Új utakon indul a 10. Interetnikai Színházi Fesztivál

| november 5, 2022 |

November 4-én vette kezdetét Szatmárnémetiben a 10. Interetnikai Színházi Fesztivál, melynek programjában tizennyolc kisebbségi nyelven játszó színház, színtársulat enged betekintést művészetébe. Az esemény ünnepi megnyitójának — mint ahogy a legtöbb előadásnak is a következő kilenc napban — az Északi Színház terme adott otthont.

A népes közönséget házigazdaként Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és a fesztivált szervező Proscenium Alapítvány elnöke köszöntötte.

„Szeretettel köszöntöm önöket itt, az idén épp 130 éves színházépületünkben, az IFeszt tizedik fesztiválkiadásán! Az Interetnikai Színházi Fesztivál Románia kisebbségi, azaz magyar, román, zsidó és roma színházainak legfontosabb vándorfesztiválja. A párbeszéd helye. A párbeszédé — színházi alkotók és befogadók között, színházi műhelyek között. Kultúrák, nyelvek és identitások között.

Az idei fesztivál sok szempontból első: az első pandémia utáni IFeszt, egyben az első olyan fesztiválkiadás is, amely visszatér egy korábbi helyszínére. Mindezek mellett az első olyan is, amelyet — a seregszemle megálmodója, Zsehránszky István áldásával és a főtámogatók egyetértésével — már a MASZÍN Magyar Színházi Szövetség kötelékében szervezhetünk meg. Sajnos az első olyan is egyben, amelyet már csak odaföntről figyelhet az említett megálmodója, Zsehránszky István, mindannyiunk „Zsekája” — mi pedig csak reménykedhetünk idelent, hogy ezúttal is elégedett lesz velünk.

Szimbolikus erővel bír, hogy éppen városunkban indulhat újra ez a kiemelkedő jelentőségű vándorfesztivál, hiszen színházi szövetségünk létrehozásának gondolata is éppen itt, a 2016-os szatmári Ifeszten született. Idén — négy évnyi kényszerszünet után — már e szövetség kötelékében éled újjá, hogy tagszínházaink között vándorolva folytassa útját további állomásai felé.

De a helyszín nem csupán ezért szimbolikus: 130 éves épületünk mindig is az újrakezdések színháza volt. Itt indult újra a színjátszás az első, még 1848-ban átadott kőszínház használhatatlanná válása után és itt alapított újra intézményt Harag György fiatal társulatával, a nyolc évaddal korábban felszámolt társulat nyomdokába lépve.

Egészen biztos, hogy amikor 1948-ban a kommunista államhatalom felszámolta a híres Reinhardt-tanítvány, Jakabffy Dezső szatmári társulatát, a korszak kirakatpereit idéző, szakmainak álcázott kivizsgálás és vizsgáztatás nyomán, senki sem gondolta volna Szatmárnémetiben, hogy az 1790-től datált hivatásos szatmári színjátszás számára következhet még feltámadás.

De következett! 1953-ban megállt egy szerelvény a szatmári állomáson, amely előtt lovasszánok várták a színészeket. Az alapítók visszaemlékezéséből tudjuk: Szatmár színházszerető közönsége nemcsak a színházat, hanem az állomástól idáig vezető utakat is betöltötte, virággal, tapssal, éljenzéssel várta a feltámadás ígéretét hozó társulatot.

Soós Angéla szavait idézve: szerelem volt első látásra, ami után alapítóink már az átköltözés lehetőségén gondolkoztak és dolgoztak. 1956-ban — egy újabb forradalom évében — meg is történt általuk ez a feltámadás: Szatmárra újra hivatásos társulat érkezett.

Ez az épület tehát, amely maga is füstölgő romjaiból támadt fel újra (az 1944-es szőnyegbombázás után), az újrakezdések otthona volt mindig az elmúlt 130 év során.

Most, amikor támogatóink segítségével ugyanitt, ugyanebben az épületben indítjuk újra ezt a pótolhatatlan vándorfesztivált, abban a megnyugtató tudatban tesszük, hogy pontosan ugyanarra az alapra építkezünk, amelyre 130 éven át megannyi újrakezdő és újjáépítő elődünk tette: a szatmári közönség színházszeretetének erős talapzatára.

És bár az időjárás most épp nem engedi meg nekünk, hogy lovasszánokkal fogadjuk kedves vendégeinket (ami talán a logisztikai kivitelezést is megbonyolítaná némiképpen), afelől biztosíthatjuk őket is, hogy Szatmár 2022-ben ugyanolyan színházszerető város, mint 1790-ben, 1848-ban, 1953-ban vagy 1956-ban volt. Hogy lélekben ugyanúgy, virággal ünnepelve vártuk és várjuk most őket is, még ha arra vonatkozóan nem is tehetünk felelőtlen ígéretet, hogy három évadon belül örökre ideköltözhetnek. Van, ami csak szerencsés keveseknek adatik…

De nemcsak közönségünk tesz bennünket szerencséssé ezen a fesztiválkiadáson. Említett meghívottaink, akik közül sokan ugyancsak messziről kerekedtek fel megörvendeztetni a szatmári közönséget, repertoárjuk legjavából kínálták fel előadásaikat. Szerencsések vagyunk valamennyien, hogy itt, most, Szatmárnémetiben, egy csokorba gyűjtve láthatjuk munkájuk gyümölcseit! Hogy idén ők is beleköltöznek a színházépület ama rejtélyes csendjébe, amelyről a 130. évforduló napján beszéltem önöknek.

