A Beszélgetések testről és lélekről sorozat legújabb részének témája: A divat mint az önkifejezés eszköze. A Mézesházban megtartott kerekasztal-beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató; dr. Tallian Cristian pszichiáter; Bálint Kati meseterapeuta; Nicu Anita segítő, Kovács Ági vállalkozó, Merkli Evelyn divattervező, Mikó Antal Annamária fodrász, Popa Zsolt dizájner és Matusinka Beáta kommunikációs szakember. A beszélgetést moderálta Elek György. 

Frigy Szabolcs: Míg az öltözködés évszázadokon át egy közösséget összekötő dolog volt, kifejezte az együvé tartozást, annak egy kézzelfogható jele volt – egy kicsit ezt jelenítették meg az iskolákban az egyenruhák is – manapság nagyon individualistákká váltunk. 

Amikor erről a témáról kezdtem el gondolkodni, az jutott az eszembe, hogy a divat az, ami kirekeszt sok közösségből. Ha individualista társadalomban élünk, a divat is ennek a korszellemnek a narratívájába illeszkedik be. Én onnan indulnék – nagyon tetszett, amikor utánanéztem és erről gondolkodtam –, hogy ha körbenézünk, látjuk, itt mindenki másképp van felöltözve. Az ősközösségeknél a ruha abszolút funkcionális volt: ne fázzanak, legyen rajtuk bármi és annyi elég. Amit ma megélünk a divat témájában, az nagyon erősen az utóbbi kétszáz évnek a viszonylag új története. Amikor a ruházat funkciója – vegyünk fel valamit, hogy ne fázzunk, ne sérüljünk meg – valamilyen célt szolgált, utána a középkorban vagy ahogy a vallási rendek megjelentek, a ruházkodás vált egyfajta megkülönböztető jellé. Pávatollas kalapja nem csak azért volt a falu bírójának, mert mások nem tudtak pávatollat szerezni, hanem egy nagyon erős megjelenítése volt a státusznak. Ez még mindig nem az a fajta individualista divat, amit ma megélünk. Annak a divatnak volt egy közösségbe ágyazott szimbólumrendszere, ami elkezd szépen feldarabolódni. Tulajdonképpen, amit a filmekben szerettünk a reneszánsz után, amikor megjelenik a nemességnek ez a nagyon díszes ruházkodása, ami már az önkifejezést is lehetővé teszi, abban az időben a divat a gazdagságnak volt a szimbóluma. A roma kultúra meg is őrizte ezt. A vándorló népek, ahol nem építettek kőházakat, magukon hordták a vagyonukat, az arany nyakláncot, a fülbevalót, vagy a harcosok magukra varrták azt. Ez is részét képezte a viseletnek, de azt jelentette, hogy ízlés kérdésében ez egy egyéni dolog volt. A XIX. században, a polgárosodás és az iparosodás kora hozza el azt az időszakot, amikor a középosztály számára is lehetőség adódik egyfajta választásra, dönthetnek arról, hogy ki mit vegyen fel. Közvetlenül idekapcsoljuk a XIX. és XX. századi tömegtermelést, amikor mindenki számára elérhető volt nagyon sok fajta ruhadarab. A népviseletek mindig egy közösséget jelképeztek. Ez nem azt jelenti, hogy egy bizonyos hímzést mások nem tudtak megcsinálni, a viseletnek a különböző formái a közösséghez való tartozás jelképe is volt. Ahogy eljutunk az individualista társadalomba, sokkal inkább azt éljük meg, hogy a nagy brandek leuralják a divatot. A fiatal azt érzi, hogy az egyediségét fejezi ki azzal, hogy milyen divatáru közül választ, de ha ezt a jelenséget kellő távolságból nézzük, azt tapasztaljuk, hogy a divat univerzál. Soha nem volt ennyire uniform az öltözködés mint a XX. században. Miközben a gyerek meg van győződve, hogy a ruházkodásával az egyediségét fejezi ki, mégis valami nagyon nagy közösségnek az uniformizálódását látjuk. Én azt sajnálom, hogy míg az öltözködés évszázadokon át egy közösséget összekötő dolog volt, kifejezte az együvé tartozást, annak egy kézzelfogható jele volt – egy kicsit ezt jelenítették meg az iskolákban az egyenruhák is – manapság nagyon individualistákká váltunk. Nem látom, hogyan fog ez átalakulni, hogy végre ne az individualizmus jelenjen meg a divatban, hanem megint egyfajta közösségi dolog legyen benne. Nagyon izgalmas, hogy mennyire felértékelődött a fiataloknak az önkifejezése, az, hogy a különböző stílusok hogyan járulnak hozzá az önkifejezéshez. Ezeket a stílusokat soha senki nem tanítja, mégis nem csak a saját közösségükön belül, hanem egymáson is le tudják olvasni ezeket az üzeneteket. Ez oda is eljuthat, hogy egyfajta kirekesztéssé válik azok számára, akik nem tudják azt a „nyelvet beszélni”, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy az adott divatot kövessék, így aztán a divat nem összeköt generációkat, hanem szétválaszt. 

