Gyurits Antal[1] a Bükk-alját a Pannon-tenger egyik kikötőjeként képzelte el. „Ha Magyarországnak sík földét a hajdankorban tenger borította (Pannon-tenger), úgy a Bükk-láncolat eme tengernek bizonyára (…) partját képezte.”

Évmilliók múlva Pannónia a Római Birodalom egyik tartománya, amely több mai országot foglalt magába a Kárpát-medencéből, köztük Magyarország területét is. Erről kapta elnevezését Szatmárnémetiben egy fürdő és egy szálloda és a hozzá tartozó turisztikai-kulturális épülettömb. Ezt, a valójában latin elnevezést nem tudja elviselni a román politika és megváltoztatta a Pannónia szálló nevét Daciára.

Pannónia fürdő

A Pannónia gőzfürdő a Szamos jobb partján, a Decebal hídnak az új központra futó ága és a töltés közötti területen, a Várdomb és a Kossuth utca végében állt. Amikor a hídnak ezt a felfutó ágát építették, az alapok ásásakor, előtűnt rózsaszínű márvány épületmaradványhoz zarándokolt a város lakossága. Folytak a találgatások: mi lehetett ott? Sokan a várra tippeltek, ami észszerű következtetésnek is tűnhet, de a valóság az, hogy a XIX. század végétől gőzfürdő működött ezen a helyen, amely a Pannónia gőzfürdő, Pannónia fürdő, Pannónia gőz nevekkel szerepel a korabeli közbeszédben. A fürdőt Burger Lajos vette át 1911-ben, és 1918-ban eladta Farkas Bélának. 1922-ben annyira leromlott állapotban volt, hogy hamarosan sor került a bezárására. A rózsaszínű márványból készült medencék és borítások most is ott vannak a föld alatt.

A Tornyos-ház

1768-ban épült. Többféle szerepet töltött be. Volt városháza, polgármesteri hivatal és vármegyeháza, olyan értelemben, hogy itt dolgozott Kölcsey Ferenc (1790–1838), a vármegyei főjegyző 1835-től. Volt törvényszék és börtön (1897-ig) is a Tornyos-ház. Az egytornyos barokk stílusú épületről több kép is maradt ránk, de a belső terekről semmi. Itt most Kaczér Illés[2]: Jerikó ostroma című regényéből vett idézettel sétálhatunk be a ma már nem létező épületbe. Az idézet arról szól, hogy a börtön zsidó foglyának naponta vitték a kóser ételt és a tiszta ruhát a fogvatartott családtagjai.

„A megyeháza kapujában hatalmas sárgalivrés[3] hajdú állt kivont karddal a kezében. (…) Joszef nem ismeri, és nem tud róla semmit. Hozzámegy, vált vele néhány szót. (…)

– Menjenek csak át a kapun, jobbra hátul a torony alatt van egy nagy zöld ajtó, az ott a dutyi. (…) Betereli vendégeit a börtönfolyosóra és bezárja mögöttük az ajtót. A folyosó hosszú bolthajtásos, téglapadlós, a lépteket tompos visszhang fogadja. Nehéz szagkeverék tolakszik az orrba, testszag, mészszag, karbol, verejték, pállott kovász és nyirkos szalmaszag.” Ilyen volt a Tornyos-ház dutyija Kaczér Illés leírásában a XIX. század első felében.

A városi tanács kérésére Schulek Frigyes[4] megvizsgálta az épületet és építészeti szempontból nem találta értékesnek. 1900-ban lebontották. Kár, mert ma hasznos turisztikai látványosság és történelmi dokumentum lenne.

Pannónia épülettömb – szálló, étterem, cukrászda, előadóterem (Vigadó[5])

A Pannónia az úgynevezett Tornyos-ház helyén épült. 1902-ben adták használatba.

A Bálint Zoltán[6] és Jámbor (Frommer) Lajos (Pest 1869 – Budapest 1955) által megálmodott épület műszaki terve a párizsi világkiállításon, 1900-ban díjat nyert. Népművészeti elemek, növényi motívumok, Zsolnay kerámia alkalmazásával és színes tetőzetével a Pannónia Szatmárnémeti jelképévé vált.

