„E néma szobor azt hirdeti, hogy Kölcsey szelleme föltámadott lelkünkben. Jelképe az nem csupán a kegyeletnek és elismerésnek, mellyel Kölcsey halhatatlan érdemei iránt különösen megyéje fiai és leányai viseltetnek, hanem még inkább jelképe azon érzületnek, mely immár az összes nemzetet áthatotta s e mai ünnepélyt országos ünnepéllyé fokozza.”

Greguss Ágost szoboravató beszédéből Szatmárnémeti, 1864. szeptember 25.

Előhang

Első lépésként ünnepeljük meg azt, amit Greguss Ágost[1] mond, ünnepeljük meg, hogy mi, szatmári magyarok képesek voltunk és képesek vagyunk ma is országos visszhangot kiváltó tettekre, ugyanis Greguss Ágost ezt a szoboravatást országos eseményként értékelte. Gondoljunk a színtársulatunkra, gondoljunk a vívóiskolánkra, gondoljunk vármegyénk négy magyar középiskoláinak végzettjeire, gondoljunk napjainkban is megújuló városainkra, és gondoljunk a hűséges szatmári lelkekre.

Népünk megújuló képessége nem új találmány, de jó, ha néha-néha elmondjuk és megerősítjük. Ennek az erőnek ezeréves tapasztalat a kovásza. Az idézett szoboravatásunk az 1867-es kiegyezés előtt három esztendővel, még az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte előtt lett valóság.

Helyi hírek 1864-ből

Egy-két tollvonással hozzuk közelebb a korabeli Szatmárnémetit.

1863. október 30-án, Kovács Márton a Templom (Rákóczi, M. Viteazul) utca 548. szám alatt működő olajgyárában „saját gyártmányú finom asztali, kétszer tisztított lámpa- és nyersolajat, tiszta lenolajból főzött firneiszt készít” – olvassuk a Tárogató című helyi lapban.

1863. november 16-án, Klein Sámuel[2] vendéglős megnyitotta a Kápolna (Eötvös, Alexandru Ion Cuza) utca elején, 87. szám alatt, a Tischler Albin[3] házában a „Magyar Koronához” címzett, kávéházzal egybekötött szállodáját. „A költségkímélés nélkül ízlésesen felszerelt kávéház, s vendéglő helyiségeit” úgy az utasok, mint a helyiek számára ajánlotta a tulajdonos.

1863 decemberében, Lehoczky János könyvkereskedő nyilvános kölcsönkönyvtárának bővítéséről számol be a Tárogató című lap. „Az újólag megbővített kölcsönkönyvtárat, mely eddig 2000 köteten felül számlál, nagy választékban tartalmazza a magyar-német irodalom újabb és érdekesebb termékeit, s naponkint a legjobb termékekkel gyarapul, ajánlja a tisztelt helybeli, valamint vidéki közönségnek mulatva mívelő használatát.” A kölcsönkönyvtár bérletet is hirdetett.

A családi példa szerencsés esetekben ragadós. A következő év márciusában született Lehoczky János fia, a szülői hagyományok hűséges követője, a későbbi dr. Lehoczky János orvos, hegedűművész, zongoraművész, a város művelődési életének lelkes és értő szervezője.

Megszületett a gondolat

1861-ben a szatmári Református Gimnáziumban Zombori Gedő tanár vezetésével Kölcsey Önképző Társulat alakult, melynek feladata évente megemlékezni a Vanitatum vanitas, a Parainesis stb. szerzőjéről. Az első ünnepélyen Gyene Károly[4] egy Kölcsey-szobor felállítását indítványozta. A gondolatot 1862. október 10-én tartott tanácskozásán felkarolta a Szatmári Gazdasági Egyesület. A szoborállítás összes gondjával Gyene Károlyt és Újfalussy Miklóst bízta meg az egyesület. A Kölcsey-szobor állításának ügyét nem művelődési ügyekkel foglalkozó egyesület kezdeményezte és valósította meg, hanem a Szatmár Megyei Gazdasági Egylet.[5]Ők és a Nőegylet vállalta magára a fáradhatatlan Gyene Károly vezetésével a szoborállítás közel hároméves munkáját.