Kovács Ági: Nagyon fontos szerepe van a divatnak a mindennapjainkban, a fiataloknál meg főként, mert az identitáskeresésükben nagy szerepe van.                                      

A divat nagyon sokszínű, főleg ma, amikor bármi elérhető. A márkás ruhákat ma már utánozzák és aki nem tudja az eredetit megvenni, az nagyon jó utánzatokat talál a piacon. Valamikor a gazdagok tudtak öltözködni és ők mutatták azt, hogy mi a divat, aztán amikor jött az iparosodás, a középrétegnek is elérhetővé váltak a különböző anyagú és stílusú ruhák. A szabóságnak is nagy múltja van, régen a szabásminták is titkosak voltak, nem árulták el, hogy jött ki olyan szépen egy adott ruhadarab. Nagyon fontos szerepe van a divatnak a mindennapjainkban, a fiataloknál meg főként, mert az identitáskeresésükben nagy szerepe van. Egyes világmárkáknál vannak olyan kollekciók, amelyek limitált számban jönnek ki és egyes emberek nagyon sok pénzt költenek egy ilyen darabra, pár év múlva ezeket viselt állapotban is sokkal drágábban el lehet adni.

Mi 28 éve vagyunk a piacon, a kezdetektől mostanáig nagyon sokat változott az igény. A cégünkben elsősorban arra koncentrálunk, hogy a vásárlóink mit szeretnének, emellett persze követjük a trendeket is a szabások és a színek tekintetében. Követjük azt, amit a nagyok diktálnak, utánuk igazodunk, mert a végfelhasználó azt szeretné magán látni, ami divatos. Olyan is előfordul, hogy nekünk jobban sikerül egy adott ruhadarab, mint egy nagy brandnek. 

Merkli Evelin: Romániában szerintem még mindig érezhető a kommunizmus hatása, mivel az embereknek abban a korszakban nem volt lehetőségük sok ruhát megvásárolni, most pedig, hogy minden elérhető, nem tudják kezelni ezt.

Én Temesváron tanultam divattervezést, az egyetem elvégzése után 3 hónapig Budapesten kipróbáltam magam a filmiparban, akkor A Viszkis című film forgatásán stylist asszisztensként vettem részt. Ezután költöztem haza Szatmárra, és mivel a szüleim 30 éve ebben a szakmában dolgoznak, szerettem volna ezt továbbvinni a női vonalon. A közösségi média és a fast fashion nagyon befolyásolja az embereket az öltözködésben. Mindenki a Hollywood-i sztárokat figyeli és olyan ruhákat szeretne, amilyeneket ők viselnek a vörös szőnyegen, csak nem veszik figyelembe azt, hogy azon a hírességen azért áll olyan jól az a ruha, mert abban rengeteg munka volt és nagyon sok pénzbe is került megvalósítani. Nehéz ezeket a ruhákat olyan formában kivitelezni, hogy elérhető legyen az átlagember számára is. Romániában szerintem még mindig érezhető a kommunizmus hatása, mivel az embereknek abban a korszakban nem volt lehetőségük sok ruhát megvásárolni, most pedig, hogy minden elérhető, nem tudják kezelni ezt. Itt jellemző az, hogy az emberek logómániában szenvednek, azt gondolják, ha márkás ruhákat viselnek, akkor menőbbek vagy stílusosabbak, holott nem erről van szó, mert sokkal egyszerűbb ruhákból is sokkal érdekesebb outfiteket lehet alkotni, csak ehhez kreativitásra van szükség. 