Akkor arról beszéltem itt, önök előtt, hogy egy színház csendjében, mint telített űrben, minden elmúlt előadás visszhangja benne van — ahogy a színész partitúrájában ott marad minden eljátszott szerep is.

Akkor azt kértem önöktől, figyeljék meg ennek az épületnek a mélységes csöndjeit, amelyeket én hat éves korom óta figyelek, s néha beszélgetek velük… Mert ebben a csendben színházépítők reménykedő felszusszanása neszez és meghallhatják benne a Krémer Sándor hangját, a Jakabffyét, a Haragét, vagy éppen. Vagy a csöndesen síró Szabadkay Józsefét, amikor zsidó származása miatt tiltottak el az általa igazgatóként saját költségén épített színpadától. És, persze, magamat idézve — klasszikusokat csak pontosan! — „rengeteg tapsot, gyönyörű színésznők és görlök kacagását. Pezsgő- és puska dörrenését — és sajnos nem csak színpadi fegyverét…”

Hát ebbe a csöndbe költözik most bele örökre valamennyi vendégünk is, színpadi alkotásaik révén — és mindenikük itt marad velünk az Ifeszt elmúltával is. Velük, általuk, a romániai kisebbségi színház legkiválóbb színházi műhelyei révén ezután a fesztivál után visszhangos csöndjeink is gazdagabbak lesznek!

Köszönjük tehát nekik a fesztiválszereplést, és hogy művészetükkel ajándékozzák meg a szerintünk — és engedtessék meg ennyi szubjektivitás a házigazdának is — legnagyszerűbb romániai közönséget. És köszönjük támogatóinknak és partnereinknek is, hogy mindezt lehetővé tették: Románia Kormánya Etnikumközi Kapcsolatokért Felelős Hivatalának és Kulturális Minisztériumának, a Szatmárnémeti Városi Tanácsnak, a Szatmár Megyei Tanácsnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a MASZÍN Magyar Színházi Szövetségnek, az Északi Színháznak és a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak is.

Önöknek, szeretett közönségünknek pedig tartalmas fesztiválozást, lélekemelő színházi találkozásokat kívánunk!”

A kultúrában nem létezik „kisebbségi” státusz

Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Kulturális Minisztérium támogatásával rendezett fesztivál megnyitóján jelen volt Demeter András István kulturális államtitkár, színész is, aki karrierje során több IFESZT-en is részt vett, illetve — a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatójaként — szervezője is volt már a rangos seregszemlének.

Az államtitkár előbb tolmácsolta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Lucian Romașcanu kulturális miniszter üzenetét, saját nevében pedig arról beszélt, hogy a kultúrában nem létezik „kisebbségi” státusz, a kultúra az etnikumközi párbeszéd egyenrangú partnereinek közös terepe. Végül, mint színházi ember is üzent a fesztivál során fellépni készülő kollégáinak: színházi zsargonnal élve „nagy kalappal” kívánt közelgő fellépésekhez. Végezetül a szatmári fesztiválközönségnek kívánt maradandó színházi élményeket.

Fontos, hogy mindenki kifejezhesse magát az anyanyelvén

Pataki Csaba megyei tanácselnök Kereskényi Gábor polgármestert is képviselve elmondta: bár a polgármesteri hivatal a színház fenntartója, nagyobb vállalkozásoknál, eseménysorozatoknál, ha szükség van rá, mindig segítik a színházat — ahogyan ez a korábbi fesztiválok esetében is történt. Kiemelte: itt, Szatmár megyében fontosnak tartják, hogy mindenki kifejezhesse magát az anyanyelvén, ezért is tartja jó helyszínnek az Északi Színházat a kisebbségi nyelven játszó színházak fesztiváljának megszervezésére.

A megnyitót követően a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház előadását, Az öreg hölgy látogatását láthatták, Novák Eszter rendezésében. Az ünnepi nyitóelőadást azonban több fesztiválesemény is megelőzte a nap folyamán: a színház büféjében könyvbemutató volt — a Nagyváradi magyar színháztörténet 1950–1990. Philther-elemzések kötetet mutatták be a

színházi tanulmányok szerkesztője és szerzői (Boros Kinga, Czvikker Katalin, Fazakas Márta és János Szabolcs), majd a szakszervezetek művelődési házában Bartis Attila írásai alapján készült önálló estet láthatott a közönség, Bogdán Zsolt színművész előadásában.

A folytatásban számos színházi előadás, rengeteg színházi élmény várja a nagyérdeműt a 10. Interetnikai Fesztiválon, amelynek programját könyvbemutatók, szakmai beszélgetések és afterpartyk teszik teljessé.