1862 októberében elindult a Kölcsey-szobor felállítását célzó közadakozás. 1863 októberéig 152 adományozó járult a szobor felállításához. 1864 januárjában a szoborbizottság[6] vezetője, Gyene Károly kénytelen volt újabb kérelemmel fordulni a lakossághoz, hogy járuljanak pénzadománnyal a szobor költségeihez. 1864 őszére a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből mintegy 420 adományozóról ír a helyi újság. Vannak közöttük magánszemélyek, egyesületek és névtelen filléres adományozók, rendezvények, műkedvelő színházi előadások[7]. Nagyobb összeggel a Kölcsey családtagok, 100 forinttal Vay Miklós, 50 forinttal Újfalussy Miklós járult a szoborállításhoz. Gróf Desseöffy, báró Vécsey család tagjai az előzőekhez képest szerény 5 forintokkal járultak a Kölcsey-szoborhoz. Az adományozók között találjuk Haas Mihály püspököt, Fáy Teofil g. k. esperest. További adományozók: Szatmár városa (200 Ft.), Királydaróc, Szinérváralja közbirtokosai, a szinérváraljai Kaszinó, Felsőbánya város, felsőbányai Kaszinó, Szatmárnémeti Csizmadia céh, Szatmárnémeti Asztalos céh neve olvasható a támogatók között.

A Református Gimnázium ebben az esztendőben pályázatok kiírásával is lelkesítette diákjait Kölcsey minél alaposabb megismerésére. 1864 tavaszán 8 prózai pályamű, 10 költői alkotás érkezett a bírálók elé, és elhangzott 96 szavalat Kölcsey szellemében.

Rajtuk kívül a felnőtt tollforgatók is beszálltak az ünneplésbe. Versek, méltatások, megemlékezések jelentek meg Szatmár vármegye értelmiségeinek tollából a Tárogató hetilapban. Kölcsey lázban égett a vármegye.

Ország-világ tudja, hogy Szatmárnémetiben Kölcsey-szobrot avatnak

A Vasárnapi Újság 1864. augusztus 14-i száma a szobor elkészültéről tudósított. A következő feladat a szállítás, írta a tudósító. Pestről Debrecenig hat ládába elhelyezve vonaton, Debrecenből a szatmárnémeti Nagypiacra, a felállítás színhelyére, szekerekkel szállították a szobor alkatrészeit. Az utóbbi szállítás tervek szerint 200 forintba kerül[8]. Gyene Károly sajtónyilatkozatából tudjuk, hogy a mellszobrot maga az alkotó Gerenday Antal hozta el és helyezte az addigra már felállított oszlopra.

A Tárogató, vegyes tartalmú lapban Gyene Károly beszámolt az anyagiakról is. Gerenday 1800 forintért készítette a szobrot.[9] Ezt az összeget három részletben fizette ki a megrendelő. Az utolsó részletet a szoboravatás napjaiban, itt, a helyszínen adták át, amikor Gerenday a mellszobrot felhelyezte az oszlopra.

Két héttel az avatás előtt, szeptember 7-én kelt tervek szerint Gyene Károly tartja a szoboravatón a megnyitóbeszédet és a főszónoklatot Dumahidy Pál[10] vállalta. Greguss Ágost szerepléséről ekkor még nem volt szó a sajtónyilvánosság előtt. Szeptember 11-én a hivatalos meghívót és az ünnepély rendjét tette közzé a Pesten megjelenő Vasárnapi Újság. Két nap múlva szeptember 13-án a Tárogató című helyi hetilap is közölte a meghívót és az avatás műsorát.

A Szatmárnémetiben 1864-ben felavatott Kölcsey-szobor a harmadik költői szobor az országban, és az első a vármegyében. Időben csupán az 1860-ban Niklán felállított Berzsenyi Dániel és az 1862-ben Balatonfüreden felavatott Kisfaludy Sándor szobor előzte meg. Ezek után érthető, hogy országos visszhangot váltott ki a szatmári szoboravatás.