Az épülettömbnek már a tervezésekor többféle szerepet szánt a város. Elsődleges feladata a turizmus-vendéglátás, azaz szálloda és étterem, és otthont adni kulturális eseményeknek. A XX. században lassan-lassan nálunk is kibontakozódó turizmus szolgálatába állítandó szálloda és étterem mellett szórakoztatóipari és művészeti igények kielégítését is szolgálnia kell, mondták a városatyák. Ennek megfelelően terveztették meg a Pannónia szálloda és étterem néven ismert épülettömböt. A szállodai szobák, a nagy étterem, a cukrászda mellett felépítették a magyar szecesszió ízlése szerinti előadótermet (Vigadót) is, amely elsősorban különterem, bálterem néven ismert. A felejthetetlen táncestélyeken szerelmek szövődtek és párbajkihívások hozták izgalomba a város polgárait.

Az épület homlokzatának leírását Muhi Sándortól másoljuk ide: „Az erdélyi magyaros szecesszió kiemelkedően szép példája. (…) Homlokzatát féloszlopok, falpillérek tagolják. Az épület főbejárata feletti központi sáv érdekes formájú, játékos vonalvezetésű tornyocskában végződik. Az épületet díszítő növényi motívumok jórészt mázas kerámiából készültek. Ugyancsak zománcosak a tetőcserepek is, amelyek kékes árnyalatúak. A homlokzat felső szakaszát négy városcímer díszíti.”

A Pannónia mindenkié

A Pannónia mindenki számára nyitott volt. Az előadóterem, a bálterem, vagy a különterem a színház mellett városunk másik legjelentősebb közművelődési otthona lett. „Különterem” elnevezéssel használták azt az épületrészt, amelyet 1971-től a Dinu Lipatti Filharmónia hangversenytermének és székházának ismerünk. Kiváló akusztikai adottságai miatt külföldi hanglemezkészítő cégek is ki-kibérelik hangfelvételek céljából. Fennállása óta a legkülönbözőbb rendezvények, előadások, hangversenyek, tanácskozások, sportesemények lebonyolítására használták és használják. Ezekből közlünk itt ízelítőt.

Tartottak ott tudományos tanácskozásokat is, mint Rejzinger Sándor járási gyógyszerész igazgató, aki 1912. május 25-re a Pannónia különtermében járási gyógyszerészek részére szakmai tanácskozást rendezett. A kommunizmus éveiben folytatódott ez a hagyomány, az egyik országos gyógyszerészeti kongresszust is itt tartották. Az 1960-as években sportesemények, birkózó- és ökölvívó csaták színhelyéül is szolgált.

1904. október 14-én szerepelt először Szatmárnémetiben a kor egyik legnépszerűbb színésznője, Küry Klára. Az ünneplés már az állomáson kezdődött, ahol zajos ovációval fogadták a művésznőt. A hangverseny iránt óriási volt az érdeklődés, a közönség zsúfolásig megtöltötte a színházat. A műsoron operett-dalok és áriák, sanzonok, kuplék szerepeltek Tarnay Alajos zongorakíséretével. A hangverseny után az utcán Küry Klárát százakra menő tömeg fogadta, majd kifogták kocsijából a lovakat s folytonos éljenzés közepette a Pannóniába vitték, ahol a művésznő lakása volt. A tömeg nem oszlott szét, a művésznő kilépett a Pannónia erkélyére és rövid üdvözlő szavakkal búcsúzott el a szatmárnémeti közönségtől. „Nagyon köszönöm nektek kedves barátaim, ovációtokat, s igen örvendek, hogy ezen igazán magyar város nagyon kedves közönségét megörvendeztethettem. Igyekezni fogok, hogy a tél folyamán ismét körötökben legyek. Üdvözöllek benneteket – a viszontlátásra!”

Gyakran szerveztek a Pannóniában jótékonysági hangversenyt, mint a szatmárnémeti tüdőbetegek javára 1910-ben, vagy 1911-ben a Jótékony Nőegylet javára. 1912. január 27-én az Izraelita Nőegylet jótékonysági hangversenyén itt lépett fel a Szatmárnémetiből elszármazott, világszerte ismert tenorista, Arány Dezső, az országos hírű zongoraművész és tanár, Bendiner Nándor.

