„Szeretem ezeket a kis közösségeket, mert nagyon összetartóak”

| december 12, 2022 |

Az ifjakkal „lenni egyszerűen kikapcsolódás és feltöltődés egyaránt, s ráadásul átadhatom számukra Isten Igéjének gazdagságát is” — vallja Kovács Mátyás sándorhomoki lelkipásztor. Az alábbiakban őt kérdeztem.

— Kérlek, beszélj röviden magadról, hogyan indult a lelkipásztori hivatásod, mi az, amit eddig elértél, és milyen irányba tartasz?

— 2005-ben végeztem a kolozsvári Protestáns Teológia Intézetben. Tőkés László püspök azonnal kinevezett Sándorhomokra. A feleségem a teológián volt még ötödéves hallgató, így az első év a házasságunkból távházasság volt. Első gyerekünket vártuk, és ő a Szatmár-Németi Református Egyházközségbe kellett volna kerüljön segédlelkésznek. Sipos Miklós akkori esperes azt a megoldást találta, hogy engem behívott segédlelkésznek a Németibe, a feleségemet kinevezte Sándorhomokra, ami azzal járt, hogy én végeztem az ő feladatait is. Tizenhét éve vagyok az egyházközség lelkipásztora. Ebből a tizenhét évből öt évig párhuzamosan segédlelkész is voltam a Németiben. Nehéz évek voltak, de javamra vált, nagyon sok embert megismertem, sokat tanultam. Volt olyan időszak is, amikor már nem voltam segédlelkész a Németiben, viszont a harmadik fiunk megszületése után Kispeleskén és Nagypeleskén helyettesítettem a feleségem. Szeretem ezeket a kis közösségeket, mert nagyon összetartóak.

Gondoltál, vagy gondolsz arra, hogy nagyobb, akár városi közösség lelkipásztora legyél?

— Jól érzem magam Sándorhomokon, nagyon családias légkörben szolgálok. Viszont ha Isten úgy tartja, hogy itt számomra már nem ad feladatot, és megmutatja az újabb szolgálati helyemet/helyünket, akkor mennünk kell. Azt szoktam mondani, hogy Sándorhomok a világ közepe, bár én nem tudom hova tartozom. Édesapám szilágysági, édesanyám székelykocsárdi, én Szatmárnémetiben születtem, de nem tudom azt mondani, hogy tősgyökeres szatmári vagyok. Viszont a szatmári szellemiség mégis meghatározza az életemet és a fejlődésemet, fizikailag, szellemileg és lelkileg is. Nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, s bár senkit sem szeretnék kihagyni, de nagy szeretettel és tisztelettel gondolok Kozák Anikóra, Dicső Anikóra, Nevelits Gyöngyvérre és Szilágyi Éva igazgatónőre, aki a teológiai felvételire készített fel. Elmondhatom, hogy a sárndorhomoki évek meghatározóak az életünkben. Ott született meg a három gyermekünk, ott forrt össze a család, és kialakult egy jó kapcsolat a gyülekezettel. Amikor Sándorhomokra kerültünk, akkorra volt az udvaron a gaz, mint amekkora én voltam. Amikor először megláttuk, hol fogunk élni, a feleségem elsírta magát. Éveken keresztül dolgoztunk, hogy a parókia a mostani állapotába kerüljön. Gyülekezeti termet építettünk, ravatalozót, a templomot igyekeztünk felújítani. Nem egyszerű, hiszen műemlék a templom, ebben az esztendőben sikerült az engedélyeket beszerezni, és néhány kisebb munkálatot elvégezni rajta.

Hogyan lehet rávezetni a fiatalokat, hogy kapcsolódjanak be az egyházi életbe?