Vita a helyszínről

Amikor a szoborállítás témája felvetődött, kisebb vitát váltott ki a szobor helye. A Gazdasági Egyesület a Nagypiac „valamelyik sarkára” álmodta a szobor helyét. Ez a javaslat sajtóvitát idézett elő. Vajai Károly[11] a Tárogató hetilap egyik júniusi számában a piacon lévő kutat véli esztétikai akadálynak, a helyszínt pedig méltatlannak Kölcsey nagyságához. Javaslata így hangzik: „a Kölcsey-szobornak legilletékesebb helye itt a tudomány és Isten háza, közelében van”, ami a Láncos-templom és a Református Gimnázium által bezárt parkot jelentette. Érdekesség, hogy 1864-ben ezt a városrészt Kazinczy-térnek nevezte a Református Gimnázium tanügyi bizottságának elnöke, mivel a park a Kazinczy utca kitüremkedésének tekinthető.[12]

Volt még más javaslat is, ez pedig a Barátok terére (Szent István tér, ma Eroii Revoluției), amit ugyanúgy elvetettek, mint a Kazinczy teret.

Meghívó és műsorrend

„Kölcsey szobra a hon – közelebbről pedig Szatmár megye lelkes fiai, s leányai kegyeletes fillérein Gerenday Antal pesti márványkőgyárában elkészült, s rendeltetése helyére nagy részben már le is szállíttatott. Az alap a NagyPiacz-téren a megyeház előtt letétetett s biztos a remény, hogy néhány nap multával már hirdetni fogja a felállított szobor, hogy hazánk nagy fia Kölcsey Ferencz érdeme örökítésére a hálás elismerés, és tisztelet áldozata, ha késett is – de nem maradt el. A leleplezési ünnep szeptember 25-re van határozva. Az ünnep programja ki van adva. Nincs egyéb hátra, mint az, hogy e nevezetes ünnep nagy napja adattassék tudtára a hazának, – hivassék meg reá a haza minden polgára, – különösen pedig azok, kikre örökségül van hagyva a nagy férfiú emlékének őrzése, a nagy reményű ifjúság; – azon buzgó hazafiak, honleányok, kiknek kegyeletes fillérei alapján emeltetett a leleplezendő egyszerű szobor. Én tehát e szent kötelességet amidőn hazafiúi örömmel, s teljes készséggel teljesítem, s az illetőket felkérve tisztelettel meghívom, – egyszersmind forró köszönetem nyilvánítását csatolom azon buzgó hazafiaknak s honleányoknak, kik e szobor felállításához a legnemesebb segélyadással járulni szívesek voltak. Szatmár, szept. 2-án, 1864. Gyene Károly, mint megbízott ügykezelő.”

„Az ünnepély rendje

1. a) Szeptember 25-én reggeli 10 órakor kezdődik a leleplezési ünnepély a Nagypiaczon felállított szobor előtt, ágyúlövések mellett;
2. b) az ünnepélyt a dalárda nyitja meg az ismeretes néphymnusszal;
3. c) ezt követik a szónoklatok, dalárdái énekek;
4. d) zárbeszéd, s dalárdái vég-ének;
5. e) a közönség szétoszlása alatt az ágyuk szólnak, s zenekar működik;
6. f) az ünnepély végével a társas ebéd a zöldfa vendéglőben;
7. g) délután népünnepély a sétatéren;
8. h) estveli 7 órakor a műkedvelők által színielőadás, s Kölcsey megkoszorúzása a múzsák által;
9. i) Színház alatt a NagyPiacz kivilágítása, kijövetelkor pedig a kivilágított szobor előtt szónoklat, és a zenekar működése.”

A szobor

A szobor alkotója az a Gerenday Antal[13] szobrász és sírkőfaragó, aki a szatmárcsekei Kölcsey-síremléket is készítette, még 1856-ban.

A Szatmárnémetiben felállított Kölcsey Ferenc szobrot a Tornyos-ház és a kút közötti térre helyezték el. A szobor közvetlen környezetében alapos változtatásokra volt szükség. Parkosították a közvetlen környezetét és sétányt alakítottak ki a szoborhoz. A szobor arca a Tornyos-ház felé nézett, ahol a költő-politikus nagyon sokszor megfordult életében.

Szürke porosz márványból készült az oszlop. Tetején a hófehér carrarai márványból faragott mellszobor 19 láb (kb. 6 méter) magasságban valósággal világított a téren. Szerencse, hogy ilyen magasságba emelték a mellszobrot, melynek „nem éppen hű vonásai” így elmosódtak, jegyezték meg nem kis iróniával a kortársak. Greguss Ágost véleménye szerint Kölcsey nemes vonásait e rideg márvány csak utánozza.

