Scheiber Mór Miklós Szatmárnémetiben született 1880. április 1-én. Édesapja Scheiber Ferenc (1841–1915) divatáru-nagykereskedő, aki a Szatmári Kereskedelmi Bank igazgatóságában is szerepet játszott.

Édesanyja Blum Róza Gizella (1852–1942. okt. 26.) Mezőtelegdről származik. Az ő testvére Blum Soma (1855–1918) fakereskedő. A családban a magyarrá válás jele azzal mutatkozott meg, hogy Blum Soma lánya már Bokor Margit néven szerepel. Blum Róza Gizella házasságuktól fogva (1871) Scheiber Ferencné néven a Szatmári Izraelita Népkonyha egyik legtevékenyebb és legadakozóbb tagja. Az évek folyamán az adakozásban sem a férje, sem a fia, Miklós nem maradt el a példaképtől. A család a Batthyányi utcában lakott, innen temették el Scheiber Ferencet 1915. március 25-én.

Tanulóévek

Scheiber Miklós középiskolai tanulmányait Szatmárnémetiben, a Királyi Katolikus Főgimnáziumban végezte. Amint azt mindannyian tudjuk, ez a tanintézmény, amikor Scheiber Miklós növendéke volt, a Kazinczy utcában működött. Ma a D-na Stanca Főgimnázium működik az épületben. Fodor Gyula volt az osztályfőnöke, és egyik kedvenc tanára az a Majoros Károly (1870–1901) rajztanár, akinek több festményével találkozhatunk templomainkban. A 34 tanulót számláló hetedik osztályban (1896/1897) nyolc zsidó vallású fiatalember járt. A zsidó közösség mindig gondoskodott arról, hogy a keresztény iskolákban tanuló fiataljaik vallási oktatását biztosítsák. Ebben az osztályban Steuer Ábrahám rabbira hárult ez a feladat. Scheiber Miklós tanulmányi eredményeit közepesnek lehet mondani. Rajzból, egészségtanból és testgyakorlásból jeles, aztán jó és elégséges osztályzatok váltakoznak a VII. osztályos diák értesítőjében.

Scheiber Ferenc, az édesapa nem csak divatárus volt, hanem a kor divatjával haladó gondolkodású apa, aki a tanulás mellett igyekezett sportos életformára nevelni fiát. Erre utal egy 1901 júliusából származó hír, amikor a helybeli Kerékpár Egyesület pályaavató versenyt szervezett. A mi 21 éves (még egyetemista) Scheiber Mikósunk 3000 méteren másodikként, 10 000 méteren harmadikként gurult a célba.

A gimnáziumban még nem éltanuló, azonban az egyetemen már a legjobbak közé tartozott. Erről a Szatmár és Vidéke 1902. júl. 1-jei számából értesülhetünk: „Tanulmányút. A kir. műegyetem építészi szakosztályának jelesen végzett hallgatói, közöttük Földes Ede és Scheiber Miklós, Csányi Károly műegyetemi adjunktus vezetésével Észak-németországi tanulmányi úton vett részt.”

Építészmérnöki oklevelet a Budapesti Magyar Királyi Műszaki Egyetemen szerzett 1902-ben.

Még idehaza, Majoros Károly festőművész-rajztanár felfedezte a benne rejlő tehetséget és megszerettette vele a festészetet. Budapesti tanulmányainak éveiben elsősorban a kenyérkeresetet jelentő mérnöki felkészülésre összpontosított, de mellette kapcsolatban volt a képzőművészeti élettel is. 1903-ban az okleveles mérnök festészetet tanult a Bécsi Akadémián. További festészeti és építészeti tanulmányokat folytatott Angliában, Franciaországban, Hollandiába és Olaszországban.

A ma oly kedvelt véndiáktalálkozókhoz hasonló osztálytalálkozók a 20. század elején már divatosak voltak. A Heti Szemle című lap 1908. július 8-ai száma adatokban gazdag, részletes beszámolót közöl az egyik ilyen találkozóról. Az események felsorolása után a résztvevők névsorából kiderül, mire jutottak az iskolatársak az elmúlt tíz év alatt.