A kabaré műfaja a Pannóniában vált ismertté a szatmáriak számára. Az 1908-as esztendő végéig behozatalra szorult Szatmárnémeti. December 18-án a Szatmári Polgári Asztaltársaság szervezett kabaré estélyt az előkelő Pannónia nagytermében, melyre meghívták Medgyaszay Vilmát, a magyar kabaréművészet egyik legkiválóbb személyiségét. Az estélyen dr. Burger Dezső titkár konferált, Tibor Lóri és Balla Mariska a helyi színtársulat primadonnái, Várady Jolán naiva, Érckövy Károly, Fodor Oszkár, Sipos Zoltán színművészek szerepeltek a meghívott művésznő körül. Ez volt az első olyan kabaré előadás, amely a helyi társulat erőire is számított. Nagy volt a siker.

Ezután egymásnak adták a kilincset városunkban az állandó és az alkalmi kabarétársulatok. A hosszú sorból kiemeljük a Nagy Endre vezette Modern Színpad Kabarét, a híres Bonbonniére Kabarét, a Fejes Dezső kabaréját, a Medgyaszay Kabarét, Szűcs Laci Kabarétársulatát. 1910-től a helyi társulatok művészei kabarék egész sorát játszották a Pannóniában.

Az 1913–1914-es színi évadban a színművészek gazdasági helyzete javult. A társulat művészeinek többsége megengedhette magának, hogy a színi évad ideje alatt a Pannónia vagy a Korona szállóban lakjon. Többen a vezető színészek közül szobalányt is tartottak. Aki dolgozni akart, dolgozhatott. Jól ment az üzlet. A kételkedők számára íme egy példa: 1913. december 31-én a Városi Színházban Jacobi Leányvásár című operettje ment, az előadás után pedig a Pannóniában, ugyancsak a színház művészeinek közreműködésével, kabarét játszottak telt ház előtt.

Változott a helyzet, illetve a műsorok jellege a románok bevonulása után. 1919. április 19-én, húsvét szombatján a Davidoglu vezette III. román hadsereg bevonult a városba. Ettől kezdve a Pannónia kávéházban minden este román katonazenekar szólt. Kezdetét vette a romlás. Alig egy év múlva, a Közélet 1920. május 8. számában olvassuk a meglepő hírt: „A Pannónia étterem tulajdonosa értesíti a vendégeit, hogy ezentúl, nem lévén módjában kenyeret kiszolgálni, minden vendég hozza magával a szokásos kenyéradagját”. Itt már nem fényűzésről, hanem nyomorról szól a történet. Micsoda változás! 1913-ban a színészek a Pannóniában laktak, 1920-ban a Daciában kenyeret sem kap a vendég!

A Pannónia már nem mindenkié

Furcsa történetek sorának volt tanúja a Pannónia. Íme egy-két példa: 1926. március 6-án hangverseny volt a színházban. A hangverseny szervezői a sajtón keresztül felkérték a román nemzetiségű nézőket, hallgatókat, hogy előadás után ne menjenek haza, hanem térjenek be a Dacia (Pannónia) vendéglőbe, ahol ingyen bálozhatnak. A magyarokat és zsidókat kizárták.

Színházi belharc színhelye is volt a Dacia. Gróf László színigazgató a román hatóságoknál irredentizmussal vádolta meg Szabadkay József szatmári színigazgatót, hogy félretegye őt és társulatát, és megkaparintsa a szatmári színházat. Sikerül is. Bukaresti kapcsolatai révén az 1923–1924-es évadban kezére játszották a színházunkat. Szabadkay és társulatának egy része kenyér nélkül maradt. Szabadkay úgy próbált segíteni magán és munkanélküli színészein, hogy 1923. október 23-tól a Pannónia nagytermében állandó kabarét létesített. Baradlay Lászlót bízta meg egy színvonalas, irodalmi alapanyaggal dolgozó kabaré létrehozásával és vezetésével. Terve csak részben valósulhatott meg. Ennek anyagi és politikai okai egyaránt voltak. Gróf László vetélytársat látott Szabadkay próbálkozásában. Ekkor vette elő Gróf a csodafegyvert: megvádolta a zsidó származású Szabadkayt azzal, hogy irredenta! A fegyver ezúttal is hatékonynak bizonyult, Szabadkaytól elvették a játszási jogot. 1920-tól elmúlt az az idő, amikor a Dacia mindenkié lehetett.