A divat egy nonverbális kommunikáció, mert az első dolog, amit meglátunk egy emberen, az maga az öltözete, és csak utána jön a kézfogás, a bemutatkozás. De ha csak az utcán látunk meg egy embert, akkor a kinézete alapján ítéljük meg. Az öltözködés egy kifejezési forma, amivel sok dolgot el lehet mondani.

Kovács Ági: Az a legjobb, amikor azt képviselem, ami vagyok, mert csak ez tud eredetiséget sugározni egy emberből és ez bármilyen márkát felülír.

A legnagyobb kihívás egy tervező számára, hogy bár meg tudja valósítani azt, amit a vevő kér, csak ha nem ugyanolyan a testalkata a vásárlónak mint annak a sztárnak, akin kinézte a ruhát, akkor kicsit kényes a dolog. Ezért finoman meg kell próbálni elmondani, hogy miért nem áll úgy a ruha. Persze a vásárló szemében mindig a tervező vagy a szabó a hibás. Az a legjobb, amikor azt képviselem, ami vagyok, mert csak ez tud eredetiséget sugározni egy emberből és ez bármilyen márkát felülír. Ha körülnézünk a világban, a gazdag embereken sem villog feltétlenül a márkajelzés, hanem nagyon letisztult öltözetben járnak, pontosan azért, mert nincs szükségük címkékre ahhoz, hogy megmutassák, hova tartoznak. 

Nitu Anita: Én nem próbálok igazodni a divathoz, mert ha ezt tenném, akkor beleesnék egy körforgásba és azzal többet ártanék magamnak.

Én még emlékszem arra fiatal koromból, hogy mennyire rosszul éreztem magam amiatt, hogy nem tudtam beilleszkedni, mert nem volt olyan márkás ruhám, mint másoknak. Ahogy teltek az évek, elkezdtem azt értékelni, hogy intuitív kezdtem el öltözködni. Ez azt jelenti, hogy ha felkelek és nem jön, hogy felvegyek egy márkás ruhát, akkor nem veszem fel. Elkezdtem figyelni a színekre és arra, hogy mi az, ami hozzám jobban passzol és tudom, hogy ha azt az adott ruhát felveszem, akkor abban tudok majd ragyogni. Az, hogy ugyanúgy öltözködjek, mint mások, már nem megy. Nagyra értékelem a divatházakat, tényleg gyönyörű munkáik vannak, de én évek óta szeretek bejárni a turkálókba és éppen azt, ami tetszik, megveszem. Nekem fontos az, hogy nem jövök magammal szembe az utcán, én így meg tudom élni a saját magam egyediségét. Nagyon ráhangolódtam mostanában az indiai ruhákra, igyekszem visszatalálni a női természetességhez, olyan színekhez, amivel ki lehet fejezni, hogy a nő is éppen milyen életszakaszában van. Én nem próbálok igazodni a divathoz, mert ha ezt tenném, akkor beleesnék egy körforgásba és azzal többet ártanék magamnak. Nagyon feltűnő számomra az, hogy a mai fiatalok ugyanúgy néznek ki, nincs egyediségük, nem tudják magukat kifejezni és hiányoznak a színek az öltözködésükből. 

Mikó Antal Annamária: Én úgy látom, hogy a brandet, meg az egész divat fogalmat keretek közé zárjuk, egyszerűen úgy vesszük, ha valami brand, akkor az a divatos.