„Tíz éves találkozóra jöttek össze a szatmári kir. kath. főgimnáziumban 1898-ban érettséget tett ifjak, akik ma már számottevő helyet foglalnak el a társadalomban. Julius 1.-én fél 9 órákor az intézet kápolnájában hálaadó szent mise volt, amelyet Orosz Lajos főgimnáziumi tanár mondott. Utána Ratkovszki Pál igazgatónál tisztelegtek, majd a róm. kath. temetőbe vonultak, ahol elhunyt két társuknak dr. Cserney József és Lengyel Géza sírjára gyönyörű koszorút helyeztek. Délelőtt látogatást tettek volt tanáraiknál, délben pedig a Kossuth-kerti kioszkban társas ebédre jöttek össze, amelyen szebbnél-szebb tósztokat mondottak, az intézetre, a tanári karra s a jubilánsokra (…). A kedélyes, összejövetel este 7 óráig tartott. A jubilánsok közül megjelentek: Csömör Elemér kataszteri mérnök Szatmár, Flontás Demeter számtiszt Szatmár, Furmann István hitoktató Kisvárda, dr. Horváth Gyula főgimnáziumi tanár Budapest, Kursinszky Zsigmond rk. plébános Nyir-csaholy, dr. Lakatos Géza ügyvéd Budapest, Miller Béla vasúti tisztviselő Máramarossziget, Pásztor Ferencz rk. káplán Szatmár, dr. Rózenfeld József ügyvéd Szatmár, Scheiber Miklós műépítész Budapest, dr. Fekete Dezső ügyvéd Szatmár. Meghaltak négyen. Akadályozva voltak a megjelenésben 13-an. Volt tanáraik közül az ünnepségen részt vettek: Ratkovszki Pál, dr. Fodor Gyula, Orosz Alajos, dr. Kurtz Sándor, Erdélyi Imre, Lehóczky József, dr. Fechtel János, és Fásztusz Elek. Tíz év múlva ismét találkoznak, hogy szorosabbra fűzzék gyermekkori barátságukat.”

Magánélet, család

A világjárt tervezőmérnök hazatérve Budapesten nyitott irodát Földes Ede kollégájával. Rengeteget dolgozott és bevetette magát a főváros művészeti életébe is. Kiállítások, színházi előadások, operák, hangversenyek megszállt látogatója. Az eseményekben gazdag fővárosi életben sem feledkezett meg szülővárosáról. Erről nem csak a véndiáktalálkozó tanúskodik, hanem azok az épületek, amelyekkel nap mint nap találkozunk (legtöbb esetben csak nézzük őket, de nem látjuk) napi feladataink után szaladgálva.

A magánéletében is fontos változás történt. Nevet változtatott. Scheiber Miklósból Suba Miklós lett. 1913 áprilisában megnősült, már mint Suba Miklós kötött házasságot Budapesten. Feleségül vette Edwards May amerikai zongoraművésznőt. 1913. december 13-án, Budapesten megszületett lányuk, Suba Zsuzsanna, aki tizenegy éves korában szüleivel kikerül az Amerikai Egyesült Államokba. Susanne Suba néven lett ismert képzőművész, könyvillusztrátor (kilencvenkilenc éves korában, 2012. február 4-én hunyt el). 1915 márciusában mindannyian Szatmárnémetiben voltak az apa, az após, a nagyapa Scheiber Ferenc temetésén. Ezeknek a magánéleti eseményeknek nem volt visszhangja, de írott nyoma sem Szatmárnémetiben. Annyira nem, hogy szülővárosa sajtójában a későbbi évek során is Scheiber néven írtak róla (több esetben hibásan Scheider is előfordul).

Kereskedő Ifjak Köre

Scheiber Miklós műépítész szülővárosában az első munkát 1905 februárjában kapta a Kereskedő Ifjak Körétől (KIK). Az akkor 258 tagot számláló civil szervezet megvásárolta a Petőfi utca 7. és 9. szám alatti Losonczy József-féle telket, és a Petőfi-köz 1. sz. alatti telkeket, és Scheiber Miklós tervei alapján felépítették a székházukat. „Ez a társulat a kereskedő-ifjúságot egyesíti és szép, modern palotája egyik dísze a városnak” — írja Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című könyvében. A KIK számtalan tudományos, szakmai és művészeti rendezvényével járult hozzá a város szellemi életének gazdagításához. A tagság és a hozzátartozók pénzén felépített székházat a román állam elsajátította. 2015 körül bontották le.