A szobor kockatalapzatának mind a négy oldalára feliratot véstek:

A Városháza irányába: MDCCCLXIV. (1864.).

A keleti oldalán, a Székesegyház felé: „Hass, alkoss, gyarapíts/S a haza fényre derül”

Déli irányban: „Isten áld meg a magyart”

Nyugati oldalon: „A haza minden előtt”

A szobrot a város piacterén állították fel, ezért jónak látták azt vaskerítéssel körülvenni, hogy a piaci forgatagban sérülést ne szenvedjen. Az avatás után Gyene Károly díszkert kialakítását kezdeményezte a szobor körül.

Szokatlan, újszerű és bátor vállalkozás volt Szatmárnémetiben 1864-ben egy falun jobbágyaival gazdálkodó embernek szobrot állítani, aki élete során Bécsbe sem jutott el, aki Pestre csak ügyeinek intézése céljából látogatott, aki nem vitt zaklatott zilált életmódot, akinek nem voltak országos visszhangot kiváltó kalandjai és botrányai sem, akiről a szónoklatain, a versein, a kritikáin, a politikai tisztánlátásán kívül semmiféle önsorsrontó életvitelt nem ismert a lakosság. A felsorolt „különlegességek” hiányában is széleskörű társadalmi ismertség, elismertség gondoskodott az emlékezetéről. Mindehhez szakmai visszaigazolások és érvek szolgáltattak és szolgálnak tudományos alapot.

Szoboravatási ünnepségek

A Bach-korszak okozta sebek még nem hegedtek be, de a félelmet már nem lehetett eladni Szatmárnémetiben. A megváltó kiegyezésig (1867) még három év volt hátra. Nagy politikai előrelépésként kell értékelnünk a szoboravatást.

A városvezetés elengedte a szoboravatásra érkezők vendégeknek a híd- és útdíjat, a város börtönében raboskodók fél fonttal több húst kaptak ebédre a leleplezés napján.

A város összes bejáratánál önkéntesek segítették a tömegesen érkező vendégeket. Az utcák nemzeti színű zászlókba öltöztek. A középületeken, a magánházakon ott lengtek a háromszínű, piros-fehér-zöld zászlók.

A Magyar Tudományos Akadémia küldötteit, Greguss Ágostot és a Nürnbergből érkezett Flegler Sándort a városban tartózkodásuk idején a rendezőbizottság elnöke, Gyene Károly fogadata és látta vendégül saját házában. Szinte minden háznál fogadtak vendégeket.

Az ünnepség előtti napokban a különböző egyletek Kölcsey-emléküléseket tartottak, a Gazdasági Egylet ekeversenyt (Különböző ekék teljesítőképességét, munkaköltségét, szántásának minőségét mérték) és cseléddíjazást rendeztek a városban. Az előestén a fényesen megvilágított színház válogatott közönséggel zsúfolásig megtelt.[14] A szatmári műkedvelők három egyfelvonásos vígjátékot adtak elő. Az előadás jövedelmét a szobor költségeinek fedezésére fordították.

Rendkívüli érdeklődés előzte meg a Kölcsey-szobor leleplezését. Nem csak a város és a környék lakóit hozta lázba az ünnepség, hanem az egész megye lakosságát, sőt a szomszéd megyékből is tömegesen érkeztek vendégek. A szatmáriak alig győzték befogadni őket. Nem csak értelmiségiek, nem csak nemesek, hanem a közrendű földműves és iparos réteg is jelen volt az eseményen. Huszonhat évvel a költő-politikus halála és tizenhat évvel az 1848-as forradalom után sem felejtette el Szatmár a Kölcsey hirdette megújulási eszméket. Azonban azt a feltételezést sem lehet elvetni, hogy a Kölcsey-Erkel Himnusz hozta igazán lázba a tömegeket. Végül még egy megjegyzés: Kölcsey Ferenc ekkor már a város díszpolgára volt.

Ahol ünnep van, ott megjelenik a zene, ahol a zene megjelenik, ott ünnep van. 1864. szeptember 25-én, vasárnap délelőtt, 10 órakor kezdődött a Kölcsey-szobor leleplezési ünnepsége a Nagypiacon (Deák tér, Libertății). A leleplezendő alkotás a Deák tér keleti részén volt a Tornyos-ház és a Székesegyház között. A szobor előtt néhány méterrel díszes sátrat állítottak fel. A sátor és a szobor között félúton emelvény várta a szónokokat. Az emelvény körül üllőalkalmatosságok: székek, padok, lócák voltak a meghívottak számára. Testületileg jelent meg a Szatmári Gazdasági Egylet, a megyében működő négy nőegylet, a Szabolcs Megyei Gazda Egylet és a céhek.