A kultúra lehet üzlet is

A polgármesteri hivatal 1940. február 5-én kimutatást készített azokról az épületekről, amelyek jövedelmet hoznak a város pénztárába. Pénzt hozó épülete kevés volt Szatmárnémetinek. Ide sorolták a Városi Színház épületét, a Daciát, a Fehér házat, a Tűzoltó laktanyát, a Méntelepi laktanyát, a József főherceg-, a Ferenc József- és a régi Honvéd-laktanyát. Ezek az épületek a város tulajdonát képezték. Attól függetlenül, kik voltak a bérlők, a havi bérleti díjat kötelesek voltak fizetni a városi pénztárba.

Vitéz Bayor Ferenc tábornok zsidó színészeket segít

1940 őszi eseményei miatt a színi évad megnyitója késett (szeptember 5-én vonult be Horthy Miklós városunkba). Pedig a máról holnapra élő vidéki színészek nagyon várták az évad megkezdését, abban a reményben, hogy a magyar világban enyhülnek filléres gondjaik, enyhül a mindennapi nélkülözés. Vitéz Bayor Ferenc tábornok, városparancsnok az egyre súlyosabb pénzhiányban szenvedő szatmári színészek felsegítésére kabaréest szervezését indítványozta a Pannónia kávéházban. A fellépők névsorában az előző évadban itt játszó, ma már politikai okokból a hatalom által nem szívesen látott színészek is felléphettek: Kovács György, Palucz Vilma, Mihályi Károly stb.

A kommunizmus éveiben

A kommunizmus éveiben szerepet tévesztett a Pannónia. A Deák térre (régi központ) néző földszinti részen méteráru üzletet nyitottak. A Pannónia- átjáróban a Fehér termet kocsmává „emelték” Május 9., azaz Nouă mai néven. Ezen keresztül jutott be a kedves vendég a vendéglőbe és a szállodába is. Ez volt az a korszak, amikor ökölvívó és birkózó viadalokat is bevittek a gyönyörű szecessziós bálterembe. Aztán változott a helyzet, a szálloda és étterem visszaállításával.

Színházi előadások

1966 nyarán hozzákezdtek a színházépület felújításához. A teljes 1966–1967-es és az 1967–1968-as színi évad fele a Pannónia különtermében bonyolódott le. Az 1966–1967-es évad előadásainak 22,73%-át, azaz 50 előadást a különteremben tartottak, a fennmaradó 77,27%, azaz 170 előadást kiszállások és országos körutak alkalmával teljesítették. A színház megpróbált otthonosan berendezkedni a Pannónia különteremében. „Fényorgonát és függönyt szereltek fel. A színpad magasabb és mélyebb volt a mostaninál. A fiúk a földszinten, a lányok az emeleten öltöztek” – emlékezik András Gyula színművész. „Inkább művelődési házra emlékeztetett a színpad. Volt egy háttér, ennyi. Nagy nehézséget okozott a bedíszletezésnél a «trégerek» hiánya, mert felfüggesztési lehetőség nem volt” – emlékezik Tóth-Páll Miklós. Itt zajlottak a Ketten a hintán, A hetedik az áruló, A fül, A furfangos özvegy, a Don Juan, a Szegény jó Marat, Ez a különös állat darabok próbái és előadásainak egy része. Csak 1968 januárjától tért haza a társulat a színház épületébe a Barátom a miniszter című Baranga-darabbal.

Cigányzenekarok

Diku József, Fátyol Elemér, Bunkó Vince és sok más nagy hírű zenész közül ezúttal Oláh Ferenc prímás nevét említjük. Egy negyedszázadon át játszott a Pannóniában. A népszerű prímás temetése 1923. május 15-én, kedden volt a Várdomb utca 17. számú gyászháztól „…a szatmári társadalom minden rétegének részvétele mellett impozáns gyászkísérettel kísérték örök nyugalomra Oláh Ferit. A temetési szertartást Merlák Ferenc római katolikus káplán végezte. Koporsóját a Deák téren (Piaţa Victoriei) várakozó koszorúkkal megrakott gyászkocsira tették. A gyászkocsi előtt fekete párnán vitték hegedűjét, amelyet annyira szeretett, mögötte pedig az egyesített szatmári népi zenekar muzsikált. Nagy hullámzó tömeg kísérte Oláh Ferit a Pannónia elé. Ott megállt egy percre a menet, hogy elbúcsúztassa a halottat attól a kávéháztól, hol majdnem egy negyedszázada muzsikált…”

A Pannónia külön épületét (Vigadó) ma a Dinu Lipatti zongoraművészről elnevezett zenekar tartja életben. Városunk művelődési életének arculatát döntő módon meghatározza a filharmónia művészi tevékenysége. Hangversenyeit az 1960-as években a színházban, a próbákat pedig a színház melletti Tivoli vendéglő fölötti teremben tartották. Dr. Fátyol Rudolf hegedűművész-főzeneigazgatótól tudjuk, hogy a filharmónia 1971-ben költözött a Pannóniába, amit végleges otthonuknak tekintenek.

