Teremtsünk közösséget a koraszülött babáknak és családjaiknak!

| november 22, 2022 |

A koraszülöttek világnapja alkalmából többnapos rendezvénysorozattal készülnek a Boldog Scheffler János Rehabilitációs- és Terápiás Központ munkatársai, mely program a RO–HU 450, Interreg V-A Románia–Magyarország Program keretein belül valósul meg, az Európai Unió támogatásával. A csütörtökön kezdődő rendezvénysorozat keretében megünneplik a Boldog Scheffler János Központ (BSJK) fennállásának 10. évfordulóját is. Ennek kapcsán Fazekas Brigittával, a központ szakmai vezetőjével beszélgettünk.

— Tíz éve egy hiánypótló intézmény kezdte el működését, mely komoly segítséget jelent a központ védenceinek. Milyen indíttatásból jött létre a Boldog Scheffler János Rehabilitációs- és Terápiás Központ?

— Tíz évvel ezelőtt, amikor a BSJK megnyitotta a kapuit, az akkori lelkes kis szakembercsapat célja az volt, hogy egy olyan intézményt adjon a szatmári közösségnek, ami elsősorban az eltérő fejlődésű kisgyermekeket és családjaikat támogatja azáltal, hogy egy helyszínen teszi elérhetővé az akkoriban korszerűnek vélt fejlesztési módszereket és vizsgálatokat, megkímélve ezáltal a családokat attól, hogy intézmény és intézmény között, városok és országok között ingázzanak különböző fejlesztésekért, vizsgálatokért.

— Az évek során folyamatosan bővült a szolgáltatások tárháza. Milyen terápiákat vehetnek igénybe az önökhöz fordulók?

— A rehabilitációs munkán túl, pár éven belül a prevenciós tevékenységek is szükségszerűnek mutatkoztak, így 2015-ben történt az első és eddigi legnagyobb szakmai bővítése a BSJK-nak. Jelenleg úgy a rehabilitációs szolgáltatások, mint a prevenciós jellegű szűrések és fejlesztések egyaránt elérhetőek központunkban, valamint pár éve a felnőttek mozgásszervi rehabilitációját is biztosítani tudjuk, egy különálló egységben. Ami elérhető mint szolgáltatás a 0–18 éves korú gyermekek számára az a mozgásfejlesztés, beszédindítás és kommunikáció fejlesztés, gyógypedagógiai fejlesztés, szocializációs foglalkozások, pszichológiai tanácsadás szülőknek és gyerekeknek, valamint babaszűrések, babaprogramok (torna, babaúszás, mondókázás), valamint különböző típusú szűrővizsgálatok: megkésett beszédfejlődés, magatartászavarok, iskolai problémák, valamint regulációs problémák kapcsán. Felnőttek számára a mozgásszervi rehabilitáción belül különböző fizioterápiás eljárások, vízi- és szárazföldi gyógytorna, valamint szakorvosi vizsgálat áll rendelkezésre.

— Munkatársaik jól képzett szakemberek, akik támogatást is biztosítanak a „pácienseknek”. Fontos az ő folyamatos képzésük?

— A munkatársak képzése állandó prioritás, hiszen ez egy olyan szakma, ami folyamatosan fejlődik. Fejlődik egyrészt, mert újabb és újabb módszerek jelennek meg és nyer hatékonyságuk bizonyítást, továbbá változik azért, mert a társadalmi kihívások/változások újabb és újabb igények és kihívások elé állítják. Ma már sok minden teljesen máshogy van jelen akár csak itt nálunk, Szatmárnémetiben ahhoz képest, ahogyan 10 évvel ezelőtt indultunk. Azt hiszem, az egyik legnagyobb potenciálja ennek az intézménynek, hogy nem fél mindig újabb és újabb tudást, módszereket és kereteket behozni és a közösség igényeire formálni a szolgáltatásait.

— Milyen különleges terápia van, mely egyedinek számít térségünkben?

— Több dolog is van, amiben úgy gondolom, hogy a hozzánk forduló családok egyedi ellátással találkozhatnak. Elsősorban a hidroterápiás szolgáltatásainkat emelném ki, ez egyike talán a legnagyobb kincsnek, amivel egy fejlesztőközpont rendelkezhet. Hasonlóképpen úgy gondolom, hogy az autista gyermekek ellátásában is egyedi szemlélet alapján dolgozunk, megpróbálva minél inkább ötvözni a szakma újdonságait és a helyi családok igényeit és lehetőségeit. Ezen felül babaszűréseink is egyedinek számítanak a régióban és úgy gondolom, hogy amióta működnek, azóta bátran kijelenthetjük, hogy sokat formáltak a szatmári kisgyermekes családok látásmódján és felelősségteljes hozzáállásán.

— Voltak-e különleges esetek, melyek szakmailag/emberileg igazi kihívást jelentettek?

— Minden eset önmagában egy kihívás, és minden eset az adott családnak és az adott szakembernek közös céllá válik. Nem gondolom, hogy lehet és hogy kell kiemelnünk eseteket, persze közöttük is vannak könnyebbek és nehezebbek, de a munkatársaimban is mindig igyekszem tudatosítani, hogy itt életekkel, sorsokkal kerülünk kapcsolatba, és feladatunk legjobb tudásunk szerint segíteni nekik, attól függetlenül, hogy önmagában a gyerek vagy a család problémája mennyire súlyos. Az, amit adni próbálunk a fejlesztések alkalmával az adott családnak, épp megfelelő kell hogy legyen, tekintve persze mindkét fél lehetőségeit és kereteit.