A tervezőasztal fiókjában maradt munkák

A Szamos napilap 1907. augusztus 14-ei számában olvassuk: „Miniszteri döntés. A kereskedelemügyi miniszter a szatmári felső faipari iskola tervpályázatát eldöntötte. Eszerint az elő díjat nyerte Orth Ambrus (1871–1931) és Somló Emil; a másodikat Földes Ede és Scheiber Miklós; a harmadikat Szeszlér Sándor (1866–1915) nyerte. A pályatervek augusztus 13–15 napjain a budapesti technológiai múzeumban közszemlére lesznek kiállítva.” Amint a sajtóhírből is kiderül, Scheiber Miklós is résztvevője volt a 19 pályamunkából álló versengésnek és a második legjobb pályázatnak minősítették a munkáját.

Évtizedek óta húzódott egy korszerű városi kórház építésének tervezgetése, ami 1907-ben eljutott egy pályázat kiírásáig. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a Pannónia épületének műépítészei, Bálint Zoltán (Bálint András színész nagyapja, 1871–1939) és Jámbor Lajos (1869–1955) pályaműve nyerte el az első díjat, a második díjat pedig Scheiber Miklós és Földes Ede, az utóbbit 600 Koronával díjazták. Sem a pályadíjnyertes, sem a Scheiber-féle tervből nem készült el a megálmodott kórház.

A Monarchia legkorszerűbb iskolája

1908-ban a vallás és közoktatási minisztérium elfogadta Scheiber Miklósnak és Földes Edének a lévai állami tanítóképző intézet és internátus felépítésére benyújtott pályázatát. 1910-ben elkészült a palota, amely az Osztrák-Magyar Monarchia legkorszerűbb iskolaépülete jelzővel lett országszerte ismertté. Az impozáns épület hamarosan a város jelképévé vált. A Léváról készült képeslapokról aligha hiányozhatott Scheiber Miklós és Földes Ede műve. Az épületben helyet kapott a tanintézmény kollégiuma, étkezde, tornaterem.

Pázmány-konviktus

A Dinnyés kertben, a Tisztviselőtelep mellett épült 1909-ben a Pázmány-konviktus. Az épületet Scheiber Miklós (és Földes Ede), a Királyi Katolikus Főgimnázium volt növedéke tervezte, aki már Budapesten élő műépítész abban az időben. „Számos a szecesszió stílusjegyeit viselő fővárosi palota tervezője” — írta Scheiberről a helyi sajtó. Az ő tervét a Weszelovszky Testvérek nevű cég valósította meg. Az épületet Boromisza püspök 1909-ben emeltette, melynek feladata az anyagilag rászorult tehetséges tanulók számára lakás és ellátás biztosítása.

A földszinten volt az intézet igazgatójának lakása. Az épület nyugati oldalára került a zeneterem és az egyik felügyelő tanárnak a lakása. (Itt álljunk meg egy elgondolkodtató kérdés felvetésére: az akkor készült tanintézetekből vajon miért nem hiányozhatott a zeneterem? És ma miért nem jöhet szóba sem ilyen célra készült tanterem?)

A földszinti hálóterem 28 ágyas. Ugyancsak a földszinten található betegszoba, külön mosdó s fürdőszoba és mellékhelyiségek. Az alsó helyiségben a gépterem, ahonnan az intézet a szükséges vízmennyiséget s a villanyszolgáltatást kapta. Az emeleten a második hálóterem is 28 ággyal, fürdőszobával, és a hálóterem mellett a második felügyelő tanár lakásával, azután az intézeti kápolna s a tanulóterem. Az ebédlő az alsó helyiségben volt.

Az építkezés pénzügyi hátterének megismerése is tanulságos lehet kortársaink számára.

