Sződemeter augusztusban

| augusztus 8, 2022 |

Minden évben augusztus elején van két nap, amely nem csupán Sződemeter és a környék magyarsága számára bír kiemelt jelentőséggel. Ezen a két napon ugyanis néha a Kárpát-medencén is túlmutató összefogás keretében többször megemlékezünk nemzeti imánk költőjéről, Kölcsey Ferencről, születésének helyén, ebben a kicsi zsákutca faluban. Talán kevesen vannak, akik nem hallottak a több mint harminc éve zajló sződemeteri Kölcsey-megemlékezésről, vagy a megemlékezés másnapján immár 12 éve megszervezett Kölcsey-emlékfutásról. Két esemény, melynek résztvevői részben fedik egymást, de mindkettő célja nem csupán a Kölcsey Ferenc előtt való tisztelgés, hanem egyfajta felhívás Sződemeter jelentőségére és a köztudatba való beépítésébe. Az első esemény több mint harminc éve töretlen lelkesedéssel tölti meg a sződemeteri református templom kertjét, a másik pedig évről évre fokozódó létszámmal nyilvánvaló örömmel tölti el a résztvevőit. A megemlékezés célja elsődlegesen a főhajtás, a sportesemény célja pedig részben a figyelemfelkeltés, részben a Kölcsey szülőhelyén való együttlét, a közösség erősítése. Ezek a célok azonban csak részben térnek el egymástól. Aki részt vesz egyik vagy másik, vagy mindkét eseményen már tudja: jó együtt lenni, jó magyarnak lenni Sződemeteren néhány óra erejéig. Mostanában mindig kánikula van, de panasz mégsem érkezik. A megemlékezésen izzadva, talán fáradtan, de ott állnak együtt a fiatalok és idősek, a sporteseményen pedig megkönnyebbülten, boldogan futnak, sétálnak vagy kerékpároznak be a résztvevők a célba: itt is idősek, fiatalok, gyerekek. Az ember, ha nem is aktív résztvevő, csak szemlélő ezeken az eseményeken, akkor is átérzi azok szellemiségét, örömét, közösségformáló és építő erejét. Mert Sződemeter épít. Építi a néha fogyatkozni látszó nemzeti közösséget, erősíti a néha erőtlennek mutatkozó magyarságot, építi a családot, hiszen remek családi nappá váltak ezek az események, és mindannyiunknak eszébe juttatja, hogy van valaki, aki a legnagyobbhoz fohászkodott jókedvért és bőségért. Sződemeteren pedig mindez jelen van: jókedv, bőség, sőt, érezhetjük a felénk nyújtott védőkart is. Aki nem hiszi, járjon utána.

Istennek hála, ebben az évben korlátozások nélkül szervezhettük meg mindkét eseményt. Mindkét esemény résztvevői száz fölött voltak, és mindkét esemény megtette idén is a dolgát: épített és örömöt okozott, reményt és erőt adott. Ezért mindannyian hálásak lehetünk. Hálásak lehetünk Istennek, Sződemeternek, Kölcsey Ferencnek, és mindazoknak, akik hozzájárultak ezeknek az eseményeknek a zökkenőmentes megszervezéséhez. Köszönjük a Magyar Kormánynak, a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, a budapesti Kölcsey Ház Alapítványnak, a tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesületnek, Botos Ferenc családi vállalkozásának, illetve minden adakozónak, akik szívből segítenek. S nem utolsó sorban köszönjük a résztvevőknek, mert nélkülük nem lenne mire alapozni. Ne feledjük: ha augusztus, akkor Sződemeter. De ha az év bármelyik napján bárki szeretné megidézni az augusztusi hangulatot, akkor megteheti: a Kölcsey Ferenc által nyitott kapuk tárva vannak, hogy eggyé legyünk mind, akik ide tartozunk.

Pakulár Julianna intézményvezető,

Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ, Sződemeter