A magyar kultúra napjára készülve több személynek tettem fel ugyanazokat a kérdéseket. Az alábbiakban Bálint Kati pszichológus, meseterapeuta válaszol.

Mit jelent számodra a magyar kultúra napja?

Számomra a magyar kultúra a néphagyományaink, a népművészet, a népmesék valójában a gyökereket jelentik. A meseterápia, amit képviselek, a lelki gyógyítást magát a népmesék értékes és végtelen tárházára építi, melyben a magyar kultúra büszkén kijelentheti, hogy bővelkedik. Az ok, amiért a népmesék eszközök lehetnek a lelki visszarendeződés kategóriájában az, hogy valójában a néphagyományok, a népművészeti elemek, népzene, néptánc és népmese kategóriája is az egy és egységes világképet képviselik, valójában a rend-et. Egy félreénekelt hang, egy elhibázott keresztöltés egy nem a saját szerepében lévő mesehős káoszt teremt, felborítja a rendet. A rendezettség pedig alapfeltétel. A gyökerektől kell minden pontosan és precízen a helyén működjön, máskülönben nem tud működni a világ. Sem a belső, sem a külső, sem a lent, sem a fent. Nagy és értékes tudás van tehát a mi kulturális gyökereinkben, amelyet nem elég csak életben tartanunk.

Szerinted miért fontos, hogy külön napot szenteljünk a magyar kultúrának?

Véleményem szerint fontos, hogy lehessen legalább egy nap, amelyet a magyar kultúrának szentelhetünk. Ideális lenne, ha a napjaink szerves része lehetne, olyan mértékben, minden napot ünneppé tudjon varázsolni. A néphagyományaink, a népdalaink, a népmeséink vagy a jellegzetes népi viseleteink igenis lehetőséget kell kapjanak arra, hogy kicsit megmutathassák önmagukat, hiszen lassan kiszorulnak a hétköznapjaink szürke valóságából.

Hogyan ünnepled (vagy ünnepelnéd) a magyar kultúra napját?

Mesékkel. Abban hiszek, amit a népmesék is üzennek, hogy még leszületése előtt az embert a Teremtő feladattal küldi a földre. Azt gondolom, hogy sok olyan küldetéssel érkezett ember van most jelen ezen a világon, aki érzi, hogy a dolga és feladata „életben” tartani a magyar kultúra lángját és értékeit. Én is ezt képviselem, a magam kicsi szegmenséből, a népmesék lángjának megőrzése által.

Van olyan magyar kulturális érték (irodalmi mű, zene, népszokás), amely különösen közel áll hozzád? Miért?

Ebbe a kategóriába is a meséket sorolnám, mert örök témám és valójában hatalmas lelkesedés az, amit a népmesék világába fektetek. Hihetetlennek tűnik ugyan, de erő van a népi értékekben. A saját szememmel látom nap mint nap azt a csodát, hogy egy népmese milyen kapaszkodót tud adni egy szorongó gyermeknek. Azt is látom, hogy a műmesék és a népi alkotások terápiás eszközként való alkalmazásában óriási különbségek vannak. A népi alkotásokban igenis erő van. Sokszor mesebeszédnek tűnik, amit képviselek, de csak addig, amíg nem válik saját élménnyé másoknak is a mese.

Hogyan jelenik meg a magyar kultúra a mindennapjaidban?

Szerves része az életemnek. A meseterápiás munka hermetikus felépítésben hisz, tehát semmi disszonáns és nem ugyanazon értéket képviselőt nem építhet egy szakember a munkája fonalába. A kulturális értékeket képviselem, ezek által kap egyre nagyobb hangsúlyt az ugyanabba a kategóriába tartozó népmese is. A mindennapjaim része lett a mesélés, egyéni terápiák, csoportos foglalkozások, műhelymunkák, előadások, mind-mind teret adnak a népmeséknek. Azon emberek közé tartozom, akik nem dolgoznak, hanem akik a legkedvesebb időtöltésük által keresik a kenyerüket, ez pedig azt hiszem nem kevesebb mint igazi csoda.