A bentlakás belső felszerelését az irgalmas nővérek adták. Az emeleten a kápolnát Kádár Ambrus kanonok építtette, amelynek két hatalmas üvegablakát Szent Imre (Székesfehérvár, 1000–1007 között — Bihar vármegye, 1031. szeptember 2.) hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének és Szent Alajosnak (Castiglione delle Stiviere, 1568. március 9.–Róma, 1591. június 21.) a tanuló ifjúság példaképének ábrázolása díszítette. A kápolna a környéken lakó hívek lelki ellátására is készen állt. A tágas befásított udvar és kert kellemes üdülőhelyéül kínálkozott az ifjúságnak.

Folytassuk a pénzügyi háttér feltárását. Fedezzük fel az építkezést megvalósíthatóvá tevő egyéni és intézményi adományozókat! Mondjuk ki, hogy a római katolikus közösség összegyűjtött pénzén készült el az épület, amit aztán a román állam elsajátított. Íme a névsor:

Dr. Kádár Ambrus prelátus kanonok, 12 500 korona

Boromisza Tibor püspök 10 000 korona

Szatmári Gazdasági és Iparbank 1530 korona

Weszelovszky Béla építész 1500 korona

Hehelein Károly kanonok 1000 korona,

Szabó Norbert nagyprépost, 1000 korona,

„Hálás elismeréssel adózom a gimnázium volt növendékei közül azoknak, kik kérő szavunkat meghallgatva 1000, 300, 200, 100, 50, 20, 10 koronáikkal a téglák százait, ezreit adták épületünkhöz. Köszönetét mondok Földes Ede és Scheiber Miklós műépítészeknek, kik nemcsak díjtalanul készíttették el az első tervet s nagyon mérsékelt díjért végezték a további munkát, de 500 koronával is hozzájárultak az építés költségeihez” — mondta a Pázmány konviktus fölszentelésén, 1910. április 6-án Ratkovszki Pál, a Királyi Katolikus Főgimnázium főigazgatója. Ilyen összefogással sikerült megvalósítani, hogy az intézet „a szűknek bizonyult Kölcsey utcai lakásából” az új palotába átköltözhetett.

Az intézet vezetősége: Fölkel Béla igazgató, valamint Dörner István, Katona Ferenc felügyelő tanárok álltak a növendékek rendelkezésére és az intézeti rend fenntartására.

A Pázmány-bentlakást 1919. június 18-án a román állam magáévá tette, a kápolnát és a berendezéseket elhordták. 1945-től 2001-ig árvaház volt. Jelenleg a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum magyar- és német nyelvű óvodája működik az épületben.

Fehér ház

A Fehér ház helyén 1772-ben épült vendéglő „zöld” volt, mert Zöldfa vendéglőnek nevezték. A város egyik jellegzetes épületét, a Fehér házat Scheiber Miklós és hűséges munkatársa, Földes Ede tervezte. Különös örömöt okozott a Fehér ház látványa a Scheiber szülőknek, akik az épülettől néhány tíz lépésre laktak a Batthyány utcában. Naponta találkoztak fiuk munkájával.

„A bizottsági közgyűlés az úgynevezett »Fehérház« régi fogadó és az ehhez csatolt Frommer-féle telken egy modern bérház építését határozván el, ennek ügyét is előbbre viendő, felkértem egy jeles tehetségű építészt, Scheiber Miklós varosunk szülöttét, budapesti lakost, hogy egy tervezetet dolgozzon ki, aki a város iránti előzékenységből, egyelőre minden díjazás nélkül, a kérelemnek szíves készséggel és nagy ambícióval tett eleget s a terveket már meg is küldte, amelyeket lehetőleg szintén rövid időn belül érdemi tárgyalás alá veszünk, amely középület emelésével nemcsak a Deák-tér fog szépülni, de a varos közönsége is egy érdekes és kellő hasznot hajtó középülettel lesz gazdagabb” — írja 1910 februárjában dr. Falussy Árpád polgármester. A terv tehát egy új, kétemeletes ikerbérház felépítése, a földszinten 18 bolthelyiséggel és az emeleteken számos lakással. Scheiber kalkulációja szerint a 700 000 korona (telekárral együtt) költséggel felépítendő bérpalota körülbelül 10 százalékot fog a városnak jövedelmezni. Tehát nem magántulajdonról, hanem a város tulajdonáról van szó, ami a bérek jövedelméből segítheti a város gazdálkodását.