Jelen volt dr. Haas Mihály püspök, több főpap, és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői, Greguss Ágost író-esztétával az élén. Szatmárnémetinek ebben az időben alig 15 000 lakosa volt. A szoboravatáson a korabeli visszaemlékezők 8–10 000 jelenlévőről beszéltek, meg arról, hogy ezt megelőzően ilyen tömeg soha nem gyűlt még egybe ebben a városban.

A szobor leleplezésének megkezdését ágyúlövésekkel jelezték. Az ünnepélyt a dalárda nyitotta meg Kölcsey-Erkel Himnuszával. Ezt követék a szónoklatok.

Elsőnek Gyene Károly leleplezési beszéde hangzott el, amelyben Kölcseyt magasztalta és a szobor megszületésének történetét mondta el, majd leoldozta a szobrot borító leplet.

A második felszólaló Greguss Ágost volt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki az Akadémia képviseletében jelent meg. Kritikus és ma is igaz megállapítással indította beszédét. Bár „Himnuszát az egész ország zengi” a szerzőt „mindenki dicséri, de kevesen olvassák”. Pedig a Vanitatum vanitas „hiúságok hiúsága” vagy „hiábavalóságok hiábavalósága” a magyar irodalom legnagyszerűbb alkotásai közé tartozik.[15]

Beszédében elmondta, hogy: „Az író Kölcseyben először is rendkívüli sokoldalúsága lep meg. Nem tudjuk, inkább a költőt csodáljuk-e benn, vagy a tudóst” – vetette fel beszéde elején, majd így folytatta: „Kölcseyt irodalmunk gyakorlati bölcsészének mondhatjuk, s tájékoztatóbb és hasznosabb olvasmányt, főleg az ifjúságnak, nem tudnék ajánlani, mint az ő munkáit. (…) Csak a Paraineisis-re utalok, mely a bölcsesség és szeretet oly gyönyörű összhangzata.”

Az irodalom feladatáról is szólt Greguss: „költészet s művészet hasson ki az életre, azért közvetítő igyekszik lenni az eszmény meg az élet között, s azon van, hogy az eszményt népszerűsítse.”

Méltatta a szobor jelentőségét: „Emlékek, melyeket a nép állít jeleseinek, mindenkor magasztos érzetközösség jelei, s minden ilyen emlék a nemzeti összetartozás és összetartás egy-egy erős láncszeme. A mellszobor a sugároszlop tetején arról tanúskodik, hogy mi mindnyájan egyesültünk (…) a haza és az igazság szeretetében.”

Illyés Bálint[16] lelkész felolvasta Kölcsey emlékezet című 27 versszakos ódáját, melynek tetőpontja a Himnusz megidézése. Előtte Kölcsey dicsőítésével kezdte jelzők halmozásával. Majd a dicső múlt és a dicstelen jelen szembeállítása következett: „Veled zengünk fohászt az égre, / Ha sorsunk forgó vésze hány. / Egy jobb jövendőt esdve, kérve, / A sok borús viszály után! / S ha jobb jövendőnk késve késik / S a kor csak búra bút hozott: / Enyhítni lelkünk szenvedésit, / Fölzendül újra Hymnuszod.”

Luby Zsigmond[17], a megye volt főjegyzője, akit Kölcsey Ferenchez rokoni szálak fűztek, a politikus Kölcseyről tartott előadást. A szóbeli előadások között ágyúlövések hangzottak el és a helyi dalárda énekelt. A beszédeket, a szavalatot, a dalárda énekeit a jelenlévők hatalmas lelkesedéssel fogadták. A rendezvény délelőtti szakaszának lezárásaképpen elhangzott a Rákóczi-induló, a közönség szétoszlása alatt az ágyuk szóltak, s zenekar szórakoztatta az ünneplőket.