Mit gondolsz a magyar nyelv különlegességéről?

Igen, különlegesnek tartom a magyar nyelvet és ebben egyre inkább megbizonyosodom, főleg akkor, amikor a nemzetközi tereken nyitogatom úgymond a „szárnyaimat” A magyar nyelv egy különleges nyelv, és ezt nemcsak azért mondom, mert az anyanyelvem, hanem azért, mert végtelen tárháza van a szavakban rejlő árnyalatoknak. Pszichológusként, de akár a könyveim megírásakor is hatalmas segítségemre volt a nyelvünk érzelmeket kifejező ezernyi árnyalata. Az idegen nyelveket egyre inkább használva azokba a falakba ütközöm, hogy kevés olyan nyelv van, amely által a hangulatok, a körülmények, vagy csupán csak a sejtető lehetőségeket is magyarul külön szavakkal tudjuk megnevezni. Valójában büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, hogy ez a csodaszép nyelv az anyanyelvem, hogy még ha akarnám se tudnám pontos és precíz szóval más népek nyelvére lefordítani azt, hogy táltos paripa. Hiszen csak mi, magyarok tudjuk, hogy a varázslatos ló, vagy mágikus képességekkel rendelkező állat és a táltos paripa között nem kevés, hanem óriási a különbség.

Van kedvenc magyar versed vagy íród? Miért éppen ő?

A magyar irodalom értékes számomra, de az utamat azok az emberek munkái egészítik ki, akik ugyanabban hisznek, amit én is képviselek. A meseterápiát Boldizsár Ildikótól tanultam és az ő könyveinek az értéke felbecsülhetetlen a szememben. De az író kategóriába sorolhatnám még két kedves barátomat is, akik kutatják és keresik napjainkban is a mesék szimbolikus világától átszőtt tudásmagvakat. Az egyik Kovács Imre Barnabás, akit több alkalommal Szatmárnémetibe is elhívhattam már és aki oly szívesen adta át tanításait az ittenieknek. A másik kedves író barátom Bíró Lajos, akit még eddig személyesen nem sikerült Szatmárnémetiben fogadnom, de akinek egyik könyvében jómagam is kicsit segítő lehettem, amikor is ősi magyar meséket kellett Erdély területén felkutatni.

Szerinted a fiatalok mennyire érdeklődnek ma a magyar irodalom iránt?

Véleményem szerint a a fiatalok nem zárkóznak el napjainkban sem a magyar irodalomtól. A probléma abban rejlik, hogy a figyelmüket a világ ezernyi más irányba tereli. Rengeteg olyan számukra felkínált esemény van, a technológiai vívmányok felhasználása által, amely által az érdeklődésük más irányba fókuszálódik. Ahhoz, hogy megszeressük az ízeket, meg kell őket kóstolnunk. Az irodalmi alkotások „ízére” is rá kell vezessük a fiataljainkat. Talán a köreikben most nagyobb sikert aratnak azok a dolgok, amelyeket az internetes világ jobban favorizál, ezért úgy tűnik, másképpen kellene majd „tálalni” a lehetőségeket.

Hogyan lehet a hagyományos magyar kultúrát közelebb hozni a fiatalabb generációkhoz?

Mindennek az a feltétele, hogy tudunk-e az adott dolognak keretet biztosítani. A magyar kultúrát az élő közösségek erős kerete tudta eddig megtartani. Ezt az aspektust nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha megszűnnek az élő közösségek, akkor elhalnak vele a szokások, a hagyományok. A mi fiataljaink ebből a szempontból kicsit veszélyben vannak. Feladatunk kell legyen olyan rendezvények, események által keretet adni a közösségek működésére, ahol jelen tud lenni a fiatalok körében mindaz, ami a mi hagyományaink, kulturális értékeinket képviseli.

Összeegyeztethető-e szerinted a hagyományőrzés és a modern kultúra?