Scheiber Miklós és Földes Ede egyfajta magyaros-népies irányzatot képviselnek, jegyzi meg Pusztai Lajos A magyar építészeti múzeum gyűjteményei című munkájában. „Az épület eklektikus, de túlsúlyban vannak rajta a szecessziós elemek. (…) A mai épület varázsát elsősorban a homlokzat tömegeinek ritmusa adja. Ennek felületét városcímerek, valamint fehér csempe díszíti” — írja Muhi Sándor Szatmárnémeti városismertető című, 2003-ban megjelent könyvében.

Újabb elkészült, mégis fiókban maradt munkák

1913-ban folytatódik Scheiber Miklós építészmérnöknek szakmai sikersorozata. Nagybecskerek városa ugyanis tervpályázatot hirdetett újonnan építendő színházára. A húsz pályázó közül az első díjat s a kivitellel való megbízást Scheiber Miklós és Földes Ede budapesti műépítészek irodája nyerte el. A háború, aztán ennek következménye, az országhatárok megváltoztatása miatt a színház nem épült fel. Újabb kész munka maradt a tervező fiókjában.

A Szamos napilap a lokálpatrióta lelkesedésével számol be 1918. június 24-én Scheiber Miklós újabb sikeréről: „Gyöngyös városának ismeretes tervpályázata városunk kiváló szülöttjének: Scheiber Miklós budapesti mérnöknek nagyszabású sikert hozott. A pályázatra beérkezett 492 terv (!) közül kiosztottak 7 első és 7 második díjat. Ezek közül 2 első díjat Scheiber Miklós tervei nyertek meg. A bíráló bizottság Scheiber Miklós többi tervei közül kettőt még azokon felül megvásárolt.”

Társadalmi jelenlét

Munkásságát számon tartották a legmegbecsültebb szakemberek között. Például 1912-ben a Ház művészeti folyóiratban Lechner Ödönnel (1845–1914), Vágó Józseffel (1877–1947), Körmendi Frimm Jenővel (1885–1939) együtt szerepel a Scheiber Miklós neve is. Műépítészi terveinek reprodukciói is megjelentek a lapban.

Nagybányán 1912-ben a nagyszabású országos képkiállításon a művészeti, társadalmi, politikai élet jeles személyisége tettek eleget a rendezvényre szóló meghívásnak. Jelen voltak miniszteri tanácsosok, polgármesterek, alispán és főispán, akadémiai tanárok, egyetemi tanárok, lelkészek, országgyűlési képviselők és a nagybányai festők testületileg. Erre az eseményre kapott meghívót és jelent meg Scheiber Miklós építész is.

Még egy példa az 1912-es évből: az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli tárlatát a Műcsarnokban rendezték. A tárlat négytagú építészeti zsűriének egyik tagjai Scheiber Miklós volt.

Megbecsült tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének, ahol kezdetben pénztáros, majd előadó, aztán titkár volt, és 1916-ban elnöknek választották.

A képzőművész

Mindezek mellett festett, rajzolt, plakátokat, meghívókat tervezett. Festészeti tanulmányai során találkozott Claude Monet-nak (1840–1926) a Rouen-i katedrálisról készült festményeivel, ami életre szóló élmény maradhatott Suba Miklós emlékezetében és tükröződik festőművészeti munkáiban. Hagyományos közép-európai stílusban festett, mondja róla az egyik szakíró. A divatos tájképek mellett még idehaza születtek épületeket ábrázoló festményei, mint: A szerb utcai templom (olaj), A Szent István templom főbejárata Székesfehérváron (olaj), mindkettő az 1912-es névváltoztatás után. Az épített környezet ábrázolása állandó témája lesz későbbi festészetének.