A szoboravató ünnepséget követő ebéden a város és a környék legszebb hölgyei is megjelentek. Ilyen látvány is emelte az ünnep fényét. A nagypiaci Zöldfa vendéglő (ma a Fehér ház áll a helyén) lombokkal s Kölcsey képével feldíszítve várta a vendégeket. Megtelt az étterem, ezért a társaság egy része, Rába István nagykárolyi ügyvéddel az élén, a Magyar Koronához címzett vendéglőben folytatta a lakomát.

A pohárköszöntőkben is elhangzottak jelentős kijelentések. Greguss Ágost a Szatmári Gazda Egyesületért emelte poharát, amely Kölcseyre emlékezve megelőzte Pestet is és a Magyar Tudományos Akadémiát is.

Nem idézhetjük itt sorra a pohárköszöntőket, csupán a köszöntők neveit soroljuk fel: Domahidy Pál, Kiss Áron porcsalmai lelkész, Domahidy Ferenc, Teleki László, báró Vécsey József, Újfalussy Miklós nevét említjük a tósztot mondók sorában. Flegler Sándor német nyelvű beszédében a magyar haza nagy jövőjéről szólt pohárköszöntőjében.

Délután népünnepély volt a Sétatéren (Árpád utca, V. Lucaciu), ami este is folytatódott nagy kivilágítás közepette. Este 7 órakor műkedvelők előadása a színházban, de már 6 órakor zsúfolásig megtelt a nézőtér. A színpadon a dalárda tagjai ott álltak „magyar disz öltönyben” A múzsák megkoszorúzták Kölcsey arcképét. Egész este a Nagypiac soha nem látott kivilágításban pompázott. A színházi előadás után (a Női könnyek című vígjátékot is bemutatták) pedig a kivilágított szobor előtt szónoklat hangzott el, aztán Zombori Gerő tanár elszavalta Kölcseyről írott versét. A megyeház tornyában föllobbant, a várost gyönyörű vörös fénnyel elárasztó görögtűz. Ugyanabban a pillanatban, adott jelre a piac négy sarkán is görögtűz lobban az ég felé. Ezzel zárult az ünnep hivatalos része. Végül táncvigadalommal fejeződött be a szoboravatás.

A szoboravatási ünnepségről a Szatmári Gazdasági Egyesület írott dokumentumot is készített, amely magában foglalta a Kölcsey-szobor rövid történetét, a leleplezési ünnepély leírását, Gyene Károly szoborbizottmányi elnök és Greguss Ágost beszédét, valamint Illyés Bálint és Zombori Gedő verseit. A Tárogató című helyi lapban és külön füzetben is megjelent Greguss Ágost beszéde.

A Szatmári Gazdasági Egyesület októberi ülésén Gyene Károly vizsgálatot kért az általa vezetett Kölcsey-szoborbizottság gazdasági tevékenységéről, főleg a pénzügyi történésekről.

A szobor költöztetései

A város úgy döntött, hogy a Deák teret parkosítják, valamint a közút kiképzését végzik a Székesegyház előtti téren. Ezért 1902. áprilisban a Deák térről elköltöztették a Kölcsey-szobrot a Láncos-templom elé, a Kazinczy térre, arra a helyre ahová már 1864-ben sokan tervezték állítani. A szakszerűtlen szállítás miatt az oszlop több helyen széttöredezett és a talapzaton is több csonkítás esett.

Az új helyzettel megbékülve a Kölcsey-szobor évtizedeken át teljesítette feladatát a Láncos-templom előtt. A város román megszállása után azonban hasonló sorsra jutott, mint a Székesegyház előtti Szent László- és Szent István-szobor, azaz egy éjszaka leple alatt vandálok megtámadták a védekezni nem tudó szobrokat, ledöntötték, és kalapácsokkal, fejszékkel széjjel verték. A Kölcsey-szobor alapja és az oszlop egy része megmaradt. Hogy mégis maradjon némi emlék, a vasútállomás melletti református temetőbe menekítették a maradványokat. A csonka oszlop a temetőben volt 1942-ig.

A törvényhatóság 1942-ben foglalkozott a szoborüggyel. Erről határozatot fogalmaztak meg. „Határozat: A törvényhatósági bizottsági közgyűlés (…) a szatmári Kölcsey Társaság kérését teljesíti, és a nagy költő és író Kölcsey Ferenc, a magyar Himnusz szerzője, a román uralom idején ledöntött és összetört szobrából megmaradt alapzat és oszlop felállítása céljára a Rákóczi utcán a református templom, a Magyar Királyi Posta, és a Magyar Királyi Államrendőrség épület között eső teret határozza meg.”[18] A csonka oszlopmaradvány nem zavarta a román kommunistákat és a háború után évtizedekig a Láncos-templom mögött emlékeztetett Kölcsey Ferencre és a szobor drámai történetére.