Szerintem pontosan ez a kulcs, a kettő összeegyeztetése. A hagyományaink tükrében, annak tudása által kell a jelen kor emberének élni. Mindaz, ami egyszer volt, úgy ahogyan az adott kor kereteiben működött, újra ugyanúgy már nem tud élővé válni. De igenis lehet általa a jelen korban egy erős gyökereken álló, kulturális örökségekre építkező és azokat nem megtagadó, vagy azoknak nem ellentmondó modern kulturális közösséget formálni.

Milyen szerepet játszik a zene vagy a film a magyar kultúra megőrzésében?

Mindennek és mindenkinek megvan a feladata a hagyományaink megőrzésében. A film, a zene, a közösségi média vagy minden más közeg válhat ebből a szempontból segítő, megőrző, kapaszkodót adó minőséggé, ugyanakkor ennek ellenkezőjévé is. Csak rajtunk múlik, akik ezen eszközök mögött állunk, hogy milyen célra használjuk azokat.

Milyen állapotban látod ma a magyar kultúrát?

Valójában nem mondhatnám, hogy elégedetten dőlök hátra a pszichológusok szimbolikus nagy fotelébe. Amit én tapasztalok, hogy végső elkeseredésre nincs ok, de nem ülhetünk karba tett kézzel. Nyilatkozni csak a népmesékről tudok. Fiatalok körében, vagy egyetemistákkal végzett munka során tapasztaltam, hogy összemosódnak a határok. Ha még csak a műmese és népmese határa mosódna össze, nem gondolnám, hogy nagy a baj, de a mesékről a fiataloknak a rajzfilmek jutnak eszükbe, a magyar népköltészet helyébe a japán kultúra erőteljes jelenléte érzékelhető, ami önmagában nem lenne rossz, de csak akkor, ha előtte biztosak lennénk abban, hogy a „gyökereink” már egészségesen ki vannak fejlődve. Ami reménykedésre ad teret, az az, hogy abban az esetben, amikor a gyerekek, fiatalok, vagy netalán felnőttek, egy élő mesemondás keretében hallhatják a mesét, beengedve azt a belső, úgymond intrapszichés terükbe, onnantól kezdve a hatás mély nyomokat hagy bennük és keresni fogják a lehetőséget, tovább adják majd azokat a gyermekeinknek is.

Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a magyar kulturális értékek megőrzésében?

A legnagyobb kihívás a „hidak” építése, mely összekötő kapocs lehetne a modern világ és a régi korok értékeinek átmenekítése terén. Integrálni kell a modern kor emberének az életébe, mindazt, ami a régi világ eszméiből, értékeiből, hagyományaiból megőrizhető. Más út nincs, értékeket nem veszíthetünk, de azokat a mai kor emberének kell hasznossá tenni a mindennapi élet keretei között.

Mit üzensz azoknak, akik szerint a kultúra „nem elég fontos” téma?

Az üzenetem rövid és egyszerű. Két dolgot adhatunk a gyerekeinknek, ahogy azt már Goethe is megmondta, ez pedig nem más mint gyökerek és szárnyak. Ha a gyökereink, amelyek a valójában a nemzeti hovatartozásunk, identitástudatunk, értékeinket jelenti nem élőek és egészségesek, akkor esélyt se tudunk adni a szárnyalásnak. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy kiteljesednek-e a következő emberi életek, főleg a gyermekeink sorsára gondolok, vagy sem?!

Ha egyetlen dolgot kellene kiemelned, amire a magyar kultúrából a legbüszkébb vagy, mi lenne az?

Én a népmesékre vagyok legbüszkébb, a saját népmeséinkre. A keleti világ kultúrájába egyre inkább elmerülve nagyobb rálátásom van arra, mi az, amit mi kifejezetten értékes tudásként őrzünk és hordozunk a meséinkben. Amíg a meséink élnek, addig az erkölcsi értékeink, az embert emberré tévő tudásmagvak élni fognak a gyermekeink tudatába, ez pedig a hiteles, kiegyensúlyozott jövő receptje, ne hagyjuk tehát elveszni.