— Mik a további tervek, célok?

— A jövőben hasonlóképp igyekszünk figyelni a helyi igényeket és ennek megfelelően alakítani szakmai víziónkat. A járványhelyzet kicsit átalakította a lehetőségeinket és a szükségleteket is, így biztosan sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak majd a különböző pszichológiai szolgáltatások, de hasonlóan fókusz marad az egyre növekvő tendenciát mutató autizmussal élő gyermekek ellátása és fejlesztése, valamint kiemelten fontos irány marad a legkisebbek, a babák és általuk a kisgyerekes családok támogatása.

— A tíz év alatt igyekeztek a szatmári közösségnek minőségi találkozásokat is szervezni konferenciák, szülőknek szóló konferenciák által. Ezen koncepcióba tökéletesen illeszkedik a hét végi rendezvénysorozat is. Terveznek még hasonlókat szervezni a jövőben is?

— Igen, így van, folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek által a tudást elhozhatjuk és hozzáférhetővé tehetjük a helyi szülőknek és szakembereknek. Ezek általában finanszírozások által válnak elérhetővé, így mindenképp ez egy olyan tényező, amit a tervezésnél figyelembe kell vennünk. De igen, általánosságban elmondhatom, hogy az ehhez hasonló rendezvények, szakmai és gyerekprogramok a jövőben is kiemelt figyelmet kapnak majd a központ életében.

— A csütörtökön kezdődő rendezvénysorozat kinek szól?

— A csütörtökön kezdődő rendezvénysorozat bár a koraszülött gyermekek világnapja alkalmából kerül megrendezésre, de minden korababát és nem korababát nevelő családnak szól, akik együtt, közösségben szeretnék tölteni ezt a pár napot. Szerettük volna idén ebben a rendhagyó formában felhívni a figyelmet ezekre a pici hősökre, a korababákra és családjaikra, lehetőséget adva arra, hogy közösség formálódjon körülöttük és velük. Így reméljük, hogy sokan fognak csatlakozni ezekhez az eseményekhez, főleg korababák, és hogy észrevétlenül formálódnak majd közösséggé a különböző előadások és gyerekprogramok által. Hiszen ez volt az egyik olyan dolog, amit a legtöbbször hallottunk a szülőktől a szűrések és a tanácsadások alkalmával — hogy szükségük van közösségre, ahova tartozhatnak, nemcsak a gyermekek, hanem a szülők maguk is, és nemcsak olyan közösségre, ahol csak más korababás családokkal lehetnek, hanem olyanra, ami befogadó, ahol azt érezhetik, hogy ők is egy a sok közül, mert az bizonyosság, mert az visszaigazolás arra, hogy van fejlődés, hogy talán már nem is látszik és talán már nem is lényeges az, hogy korábban érkezett gyermekük, hiszen teljes értékű tagja tud lenni a kortársközösségnek.

— A programról mesélne részletesebben?

— November 24. és 26. között, a koraszülöttek világnapja alkalmából a Boldog Scheffler János Központ rendezvénysorozattal készül a szatmárnémeti családok számára, ezek a programok ingyenesek. A Szatmárnémetiben található Megmaradás Házában (1 Decembrie 1918 utca 1. szám) megszervezendő rendezvénysorozat csütörtökön (november 24-én) 17.30 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd 18 órakor kezdődik Otilia Mantelers: Szülői stressz és kiégés román nyelvű előadása. Pénteken (november 25-én) 17 órától Bojti Andrea: A magabiztos szülő titka — a szülői önismeret című, magyar nyelvű előadásán vehetnek részt az érdeklődők. A szakmai minikonferenciák után szombaton (november 26-án) családi napot szervezünk, ahol színes programokkal várjuk a gyermekeket és családjaikat. A tervezett program szerint 10 órától magyar nyelvű bábelőadással kezdünk, a Brighella bábszínház: Mosó Masa mosodája című darab kerül bemutatásra, majd 10.45 órától zenés-táncos aktivitáson vehetnek részt a gyerekeknek a Loga Dance School közreműködésével. 11.15 órától román nyelvű bábelőadás tekinthető meg a Spiridusi bábszínház Pincocchio produkciója kezdődik, ezt követően pedig 12 órától szintén a Loga Dance School interaktív tevékenységébe kapcsolódhatnak be a gyerekek, majd 12.30 órakor román nyelvű, interaktív előadás kezdődik Ella Bellával. A nap fő attrakciója a 13.30 órakor kezdődő Alma együttes koncertje lesz.

A szombati nap során a különböző rendezvények ideje alatt állandó programokkal is készülünk. Lesznek kézműves foglalkozások az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében, játékstand a Testplay Szatmárnémeti, illetve fajátékok Christian Daniela közreműködésével, Könyvsarok: gyermekkönyv vásár a Smile with Books-nak köszönhetően, de cserebere sarok is: a gyerekek hozhatnak egy játékot, amit meguntak, és elvihetnek egy másikat, baba-mama foglalkozások és hordozási tanácsadást tartanak a Babywearing Satu Mare csoport szervezésében. A nap nap végén ünnepi tortával kedveskedünk, hiszen 10 éves a Boldog Scheffler János Központ. Igyekeztünk idén arra törekedni, hogy teremtsünk közösséget a koraszülött babáknak és családjaiknak a koraszülöttek világnapja kapcsán, reméljük minél többen részt vesznek programjainkon.

Sógor Beáta

Nyitókép: www.facebook.com/BSJKozpont