[1] Greguss Ágost Eperjesen született 1825-ben. Író, bölcseleti doktor, egyetemi tanár, esztéta, az MTA tagja, a Kisfaludy Társaság alelnöke. Iskoláit Eperjesen kezdte, Pozsonyban folytatta. Apja halálát követően a család Rozsnyóra költözött. Tanulmányait itt, majd a bécsi egyetem orvosi szakán folytatta. 1844-ben már az irodalom felé hajlott. A hallei egyetemen folytatta tanulmányait. Itt jelentette meg a német nyelvre fordított magyar népdalgyűjteményét. Hazatért, az 1848–49-es mozgalmakban tevékeny részt vett. A forradalom után kiadott elfogató parancs elől Török Gábor aradi alispán birtokán kapott menedéket. Úgy tűnt, hogy a katonai szigor enyhül. Jelentkezett a hatóságoknál. Elítélték. Tizenegy havi fogságot szenvedett a nagyváradi vár börtönében.1849 őszén adta ki A szépészet alapvonalai című munkáját. Mint szerkesztő, mint egyetemi tanár számtalan tudományos dolgozat szerzője. Regényeivel, fordításaival, tudományos dolgozataival, cikkeivel nagy szolgálatot tett a nemzet ügyének. Munkássága értékét csak fokozta széles körű műveltsége, erős erkölcsi érzése és hazafisága, valamint ízlése. Budapesten halt meg 1882-ben.

[2] Klein Sándor, vagy Sámuel, több alkalommal kitüntette magát közügyek támogatásával. „1862. február 3-án egy fényes táncestélyt rendezek a Zöldfa vendéglő termében, melyből a tiszta jövedelmet budai Népszínház alaptőkéje növelésére fogom felküldeni. Remélem, hogy n. p. közönség női nem vonja meg e jótékony célú vállalattól nagybecsű pártolásukat! Klein Sámuel a Zöldfa vendéglő bérlője.”

[3] Tischler Albin római katolikus pap és építész. A Naszód megyei Besztercén született 1810. március 1-én. 1834-ben szentelték pappá. Segédlelkész volt: Kisráton, Munkácson, Beregszászon. 1841-től Hám János püspöki szertartója. Plébános: Zajtán (1844), Csanáloson (1852). Csanáloson hunyt el 1884. augusztus 16-án. Papként maradandót alkotott az építészet területén is. Hám János megbízásából Tischler Albin tervezte Szatmárnémetiben a Doboló dombra a Kálvária kápolnát és az épület előtti keresztutat (1846). Az a Kálvária kápolna ma már nem látható. A mai Kálvária-templomot Boromisza püspök szentelte fel Jézus Szíve tiszteletére 1909. június 6-án. Tischler Albin nevéhez fűződik a felsőbányai Nagyboldogasszony-templom terve, és a poraiból felújított beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom.

[4] Gyene Károly politikus, országgyűlési képviselő, polgármester, a Szatmári Gazdasági Egylet vezetőségi tagja – Nagykárolyban született 1805-ben. Meghalt 1878. máj. 7. Szatmárnémetiben, életének 73. évében.

[5] A Kölcsey Kör működését 1890-re teszik, megalakulásának pontos időpontja tisztázatlan.

[6] A bizottság tagjai ekkor: Újfalussy Miklós, Domahidy Pál, Gyene Károly, Peley József, Nagy Károly, Mándy Bertalan, Kováts Eduárd, Kende Kanuth és Domahidy Ferencz.

[7] Néhány cím a Kölcsey ünnepségeken színre került darabokból: Család öröme, Egyik sir, másik nevet, az Apám felesége, Egy kis szívesség és Elveszem nőmet, Végrendelet stb. A Református Gimnázium diákjai ugyancsak 1864-ben előadták a Kemény Simon című darabot az iskola diákjainak. Az 5 forint tiszta jövedelemből 3 forintot szegény családoknak adtak, 2 forintot a Kölcsey-szobor szállítási költségeire.

