Viszontlátásra, múzeum!
A Szatmár Megyei Múzeum felújítási munkálatai miatt bezáró állandó kiállítások búcsúztatására várja a látogatókat június 25-én, szombat délután az intézmény. A 17 órától kezdődő program keretében lesz ingyenes tárlatlátogatási lehetőség, de kézműves foglalkozások és különböző gyermekprogramok is várják az érdeklődőket 17 és 20 óra között, majd 21 órától Balog Ferenc ad egyórás dobkoncertet, 22 órától pedig a múzeum homlokzatára vetített fényfestés zárja a programok sorát.
A felújításról
Az EASYDOOR határon átívelő projekt részeként újítják fel a Szatmár Megyei Múzeum főépületét oly módon, hogy az intézmény megfeleljen a XXI. századi elvárásoknak. Nem csak a múzeum épülete újul meg, ez magával hozza az alapkiállítások, a raktározási körülmények, de általában az épület egész belső terének a megújulását is.
Az épület az 1930-as években készült el, egy ideig megyeháza volt, majd itt székelt a megyei pártbizottság, s 1986-ban költözött az épületbe a megyei múzeum. Alapos felújítás és múzeumi célokra való átalakítás nem volt sem 1986-ban, sem azt követően. Az épületnek elévült a vezetékrendszere, az elektromos hálózata, a nyílászárók is cserére szorulnak, de a terembeosztások sem teljesen alkalmasak kiállítási célokra.
A felújítás során új terek hasznosulnak: bekapcsolják a múzeumi tevékenységbe a tetőteret és a pincét is, ezeket eddig statikai és vizesedési gondok miatt nem lehetett használni. A pince és a tetőtér mintegy harminc százalékkal növeli meg a rendelkezésre álló kiállítóteret.
Felújítás után látogatható lesz a múzeum udvara is, ami jelenleg egy kevesek által ismert park. Ez egy szabadtéri, látogatható kiállítótér lesz, de alkalmas lesz közösségi rendezvények megtartására is.
A műemlékjelleget megtartva lehetőség szerint modernizálnak is, a megújuló épület energiaigénye és a terek hasznosítása 21. századi kívánalmaknak kell megfeleljen.