Művészeti egyetemet végeztem és tanítottam az Aurel Popp Művészeti Líceumban, aztán áttértem a fodrászkodásra és ebben próbálom kiélni a művészkedést. Én úgy látom, hogy a brandet, meg az egész divat fogalmat keretek közé zárjuk, egyszerűen úgy vesszük, ha valami brand, akkor az a divatos. Amikor én a művészeti egyetemre bekerültem, akkor néztem, hogy mit keresek én itt. Én nem egy extravagáns típus vagyok, ahány ember volt, az önkifejezésnek annyi formáját láttam. Szerintem az életünk során vannak hullámok a divatban is, lehet, hogy most nem tetszik a pink, hanem csak a természetes színek, de pár év múlva már tetszeni fog. Mindez függ attól is, hogy az ember milyen életszakaszban van. Akár a fodrászatban is hihetetlen az, hogy az emberek nem azt nézik, mi áll jól nekik, hanem azt, hogy melyik sztárnak milyen frizurája van. Egyenes frufrut akarnak, akkor is, ha egyáltalán nem megy az arcformájukhoz. Én soha nem néztem azt, hogy mik a trendek, ha nekem egy adott ruha tetszik és úgy látom, hogy jól áll, én azt hordani fogom akkor is, ha nem az az aktuális divat. Van, aki a divat érdekében a kényelmetlen ruhadarabokat is bevállalja, de nekem az öltözködésben az is nagyon fontos, hogy kényelmes legyen a ruha, amit viselek.

Dr. Tallian Cristian: Az ízlést is valahol tanítani kellene, nem ártana, ha az iskolában a művészettörténettel párhuzamosan tanítanák, szemléltetve, hogyan alakult az évszázadok során az ízlés, mi az, amit érdemes ezekből leszűrni. 

A divatot és az ízlést én úgy képzelem el, mint a személyiségnek egy különálló részét, ami velünk párhuzamosan fejlődik. A divat és az ízlés elméletileg kéz a kézben kellene járjon, de nem mindig van így, ezt látjuk nagyon sokszor, itt leginkább a serdülőkről van szó. Látszik, hogy mennyire szeretnének valahova tartozni. Követünk egy trendet, ami nem csak ruhát jelent, hozzátartozik a telefon, ami nagyon fontos milyen márkájú, milyen teljesítményű. Beletartoznak szokások és nagyon sok káros hatással járó eszköz. Ezek nagyon be tudják vonzani a fiatalt. Most már az van, hogy ha eredeti akarsz lenni, bekerülhetsz egy bizonyos kategóriába (trendboxba), amelyben bár tartozol egy közösséghez, de elvesztheted az egyéniséged. Én úgy gondolom, hogy az egyéni ízlésnek is szüksége van egy érési folyamatra ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, hogy ne érdekeljen már mi van rajtam, mert nem az a fontos, hogy milyen cédula lóg az ingemen. Az ízlésem legyen valamennyire független, de mégis illeszkedjen valahogy az általános keretbe. Ezalatt azt értem, hogy ha elmegyek egy eseményre, akkor nem fogok rongyos farmerben menni, megadom a tiszteletet annak, aki meghív, tiszteletben tartom a rendezvény nívóját. Vannak dolgok, melyek nem mennek ki soha a divatból. Ez nagyon fontos, mert ha valakiről azt mondjuk, hogy elegáns, az nem azt jelenti, hogy gyémántokkal kirakott ruha van rajta, hanem azt, hogy az ő személyiségéhez illő és egy összhangot teremtő képet kapunk. Lehet, hogy az illető egy egyszerű ruhát visel, de az annyira elegáns tud lenni, annyira kiemeli az illető személyiségét, hogy tulajdonképpen nem is azt nézzük, hogy vajon mi lehet a ruha márkája, hanem azt, hogy az összkép mennyire harmonizál az esztétikai érzékünkkel. Az ízlést is valahol tanítani kellene, nem ártana, ha az iskolában a művészettörténettel párhuzamosan tanítanák, szemléltetve, hogyan alakult az évszázadok során az ízlés, mi az, amit érdemes ezekből leszűrni. Látunk embereket, akik annyira ízléstelenül tudnak öltözni, viselkedni, hogy az egész habitusuk taszító, nem jön, hogy rájuk nézzünk. Nincs összhangban a viselkedés az öltözködéssel, az ő esetükben láthatóan hiányzik a természetes önazonosság. 