[8] A Szatmári Gazdasági Egyesület jegyzőkönyve.

[9] 1864 áprilisáig mindössze 50 (!) forint gyűlt össze adakozásból.

[10] Domahidai Domahidy Pál 1799-ben született. 1840-ben Szatmár vármegye főszolgabírója, országgyűlési követe, törvényszéki elnök, Kossuth Lajos kormánybiztosa, 1867–1872-ig első alispán és egyházmegyei főgondnok. Domahidán hunyt el, 1873. február 13.

[11] Vajai Vajay Károly Vajay Imre és Gaál Mária fia, Szatmárnémetiben született 1825-ben. A szabadságharcban előbb nemzetőr, majd segédtiszt volt.1849-ben és azt követően Debrecenben, majd Nagyváradon raboskodott. 1861-ben Szatmárnémeti főbírája, majd országgyűlési képviselő. Tőle ered azon országos jelentőségű indítvány, hogy a még meg nem koronázott királyt az országgyűlés egyszerű „Felséges Úr” címmel illesse. 1864-ben a Református Gimnázium tanügyi bizottságának elnöke. 1867-ben ismét a város főbírója. 1869 után királyi ügyész, majd királyi törvényszéki bíró. Kiváló szónok volt. Szatmárnémetiben hunyt el 1906. április 6-án.

[12] A tér nevei: 1610-ben Templom utca, 1883-ban Rákóczi utca, 1941-ben Kálvin tér, 1946-ban Calvin tér, 1980-ban Păcii (Béke) tér, jelenleg ismét Calvin tér.

[13] Gerenday Antal (1818–1887) pesti sírkőfaragó, szobrász. Antal édesapja a Nemzeti Színház pénztárnoka, a testvére, József egyetemi tanár. A Gerenday Antal műhelyében készült Garay János, Vörösmarty Mihály, Lendvay Márton, Szentpétery Zsigmond, Vajda Péter, Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Sándor síremléke. A szatmárnémeti Status Quo Ante zsidó temetőben is látható két síremlék a Gerenday műhelyéből.

[14] Az 1848. február 6-án felavatott és 1890-ben lebontott épületről van szó, Friedl János szatmárnémeti építész műve. Bejárata a Színház Közből (Gh. Doja) volt, körülbelül ott, ahol ma autóbuszmegálló van.

[15] Ez a latin kifejezés a Bibliából, a Prédikátor könyvéből származik, és azt fejezi ki, hogy a földön minden dolog mulandó és semmivé lesz.

[16] Illyés Bálint református lelkész, író, 1848-as honvéd, országgyűlési képviselő (Fehérgyarmat, 1835 – Budapest, 1910, sírja Gödöllőn található). A bölcselet és teológia végeztével a marosvásárhelyi református gimnáziumban költészetet, ókori irodalmat, történelmet, görög nyelvet tanított. 1860-ban szatmári segédlelkész és tanár, 1861-ben a tiszabecsi, 1868-ban pedig a kisújszállási gyülekezet választotta meg lelkészének, majd országgyűlési képviselőnek. Visszavonult a lelkészi tevékenységből. Irodalmi munkái kora legjelentősebb lapjaiban jelent meg.

[17] Luby Zsigmond királyi tanácsos, megyei főszolgabíró. 1819. április 15-én született Nagyaron (Szatmár vármegye). A gimnáziumot Kassán, jogi tanulmányait Pesten végezte. 1838-ban nyert ügyvédi oklevelet és a megyei gyűléseken volt befolyásos személyiség. Obernyik Károllyal és Petőfi Sándorral baráti viszonyban volt. 1848-ban főszolgabírónak választották. A Bach-korszakban visszavonult a közélettől. 1860-ban ismét megjelent a megye gyűléstermében és szónoklataival nagy hatást ért el. Mint rendíthetetlen híve a Deák-pártnak ismét bevetette magát a politikai és a közéletbe. A kormány királyi tanácsosi címmel tüntette ki. A vármegye tanfelügyelővé választotta. Meghalt 1887. július 5-én Fülpösdarócon (ma Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Mátészalkai járás).

[18] Ma II. Rákóczi Ferenc mellszobra áll a csonka Kölcsey-oszlop helyén.

Kiemelt kép: Bajnai Botond