Terveikről egyeztettek a szatmári és bihari diákírók
Nagyváradi diákírókkal találkoztak a Szamos Diákirodalmi Kör tagjai, illetve az őket elkísérő pedagógusok.
Ady nagyváradi éveinek legfontosabb helyszíne az a Fő utcai villa volt, amelynek falai között a magyar irodalom talán legtöbbet emlegetett szerelmi története zajlott. Ady 1903-ban fordult meg először a ma csak Léda-háznak emlegetett Stern-villában, amelynek a vasúti töltésig tartó kertjében, az akkor gimnazista Tabéry Géza többször is intim együttlétben látta Adyt Lédával. Kevesen tudják, hogy Léda itt szülte meg — sajnos holtan — Ady Endre egyetlen gyermekét. Brüll Adél 1907-ben, édesanyja halála után vált meg az ingatlantól. Azóta lakóház, vendéglő, vasutas-klub és kocsma is működött benne. Az épület jelenleg kulturális rendezvényeknek ad otthont. Hátsó udvarán működik az Újvárad folyóirat szerkesztősége. Október 15-én, a Léda-házban találkoztak a nagyváradi és a szatmári diákírók, illetve az őket kísérő pedagógusok.
Házigazdaként Szűcs László, az Újvárad folyóirat főszerkesztője ismertette a májusban Debrecenben megalakuló közös kezdeményezés eddigi eredményeit. Elmondta, hogy a szatmáriak nagy előnye, hogy ott már jól működik a Szamos Diákirodalmi Kör, ennek a mintájára szeretnének Biharban is egy hasonló kört megalakítani. A jövőben felveszik a kapcsolatot kolozsváriakkal, zilahiakkal, aradiakkal és temesváriakkal. Tervben vagy egy közös weboldal létrehozása és egy antológia kiadása.
Elek György főszerkesztő felvázolta, hogy milyen szempontok szerint készül a Szamos folyóirat, hogyan terjesztik és milyen kapcsolatot tartanak a szerkesztők az olvasókkal. Mindig prioritást kapnak a helyi szerzők, de beindul a Kitekintő rovat, melyben nem szatmári szerzők írásait fogják közölni. Sokan megkérdőjelezik egyes diákírók munkáinak a minőségét, a szerkesztő is egyetért azzal, hogy sokszor kerülnek be kezdetleges írások, ez amiatt történik, hogy a fiatalok szárnyait ne törjék le már az első próbálkozásokkor. A Szamos közösségépítő és identitásfejlesztő szerepe vitathatatlan, ahogy megyünk előre, úgy fogják majd a lapkészítők kiküszöbölni a még létező hibákat.
Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke a kör működéséről beszélt. Elmondta, a Szamos folyóirat által biztosított közlési lehetőségek mellett kiadásra került két diákantológia is, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. A diákírókkal együttműködnek az ifjú képzőművészek és zenészek. Ismertette, hogy milyen irodalmi rendezvényeken és megemlékeznek vesznek részt műsorral vagy csupán résztvevőkként, de beszélt azokról a nehézségekről, melyek miatt problémás a találkozók, a próbák és az előadások megszervezése.
Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt Magyartanárok Egyesület elnöke ismertette a LiterArt tevékenységi körét, melyben benne van a tehetséggondozás, ebben sokat segít a Szamos Diákirodalmi Körrel történő együttműködés. Gál Gyöngyi elmondta, nagyon fontosnak tartja a magyartanárok munkáját, mert ők fedezik fel a tehetséges diákokat, ők azok, akik motiválhatják őket és elkísérik különböző rendezvényekre. A Szamos egy olyan lehetőség, hogy aki érez magában megmutatkozási vágyat, gondolatait megosztathatja nagyobb olvasóközösséggel. Gál Gyöngyi hálás a magyartanároknak, a Szamos folyóiratnak és azoknak a diákoknak, akik megosztják a világról vagy csupán egyéni érzéseikről kialakult gondolataikat. Nagyon jó dolognak tartja azt is, hogy lehetőség adódik találkozni más megyék diákjaival is.
Szűcs László elmondta, nem talál magyarázatot arra, hogy Bihar megyében nem tudják bevonni a magyartanárokat ilyen tevékenységekbe. Köztudott, hogy a magyartanárok nagy része a kortárs irodalommal szemben finom távolságtartással van. Sokak számára a huszadik század közepén megállt az irodalom, az tapasztalható, hogy nagyon kevesen mennek el például kortárs írók könyveinek a bemutatójára. Szatmáron nagyobb az érdeklődés.
Gál Gyöngyi kifejtette, hogy Szatmár megyében is gond a kortárs irodalomhoz való viszonyulás még akkor is, ha jobb a helyzet mint más megyékben. Számít az, hogy milyen írókat hívunk meg. Balázs Imre József egyik könyvbemutatóján kitért erre a viszonyulásra is. Vannak könyvek és vannak szerzők, akik egy kicsit oldják a távolságtartást. A tanterv megengedi, hogy a tanár nyisson a kortárs irodalomra, a tanárok kreativitásától, olvasottságától függ, hogy mit vállalnak be. Vannak úttörő tanárok — mutatott rá Gál Gyöngyi.
Czier Andrea magyartanár nagyon fontosnak tartja a tehetséggondozást. Elmondta, vannak, akik megmutatják az írásaikat, vannak, akik nem. Nem minden diák vágyik arra, hogy nagyon gyorsan megjelenjenek nyomtatásban az írásai. Czier Andrea fontosnak tartja a vers megjelenítését, a versmondást és más jellegű előadást.
Jáger-Péter Mónika általános iskolában tanít, az elmúlt évben két nyolcadik osztályos tanítványának megjelentek a versei a diákantológiában. Ők nem azok közé a diákok közé tartoznak, akik nem szívesen mutatják meg az írásaikat, sőt ellenkezőleg, hatalmas öröm volt a számukra, amikor a kötet megjelent és meglátták az írásaikat nyomtatásban. „Az évzárón jutalomként sikerült a kiemelkedő diákoknak egy-egy példányt adni ebből a kötetből. Tanári pályafutásom során még nem láttak akkora örömöt a gyerekek arcán, mint amikor ezt a könyvet megkapták. Semmilyen jutalomkönyv nem váltott ki belőlük olyan örömöt mint a diákantológia” — újságolta a magyaranár.
Fóris Enikő és Nagy Tünde tanárok azt tapasztalják, hogy nagyon sok diák ír, közülük egyre többen közölnek a Szamosban, ami bátorítást jelent számukra, hogy ne hagyják abba. Azok, akik olyan pályára készülnek, hogy tanulmányaik miatt nem tudnak időt szakítani az irodalmi körre, egy idő után bizonyára visszatérnek és megmarad az irodalom iránti érdeklődésük.
Bereczky Andrea, a nagyváradi Művészeti Líceum tanára negyedik éve tanít Nagyváradon, nagyon sokszor jöttek hozzá diákok, hogy írnak verset, viszont nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Beszélgettek a versekről, de nem volt lehetőség továbblépni. Emiatt lenne jó, ha Nagyváradon is megalakulna egy irodalmi kör, amibe érdemes lenne bevonni egyetemistákat is, mert közöttük is vannak olyan tollforgatók, akik egy ideig a fióknak írnak, majd abbahagyják.
A továbbiakban a diákok felolvastak írásaikból, azokat megvitatták, tervet készítettek a további együttműködéséről, majd felkeresték Nagyvárad főbb kulturális látnivalóit.