Amikor valaki bejön hozzám egy extravagáns öltözetben, mindennel teleaggatva, mindig elgondolkozom, hogy vajon mit akar azzal kifejezni. Vannak dolgok, melyek ha nem is tudatosan, de ott vannak a tudatalattiban, például hogy én egy kicsit más akarok lenni a többi embernél. Az öltözködés és a viselkedés mögött mindig vannak lelki tartalmak.

Matusinka Beáta: Ritkán lehet szerintem olyan fiatalt látni, akiben megvan ez az önazonos önkifejezési mód és nálunk talán még kevésbé jellemző ez. Szerintem az itt élőkben van egy szorongás és ez a kitűnési vágy jellemző. 

A divat és a stílus néha ellentétes előjelű is lehet. Míg a divat egy folyamatos cserélődést és gyorsaságot igényel, a stílus pont egy kiforrottságot jelent, ahol lehet egy ruhadarab akár egy-két évtizedig is megállja a helyét. A kérdés az, hogyan lehet a kettőt ötvözni, amikor van már egy kiforrt stílus, hogyan lehet egy-egy divatos elemet beépíteni. 

A másik oldal, amikor van egy egyediségre való kényszer, de valójában nem önazonos, csak ki akar tűnni az ember valamilyen formában. Ez valahol egy életkori sajátosság is. Ahol mondjuk elindul egy önfejlesztési folyamat, akkor lehet belülről átcsap az egyediségre való törekvés az önazonosságba. Ritkán lehet szerintem olyan fiatalt látni, akiben megvan ez az önazonos önkifejezési mód és nálunk talán még kevésbé jellemző ez. Szerintem az itt élőkben van egy szorongás és ez a kitűnési vágy jellemző. 

A másik dolog, amit megfigyeltem, hogy ha valaki önazonosan tűnik ki a környezetéből, akkor is a közeg, amelyikben él, elítélően tud véleményt alkotni. Ennek az okát én nem tudom meghatározni, de sokszor azt látom, hogy van egy megbélyegzés. Amikor valaki ezt egy tudatos önkifejezési módként éli meg és nem csak azért, mert görcsösen szeretne valahova tartozni, érdekes az, hogyan viszonyul ehhez egy hagyományos közeg, ahol megvannak a ki nem mondott, de elfogadott normák és valaki ebből kikacsintgat. Szerintem sokan ki akarnak tűnni, de a másik oldalon meg pont azért nem foglalkoznak a külsejükkel, mert attól tartanak, hogy ezért megszólják őket. Például a középkorúaknál lehet azt tapasztalni, hogy be akarnak simulni, és nem mernek kitörni. Ha meg kitörnek, akkor egy hozzájuk nem illő stílust vesznek fel, ritkán lehet egy autentikus stílust észrevenni egy személyen. Ez nem azon múlik, hogy mi van rajta, hanem hogy mit üzen azzal, ami van. 

Én nagyon szeretem követni egy textilnek az útját, szeretem az időtálló darabokat. Van olyan darabom, ami 10–20 éve megvan, és ugyanolyan örömmel veszem fel és szeretem azt egy újabbal kombinálni. Ha egy ruhadarabtól meg szeretnék szabadulni, akkor semmiképp nem dobom ki, hanem felrakom olyan oldalakra, ahol tovább tudom adni, vagy elajándékozom olyan személyeknek, akiknek a stílusába beillik a darab.

Popa Zsolt: Az, hogy az ember hogyan simul be egy társadalomban, nagyon függ attól, hogy milyen a műveltsége. Sajnos Szatmáron nagyon rosszul állunk e tekintetben, itt nem beszélhetünk divatról.

Szerintem a nagy cégek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy környezetkímélőek legyenek a ruhák, ez csak reklám. Szerintem ebben a kérdésben kicsit álszent a társadalom. Amikor Romániában éppen hogy fent tudja magát tartani egy cég, szerintem a legutolsó szempont az, hogy azt a viszkózt hány határon, hány vámon hozták át. 

Az, hogy az ember hogyan simul be egy társadalomban, nagyon függ attól, hogy milyen a műveltsége. Sajnos Szatmáron nagyon rosszul állunk e tekintetben, itt nem beszélhetünk divatról. Szatmáron is vannak pozitív példák arra, amikor nagyon kevés pénzből nagyon jó outfiteket raknak össze, de van olyan negatív példa is, amikor a legnagyobb luxus márkák ruhadarabjai vannak az illetőn, mégis taszító a látványa. 