Új világ, új élet, új látásmód

Suba Miklós 1924-ben kivándorolt Magyarországról az Egyesült Államokba. Feleségével, Edwards May-jel és lányával, Zsuzsannával a brooklyni[1] Montague Street 142. szám alatt éltek. Akárcsak Európában, itt is foglakozott az építészet mellett a képzőművészettel. Ebből a kettősségből lassan elmaradt az építészet, de a festészet elkísérte élete végéig. Témavilága is megváltozott. Az új, világvárosi környezet jelent meg képein. Munkásságának ebben a korszakában eltűntek a régi tájképek, eltűnt a falusi táj. Helyettük az iparosodás újdonságai, az épített környezet, az ipari táj jelent meg. Kétségtelenül erősen befolyásolta Suba Miklósnak, a képzőművésznek a látásmódját építészmérnöki mivolta. Festészetében a tervezőmérnöknek a legapróbb részletekre figyelő, pontos megjelenítést igénylő, a mértani formáktól elszakadni nem tudó és elszakadni nem akaró művészetszemlélete tükröződik. Ahogy az igazi tájképfestőt a természettel való lelki azonosulás jellemzi, úgy Subát is. Az ő esetében Brooklyn utcáival, sikátoraival, kirakataival, épületeivel való szeretetteljes azonosulás figyelhető meg.

Tihanyi Lajos (1885–1938) festőművésznek 1930-ban egyéni kiállítása volt New Yorkban a Murai Galleryben. Itt találkozott Suba Miklóssal és portrét festett róla. A képet hazahozta Európába és a Salon de Tuileires című kiállításon szerepelt Párizsban.

Saját munkásságáról Suba így nyilatkozott: „Igyekszem reális benyomásaimat absztrakció nélkül kifejezni… Nem vagyok sem fényképész, sem nem emlékeztető.”

Amerikába való áttelepedése után egyetlen egy alkalommal látogatott haza Magyarországra. Suba Miklós azok közé tartozik, aki áttelepedve a másik földrészre, nem változtatta meg sem vezetéknevét sem keresztnevét. Az illusztrációs anyagban erre is példát találhat az olvasó.

Suba Miklós 64 évet élt, 1944. július 18-án rövid betegség után hunyt el. Feleségével együtt a brooklyni Green-Wood temetőben hantolták el.

Egyéni kiállítások

Suba Miklós rajzai, Chicago Művészeti Intézet, 1944. szeptember 28.

Suba festménykiállítás, Belvárosi Galéria, 1945. január 3.

Suba Miklós festmények, The de Young Múzeum, 1947. december

Suba Miklós Brooklyn régi épületei, Képzőművészeti Központ, 1948. február 3.

Suba Miklós, Kalamazoo Művészeti Intézet, 1964. március 7.

Csoportos kiállítások

A Brooklyni Művészeti Társaság 26. éves kiállítása, Brooklyn Museum, 1942. március 27.

Művészek a győzelemért, Metropolitan Museum of Art, 1942. december 7.

A Brooklyni Művészeti Társaság 27. éves kiállítása Brooklyn Museum, 1943. január 22.

Realisták és mágikus realisták, Modern Művészetek Múzeuma, 1943. február 10. A kiállítás bejárta az országot. 15 Suba-képet is tartalmazott ez a tárlat.

A művész New Yorkban, New York City Múzeuma, 1958. április 17.

Suba Miklós képek múzeumokban

Metropolitan Művészeti Múzeum: Hajótölcsérek, 1932, Old Blacksmith, 1940, Green Shutters, 1941

Szépművészeti Múzeum, Boston: Study for Fences, 1938–1939, Isten áldja őket, 1942,

Brooklyn Múzeum: Williamsburg 1941

Chicagói Művészeti Intézet: Fulton Street Brooklyn, Atlantic Avenue, Brooklyn, kb. 1939,

[1]                          Brooklyn New York egyik önálló kerülete. A köztudatban zsidó városként szerepel, valójában etnikailag igen sokszínű, a lakosság 41%-a fehér, 36% fekete. 20% spanyol ajkú, ezenkívül még jelentős számú olasz, ír, zsidó és német anyanyelvű lakosa van.