— Amikor mi Sándorhomokra kerültünk, a vallásórások száma 67 volt a több mint 320 lelkes gyülekezetben. Ezeket a gyerekeket nagyon jól meg lehetett fogni egy korszerű vallásóra formával. Nem az történt, hogy énekeltünk, imádkoztunk, a lelkész elmondta a mondandóját és mehetünk haza. Játékossággal és lazasággal álltunk a dolgokhoz úgy, hogy mégis benne legyen a tartalom. Tíz éve alakult meg a Homoki Keresztény Ifjúsági Szövetség. Szándékosan hiányzik a névből a református szó, ugyanis bármelyik egyházi felekezet fiataljai részt vehetnek a tevékenységeken. Tíz éve 26 sándorhomoki fiatal gyűlt össze vasárnap délutánonként, négy órától estig. Most a 242 lelkes gyülekezetben tizennégy vallásórás gyerek van, a 26 tagú ifjúsági csoportot viszont már csak hat tag alkotja. Nem azért, mert lemorzsolódtak a fiatalok és az internet világában rejtőzködnek, hanem azért, mert nem születnek gyerekek. Az utóbbi időszakban az ifjúsági foglalkozásokat Pusztadarócon tartjuk. Sokkal jobb, ha többen vannak ezeken a foglalkozásokon, eredményesebb a beszélgetés, jobban lehet játékos foglalkozásokat szervezni. Sándorhomokon van két fiatal (Kádár Adrienn és Gál Gabriella), akik Nagyváradon elvégezték az ifjúsági munkatársképzőt. Ők mindig jelzik, ha valamin változtatni kell. Hálás vagyok értük a Mindenhatónak. De ugyanígy érzek a többiek iránt is. Velük lenni egyszerűen kikapcsolódás és feltöltődés egyaránt, s ráadásul átadhatom számukra Isten Igéjének gazdagságát is.

Lelkipásztori teendőid mellett kiveszed a részed a közösségi életből is. Miért látod ennek szükségét?

— Tíz évvel ezelőtt a sándorhomoki lakosság nagy része szarvasmarhatartással foglalkozott. Mivel nem volt aki adminisztrálja a legelőjüket, nem tudtak létrehozni egy egyesületet. Én felvállaltam, hogy segítek ebben. Az egyesület alapszabályzatában viszont benne van a kulturális tevékenység is, e mellé bevonjuk a családi szociális tevékenységet is. Mivel a szarvasmarha állomány minimálisra csökkent, ezzel a résszel már nem kell foglalkozni, éppen ezért volt szükség a tevékenységi kör átalakítására. Én nem igazán szívlelem a falunapokat, volt két próbálkozásom, amikor megszerveztük a Hazatérés Napját, azt tapasztaltuk, hogy ezek a rendezvények nem nekünk valók. Az egyesületet évi szinten támogatja Lázári község önkormányzata, ezt felhasználva szervezünk tematikus gyerek- és ifjúsági foglalkozásokat. Arra törekszem, hogy rávezessem a gyerekeket, hogyan tudják a kreativitásukat még jobban kibontani. 3D programozást tanítok nekik, amit megterveznek, azt ki tudják nyomtatni, erre magyarországi támogatással megvannak az eszközök. A COVID idején maketteket terveztem, innen jött az ötlet, hogy a tehetséges gyerekeket megtanítom hulladékokból maketteket készíteni. Az egyesületen belül jó kapcsolatot ápolunk az Élet Fája Egyesülettel, együttműködve az iskolákkal.

— Egy ideje részt veszel a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjában is. Ez miből áll?

— Ami számomra új, az az MCC, a szatmárnémeti központban asszisztensi munkakörben is tevékenykedem. Ez úgy jött a képbe, hogy az egyik fiam, a Fiatal Tehetség Programba felvételt nyert, és immáron másodéves. A központba a helyi vezető, Magyar Noémi mellé kellett egy segítő. A meghirdetett pozícióra jelentkeztem és a pályázatom pozitív elbírálásban részesült. Egy más közösség, de azt tapasztalom, hogy az ottani gyermekeknek is fontos a hit. Úgy érzem, hogy megszerettek és elfogadtak. Hálás vagyok Istennek, hogy életemet, életünket megtartja és vezeti, s ad erőt a szolgálatban.