, a másik az elfogyasztása egy ételnek. Ez lehet valaminek a túlzott fogyasztása, az étkezés egy tudatlan formája. Azok a stimulusok — amiket a fogyasztói társadalom elénk kínál —, amiket már gyerekkorban látunk, főként a diétakultúra, hogy mit eszünk, milyen táplálékkiegészítőket szedünk, nagyon ártalmasak számunkra. Dietetikusként sokszor belenéz a YouToube-on/TikTokon fellelhető videókba, amelyekben vagy túl kalóriaszegény, vagy túl radikális receptekkel találkozik, amelyeket nem érdemes követni. Nagyon sokan már gyerekkorban áldozataivá válnak ezeknek a táplálkozási módszereknek, melyek táplálkozási zavarokhoz vezethetnek. Evelin elmondta, hogy ritkán találkozik klinikai evészavarosokkal — ezeknek amúgy is alacsony az arányuk —, inkább a szubklinikai forma a gyakoribb. Ez azt jelenti, hogy az evészavarnak nincs jelen minden tünete, például az atípusos anorexiás személy testsúlya normális keretek között mozog, de a többi tünet megegyezik. Ilyenkor terapeutával is együttműködik, hogy hatásosabb legyen a páciens felépülése. Az evészavarok gyakoribbak, mint gondolnánk, gyerekkortól kezdve felnőttkorig előfordulnak. Abban az érában élünk, amikor a legtöbb eszköz van velünk megosztva: a legtöbb táplálkozási tanács, a legtöbb receptes könyv, a legtöbb blog, és mégis elveszünk a rengeteg információ között, nem tudjuk kiválasztani, mi az, amit bele tudnánk integrálni az életmódunkba, mi az, ami számunkra megfelelő lenne. Ilyenkor van az, hogy nem is feltétlenül a dietoterápiával, mindenféle krónikus betegséggel fordulnak szakemberhez, hanem nagyon sok az olyan ember, akinek nincs konkrétan egy betegsége, egészségesnek mondható, de fennáll náluk egy evészavarhoz hasonló fenomén. Görcsösen számolják a kalóriákat, követnek egy bizonyos étkezési stílust: kivesznek a táplálkozásukból egy ételcsoportot, bizonyos fajta ételkomponenst tartalmazó ételeket (pl. gluténmentesen étkeznek, pedig nincs cöliákiájuk vagy más emésztőrendszeri betegségük, nincs egy konkrét oka, amiért követik az illető stílust, de követik, mert úgy gondolják, hogy az nekik megfelelő, pedig lehetséges, hogy nem végeztettek analíziseket, nem voltak gasztroenterológusnál, nem vezetnek táplálkozásnaplót, nem voltak dietetikusnál stb.). Ezek a stimulusok megnehezítik a dolgokat, nagyon nehéz együttműködni az ilyen személyekkel, mert nincsenek meg a valódi igényeik. Nem kapcsolódnak önmagukhoz, nem tudják, mi az, ami számukra megfelelő lenne táplálkozástanilag. Nem tudják, mi az, amire valóban szükségük lenne, nincs egy céljuk, nem tudják, mit szeretnének, a szakértőtől várják el, hogy kitalálja ezeket az igényeket. A legtöbben fogyni szeretnének. Elfogyni. Innen jön a másik véglet, az elfogyasztás. Nagyon sok személynek valóban nincs szüksége ezekre a procedúrákra. Úgy gondolják, ha kisebb testsúllyal rendelkeznek, szerethetőbbek lesznek, szebbek, elégedettebbek lesznek önmagukkal, de aki nem végzi el a kellő belső munkát, az valójában nem váltott életmódot. 

Orbán Zsolt számára ijesztő, ahogy mindent reflexből cselekszenek az emberek. Reflexszerűvé vált a fogyasztás. Nem jutunk el oda, hogy leüljünk, mert folyton menni kell valahova. Mivel csak reflexből cselekszünk, nem racionálisan, a lélek egy kicsit lemarad. Táplálkozáskor sem ülünk le egy asztalhoz, hogy egymás szemébe nézve beszélgessünk. Nem beszélgetünk, hanem rohanunk. Nem találkoznak a lelkek. A rutin és a reflex nagyon behálózza az életünket. Nincs magyarázat arra, hogyan lehetne ebből kilépni, hogy lehetne változtatni. Az igazi az lenne, ha rituálé lenne az étkezés és bármilyen típusú fogyasztás. Minden rólunk kellene hogy szóljon, és nem a rohanásról. 
Papp Evelin a reflexszerűségre reagálva elmondta, hogy minősíthetetlen az, amikor a gyerek akár otthon, akár étteremben úgy étkezik, hogy előtte van a telefon. Nem érzékeli, hogy melyik fokozatán van mondjuk 1-től 10-ig a jóllakottságnak. Sok családban nem állhat fel a gyerek, amíg nem eszi meg a számára kirakott ételt. Ez sem eredményes hosszú távon. A nagy rohanásban a felnőttek sem érzékelik az ételek ízeit, illatát… Nem az a lényeg, hogy mit és mennyit eszünk, hanem az, hogy hogyan eszünk, hangsúlyozta a dietetikus. 
Orbán Zsolt szerint nagyon sok mindent távol tartunk magunktól, és nem jutunk el oda, hogy bármi hatással legyen ránk. 