Hangosfilm, a beszélő film

Az Apollo mozi a Pannónia termében (ma Dinu Lipatti) működött 1929-ben. A Szamos napilap 1929. február 27- én hihetetlen újdonságról számol be: a beszélő filmről. „Beszélő film. Tegnap este mutatták be az Apolló moziban a filmtechnika legújabb szenzációját a fonofilmet. Művészi szempontból ma még nem szabad a fonofilmet bírálni, mert amit láttunk csak kísérlet, és amire Szatmárra került meglehetősen elkopott. Mintegy két évvel ezelőtt Forest, amerikai filmember, oly szerkezettel kezdett kísérletezni, amely a szereplő mozdulataival egyidejűleg annak beszédét is rögzíthetővé tegye. Így született meg az első beszélő film. Az ének, a zene, a beszéd, az állati hangok az utca lármája csaknem teljes illúziót keltő. Feleslegessé válik a mozizenekar, mert a filmről a harmonizált zenét kapjuk.” Művelődéstörténeti esemény volt az első hangosfilmvetítés városunkban, a Pannónia előadótermében, 1929 februárjában.

A Pannónia előtti tér

Szatmárnémeti négyzet alakú, úgynevezett régi főterének a szíve a Pannónia volt, és hála Kereskényi Gábor polgármesternek marad és a jövőben is az lesz. Az előtte lévő park, a Pannónia háttérrel fényképezésre kínálkozó lehetőség. Az itt megforduló turisták minden alkalommal felfedezik ezt a szép derűt sugárzó teret, legyen az bármelyik évszakban. A Pannónia előtti tér szép emlékét politikai rendezvények rontják el. Lássunk erre is néhány példát.

1919. március másodikán magas rangú politikai küldöttség érkezett Szatmárnémetibe: Károlyi Mihály köztársasági elnök, Böhm Vilmos hadügyminiszter, Nagy Vincze szatmárnémeti születésű belügyminiszter. Másnap a Pannónia előtt felállított emelvényről mondtak beszédet az egybegyűlteknek.

A Károlyi korszakban elkezdett politikai ízű megnyilvánulás hagyománnyá vált és folytatódott a kommunizmus éveiben. Most is emelvényt állítottak a Pannónia elé. Az emelvény előtt vonult el a város „dolgozó népe”, ahol a megye és a város pártvezetői megtapsolták a felvonulásra szervezett tömeget, aki megtapsolták „pártunk” vezetőit. Sarlókalapácsos és román nemzeti zászlót lebegtető felvonulók ütemesen kiáltottak jelszavakat és éltették Ceaușescut, még 1989. augusztus 23-án is.

A rendszerváltás után

A rendszerváltás után politikai rendezvények céljára is használták a Pannónia éttermét is és a Dinu Lipatti Filharmónia hangversenytermét is. Többek között az RMDSZ megyei és szatmárnémeti városi szervezete itt tartotta nagygyűléseinek többségét. A Dinu Lipattiról elnevezett hangversenyterem több alkalommal adott helyet a március 15. emlékére rendezett ünnepségeknek, a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyek, a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenynek, az Ady-zarándoklathoz kapcsolt irodalmi vetélkedőknek, a Magyar Kultúra Hetének, az Itthon helyismereti vetélkedőnek, irodalmi esteknek stb. A hangversenyterem előcsarnokában képzőművészeti tárlatokat is rendeztek. Ilyen volt Lászi Bordi Margit 2002 novemberében tartott kiállítása, és még nagyon sok hasonló képzőművészeti esemény. A különterem sorsa akkor fordult jobbra, amikor lakossági tiltakozásra sikerült függetleníteni a szálloda és vendéglő résztől, amely magánkézre került.

