XXV. Néptánc- és Népzenei Tábor Avasújvárosban

| június 22, 2022 |

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, illetve Avasújváros Község Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa július 25–30. között szervezi meg a Néptánc- és Népzenei Tábort, melynek Avasújváros ötödik alkalommal ad otthont. Krupa Anna Bianka táborvezető elmondta, hogy idén is, akárcsak az elmúlt évben, figyelembe véve az életkorokat három csoportot alakítanak ki. A hét-nyolc évesek számára népi gyermekjátékokat oktatnak, ehhez a korcsoporthoz érkezik Újvidékről Szűcs Orsolya néptáncos. Vele a Petőfi-program által kerültek kapcsolatba a szervezők. Egy tanév erejéig járt az avasújvárosi diákokat néptáncra oktatni.

A kilenc-tíz évesekből álló csoport főleg első táborozók, akik eddig nem igazán találkoztak a néptánccal, de szeretnének bekapcsolódni, szeretnék megtanulni. Ők is gyermekjátékokkal kezdik, majd rátérnek a néptánc tanulására is. Oktatójuk Gresa Dávid néptáncos, akivel már a tavalyi táborban megismerkedhettek a gyerekek.

A haladók csoportjába azokat a táborozókat sorolják, akik már voltak néptánctáborban. Ezzel a csoporttal Kiss Adorján néptáncos foglalkozik majd és ígérete szerint a szatmári táncokból egy kisebb kis koreográfiát állít össze a gyerekek számára.

A Szilágyságból érkező zenekar — Majer Arnold és zenekara — minden korosztály tánctanulásába bekapcsolódik, hogy a gyerekek szokják meg az élő zenét. Naponta délelőtt és délután két-két óra tánctanulás szerepel a programban, este pedig mindenki részt vehet a táncházban.

A táborban nemcsak a néptáncot tanulnak a jelentkező gyerekek, hanem a régi hangszerek megismertetése ( népi furulya, citera, népi hegedű) is cél. A tavaly már elindított hegedűoktatást szeretnénk folytatni, hogy minél több gyerek megtanulhassa megszólaltatni ezt a nagyszerű hangszert. Ezzel Major Andor, a szilágysági zenekar prímása foglalkozik. Nyolc darab hegedű áll a gyerekek rendelkezésére, hogy gyakoroljanak. Az idei táborban nagyobb teret szeretnének adni a hangszeroktatásnak, ezért délelőtt és délután a néptáncoktatással párhuzamosan zajlik majd a hangszeroktatás. A táborban népi furulyát és citerát is lehet választani.

Az idei év a tábor életében jelentős, mert XXV. alkalommal kerül megszervezésre és ebből az alkalomból Nevezi Dobos Csilla zenetanárnő egy népdalgyűjteményt állított össze, mely tartalmazza az eddigi táborokban tanult népdalokat és Avasújváros községhez tartozó Kőszegremetén felgyűjtött népdalokat.

A táborban idén a szabad foglalkozás a festés lesz. A gyerekek kipróbálhatják a festést különböző felületű anyagokon.

A tábor megnyitója július 25-én, 9 órától lesz az avasújvárosi falumúzeum udvarán. Jelentkezni a https://cutt.ly/9KcqhCO oldalon található űrlap kitöltésével lehet, határidő július 10. Bővebb információkkal a 0746.595.544-es telefonszámon szolgálnak.

A táborozóktól orvosi igazolás is kérnek a szervezők arról, hogy a gyerek jó egészségi állapotban van (apt pt. tabara), ezt egy héttel a tábor megkezdése előtt kell kikérni a háziorvostól.