Sokszor a tervezőkről azt gondolják, hogy biztos az utcán analizálják mindenkinek az outfitjét, én a nagyon jót és a nagyon rosszat látom meg. 

Nem igaz, hogy a stílusos öltözködéshez nem kell pénz, mert a divatos jól szabott ruhadarabokhoz igenis pénz kell. 

Bálint Kati: A divat az én meglátásom szerint egy út, amit lehet követni akkor, ha valaki ki akarja fejezni önmagát. Egy út, melyen lehet lépéseket tenni, ehhez azonban mindenképp kreativitás kell. Aki erre nem képes, keres magának egy már kitaposott utat.

Az önmegvalósítás útja az, amivel meg lehet találni a saját stílusunkat. Én nem értek a divathoz, de ha azon gondolkodom, mi az, hogy divat, akkor az esztétikai részét keresem, azt, ami számomra úgy tűnik, hogy szép. Mindenki abba a kategóriába tartozik, amely által ő úgy érzi, hogy szépet, harmonikusat és olyat nyújt, amilyet ő tud képviselni. Azáltal tud kilépni a világba, hogy viszi, adja azt, amit ő maga szépnek, esztétikusnak vél. A divat az én meglátásom szerint egy út, amit lehet követni akkor, ha valaki ki akarja fejezni önmagát. Egy út, melyen lehet lépéseket tenni, ehhez azonban mindenképp kreativitás kell. Aki erre nem képes, keres magának egy már kitaposott utat. Ez az út lehet számára az elindulás, ezen az úton haladva az ember eljuthat oda, hogy megismerhesse önmagát és azt is el tudja dönteni, mi az pontosan, amit majd ő képviselhet. Kialakulhat a saját egyedi stílusa, a személyiségének a függvényében. Az, hogy tudom ki vagyok és mit képviselek, egy adott pillanatban elvezet oda, hogy kialakul a saját kis univerzumom, a saját kis általam képviselt világom. A ruházat, a fizura, a körülöttünk kialakított tér, mind-mind ezt a valóságot mutatja be. A meseterápia, amit én képviselek, az hermeneutikus elméletekre épül, mégpedig arra az alapelvre, hogy amilyen a mikrokozmosz, olyan a makrokozmosz is. Vagyis, ha az egyénnek sikerül megismernie önmagát, ha van benne egy világról kialakított pontos kép, érzi és tudja mi abban a szép, akkor elkezdi mindezt kisugározni a környezet felé. Így a belső rendezett, harmonikus és szép tér a külső világban is előbb-utóbb meg fog jelenni. A belső kisugárzás fogja tehát meghatározni, hogy milyenné fog válni majd a külső valóság. Az öltözködés, a hajviselet, a tér, amit maga köré az egyén berendez, meg fogja mutatni, mit rejt a mikrokozmosz, az a belső kis világ, amelyet az egyén önmagán hordoz. Ha egyszerűen szép, magával ragadó, akkor a rend, a harmónia benne a mérvadó és ettől lesz annyira szép, egyedi és követni való. Hiszen a rendezett világ az pontosan attól szép, hogy minden a maga rendjére, helyére kerül, akár a természet, amiben jó lenni, amit jó megcsodálni. Vannak személyek, akik úgy öltözködnek, hogy át tudnak törni korlátokat és határokat. Ha megtaláljuk önmagunkat, akkor meglesz a belső rend, ami kifelé is tud sugározni. A világban is van egy ilyen rend. Ezt közvetítik a mesék. Aki meg akarja tanulni azt, hogy mitől tud harmonikus lenni egy univerzum, akkor annak a lenyomatát kapja a mesében. Ezért nem mennek ki a mesék a divatból. Példát adnak arra, hogy ismerje meg az ember önmagát, hogyan tegye szebbé önmaga által a világot és ettől nem kell se nagyobb trend, se drágább divatirányzat, mert ez lenne a legértékesebb. Merjünk tehát önmagunk lenni!