Az 1989-es rendszerváltás hozományai, a nagy csalások, lopások, alvilági üzletelések jól megfigyelhetőek a Pannónia sorsának alakulásában. A rendszerváltás éveiben a Pannónia már nem egy épülettömb, hanem panama tárgya, sötét üzleti lehetőség lett. Olyannyira, hogy adott pillanatban a közvélemény már lemondott róla, halálra ítélt Pannóniáról beszéltünk. Egy újabb tulajdonos már belevágott pusztító terveinek megvalósításába is, betonozta a műemlék épületet. Az ügy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálati tárgya lett. Megmaradását a várost RMDSZ színekben vezető Kereskényi Gábor polgármesternek köszönheti (és köszönhetjük), aki éles szemmel vette észre, hogy az épület megmenthető a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány beléptetésével.

Ma már fellélegezhetünk, és elmondhatjuk Fényi István[7] szavaival: „Vigadó a tiszta akaratnak,/és nem a sárnak”. Az ingatlant közel 30 millió eurós beruházással újítja meg az új tulajdonos, ami azt jelenti, hogy eredeti szépségében bekerül a turizmus körforgásába. „Nagy méretű bálterem, több konferenciaterem, helyi és nemzetközi specialitásokat kínáló étterem és wellnessközpont is működik majd benne” – írja a Tessék, kérem! Szatmárnémeti című lap októberi száma.

Két hatalmas nyereség származik az épület felújításából: újból a város dísze, legszebb épülete lesz, és ráadásul életre kell és életben marad egyik történelmi örökségünk, a magyar szecesszió ragyogó példája. Szomorú tanulság is származik ebből a történetből. Gondoljunk csak vissza az elmúlt évszázadban történt pusztításokra – a Tornyos-házat, a városházát, a Tivolit és a többi, a városképben jellemző és jellegzetes régi szatmári épületet nem ellenséges bombázáskor, hanem békés időkben tüntették el a város térképéről.

[1] Gyurits Antal Szombathelyen született 1819-ben, Szatmárnémetiben halt meg 1892-ben. Az 1859-ben Szatmárnémetibe költözött Királyi Katolikus Főgimnázium tanára magyar nyelvet és irodalmat, latint, görögöt, németet tanított, de a bölcselet oktatása is beletartozott a széles körű ismeretekkel rendelkező tanár repertoárjába. Legismertebb munkája a Pápai himnusz „Hol szent Péter sírba téve” versének magyarra való átültetése.

[2] Kaczér Illés (Szatmárnémeti, 1887 – Tel-Aviv, 1980): író, újságíró. Füst című vígjátékát Heves Béla társulata játszotta a szerző szülővárosában az 1908–1909-es és az 1909–1910-es színházi évadban.

[3] Inasruha, egyenruha

[4] Schulek Frigyes (Pest, 1841– Balatonlelle, 1919) építész, egyetemi tanár. Legismertebb műve a Halászbástya (1903).

[5] A Vigadó névvel óvatosan kell bánnunk, mert a Vargák Ipartársulata 1878-ban olyan külsőleg is díszes, belsőleg is szép Vigadót épít a Kazinczy és Kölcsey utca sarkán, amely teljes mértékben kielégítette Szatmárnémeti igényeit. A Vigadó tükörtermének méretei: 20,7 x 11,5 m, magassága 9 m. Az épületben két étterem, pincérszoba, női és férfi ruhatár, összesen 7 mellékhelyiség volt. Az egész épület alatt pince és jégverem. Ma, 2025-ben az átalakított Vigadó a Szatmár Megyei Könyvtárnak ad helyet. Előtte sokféle célra használták. Az épület 1945-ben a Szociáldemokrata Párt székháza, az 1970-es években a Megyeközi Gyógyszerészeti Vállalat (Centrofarm) székháza. A vigadó szó mint főnév táncmulatságok és műsoros estek szervezésére alkalmas – összművészeti épület.

[6] Bálint Zoltán (Nagyvárad, 1871 – Budapest, 1939) építész, a szecessziós építészeti stílus mestere. Bálint Zoltán Bálint Andrásnak, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas versmondó, színházigazgató, rendező, érdemes művész, színésznek a nagyapja. Fontosabb épületei: debreceni Vármegyeháza, Budapesten a Baruch-ház, Léderer Artúr háza, Korányi Sándor bérháza, gróf Károlyi László bérháza stb.

[7] Fényi István (Kaplony, 1919. január 10. – Nagykároly, 1994. szeptember 25.) tanár, költő. Az idézet A világ benépesítése című 1971-ben megjelent kötetéből való.