Besenyődi Judit arra volt kíváncsi, hogy mi hozzuk-e létre az értékeket, vagy az értékek formálnak minket. Közvetítenek-e értékeket a Netflixen nézhető sorozatok? Az értékek változnak az évek során és a generációk között. Ha az előző generációk továbbadták értékeiket a mesékkel — például a szexualitást egyféle módon, akkor most miért az a mód rá, ahogy most akarják elfogadtatni? Hogyan változtunk olyanná, amilyenek vagyunk? Nagyon sok területen kialakult a versenyszellem. Olyan szavak kerülnek be a köztudatba, melyek tudat alatt hatnak ránk. A magyar nyelvben sok a borúlátó szó, ezáltal a nép is borúlátó. Nagyon érdekes a fel és a le utalás. A fel pozitív dologra utal, a le negatívra. Nagyon érdekes, hogy a felemészti magát pozitív utalást kapott. Miért pozitív, hogy felemésztjük magunkat? — vetette fel Judit.
Orbán Zsolt elmondta, nagyon sokat sportolt, versenyszinten is, de soha nem úgy állt hozzá, hogy verseny, hanem úgy, hogy játék. Természetesen ott volt az egészséges versenyszellem is. 

Bálint Katalin szerint a függőség vagy bármilyen olyan helyzet, ami akkora megkötést hoz, hogy gyakorlatilag mindig ugyanazokat a köröket futja meg az ember, ha egy bizonyos helyzetből nem tud kijönni, nem tud változtatni. A mesék azt a mintát adják a terápiában, hogy le kell menni a probléma legmélyére, és amikor a legmélyén vagyunk a problémánknak, akkor nyílik meg a fenti világ, ami a megfordulást hozza, hogy az ember fel tudjon jönni. Addig nincs megoldás, amíg nem érünk a legmélyebbre. Egy másik mesekép a függőségekre a hétfejű sárkány elleni küzdelem, ami csak akkor vezet eredményre, ha a mesehős levágja a hétfejű sárkány mind a hét fejét. Nem lehet, hogy a Netflix-függő csak tíz percet néz meg a filmből, vagy az alkoholista csak egy pohárral hagy meg magának. A hétfejű sárkány is elkezd könyörögni, hogy csak az egyik feje maradjon meg, de ilyen esetekben egy idő után visszanő mind a hét feje. Ahhoz, hogy változás történjen, teljesen meg kell szüntetni a fennálló állapotot, hangsúlyozta a meseterapeuta. 

Király Lajos ismét bibliai példákkal érvelt. Amikor Jézus a kereszten volt, azt mondták, hogy a poklokat is megjárta. Amikor Jónás a cethal gyomrában volt, a mélységben történt meg a változás. Egy másik példa a sakk, ami az emberi életet jelképezi, a férfi csak tipeg-topog, ha nem lenne mellette a királynő, akkor hamar mattot kapna. Visszatérve a tv-sorozatokra Király elmondta, hogy ezekre van igény. A Google és a Facebook naponta ezer-ezerötszáz játékkísérletet végez. Piacra dob egy-egy online játékot, és egyes felhasználóknál az lesz a végkimenetel, hogy meg kell ölni az ellenséget, a másiknál ugyanannál a játéknál az a végkimenetel, hogy meg kell menteni. A felhasználók számától függ, hogy milyen játékok kerülnek előtérbe. 

Besenyődi Judit számára az is kérdés, hogy mitől lesz valami menő. Vannak olyan sorozatok, melyek megjelennek, és egyből menők, egyből mindenki fogyasztja azokat. A fiatalságot nagyon függővé teszi a TikTok és a rövid videók. Néhány másodperces videók ezek, de jön mindig a következő, és órákat el lehet tölteni velük. 
Tallian Cristian szerint a túlburjánzott ingerkörnyezet miatt van az, hogy annyi ingert kapnak a fiatalok, hogy már nem lehet elérni azt a küszöböt, ami valamilyen pozitív érzéssel jár. 

Bálint Katalin úgy látja, hogy nincs már jelen az életünkben a tudatosság. Az önmegvalósítás útján el kellene érni oda, hogy tudatosan éljünk. Ha nem érünk el egy bizonyos szintet, akkor megvezetnek minket, mindent elhiszünk másoknak, mert nincs értékrendünk, amit követhetünk, sodródunk, és mindennek csak profán jellege van. Nincs szentség az életünkben: az étkezésben, a közösen eltöltött időben… A megoldás az lenne, ha visszaállítanánk a közösség erejét, mert abban minden benne van. Ma már attól hull szét a társadalom, hogy mindenki a maga útján halad, s emiatt elszakadunk a gyökerektől, és mások irányítása alá kerülünk.